Harangszó, 1932

1932-05-22 / 21. szám

168 HARANGSZÓ 1932 május 22. a kereskedősegédnek az asztalosléc s a diplomás fiatalember az első napokban igen bizonytalanul lépe­getett a szobafestő létrán. De meg­csinálták. Olyan most ez az otthon, mint valami igazi otthon, amelyet szerető gondos kezek szépítettek meg. A bejárat fölött egy keresztbe foglalt Luther rózsa tesz bizonyságot a kívülvalóknak arról, hogy kik vannak odabenn. Az előszobában ez a felírás buzdítja toborzó, fele­lősségteljes munkára a tagokat: „Isten hozott! De hol a barátod?“ S az egyik teremben hatalmas Luther képet ölel át a felirás: „Erős vár a mi Istenünk!“ Alatta nyitott biblia várja az Igére szomjuhozókat. Lefényképeztettük ezeket a mun­kás munkanélkülieket s elküldjük a „Harangszó“ hasábjain a magyar ev. ifjúságnak azzal a szent bizta­tással, hogy keressen magának munkát, ha nem is keres mellette semmit. Megkeres mellette annyit, hogy megmenekül a tétlenség élet- és léleksorvasztó veszedelmétől. Túróczy Zoltán. UTASOK. Az élet kopottas, nyikorgó szekere sok-sok tülekedő utassal van tele. Egymást tépi, marja mindegyik a helyért, tovább dulakodik, hogyha jobb helyre ért. A szerényebb utast lökik, tépik, marják, sokszor kegyetlenül agyon is tapossák. Ez alatt a szekér lassan döcög, halad, az utasok közül egynéhány lemarad. Máskor rohan, száguld a hatalmas szekér. Begyullad a tengely ...az utas remeg, fél. S mialatt remegve Istent emlegeti, hiúsága, vágya nem hagyja pihenni, utitársa hátán, életén keresztül, könny és vér árán is törtet kegyetlenül. Míg egyszer csak ő is — míg a többi halad— az Élet-szekérröl eltűnik, lemarad. Légy bár hatalmas úr, szolgák büszke ura, avagy földhözragadt koldusok-koldusa, az élet szekerén nincs örökké helyed. . . A szekér megy tovább, nem áll meg teveled. Azért amíg utasa vágy a Lét-szekérnek, légy sors-társaidnak védő menedéke. Akit átkos kezek félrelöktek durván, emeld fel magadhoz, könyörülj a sorsán. Halld meg a szenvedők panaszos sóhaját. Lásd meg a könnyekben utitársad sorsát. Ha utitársaddal egyszer is jót tettél, Az élet szekerén bárhova kerültél, boldog utas leszel. Boldogít jó szived s ércnél fényesebben ragyog majd a neved. Szakály Dezső. Hogyan foglalták vissza a tahi ev. asszonyok a parochiát? A somogymegyei Tabon is a törökök kivonulása és a kuruc szabadságharcok befejezte után, a XVIII. század elején te­lepesekből csakhamar megalakult evan­gélikus gyülekezetünk. Az első itt letele­pedő lutheránusok részben tót, részben német nemzetiségűek voltak, akik közé később magyar evangélikusok is vegyül­tek. Első nyomait evangélikus telepesek­nek Tabon 1713.-ban találjuk. Első lelké­szeik voltak Velits Péter, 1718. óta a ta- bi tótok, Schiegler József pedig a néme­tek lelkésze. 1741—1746. a tabi egész gyülekezet lelkésze a felvidéki származású Masnit- zius János volt. Masnitzius tisztelendő uram és tabi hivei között, nem tudni mi okból, de nem a legjobb viszony állt fenn. Mikor 1744. Tóth-Sipkovits János püspök Tabon is végzett egyházlátoga- tást, Masnitzius János lelkész ellen ke­mény vádak és panaszok hangzottak el, amelyekről ugyan a behatóbb vizsgálat­kor kitűnt, hogy koholtak és alaptalanok. Talán ennek a barátságtalan viszonynak volt a következménye, hogy Masnitzius tisztelendő uramat, haragos hivei még azzal is meggyanúsították, hogy hajlan­dóságot mutatott a katholikus egyházba való áttérésre s hogy átengedte Tabról való távozásakor egy katholikus barát­nak az imaházat és a parochiát. így je­gyezte fel Novák János Jakab, aki Tab- nak is egy ideig (1778—1779) lelkésze s számos éven át Tolna-Baranya-Somogy kiváló esperese volt. Masnitzius tabi lelkészkedése idején (1744.) foglalta el a veszprémi püspöki széket a protestánsokat oly kíméletlenül üldöző Biró Márton püspök. A tabi evan­gélikusoknak is csakhamar érezniök kel­lett Biró püspök protestáns gyűlöletét. Az 1745. esztendőben Marcaliba idézteti a tabi evangélikusok elöljáróit s megtilt­ja nekik, hogy saját felekezetükhöz tar­tozó tanítót tarthassanak s Reguli János, tabi evang. mestert