Harangszó, 1932
1932-01-17 / 3. szám
20 HARANGSZÓ 1932 január 17. jövet egészen új embernek látszott. Templomlátogató hűsége számára meg- roskadt és összetörött lelkének ez a visszafiatalodása volt Isten részéről a jutalom. Jer és lásd meg te is! Sz. J. Naplótöredékek az 1931. évi Osnabríickben s Münsterben tartott Gusztáv Adolf-egyesületi ünnepek és közgyűlések napjaiból. Irta: Ziermann Lajos, e. gyámint. e. elnök. (Folytatás.) 1931. szept. 12. és 13. Alig pihentem ki a két napra terjedő út fáradalmait, már előállt egy szép pri- vátautó s hamarosan elvitt az Osna- brücktöl 18 kilométernyire fekvő Arens- horstba, egy nagy .szórványgyülekezetbe. Itt sok gyülekezetből összejött 150 nagyobb iskolás gyermeknek tartottam gyermekistentiszteletet, amelyen résztvettek az összes tanítók s a szülőknek egy része. Gyermekistentisztelet után a tanítókkal is szólhattam néhány szót magyarországi iskolai viszonyainkról. Kollégám igen dicsérte gyülekezete buzgóságát s elmondotta, hogy a mesz- sze vidékre szétszórt hívei vasárnaponként tömegesen jönnek ki gyalog, ki biciklin, ki kocsin a templomba. Megmutatta a nagy pajtát, ahol a templomlátogatók kerékpárjait őrzik s a nagy istállót, ahová azok lovait bekötik. Megnéztük az őszi napsugárban fürdő tágas paplakot, majd a gyülekezet pátronusá- nak, ki 600 márkával, körülbelül 800 pengővel járul csak a lelkész fizetéséhez, vízárkokkal körülvett kastélyát, majd betértünk két parasztházba. A parasztházak úgy vannak itt építve, hogy ember és állat, lakószoba, konyha, istálló sertésól, pajta és kamra, mind-mind egy fedél alatt áll s hogy a gazda éjjel nappal szemmel tarthassa összes vagyonát s holmiját. Erős lovakkal v. feketetarka, a mienknél kisebb tehenekkel művelik meg a jellegzetes „vörös földet“, amelyből egy-egy nagyobb gazdának 40—70 c katasztrális hold jutott. A favázas házak homlokzatán szép bibliás feliratokat lehet olvasni. Az egyik ilyen feliratot feljegyeztem naplómba. Így szól: Aldlak, clicsőitlek Téged S szent neved magasztalom. Bogy velem volt segítséged Eddig életutamon. Add, hogy Krisztus vére által Biztos révbe jussak által S ott, oh Atyám, Teneked: Zengjen ajkam éneket: Mindent bölcsen cselekedtél, Jobban, mint reméltem, tettél, Néked legyen dicsőség! A gazda és házanépe könnyú fapapucsban járva, végzik házi dolgukat s mezei teendőiket. Nem nagy igényűek. Templomukhoz, egyházukhoz igen ragaszkodnak. Az asszonyoknak külön úrvacsorái ruhájuk van. Az egyszerű fekete ruha fölé batiszt, tüli 5 hasonló anyagból készült fejkötöt hordanak ilyenkor. Arenshorsti parasztjaimmal az ünnepek alatt a 18 kilométernyire fekvő Osna- brückben s a több órányira fekvő Müns- íerben ismételten találkoztam. Arenshorstból hazaérve, a kora délutáni órákban már újból vasútra ültem s napnyugtára a kis Fürstenau városkába értem, ahol még aznap gyülekezeti estélyen beszéltem. Mielőtt az estélyre mentünk, lelkésztestvérem ily szóval fordult hozzám: „Meddig akar beszélni kedves testvér?“. „20—25 percig“ — volt a válaszom. „Oh, az igen kevés. Legalább is egy óra hosszat kell beszélnie“. Szót fogadtam. S dacára annak, hogy közvetlen az estély előtt csak úgy szakadt az eső, mégis megtelt a gyülekezeti ház hívekkel, akik úgy itt, mint másnap az istentiszteleten nagy áhítattal hallgatták meg előadásomat, illetve pré- dikálásomat. Előadásomban hazánk s egyházunk múltjáról s jelenéről szóltam s így nem volt nehéz a 20—25 percesnek szánt beszédet megtoldani. — Prédikációm alapigéje Ezsaiás 40, 27—31, volt. A fürstenaui gyülekezet jellemzésére legyen elég annyit mondanom, hogy Fürstenau egymaga 1000 M-nál nagyobb rendkívüli gyűjtésből befolyt összeget ajánlott fel a G. A. E. vándorgyűlésnek s hogy a szószéken még ott láttam a homokórát, melynek az a rendeltetése, hogy a prédikációnak időtartamát szabályozza. Míg annak a homokórának utolsó szeme le nem pergett, nem szabad ámerjt mondani. Szálláson, ellátáson a papiak vendége voltanl. Kollégám kora reggel már a zongorához tilt és reggeli áhítatként e Németországban különösen kedvelt és sokszor hallott koráit játszotta el: „Dicséret, tisztesség legyen, Kegyelem Atya néked!“ Az asztali imánál s a közös étkezésnél ott ült a családdal egy sorban ban a cselédleány is, akit a beszélgetésbe is bevontak. Ez helyes s követésre méltó példa. Az apostol azt mondja: „Ti mindnyáján Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által. Nincs többé sem zsidó, sem görög, sem szolga, sem szabados, sem férfiú, sem asszony között válogatás. Mert ti mindnyájan egy vagytok a Jézus Krisztusban.“ (Gál. 3) Ilyen eljárással mindenesetre előbb lehet megoldani a szociális kérdést, mint azzal, amellyel — sajnos — itt is, ott is találkozunk. Ebéd után két nagy autóbuszon mintegy 50 fürstenaui hívővel Osna- brückbe mentem a „népgyülésre*. Természetes ezt az alkalmat is kihasználtam s igyekeztem közelebb megismerkedni ezzel a derék, józan, szorgalmas és egyházias gondolko- zásu néppel. — Jól esett, hogy az idegen környezetben s idegen tájakon a réteken millió és millió kikerics és az erdőkben ugyanannyi erika bókolt felénk mint régi jó ismerős. Minél közelebb értünk Osnabrück- höz, annál jobban megélénkült az országút ünnepi zarándokokkal. Ezt látva, szinte önkénytelenül eszembe jutott a grádicsok éneke: „Örvendezek, mikor nékem azt mondják: Menjünk el az Úr házába!“ (122. Zsol.) Önkénytelenül eszembe jutottak a mi apáink, akik 100 éven át vasárnapról-vasárnapra így mentek az artikuláris helyekre odaát Vas megyében Nemescsóra, Nemesdömölkre, itt Sopronmegyében Nemeskérre, Vados- fára. S eszembe jutottak a mi elődeink Sopronban, akik 1584-től 1606-ig így jártak ki hétről-hétre Nyékre és Német- keresztúrra, mint a történetíró feljegyezte, örömlövésekkel adva kifejezést szívükben lángoló hitbuzgóságuknak. Az ifjúsági egyletek zászlók alatt vonultak fel. Különösen meghatott az egyik ifjúChristananda, hindu ev. lelkész, „A fátyol mögött" szerzője, amint legutóbbi magyarországi körútja alkalmával előadást tart az egyetemes egyház Üllői-úti imatermében.
