Harangszó, 1932
1932-05-15 / 20. szám
160 HARANGSZÖ 1932 május 15. Odajutottunk tehát ismét, ahonnét elindultunk. Nincs imaházunk, bútoraink egy kocsiszínben vannak beraktározva. Istentiszteletünket, a község elöljáróság jóvoltából, a községi óvoda nagytermében tartottuk. Azt hiszem, itt ismét megállhatok, mert befejeztük kis egyházunk történetének második szakát. 1929. szeptember 24.-én tartott közgyűlésünkön már javaslatot terjesztettem elő, hogy az 1930. évben építsük fel templomunkat. A közgyűlés a javaslatot elfogadta s a templomépítést elhatározta. 1930. február 24. tartott közgyűlésen bemutattam az építendő templom tervét, amelyet a közgyűlés elfogadott. Trattner János pénztáros, építési vállalkozó a következő javaslatot terjeszti a közgyűlés elé: én mint egyháztag, mint pénztáros, ép úgy mint a többi egyháztag azt szeretném, ha minél kevesebb pénzzel, minél szebb templomot tudnánk építeni, azért azt javasolom, hogy ne adjuk ki az építést vállalkozónak, hanem végezzük azt házilag és pedig úgy, hogy én a bemutatott terv szerint végezem az építkezést a saját munkásaimmal, adok az építkezéshez mindent, ami szükséges, de sem az építés vezetéséért, sem a tervekért, sem az álványok használatáért díjazást el nem fogadok. Az egyház nem fizet egyebet, mint a munkások órabérét. A közgyűlés örömmel fogadta Trattner János önzetlen ajánlatát s fekérte az építés vezetésére. Sass István gondnokot felhatalmazza, hogy az összes pénzkészlet felett rendelkezhet s bevásárolhat az építéshez szükséges minden dolgot, a legjobb belátása szerint. Ezek után Istenbe vetett hittel s felkészültségünk alapján, teljes bizo- dalommal megkezdettük templomunk építését. 1930. június 23.-án megkezdtük az építést, megbízatásom szerint ezen órától kezdve ott voltam egyik napon mint a másikon, reggeltől estig egész szeptember hó 14.-ig, amikor püspök úr Öméltósága megáldotta munkánkat. Szeptember 14. örök időkre emlékezetes szép napja kis egyházunknak! A gyönyörű napsütéses őszi reggelen innét is, onnét is gyalogosan, kocsin, vonaton érkeztek a vidéki hívek s a templomkörül óráról- órára szaporodott az ünnepelni jövő hivők serege, örömsugárzó arccal nézegették a templomot s beszélgettek a jövendőről. Amidőn püspök úr és kísérete bevonult a templomba, párperc múlva tömve volt annak minden szeglete úgy- annyira, hogy oda bejutni nem lehetett többé senkinek. Elmúlt a szép, magasztos ünnep. A szemek ragyogása, a boldogságot sugárzó arcok mind arról tettek tanúságot, hogy az ötvenkét lelket számláló nagyatádi kis gyülekezet célját elérte, mert nemcsak magának emelt egy szép templomot, de magaköré gyűjtötte egy nagy vidéknek elhagyatott, de ősei hitéhez lelke egész erejével ragaszkodó híveit. Az a beszéd, amelyet püspök úrtól hallottak, megerősítette őket a hitben és a szeretetben s felkeltette szíveikben azt a boldogító reménységet, amelyet csak az a megnyugtató tudat adhat, hogy: van már nekünk is templomunk. Ünnepünk elmúltával első dolgunk volt a templomtér parkírozása s ezt végre is hajtottuk Sándorházy Lajos Ujzobor pusztai birtokos hathatós segítségével, aki a beültetett lfifi drb fenyő-thuja, díszbokrok és díszfák mintegy kétharmadát adományozta és a saját embereivel le is ültette, a másik részt azonban már magunk szereztük be s ültettük el. Nem tehetem, hogy e helyen is hálás köszönetét ne mondjak mindazoknak, akik áldozatkész támogatásukkal lehetővé tették templomunk felépítését. A legelső helyen áll a kezdeményező: Lelbach Keresztély nagybirtokos, aki 1600 négyszögöl belső telket, 75000 drb. kisméretű faltéglát, ezt be is fuvaroztatta, 5000 drb. cserépzsindely helyett, miután templomunk eternit-palával lett fedve, 300 pengőt és annyi homokot, amennyi az építés és