elűzi állásából. A következő 1746. esztendőben meg más protestáns lelkészekkel együtt Biró püs­pök Marcaliba idézi maga elé Masnitzius János tabi lelkészt is. Több lelkészt ál­lásának elhagyására kényszerítenek s több templomot elvesznek ekkor a pro­testánsoktól. Állítólag ez alkalommal tett volna híveinek gyanúja szerint Masnit­zius János Biró püspök előtt olyan nyi­latkozatokat, amelyből arra lehetett kö­vetkeztetni, hogy hajlandó lett volna át­térni a katholikus egyházba, ha a katho- likusok gondoskodnak jövőjéről s pa- rochiához juttatják. Több mint valószínű, ez a gyanúsítás is alap nélkül való volt. Masnitzius János ugyan még (1746.) eltávozik a hontme- gyei Bagyánba, de mint evangélikus lel­kész működik továbbra is. Távozásakor hivei állítása szerint, mivel nem tudták azonnal kifizetni, az imaházat és pa­rochiát, haragjában egy misézés végett Tabon tartózkodó barátnak engedte át. Valójában azonban tán csak a barát hi­vatkozott ilyesmire a tabiak előtt, vagy csak a haragos hívek gondolták azt, hogy távozó lelkészük keze van a dologban. Tény az, hogy a katholikus barát, kinek érdekes neve Mennykő Mihály volt, el­foglalta az evangélikus parochiát s egész otthonosan berendezkedett abban. Nem volt azonban neki abban sokáig zavarta­lan lakása. A tabi hívek látva, hogy szerzetes fészkelte be magát parochiájukba, sebti­ben elsiettek Sulyovszky András evang. földesúr kúriájára, elpanaszolták baju­kat s oltalmat kértek. Sulyovszky meg­szánta megriadt hitsorsosait. Magához kérette Anna nevű feleségét, kinek bátor­ságát bizonyára ismerte s meghagyta neki, hogy maga mellé véve a tabi evan­gélikus asszonyokat, menjen el a pa- rochiára s kérdezze meg a baráttól, hogy mit keres az evangélikus parochián s ki engedte meg neki, hogy betegye abba a lábát. Sulyovszkyné tekintetes asszony vállal­ta a megbízatást. Összetoborozta az asz- szonyokat, meghagyván nekik, hogy mindnyájan lássák el magukat asszony­kézbe iliö fegyverrel. Előkerült rokka, szúró, villa, kapa, seprű s ehhez hasonló egyéb fegyverek. Az így felfegyverzett asszonyhada élén Sulyovszkyné asszo­nyom belépett a parochiára s számon- kérte a baráttól, hogy mit keres és mit művel az evang. parochián. Több se kellett Mennykö Mihálynak. Nevéhez méltó módon el kezdett szitko­zódni s Sulvovszkyné asszonyomat olyan itt le nem irható szavakkal és titulusok­kal illette, amelyek barát szájába sehogy- sem illettek, ha mindjárt Mennykö volt is a neve s amelyek még az egyház em­berével szemben sem maradhattak meg­torlás nélkül egy tisztes, magyar, nemes úri asszony részéről. Sulyovszkyné te­kintetes asszony meg is vette nyomban a baráton az elégtételt. Női becsületének a barát által való durva és férfiatlan megsértése felett méltó haragra gyulva, kiadta asszonytársainak a jelszót, hogy páholják el jól a barátot. Az asszonyok nem mondatták ezt maguknak kétszer. Ütésre készen tartva fegyvereiket, beron­tottak a parochiára, hogy a vett parancs szerint bánjanak el a bárdolatlan és mos- datlanszáju baráttal. Bezzeg megijedt egyszerre az előbb még oly hős barát. A sokféle fegyver s haragtól lángoló asszonyi tekintetek lát­tára még Mennykö Mihálynak is inába szaladt a bátorsága. Menten könyörgésre fogta a dolgot. Megígérte, hogy szíve­sen elhagyja a parochiát. Erre az asszo­nyok haragja is némileg enyhült s látva Mennykő Mihály gyors megszelidülését, nem próbálták ki rajta sodrófáikat, ha­nem segítségére siettek a hurcolkodás- ban. Sebtiben kirakták őutána holmiait is az utcára. így foglalták vissza a tabi evangélikus asszonyok parochiájukat a katholikus baráttól. Némi elégtétellel vehetünk tudomást a tabi s hasonló esetekről azért, a sók szenvedésért és keserűségért, melyet evangélikus elődeiknek el kellett szen­vedniük. Schmidt János. Kunszt Irén búcsúzása. Május 3.-án este a Kér. Ifjúsági Egyesület helyiségében tartott összejö­vetelen búcsúzott Kunszt Irén kinai misz- szionáriusnö a Miszióegyesület rendezé­sében tartott egy hónapos körútja után. 40.-en voltak együtt a meghitt, bensősé­

Next

/
Oldalképek
Tartalom