Harangszó, 1932
1932-06-12 / 24. szám
190 HARANGSZÓ 1932 június 12. hívott a csengő, égi szó: „Fiam, leányom, még nem késő, keress meg engem, add nekem a lelked!“ Folynak a napok, suhannak az évek és közbe-közbe, mint elvesztett gyermekét őrjöngve kereső anya sikoltása, fel-felsír az életedben a harangszó. Hív Téged, hív, mert az élet a mennyország nyitott aranykapuja, drága, nagy alkalom. És meddig fog szólni még a harang Néked, mit gondolsz, testvér? Nem tudod... Én sem tudom. De egyszer még biztosan fog szólni, de akkor már nem hallod. Akkor Téged kisérnek ki a temetőbe egy üres sirhoz s amikor betemetik a sírodat omlós földdel, amikor letörlik szeretteid a könnyeiket, a sírod végébe szúrnak egy keresztfát azzal az Írással: „élt!“ De vájjon élt-e az, aki nem hallotta sokszor a harang szavát, élt-e az, aki nem volt boldog, élt-e az, aki nem találta meg a jó Istent s nem egyesült vele örökre? De még nincs veszve semmi, még élünk! Élünk, igen! Micsoda boldogság, hogy még élünk, hogy még nem késő, hogy még hallhatjuk a harang csengő szavát! Még meglelhetjük a mi Atyánkat, még boldogok lehetünk nagyon! Szóljatok hát harangok, hívogassatok imára, hívjatok Istenhez mindnyájunkat, hogy majd az utolsó harangszó szent, selymes palástja legyen az Élet Istenének, aki betakar vele bennünket az utolsó A székesfehérvári uj ev. templom. úton, mely nem az enyészetbe, hanem Ő hozzá viszen. Szólj harang, Te áldott, drága szavú kis harang, hadd halljuk az Isten szavát szavadban s legyen az életünk valóban élet, az örökkévalóságba tekintő örök gyermeki öröm! Székesfehérvár. A székesfehérvári ev. egyházközség templomépítő szándéka igen régi keletű. Egykorú hiteles feljegyzések alapján már 1863-ban telket vásárolt a gyülekezet, hogy azon templomot építsen. 1872-ben ezt a telket s a belvárosban lévő kis házát eladta s a 90 adófizetőt számláló kis gyülekezet 20.000 forintért megvette a régi vármegyeház épületét, amely ma is az egyházközség tulajdona. Ezzel egyidejűleg kérvényt nyújtott be a városi hatóságokhoz, melyben templomépítés céljából ingyentelket kért. A kérelmet azonban elutasították. Az 1873. jan. 6.-iki közgyűlés ekkor úgy határozott, hogy az újonnan vett ház udvarán ideiglenesen imaházat épít. S ez év június hónapjában már meg is történt az imaház átvétele. Az avatási ünnepélyt szept. 6.-án tartották meg, amelyen az avató beszédet Karsay Sándor szuperintendens, az alkalmi szónoklatot pedig a kiváló költő-pap, Sántha Károly, az akkori várpalotai lelkész tartotta. A jól megérdemelt nyugdíjba menő Gáncs Jenő lelkész helyébe 1916-ban annak fia, Gáncs Aladár lép, akinek kezdeményezésére líjbpl és fokozottan megindul a templomépítési akció. Ismét sor kerül a telekválasztásra. 1918. elején már három telek is áll a hívek rendelkezésére a választás céljából. Az egyház- község a Haltéren lévő telek kérelmezése mellett dönt. A városi tanács ez év májusi közCseínek vára. Irta: Szende Ernő. Hatalmas sziklatetőn állott Csetnek vára. A nyugati oldala olyan függőleges volt, mintha emberi kéz faragta volna le. A hegy alját az Ipoly vize nyaldosta. A többi oldala már lankásabban lejtett, ámbár az északi és a déli oldala elég meredek volt s csupán a keletre eső oldal bocsátkozott alá szelíden. Ezen az oldalon kígyózott fel a várba az út. A vár előtt három-négyszáz méternyire tisztás volt. Azután következett az erdő. A vár mostani urát Csetneky Balázsnak hívták. Ö volt a földesura a környező vidéknek s vagy harminc falunak. * Szeptember vége felé járt az idő. Az ősz már elörevetette az árnyékát. A falevelek sárgulni, a virágok fonnyadni kezdtek. Megkezdődött a természet lassú haldoklása. De a nap még melegen mosolygott le Csetnek falára. Afeglát- szott ez a népen is, amely jókedvűen, derűsen végezte a dolgát és serényen iparkodott a napi munkáján, hogy á tél készületlenül ne találja. Vasárnapra virradt a falu. Szép, mosolygós napfényes Isten áldotta napra. A második harangszó után sorra nyilottak az utcaajtók s a falu apraja, nagyja megindult a templom felé. Ép beharangoztak, amikor a templom előtt fogat állott meg. Csetnekyné érkezett az istentiszteletre. Vele volt egyetlen fia, a tizenötéves Dénes. A harangozás megszűnt. A nép már bent volt a templomban. Csetnekyné is besietett és helyet foglalt a családi pad- ban. Vége volt az istentiszteletnek. A nép megindult. Előbb a lányok, azután az asszonyok. Majd a fiuk, legények s végül a férfiak serege. A templom előtt ott állott a fogat. Két fekete paripa volt eléje fogva. A férfiak megálltak, hogy gyönyörködjenek az állatokban. A templomajtóban megjelent Csetnekyné p lelkész kíséretében. Szép szál ember volt Thaly Endre, a lelkész. Olyan negyvenes körül járhatott. Az arca piros volt az erőtől. A haja fekete. Minden mozdulata, testének minden porcikája elárulta az életteljes, erőtől duzzadó egészséges embert. Az emberek köszöntéssel fogadták úrnőjüket. Lerepültek a süvegek a fejekről s tisztelettel nyitottak utat a fogathoz. Csetnekyné derűs arccal nézett az emberekre. Kettőt-hármat megszólított. Érdeklődött a családjuk, az egészségük után. Azután a kocsi felé tartott. A fiú előre sietett s felült a fogatra. Csetnekyné lassan lépdelt a kocsi felé a lelkészszel s halkan beszélgetett vele. A fogatnál megállóit. — Tehát kérem tisztelendő urat, legyen ma szerencsénk. Keressen fel. Bizonyos dolgot szeretnék megbeszélni. A lelkész meghajolt. — Okvetlen felmegyek a várba. — Küldök kocsit. Jó lesz? — Köszönöm. Nem szükséges. Oly szép az idő s á vár alig két kilométernyire van. Élvezet lesz a séta odáig. — Helyes. Hát várom. — A. délutáni istenitisztelet után azonnal indulok. Csetnekyné kezet nyújtott. Aztán fellépett a fogatba s a két táltos megindult. A lelkész az emberekhez lépett s beszélgetésbe eredt velük. Aztán elköszönt s ment a lakására. Az emberek is elszé- ledtek s isteni csend vette körül az Isten dicsőségének hajlékát. Három óra után Thaly megindult a vár felé. Csetnekfalváról gyalogút vezetett az erdőn át a várba kanyarodó útra. Ez tette rövidebbé az utat. De egyúttal széppé is. Aki szereti a természetet, az erdőt, a maga sejtelmes voltával, a hegyek közt való járkálást, aki szereti hallani a csörgedező patak csobogását, a madarak dalát, az szebbet nem is kívánhatott, mint amilyen ez az ut volt. Vagy egy kilométernyi utón csak las-
