Harangszó, 1932

1932-07-24 / 30. szám

í932 július 24. HARANGSZÓ 241 mint a sivatagban eltévedt karaván. Istennek Igéje az az élő víz, amely lel­künket felfrissíti. Július 26. Jézus a szomjazó. János 4, 7—10. „Adj innom!“ így szól Jézus a sam'áriai asszonyhoz. Az asszony ellen­séget lát Jézusban, akiről csak annyit tud, hogy zsidó ember. Bizalmatlanul fo­gadja kérését s vonakodik a szolgálatté­teltől. Jézus a bizalmatlanságot szolgá­latkészségének kinyilatkoztatásával vi­szonozza. Ha mi érzéketlenek vagyunk is Jézus szükségei iránt, s úgy tekintünk reá, mint ellenségre és nem akarjuk szol­gálni öt, ö nem viszonozza magatartá­sunkat. Szolgálatunkra készen áll. Job­ban ismeri szükségeinket, mint mi ma­gunk. Szolgáljunk hát Neki örömmel! Adjuk át szívünket teljesen őneki, ezzel enyhítjük szomjúságát! Július 27. Jézus az ismeretlen. János 4, 11—12. A samáriai asszony csodálkozás­sal áll az ismeretlen előtt. Nem érti sza­vait. Az élő víz rejtély számára. Az a tény azonban, hogy „Uram“-nak szólítja öt, annak bizonysága, hogy az ismeret­len szavai lenyűgöző erővel hatnak reá. Tisztán akar látni, s tudni akarja Jézus kilétét. Jézus igen sok erriber számára ismeretlen az ő isteni lényege szerint. Méltóságának, dicsőségének, hatalmának és szeretetének teljességében csak az alázatos, benne hívő és Őt szerető szív előtt ragyog fel. Idegen-é Ő a te szá­modra? Július 28. Jézus az „élő víznek“ forrása. Ián. 4, 13—15. Az asszony szivében fel­ébredt a vágy, hogy az ismeretlen em­bert megismerje. Jézus felfedi kilétét. Kijelenti azt, hogy ö az „élő víz“ kút­feje s aki ebből a vízből iszik, soha meg nem szomjuhozik. Csodálatos, gazdag Forrás! A világ összes népei járulhatnak ehhez a Forráshoz „élő vizet“ meríteni, nem apad el. Ha életem a hit által Jézus­sal összeköttetésbe iut, örökkévaló érté­kű javak birtokába jutok. Az örök élet folyamába torkollik életem Jézus kegyel­méből. Július 29. Jézus a szív rejtejt dolgainak ismerője. Ján. 4, 16—20. Az Úr jelenlété­ben nem lehet elrejteni semmit, ő bele­lát a szív minden zugába. Ő napfényre hozza a bűnt. A samáriai asszony Jézus jelenlétében ébred bűneinek tudatára. Fi­gyelme az Ö jelenlétében terelődött az élő Istenre. Az Ür szava figyelmünket mindig az örökkévaló Istenre irányítja. Az Ige iránt való szeretetünk, Isten iránt való szeretetünk fokmérője. Július 30. Jézus az Atya tökéletes is­merője. Ján. 4, 21—24. Az emberek külön­böző módon és sokféle külsőségek kö­zött közelednek Istenhez. Az „igazi imá­dók“ azonban csak azok lehetnek, akik az Isten megismerésének legmagasabb fokára emelkednek. Jézus az Isten töké­letes ismerője s a mi mennyei Atyánk őáltala jelentette ki önmagát teljes tö­kéletességgel számunkra. „Az Isten lé­lek“. Őt tehát nem akkor imádjuk iga­zán, ha bizonyos külsőségeket előírás­szerű pontossággal betartunk, hanem akkor, hogyha Isten imádásunk által lel­ki, gyermeki közösségbe kerülünk Ővele, s az ő útmutatásaihoz szabjuk teljes életünket. lézus vezet el az Isten imádá- sának tökéletes magaslatára. Július 31. Áldott találkozás. János 4, 2—30., 39—40. A samáriai asszonynak Jézussal való találkozása igen áldásos volt. Megismerte Jézusban a Krisztust. Befutott a városba s hivta az emberek százait az „élővíz“ Forrásához. Az asz- szony bizonyságtevö hivogatása eredmé­nyes volt. mert „abból a városból sokan hívének benne". A meleg nyári időben az emberek ezrei keresik fel az üdítő víz­forrásokat, hogy testüket felfrissítsék. Vájjon lelkűk iidítése céljából felkere­sik-e az „élő víznek“ Forrását. A samá­riai asszony példája kötelez arra, hogy az üdülést kereső emberek figyelmét Jé­zusra irányítsuk. Jancsó András. HETI KRÓNIKA. Politikai fizetéseink moratóriumát Lausanneban három hónapra meghosz- szabbították. — Ausztria és Magyar- ország között a kereskedelmi forgalom néhány napja szünetel. Az osztrákok olyan feltételekhez kötötték a régi szer­ződés megújítását, hogy azt a magyar kormány nem fogadhatta el. Uj tárgyalás indult meg. Ha ennek nem lesz eredmé­nye, akkor a két ország között kitör a vámháború. —• Létrejött a magyar-olasz kereskedelmi megegyezés, amely ötven­ezer vágómarha és 1,700.000 mázsa bú­za kivitelét biztosítja. — Kecskeméten földmorajlást észleltek.