Harangszó, 1932
1932-05-22 / 21. szám
166 HARANGSZÓ 1932 május 22. „könnyebb“ fajsúlyú, annál értéktelenebb vagy. És miért mázsálja meg lelkünket az Úristen ? Kiválogatás végett. A gazda is kézbe veszi a kukoricacsöveket, mikor vetni akar. Megforgatja, megvizsgálja és ha a kukoricacső értéktelen a tenyésztés szempontjából, akkor megőrleti a sertések részére. Amelyik csőnek tenyészértéke van, azt pedig külön rakja, külön morzsolja és elveti a földbe, hogy éljen megmaradjon tovább is. A gazdaasszony a lencsét az ölébe veszi és amelyik „könnyű“, amelyiket a zsizsik belőlről üresre evett, azt különválasztja s a végén az is a moslékba, vagy a szemétdombra kerül. A régi szérűkön a garmadából falapáttal felszórták a levegőbe a polyvával kevert búzaszemet. A szél a „könnyű“ polyvát elsodorta, a „súlyos“, piros búzaszemet azonban nem. A tiszta búzát a gazda a zsákjába szedte. Az Úristen is kiválogatja majd az emberi lelkek közül a könnyűeket és külön a súlyosakat. A Krisztushoz hasonló lelkek a Krisztus országába kerülnek s az Ő uralma alatt Ővele élnek igazságban, szeretetben és békességben. A gazdának tiszta búzára van szüksége, Istennek pedig Krisztus Urunkhoz hasonló Jutalom és hála. Irta: Reichel Lajos. (2) Benkőné asszony szavai kínos zokogásba fúlnak ez emésztő gondolatnál. Nincs az a földi lény, aki az aggódó anyai szívet vigasztalni tudná, mert a vérző anyai szív vágyó-síró indulatja túl nő e földi göröngyökön s hő szíve szerelmének égő lángja felülér a felhők járásán — oda, ahová a férfi képzelete el nem juthat. Az anyai szív a távolba érez s megérzi távoli magzata fájdalmát, baját, szenvedését. Az öreg Benkő kőkemény szívét is ellágyítja hitestársának vésztjósló keserve s nehéz könnyeket sajtol férje elszorult szíve legmélyéből. — Hát igaz, igaz...! ...kukoricakapáláskor kaptuk drága kezének utolsó vonását s maholnap már itt lesz a szüret s mi csak hiába siratjuk, hiába várjuk.:. Nem! Nem... meg nem halhatott, Isten ily kegyetlenül nem sújthat két elárvult öreg szívet! — Ha már meg kellett halnia... miért nem... idehaza... miért nem nyughatik... a mi temetőnkben... talán sírját se láthatjuk sohase... — Én... hiszem... talán a muszkák fogták el... ott jár-valahol Szibéria hómezőin... nem, ő nem halhatott meg... ott őrzi meg számunkra a mi hatalmas mennyei Atyánk... úgy... úgy..., ne sírj édes... Isten nem hagy el minket! tiszta, igaz, hű és jó lelkekre. Súlyosakra. Mikor lesz ez a megmérés ? Bel- sazárnál még aznap megtörtént. Mi sem tudjuk, hogy mikor gázol halálra bennünket egy gyalogúira felrohanó autó, mikor dől reánk egy házfal, mikor járja a szívünket keresztül egy másnak szánt, eltévedt golyó, mikor robban fel a közelünkben egy motor, mikor ér bennünket egy „véletlen“ szerencsétlenség? Minden pillanatban számadásra szólíthat bennünket az Úristen, talán épen olyankor, mikor a legkevésbbé sem hinnők. Legyünk hát készen minden percben! Adjuk át lelkünket az Urnák, fogadjuk be a szívünkbe az Ő megváltó kegyelmét s azután az Isten lelke majd olyanná formál minket, hogy az Úristen mérlegéről a Krisztus Urunk országába kerülünk minden bűnünk ellenére is a Krisztusban való hitért és az iránta való szeretetért. Munkás munkanélküliek. Nem valami, jókedvű bohózat műkedvelő előadóinak csoportképe az a kép, amit ebben a cikkben talál a kedves olvasó, hanem egy darab — Nem ám!... de nem ám! — hangzik Annus édesen csengő hangja a pitvarban. — Bizony szeret minket a jó Isten... itt az irás... csak az elébb vettem el a levélhordótól... nézzék csak, mi van benne írva... én már megyek is... intézkedem, hogy felvegyék. Nézik az öregek. Nem a Sándor ke- zevonása. Idegen kéz írta. — Hová lett Annus? — kérdik egyszerre mindketten. Az édesanya kezéből kiesik a levél. Amint olvasni kezdte, úgy érezte, hogy beteljesült balsejtelme. Ki tudja mi történik, ha az apa nem lenne erősebb s gyors továbbolvasással nem előzné meg a bekövetkezendöket... „...Sándor fiúk megsebesült. Köny- nyű sebet kapott... Intézkedjenek sürgősen, hogy valamelyik közeli vöröskeresztes kórházba felvegyék..., hogy szülei s menyasszonya közelében lelhesse gyógyulását..;, ez Sándor legfőbb kívánsága..., siessenek, hogy mielőbb útnak indíthassuk..., sürgö- nyileg értesítsenek...“ A két szülő borult, gondterhes arcán hosszú idő után felderül az első napsugár. De csak olyan bujkáló napsugár az, amelyik előjön, amelyik megjelenik bár, de ismét sötét felhő mögé rejtőzik, hogy hirtelen újból megjelenjen s megint eltűnjön. — Dicsérjük Uram a te szent nevedet... hála... köszönet a te irgalmadért... mai élet. Van benne sok a mai nyomorúságból, de van benne sok a holnap vigasztalásából is. Egy csoport munkanélküli ifjú. Megszokott kép a nyomorúságos magyar jelenben; De ez a csoport nem tudott belenyugodni a munka- nélküliségbe, hanem munkát követelt. Ez is megszokott jelenség ma, amikor minden oldalról lázitják a fiatalságot nemcsak maguk a lázító tények, hanem még hozzá agitátorok is. Az ember meg tudja őket érteni. A felnőttnek is nagyon nehéz lehet beletörődni abba, hogy nincs munkája, hiszen otthon a család éhes szája kenyeret vár, de nem kevésbbé lehet nehéz a munkanélküliség keresztje az ifjúság számára sem. Nehézzé teszi az ifjúság tettvágya. Az ifjú minden porcikája dolgozni akar. Izmait felgyülemlett energiák feszitik. Olyan, mint a kazán, amelyik alatt folyton ég a tűz, de amelyiknek nincs szelepje, ahol levezesse a fejlődő gőzt. Olyan, mint a fiatal csikó, amelyiket állandóan a jászolhoz köt a kötőfék és sohasem tudja kedvére kiszaladni magát a himes réten. Nehézzé teszi a munkanélküliség keresztjét az ifjúság számára az ifjúság önállósági törekvése is. Min— Hozd haza, gyógyítsd meg egyetlen gyermekünket... IV. Annus ezalatt már túl jár a falu határán. Átlátta, hamar megértette a helyzet sürgősségét, azért még a szülök véleményét se várta be, se azt, hogy Gábor — Benkőék öregcselédje — kocsiba fogjon. Csak úgy gyalogszerrel vágott neki a jó félórai útnak, de mivel már alkonyodon, magával hívta a biztonság kedvéért az öreg Gábort. A vörösvári Erdődy grófok ősi kúriájában a legkényesebb igényt is kielégítő, fényes kórházat rendezett be Gyula gróf, a fennkölt gondolkodású tulajdonos, a környék nemesszívü mecénása. Ide hozzák, itt ápolják a közvetlen környék sebesültjeit. A gróf naponként maga is meglátogatja betegeit. Meghallgatja panaszaikat. Vigasztalja a fájdalomtól vagy bánattól gyötrötteket. Támogatja az anyagiakban szükölködöket. Nem tesz különbséget senkivel sem. Valahányan még ide kerültek, mind könnyezve távoztak, amikor a káderhez irányította őket a kórház nyájas főorvosa. Annus épen jókor érkezett. Ha csak egy percet is késik, hiába jött volna. Abban a pillantban •— ahogy belépett — fejezték be a főorvos és a gróf aznapi látogatásukat. A pihegö leányt szívesen fogadták. Ki ne ismerné ezt a kis szigeti árvát. Hogyne sejtenék az első pillanatban,
