Harangszó, 1932

1932-07-03 / 27. szám

1932 jűiius 3. • ▲ • urnák HARANGSZÓ MÁTIS SÁNDOR érc- és fakoporsó raktára BELED, Fő»mca. Állandóan dús választék érc- és fakoporsókban, szemfedőkben és sirkoszo- rúkban, valamint az összes temetkezési cikkekben. hajóroncson a macskát, a biztosító tár­saságnak nem kellene kifizetnie a bizto­sítási összegeket, amely ebben az eset­ben, amikor aranyszállítmányról van szó, körülbelül ötvenmillió pengőt tenne ki. családi értesítő. Esküvő. Szerémi Margit és Virág Jenő evangélikus s. lekész jú­nius 29-én tartották esküvőjüket a buda­pesti fasori evangélikus templomban. Halálozás. Özv. Schöpf Gusztávné szül. Geschrei Teréz, lapunk régi olva­sója junius 22.-én Győrött elhunyt. Négy gyermeke, unokái és kiterjedt rokonság gyászolja. — A régi tanítói gárda egyik oszlopos tagját szólította az Ur magához június 8.-án Horváth József nyugalma­zott tanító személyében. 47 évig műkö­dött a tanítói pályán, kezdetben Keme- nesmagasiban, mint másodtanitq 1 évig, azután Meszlenben mint rendes kántor- tanitó. Azok közé tartozott, akik pályá­jukat hivatásnak tekintik. A nyugalom éveit is tanításban töltötte, istenfélelmet, élő hitet példázó élete szent tanítás volt Krisztus követésre. Életének 72.-ik évé­ben távozott el, hogy az örökkévalóság­ban az igazak fényessége övezze hom­lokát. Nagy részvét mellett kisérték ki utolsó földi útjára Kemenesmagasiban, ahol nyugalombavonulása után élt s he­lyezték el hamvait szeretett neje hamvai mellé. Egyetlen leánya, szerető rokonok és két gyülekezet gyászolja. JÓ KÖNYVEK. D. Jánossy Lajos: Az evangélikus li­turgia megújhodása történeti és elvi ala­pon. A külföldi és a magyar evangéliku­sok kölcsönösen csóválják a fejüket, ha egvmás istentiszteleteit szemlélik. A külföldi evang. azt mondja a magyar ev. istentiszteletre, hogy ez nem evang., ha­nem kálvinista istentisztelet, a magyar pedig az Övékét érzi nem evangélikus­nak, hanem róm. kath.-nak. Különösen áll ez a legevangélikusabb országokra, az északeurópai országokra. Olvassuk csak el például figyelmesen a legutóbbi híradást a „Harangszó“-ban a svéd ev. hercegprímás beiktatásáról. Mennyi min­den van abban, ami a mi szemünknek és fülünknek teljesen idegen! Pedig a tör­ténelem és az elvhűség nem nekünk, ha­nem nekik ad igazat. Azt a mozgalmat, mely az ev. istentiszteleti rendet a refor­mátorok, sőt az első keresztyénség isten- tiszteleti rendjének formájára szeretné visszaállítani, liturgikus mozgalomnak nevezzük. Érdekes megfigyelni, hogy ez a mozgalom nem azokban az országok­ban a legerősebb, ahol az istentiszteleti rend a legszegényebb, hanem ép azok­ban, ahol az istentiszteleti rend a mi szinte kétségbeejtően elszegényedett vi­szonyainkhoz mérten amúgy is nagyon gazdag. Németország, az északi evang. országok és az amerikai Egyesült Álla­mok járnak ennek a mozgalomnak az élén. Ezzel a mozgalommal került ösz­szeköttetésbe az ifjú magyar lelkészi gárdának egy értékes tagja, Jánossy La­jos, aki Révkomáromban teljesít most lelkészi szolgálatot betegeskedő édes atyja oldala mellett. Különösen hosszabb svédországi tanulmányai tettek rá nagy hatást. Ezeket az élményeit s idevonat­kozó tanulmányait örökítette meg „Az evang. liturgia megújhodása történeti és elvi alapon“ című könyvében, mely nem­rég hagyta el a sajtót, mint a soproni theol. fakultás elé szánt doktori érteke­zés. A 224 oldalas munka hatalmas telje­sítmény. Tudományos munka, de erede­tiségénél fogva annyira le tudja kötni az ember figyelmét, hogy nem érez benne semmit a tudományos értekezések kere­sett nehézségéből. Különösen érdekes a történeti része, amely az öskeresztyén- ség, a reformáció és a magyar ev. egy­ház területén kimutatja, hogy az evang. istentisztelet rendje mennyire más volt eredetileg, mint ma s hogy a központja mindig az Úrvacsora volt. Felhívjuk ol­vasóink figyelmét erre a munkára. Akik ilyen kérdések iránt érdeklődnek, sokat fognak belőle tanulni. Kapható a