—800 éves temp­lom romjait tárták fel Bpesten, a Hideg- ‘kuti-úton, Mátyás király vadászkastélya mellett. — Megnyitották a bpest-velencei közvetlen repülőjáratot. -— Győzelmek­kel kezdte amerikai szereplését a ma­gyar úszó- és vizipológárda. — Bata Ta­más, a világhírű cseh cipőgyáros saját repülőterén halálos szerencsétlenség ál­dozata lett. Pilótájával együtt indulás után pár perccel lezuhant és meghalt. Bata hatalmas vállalatai több mint 25 ezer embert foglalkoztattak. — Mussolini két fia Budapestre utazik. — Angolor­szág és Írország között felbomlott a bé­ke. — Amerikában 13 millió munkanél­küli van. ARATÁSKOR. Szivünk örvend, Ajkunk háladalt zeng, Nagy nevednek, oh Mindenható! Áldásodért, mit bőven osztogatsz, Áld most Téged minden arató. lm a mező Gazdag áldásodat Ontja bőven dús keresztekben; Egy esztendő fárasztó munkáját Koronáztad Te nagy bőségben. Mig a munkás, A sok súlyos kévét Összerakja a keresztekbe, Szent imaként, nevedet dicsérő Hálaérzés kél a szívébe'. Oh, légy áldott, Atyánk jóságodért! Vedd kedvesen hálaénekünk ; Szenteljed meg ez órát mit mostan Szent házadban Neked szentelünk. Schaffer Púi. KARCOLATOK. Több. Londonban ma is látható az az eredeti okmány, amellyel Williams György annak idején megala jutotta a KlE-t (Keresztyén Ifjúsági Egye- sületek-et.) Az egyesület neve az ok­mány felzetén eredetileg így állott: „Vallásos lfjusági Egyesületek.“ Ha­nem aztán később az alapító áthúzta a „ Vallásos" t és fölébe irta, hogy ,,Keresztyen." Fontosabb és többet- mondó javítás kevés történt a világ- történelemben. Keresztyénnek lenni sokkal többet jelent, mint vallásosnak lenni. Vallá­sos lehet az a vadember is, aki a maga vallásosságával nyugodtan összeegyezteti az emberevést. Vallá­sos lehetett az a mohamedán is, aki a vallása nevében nyugodtan tudta halomra gyilkolni a gyaurokat. Val­lásos volt az a középkori barát is, aki vallásos cselekményt látott az eretnekek kínzásában, irtásában, máglyára, gály apadta küldésében. Vallásosnak sok mindenkit nevezhe­tünk, még a bálványimádót is, de keresztyén, csak a Krisztus követője lehet. — Nem az a kérdés, hogy vallásos vagy-e, hanem, hogy keresz­tyén vagy-e ?! HARANGSZÓ. Szentháromság u. 9. vasárnap. Lukács 16, i 9. Áldott Munkaadónk! Milyen sokszor elfelejtjük, hogy mi csak sáfárok vagyunk. Hogy amink van, az nem a mienk, hanem tőled megbízott, száma­dásra kötelezett, ideiglenes kezelői vagyunk a mi javainknak. Milyen sokszor visszaélünk a sáfárság- gal. Hütelenül bánunk a ránk bízottakkal, önző célokra használjuk azt, amivel néked kellett volna szolgálnunk. Urunk ! Amikor múlnak, mara- doznak tőlünk az évek, tizévek s mi érez­zük, hogy közeledik a számadás, — ne engedd felednünk, hogy ami a sáfároktól megkivántatik, az, hogy mindegyik hívnek találtassék. Ámen. ötvenéves lelkészi jubileum. Meleg ünneplésben volt része Draskóczy Ede makói főesperesnek, aki Isten kegyelmé­ből július 10.-én ünnepelhette lelkészsé­gének 50,-ik évfordulóját. Az ünnepsé­gen résztvett Vitéz Purgly Emil földmí- velésügyi miniszter, egyházmegyei fel­ügyelő, aki személyesen adta át az ün- nepeltnek a kormányzó által adományo­zott Signum Laudist. Lelkészi jubileum. Megható, lélekbe markoló ünnepély volt Várpalotán július 17.-én, amikor is a gyülekezet szereteti

Next

/
Oldalképek
Tartalom