Harangszó, 1932
1932-05-08 / 19. szám
152 HARANGSZÓ 1932 május 8. OLVASSUK A BIBLIÁT. Pünkösdi Lélek. Május 9. Hogyan nyerjük el ? Csel. 1. 4,, II. 1. Sokak előtt érthetetlen nemcsak a pünkösdi csoda, de Isten lelkének bármily munkája, megnyilatkozása. Miért? Mert nincs engedelmesség bennünk. Isten igéjét, ha ismerjük is, de nem követjük. A hivek seregében, az egyházban nincs meg az egyetértés, hogy egy akarattal, egv értelemmel együtt legyenek. Ha viszály. gyülölség és féltékenység kiküszöbölődik sorainkból és nem a magunk hasznát keressük, de egv szívvel tudunk imádkozni, akkor az Úr dicsőségének hirdetésére, munkálására leszünk alkalmatosak és megérezzük ennek a Léleknek áldott hatását. Május 10. Az igazság lelke. Ján. XV. 22—26. Az ember boldogtalan, magára maradva bűnében kellene elpusztulni. De a szent Isten elküldötte érettünk egyszülött fiát, akinek a szenvedését, halálát elfogadja a mi vétkeinkért. Ezt a kegyelmet teszi előttünk világossá, elfogadhatóvá a vigasztalás és igazság Lelke, meg azt. hogy bűn az, amikor jézust nem fogadjuk szívünkbe, nem hisszünk benne. F.z a Lélek téged is meg akar győzni. Faluról-falura járt egv zsidó, akinek furcsa kocsisa akadt. A megszokott úton nyugodtan ment a ló. a kocsis bibliát olvasott. még pedig hangosan. A gazda egy darabig tűrte, de végre elkergette. Megint visszafogadta, mert ismerte hűségét. Az olvasgatta újból hangosan a bibliát. Megbetegedett a gazda, bűnei miatt kesergett: ..Igazságos Isten, ne büntess erősen“. Haldokolva kocsisát hivatja. hogy1 az imádkozzék. Ima alatt mind csendesebb lesz, amint a kocsis a Megváltóhoz könyörög érte. Utolsó szavai a haldoklónak: „lézus. Dávidnak fia, könyörülj rajtam“. Győzött az igazság Lelke. Május 11. Istenfiúságrn vezet. Róm. VIII. 1—17. A Lélek ragad ki minket a bűn szolgaságából és vezérel el az Isten fiainak boldog szabadságára. A bűn és a halál törvénye alól azáltal ment ki bennünket, hogy hitet ébreszt bennünk, összekapcsol a Krisztussal, reásegél az engedelmességre, akik azután nem test szerint járunk, de lélek szerint, hogy azután Istennek békessége lakozik bennünk. Értékes lehet valaki számára, hogy ö nagy, előkelő, hatalmas embernek, uralkodónak gyermeke, de számunkra, ha még oly kicsinyek vagyunk is, fenségesebb tudat, hogy az Isten fiai vagyunk! Május 12. Erőnek, szeretetnek józanságnak Lelke. II. Tim. I. 7—12. Három értékes tulajdonság tárul itt elénk. Erő, mellyel Isten ha felvértezhetett, képesít bennünket arra, hogy ne szégyeljiik a Krisztus evangéliomát, hanem boldog örömmel tegyünk bizonyságot Róla, még szenvedés, üldözés és megvettetés között is. Ha a szeretet hajtóereje bizonyságtevésünknek, megérzi e szenvedő világ, mely sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését. Az Űrért és az ő ügyéért lángoló szeretet, mely magát is kész odaadni áldozatul, viszi diadalra Krisztus ügyét. Kérjük az Úrtól a józanság lelkét, mely megóv bennünket attól, hogy valamit is Isten igéje, akarata ellen cselekedjünk. Május 13. A lélek gyümölcse. Gal. V. 16—25. Vagy a test diadalmaskodik rajtunk s annak pusztító hatalmát kell viselnünk, vagy a Lélek vezérel minket s akkor egy boldog életnek áldott gyümölcseit élvezzük. Szeretet, öröm, békeség s ami még ehhez kapcsolódik, nem a túlvilágon lesz a mi osztályrészünk, de már itt teremnek e gyümölcsök a mi életünk fáján, a magunk és szeretteink boldogí- tására, egyházunk, nemzetünk javára. Legvünk egész, osztatlan szívvel a Krisztusé, hogv a Lélek áldott gyümölcseit teljességükben élvezhessük. Május 14. Megszentelés és reménység Lelke. Ián. XVIII. 14—24. Élő Megváltónk van. aki esedezik érettünk. Magára vette a bűn szörnyű következményeit, elvégezte a váltság nagy munkáját. Nem azért, hogy bűnös vágvainknak hódoljunk és bűneinkben maradjunk továbbra is. hanem azért: „hogv egészen az övéi legyünk, az Ő országában ő alatta éljünk, Neki szolgáljunk örökkévaló igazságban, ártatlanságban és boldogságban“. E világból nem vesz ki minket, nem visz pusztába, kolostorba, itt, az élet mindennapi forgatagában kell élethivatásunkat betölteni. Ha itt így élünk, oda von maid egvkor minket is, ahol ö van, az Ő dicsőségébe. A megszentelés és reménység lelke vezessen a kisértés és csüggedés idején. Május 15. Pünkösd. Csel II. 37. 38. Oly sokszor voltunk hallgatói a pünkösdi történetnek. Oly szépen elképzeltük, hogy miképen zúg az a pünkösdi lélek Jeruzsálemen végig, csak mi nem tartottunk meg abból a lélekből semmit. Megkeseredik-e már egyszer én magyar népem a te lelked, hogy feltedd a kérdést: „Mit cselekedjünk?“ Elfogadod-e, követed-e az apostol útbaigazítását: „Térjetek meg... a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatjára...“ Ha ez a megkeseredés bűneid miatt feltámad benned, ha Krisztusban bűneid bocsánatiát fogadod el, nyitva lesz számodra az élet útja. Megismétlődik benned Ezékiel próféta jövendölése 37. r. 9—14. A szétszórt csontok megélednek, a nép sírjából kilép. Rímár Jenő. Szeretnék mégegyszer... Szeretnék mégegyszer Kis kertünkben lenni, Violát s rezedát Egy csokorba szedni. Szó nélkül od’ adnám Az édes Anyámnak, Hiszen a violák, Helyettem szólnának, Helyettem simának. Kuszy Dániel né. HETI KRÓNIKA. Magyarország kormányzója ismét lemondott tiszteletdíjának egy részéről. — A képviselöház a múlt héten 16 órás ülések közben letárgyalta és elfogadta a felhatalmazási törvényjavaslatot. — Május 7.-én nyílik meg Budapesten a nemzetközi vásár. -— A kultuszminiszter megszüntette a tanítók kertváltságát. — Románia bérbe adja Franciaországnak az állami aranybányákat. — A porosz választások a Hitler-párt előrenyomulásával végződtek. — Németországban leszállították a búza vámját. — Lindbergh találkozni fog gyermekei elrablójával. ■— Sodorna és Gomora állítólagos romjai napvilágra kerültek. — Földünk felé egy új üstökös közeledik. — Oroszország és Japán között könnyen háborúra kerülhet a sor. KARCOLATOK. A drága fénykép. Jlkkor történt ez a megható eset, mikor az amerikai hajóraj a Fi- lippi szigeteket ostromolta. Ott cirkált már a flotta a szigetcsoport előtt, várva a harc megkezdését, mikor az egyik hajó matrózának tengerbe esett a blúza. Engedélyt kért, hogy kihozhassa s mikor ezt megtagadták tőle, engedély nélkül is belevetette magát a tengerbe a blúz után. Mindenki azt hitte róla, hogy szökni akar gyáván a harc elől. Ezért, bár blúzával együtt újra felkapaszkodott a hajóra, elfogták s a haditörvényszék súlyos fegyházra ítélte. Almikor az összeroskadt matróz ott állt bírái előtt, megkérdezte tőle a tábornok-hadbíró: „Egy rongyos blúzért fiam, hogy tehettél ilyen meggondolatlanságot“ JI matróz egy ázott fényképet húzott elő blúza zsebéből s csak ennyit mondott: „JJz Édesanyám“. Jlzért vetette magát a blúza után, mert benne volt zsebében az édesanyja képe. JI tábornok erre a matróz vállára tette a kezét s elengedve büntetését így szólt hozzá: „JIz a katona, aki édesanyja fényképéért kockára teszi az életét, hazájának is csak jó fia lehet. Fiam, nem bilincset, hanem kitüntetést érdemelsz. “ HARANGSZŐ. Husvét utáni 6. vasárnap. János 15, 26.—16, 4. Kegyelmes Jézusunk! Köszönjük, hogy Te soha nem áltattad a tiéidet. Megmondottad nekik nemcsak a kellemes, hanem a kellemetlen dolgokat is. Megmondottad nemcsak azt, hogy boldogságban, áldott örömökben lesz részük, hanem azt is, hogy „nyomorúságuk lészen', szenvedés és üldöztetés szakad rájuk. Óh Urunk), amikor szomorú jóslatod olyan sokszor, olyan rettenetes valósággal bevált, milyen jó volt tudni szenvedő hive-