kiadó- hivatalunkban és a Luther Társaság könyvkereskedésében (Budapest, Vili., Üllöi-út 24.). Ára 8 pengő, örömmel vár­juk az ifjú lelkész további tudományos munkálkodását is. Az Én Újságom a legszebb, legrégibb képes gyermeklap, 6-12 eves fiúk és leányok legkedvesebb szórakoztatója, amelyet Pósa Lajos alapított és szer­keszti Gaál Mózes. Minden szombaton jelenik meg. Előfizetési ára negyedévre 2 pengő. Az Én Újságom előfizetői 1'20 P kedvezményes áron fizethetnek elő a legnépszerűbb, legolcsóbb gyermekkönyvekre, Az Én Újságom Könyveire. Mutatványszámot minden érdeklődőnek díjtalanul küld a kiadóhivatal, Buda­pest, VI., Andrássj-út 16. Az Új Idők, Herczeg Ferenc szépirodalmi heti­lapjának kiadóhivatala (Budapest, VI., Andrássy-út 16.) díjtalanul küld mutatványszámot. Előfizetési díj negyedévre 6'40 P. Magyar Lányok a legszebb, legérdekesebb, legrégibb szépirodalmi lap fiatal lányoknak. Szer­kesztője: Tutsek Anna. Előfizetési ára negyedévre 2.40 P. Az előfizetők 160 P kedvezményes áron sze­rezhetik meg a Százszorszép Könyvek című regény­sorozatot. Együttes előfizetési ára negyedévre 4 P. Mutatványszámot kívánatra díjtalanul küld a kiadó- hivatal Budapest, VI., Andrássy-út 16. Szerkesztői üzenetek. P. P. Verse a múlt számból kikésett, ebből a számból pedig lekésett. Aktuális költeményeket előre kérünk, nem pedig két heti késéssel. Minden szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a be­küldött kéziratokon a szükség szerint változtasson. — S. E. Versét mihelyt rá­kerül a sor, közölni fogjuk. Három középiskolát végzett, 34 éves, a mezőgazdasági munka minden ágában jártas, jelenleg ispáni állásban levő egyén evangélikusok közé, evangélikus munkaadó alkalmazásába vágyik. Elfo­gad bármilyen gazdasági alkalmazást. Címe a kiadóhivatalban. 1—1 Terjesszük a „HARANGSZÓM l PÁLYÁZAT. A gyóni ág. h. ev. egyház elhalálozás folytán megüresedett kántor-tanítói ál­lásra pályázatot hirdet. Javadalmazás: Lakás kerttel, 18 kát. hold és 1527 négyszögöl föld, 321 négyszögöl külső kert, 20 hl. rozs, 224 aranykorona, 3 köbméter fa, 18 mm szalma, stóla, érték­egység: negyven, a többi államsegély. Kötelessége díjlevél szerint. Határidő a pályázat megjelenésétől számított 14 nap. Kellően felszerelt kérvények a gyóni evangélikus lelkészi hivatalhoz külden­dők. Ha a helybeli tanító választatna meg, úgy a másodtanítói állás megpá­lyázható. Javadalma: szabad lakás kert­tel, egyháztól a mindenkori kezdő fizetés 20%-a, a többi államsegély. A kérvé­nyekben mindkét állásra pályázni lehet. VI R ÁO O T legszebbet, kosarakat, csok­rokat, koszorúkat d i s z e s kivitelben 1 égj utányosa bban STIXNÉ-nél kaphat, Győr Deák-utca 6. Baross-út 34. Telefon 9-46. Telefon 9-44. Szives pártfo­gást kér Lelkészcsalád Pápán a jövő tanévre elfogad lakásra, teljes ellátásra, mérsé­kelt díjazás mellett, 2—3 diákot. Cim: Ev. lelkészi hivatalban, Pápán. 1—2. Középiskolás, 22 éves, összes hentes­áruk gyártásában szakképzett egyén, ki önálló alkalmazásban volt másfélévig, hentes, mészáros, vendéglős iparban sze­rény fizetésért bármely vidéken elhelye­zést keres. Cím: Világos József Edve, up. Beled. (Sopron vm.) 2—3 Hittestvéreim figyelmébe ajánlom, hogy oltár- és szószékterítöt saját ter­vezés vagy adott minta után nagyon ol­csón készítek. Árajánlatot, mintát díjmen­tesen küldök. Munkát hozott anyagra is vállalok. Gép azsurozást, ruha hímzést, fehérnemű varrást és hímzést kézzel és géppel. Gobelin képeket kifogástalan szépen készítek. Özv. Molnár Kálmánné mühimzö, Pécs. Kardos K.-u. 7. Halássz István szífgyáriómesícr, lijELL 1). Lószerszámok kaphatók minden ki­vitelben, úgyszintén javítást elfogad. Főszerkesztő: TŰRÓOZY ZOLTÁN. Felelős szerkesztő és kiadó : SZABÓ JÓZSEF. Társszerkesztők : NAGY MIKLÓS, NÉMETH KAROLY. Főmunkstársak: PASS LÁSZLÓ, Dr. SOHLITT GYULA, SZENDE ERNÓ. Kéziratokat nem adunk vissza. Vitéz Ssabó és UzsalY könyvnyomdayállaUU Győr, Andrássy-út 84.

Next

/
Oldalképek
Tartalom