feltöltéshez szükséges volt, adományozott. Hohenlohe KeA nagyatádi evang. templom. resztély herceg nagybirtokos, aki 30 m3 ácsolt épületfát adományozott a két fiókegyháznak. Ebből a minket illető 15 m3-.t elhozattam, az adománylevelet pedig átadtam E. Szetsey István ref. főgondnoknak. Strém Dénes nagybérlő az összes épületfát hazahozatta a kaszói erdőről és behozatott az építéshez 40 m3 homokot. Kun és Trattner építőcég a templompadozat burkolásához szükséges összes cementlapokat adományozta. Trattner János építési vállalkozó elkészítette a terveket, vezette az építkezést minden díjazás nélkül. Papp Péter kuntelepi földmíves 100 szál négy méteres deszkát szállított be és adományozott az építéshez. Nagy hálával kel megemlékeznem a Gusztáv Adolf Egyesületről, aki éveken keresztül segített gyarapítani templomépítési tőkénket. Ezzel kapcsolatban nagy örömmel ragadom meg az alkalmat arra, hogy lerójam hálámat Ziermann Lajos soproni lelkész, gyámintézeti elnök úr iránt, aki nemcsak közbenjárónk vöt Németország felé, de még a soproni evang. nőegylettől, a saját gyülekezetétől, de még a báró Solymossy örökösöktől is szerzett nekünk adományt. Istenben boldogult Bárány Sándor országgyűlési képviselőnk, aki év-év után meghozta a vallás- és közoktatásügyi minisztérium adományát. Wolf Ottomár gyárigazgató adománya: gyónókehely, ostyatálca, boroskanna gyönyörű kivitelben, tömör ezüstből. Ugyancsak az ő közbenjárása; a adományozott a Mez Vatc" selyenrfonó- gyár tulajdonsa 500 pengőt és a Mez Részvénytársaság 750 pengőt a harangalapra. Brunner József ny. takarékpénztári igazgató adománya egy templomi csillár nyolckarú égővel. Özv. Nikolics Denieterné úrnő egy oltárterítö, Brudes Aladárné egy szószékterítőt adományoztak. K. Mándy Sámuel nagybirtokos, főrendiházi tag adományozott egy nagy keresztelőtálat s hozzávaló kannát, tömör ezüstből. Mindkét darab értékes antik-tárgy. íme ezek voltak a mi jóltevöink. Legyen rajtok a jó Isten áldása. Egy bánatunk van: nincs lelkészünk, de hiába minden bánat, a dolgot erőltetni nem lehet, főként nem lehet ma, amidőn a már meglevő intézményeinket is alig bírjuk fenntartani. Mi evangélikusok az egyetemes papság elvét valljuk és hirdetjük, tehát: kövessük is. Mi követjük. Minden vasár- és ünnepnapon összejövünk a mi szép kis templomunkban, ott buzgó ének után, én mint kis gyülekezetünk véne, ájtatos imával fordulok az egek urához s mi kevesen úgy össze tudunk forrni abban a buzgó imában, hogy szívünkben felvidulva, lelkűnkben megnyugodva térünk haza a mi csendes hajlékunkba. Ez az idenyomtatott kép, a mi templomunk külső képe. De én nem a külső, hanem a belső képét szeretném megmutatni ennek a templomnak. Szeretném megmutatni azért, hogy lássa mindenki azt a nemes egyszerűséget, azt a szép összhangot, amely a színek és az építkezés összefolyó kapcsolódásában olyan kedvesen lepi meg a belépőt nemcsak egyszer, de mindig, ahányszor csak átlépi a szent hajléknak küszöbét. Amidőn eljön a mi szeretett gondozó lelkészünk,20—30meghívóval megmozdítom az egész vidéket s akkor megtelik a mi templomunk hívekkel és buzgósággal, a prédikáció alatt felragyognak a szemek s minden ragyogásuk azt mondja: milyen jó, hogy itt lehetünk, hogy van nekünk is templomunk. Amikor végül kijövünk a templomból, ott várnak mind s igaz magyar kézszorítással búcsúznak s mondanak köszönetét azért, hogy itt lehettek az Isten házában, velünk, közöttünk. Eddig tart a fény! Mert van még nekünk másunk is. Van 600 pengő tartozásunk az építésből. Manapság nagy pénz s épen azért nem tudom, hogy ezt mikor és miből fogjuk kifizetni? De azt tudjuk, mert él lelkűnkben a hit, a bizonyosság, hogy: „Az Úr soha az ő népét még el nem felejtette“. Sass István nyug. tanító, gondnok.
