Harangszó, 1932

1932-05-29 / 22. szám

176 HARANGSZÓ 1932 május 29. vonásai között feltűnő nagy a hasonla­tosság. És Karsay nekem sokszor is be­szélt Szabó Imre püspökről, akivel együtt fürdőzött Hévizén. Karsay Sándor nemcsak diktált a káplántitkárjainak, hanem az unalmas aktákat félretolva, anekdotákat, érdekes eseteket is mondott el a hosszú, tanulsá­gos életéből. Volt egy közelebbi hason­más alteregója is. Jó barátjával, Tóth Já­nos nemesdömölki esperessel ( 1877.) kezdte el hévízi emlékeit. Ez a kiváló es­peres és jeles szónok, aki egy kötet gyászbeszédet nyomtatásban is kiadott s aki Karsay megválasztásakor szintén igen komoly püspökjelölt volt, testileg is annyira hasonlított Karsayhoz, hogy so­kan összetévesztették őket. Sok tréfás jelenetnek volt szülőoka ez a hasonlatos­ság és Karsay jóízűen tudta elmondani, mi esett meg Tóth Jánossal. Nemcsak az arcuk, termetük, hanem hasonló volt a bajuk is: a csúz, a reuma. Ez vitte őket Hévízre. — Megtörtént, -— beszéli Karsay — hogy míg Hévizén a meleg vízben lubic­koltam, a partról a kisczelli zsidó rám kiáltott: — Nagytiszteletü úr. hat forintot hát adok a búzáért, többet úgy sem kap érte. — Én meg aztán ismervén az embe­reimet, visszafeleltem neki: Jól van, Pin- kász, vagy Náthán barátom, majd meg­mondom a Tóth János esperes úrnak. Tudom, hogy azt keresi, mert nekem Győrött nincs eladó gabonám. Máskor meg, akik a szuperintendens urat keresték, Tóth Jánost tévesztették össze Karsayval. * A hetvenes évek elején a fentebb em­lített harmadik nagy pap is Hévízen ke­resett gyógyulást. Szabó Imre, a liberális gondolkodású és kiváló népszerű szom­bathelyi püspök volt ez. Nyájas arcvoná­sokban, termetben a másik kettőhöz szin­tén igen hasonló. Szabó Imre Pápa mel­lett Békáson született 1814-ben, abban az évben, mint Karsay. Apja a Békás- syak gazdatisztje volt. Jó magyar ember, tudós főpap, hírneves szónok, akit a pá­paiak 1861 és 1869 között a jeles kollé­giumi tanárokkal szemben négyszer is követjüknek választottak az országgyű­lésekre. Édesapja is Pápán lakott. Előbb felsőiszkázi plébános, majd veszprémi kanonok, az Akadémia tagja, 1869-ben pedig szombathelyi püspök lett (1881.) Életirója, a bencés Füssy Tamás mondja ei, hogv csúzos bántalmai ellen Szabó Imre is Hévizén keresett gyógyu­lást. 1873 óta ide járt évről-évre. Majd­nem teljesen ki is gyógyult már, de ezután meg, mint maga mondta, hálából látogatta Hévizet. Ez is mutatja benne a jó magyar embert. Neki nem Lourdes, Máriacell, vagy a drága külföldi fürdők kellettek, hanem a közeli magyar Hévíz. Ha Szűz Mária Magyarország patronája, gondolta magában Szabó Imre, akkor csak honi földön is megtaláljuk a segít­ségét, jobban mint külföldön. De kérd­jük, hány gazdag püspök járt azóta is Hévízre? Szabó Imrét Hévizén mindenki ismerte. Valóságos pátriárkája volt a ha­tásos gyógyfürdő népének. Szóba állott kicsinnyel, naggyal, szegénnyel, gazdag­gal és kedélyesen elbeszélgetett velők, a betegeket, bénákat vigasztalta. * Épen igy tett és ilyen volt Karsay Sándor is, aki a hetvenes években szin­tén Hévizén keresett gyógyulást. A kö­zös testi baj hozta össze a nagypapokat. És mily szerencsés gyógyhely ez a Hé­víz, hogy egyszerre volt két ily jeles fő­pásztora, igazi lelkiatyja. Nem féltéke­nyen néztek egymásra, nem is közönyö­sen ,mint előkelő idegenek, mentek el egymás mellett, hanem mint testvérek az” Urban köszöntötték egymást, mint pályatársak és jó barátok. A két püspök, Karsay és Szabó Imre barátsága méltó is volt a szép helyhez, hol a melegvizü tó­hoz oly közel tündöklik az áldott Bala­ton is. Hévizet és a közeli Keszthelyt, a Magyar Helikont a vallásbéke honává avatta már a nagy Festetich György gróf, a Georgikon alapitója, aki Sopron­ból az evang. Asbóth Jánost hivta ide igazgatónak s Berzsenyi Dánielt, az evang. költőt, Kis Jánost, a szuperinten­denst a helikoni ünnepeken olv tüntető módon magasztalta fel emlékfák ülteté­sével. Karsay beszélte el. hogy Szabó Imre Hévizén naponként hozzácsatlakozott s amennyire a közös baj, a csúz és nehéz­kes lábaik engedték, együtt sétáltak a fürdőhely parkjában, együtt beszélgették meg a haza és az egyház bajait. Akkor ugyanis, a hetvenes években, a német kultúrharc idején sok támadás érte itt­hon a ma^var klérust is. Volt tehát mit panaszkodni. De legkedvesebb emléke volt Kar­savnak a hévízi napokból,, hogy pihenő óráiban kedves költőjének, a stuttgarti Gerok Károly udvari lelkésznek „Pálma­levelek“ című verseskötetét szokta na­ponként magával hordozni és kisérőtár- sa. Szabó Imre is melegen érdeklődött az ebben foglalt remek vallásos költemé- nvek iránt. Együtt olvasgatták és élvez­ték a könyvnek gyönyörű biblikus igaz­ságait és költői széoségeit. Karsay telje­sen otthonos volt Gerok vallásos költé­szetében. Több szép versét magyarra is lefordította. Mily gyönyörű és mély értelmű Ge- roknak mindjárt az első verse: ..Sind das die Knaben alle? Ezek hát a fiúk, ezek valamennyien?“ Sámuelnek Isaihoz inté­zett eme szavaival (I. Sám. 16, 11.) ve­szi sorra a világ hőseit, költőit, bölcseit, a nagy felfedezőket s így állítja velük szembe a Megváltónak igazi nagyságát. A világ bölcseit hallgatva és olvasva már Goethe is Sámuellel kérdezte: „Sind das die Knaben alle?“ És mily költői szép­séggel alkalmazza Gerok a másik bibliai helyet is: „Imhol jön az ájomlátó!“ (I. Móz. 37, 18.) És mennyire megértette Karsay Gerok finom humorát is. Ennek bizonysága „A falusi lelkész“, melynek magyar fordítását a Képes Protestáns Naptárban közölte névtelenül. Karsay sok költői szépségre hivta fel Szabó Imre figyelmét Gerok verseiben. Nemcsak a testi bajuk volt közös, hanem lelkileg is megértették egymást. A vallá­sos költészet szent berkeiben kerestek közös épülést és vigasztalást. Társalko- dásukat örömmel látta a fürdőközönség is. Széchenyi lelke is örült volna, ha ilyen papokat lát Magyarország főpász­torai között. (Folyt, köv.) Terjesszük a „HARANGSZÓ“-!! Dr. Morehead köszönő levele.*) Ft. D. Kapi Béla dunántúli ev. püspök, Győr, Magyarország. Kedves Kapi Püspököm! Mélységes hálával köszönöm április 7.-én kelt s testvéri együttműködésről ta­núskodó levelét, valamint kerülete gyüle­kezeteihez a harbini német-orosz luthe­ránus menekültek érdekében szívbeli me­legséggel megírt körlevele mellékelt an­gol fordítását is. Hálás vagyok az Isten­nek azért a testvéri, áldozatos érzületért, amellyel Ön, valamint kerülete lelkészei és népe a veszedelmes helyzetben nyo­morgó mandzsuriai szegény hittestvérek nyomorúságát szívük felelősséget érző szeretetébe vették. Az a tudat, hogy a magyar evangélikus egyház dunántúli kerületének püspöke és hívei mellettünk állanak imádságukkal, együttérző szere- tetükkel, erkölcsi és anyagi támogatá­sukkal, nagyban megerősít minket a 404 evangélikus menekült Braziliába leendő átszállításának felette fontos vállalkozá­sában. Nyugodjék meg önön és egyház- kerülete lelkészein, gyülekezetein az Isten gazdag ajándékú áldása. Az a tény, hogy Ön, korunk világvál­ságát különösképpen is érző jelenlegi magyar viszonyok között is habozás nél­kül csatlakozott a többi országok luthe­ránus segítő közösségéhez, olyan példája a Krisztus és az Ö szenvedői iránt érzett szent szeretetnek, amely a Lutheránus Világkonvent népének egységbe-fiizö szálait még szorosabbra köti. Az a 200 dollár, amelyet Ön mini­mumként szíves volt felajánlani a Har­bini Lutheránus Menekült-alap számára, nagyban hozzájárul ahoz, hogy Világ- konventiink most már véglegesítse a gőzhajótársulattal a harbini menekültek átszállítására vonatkozó szerződéskötést. Bár a szükséges 56.805 dollárnyi összeg­ből még 25.000 dollár nincs együtt, az a nagy megértés, amely ebben az ügyben Észak-Európa, Németország, Magyaror­szág, Amerika és a világ többi evangéli­kusainak részéről megmutatkozott, fel­bátorít minket, hogy továbbvigyük ezt a fontos vállalkozást, bízva, hogy Isten be­fejezni engedi azt a jó munkát, amelyet az Ö kegyelme által oly sok reménnyel kezdettünk el. A felajánlott összeg Jor­gensen pénztároshoz küldendő. A magyar egyetemes ev. egyház fel­ügyelője, báró dr. Radvánszky Albert *) A Harangszó egyik régebbi számában hirt ad­tunk arról a mozgalomról, amely a harbini menekül­tek érdekében a világ evangélikusai között megindult s amelynek kérő szava dr. Morehead révén egyete­mes felügyelőnkhöz és D. Kapi Béla püspökhöz is eljutott. D. Kapi püspök körlevelére és lapunk fel­hívására az ország minden részéröl érkeztek adomá­nyok, szép jeléül annak, hogy a magyar evangéliku­sok jelenlegi nyomorúságunk közepette is tudnak egyesülni külföldi hittestvéreikkel a krisztusi mentő szeretetben. Mivel Moreheadnak határozott összeg­gel kellett számolnia D. Kapi püspök 200 dollárt ajánlott fel, mint minimumot erre a célra. Erre irta Morehead elnök a fenti meleghangú levelet, melynek köszönetét így továbbítjuk azokhoz, akiket szintén illet, az adakozókhoz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom