Harangszó, 1931
1931-08-02 / 31. szám
fötiazt.á. " V»vi 'S % *. * ícLci q ■ JŰARANGS2Ó» _________________ M ÁTIS SÁNDOR r.iPA érc- és fakoporsó raktára BÜLED, Fő-utca. 1931. augusztus 2 Állandóan dús választék érc- és fakoporsókban, szemredc kben és sirkoszo- rúkban, valamint az összes temetkezési cikkekben lyozására az egyházmegye vezetősége a zenészbandát' kedvderítésre előre megrendelte“ s hogy a hangulat emelkedésekor „egy betegség címén nyugalomba készülő nem fiatal tanító nyitotta meg a táncot egy 70 év felé közelgetö papné- val“. Megértem, hogy voltak, akik faképnél hagyták. Akik mindezt látják és tudják, azoknak mindent el kell követni, hogy másképpen fessen ott a „belmisz- szió“. családi értesítő. Eljegyzés. Seybold Jankát, Seybold Károly zurányi (Zurndorf, Burgenland) ev. esperes és Wolfsbauer Johanna leányát eljegyezte Fadgyas Aladár komáromi evang. lelkész. Halálozás. Schuster Károly, a rákos- szentmihályi ev. fiókegyház tiszteletbeli felügyelője és hosszú éveken át hűséges gonnoka július hó 25.-én, 70 éves korában elhunyt. Temetése július 27.-én volt. JÓ KÖNYVEK. D. Raffay Sándor: „Amit az Úr üzen“. Fölhívtuk már olvasóink figyelmét arra, hogy D. Raffay Sándor, bányakerületi ev. püspöknek egyházi beszédei a Scholtz Testvérek kiadásában sorozatos füzetekben megjelennek. A sorozatnak most jelent meg a IX. füzete, mejlliyel az 1. kötet záródik le. A 400 oldalas kötetben 12 adventi, 12 karácsonyi, 8 ó-évi, 6 újévi, 11 böjti, 1.6 virágvasárnapi, bűnbánati és nagypénteki, 9 húsvéti, 17 áldozócsütörtöki, pünkösdi és konfirmációs beszéd s a most megjelenő IX. füzetben „Az ün- nepes félév eftyéb beszédei“ címen 14, az első kötetben tehát összesen 104 beszéd jelent meg, amely 15 ótestámen- tomi és 89 újtestámentomi textust dolgoz fel. A beszédek különböző időből valók; a legrégibb 1888-ból, a legújabb 1931- böl. Szeretettel hívjuk fel olvasóink figyelmét erre a nagyszabású munkára, amelyet a Scholtz Testvéreknél (Budapest, IX., Ferenc-körút 19/21.) lehet megrendelni. A szegedi evangélikus egyház évkönyve. A szegedi evang. egyház az 1930. évi gyülekezeti munkáról terjedelmes évkönyvet adott ki. (120 oldal.) Abból az alkalomból, hogy Kutas Kálmán lelkész szegedi állását a szombathelyivei fogja felcserélni, egyben összefoglaló képet is nyújt az évkönyv a Kutas Kálmán egész lelkészsége alatt lefolyó gyülekezeti életről. A gyülekezeti életet a következő szempontok szerint ismerteti: a gyermekek, a középiskolai ifjúság, a leányok, az egyetemi és főiskolai hallgatók és a felnőttek gyülekezete. A gyülekezet pénzügyi helyzetének, áldozatkészségének s helyzetképének megrajzolása után közli az utolsó 10 év népmozgalmi statisztikáját, a függelékben Iczés József, szegedi kántornak, a szegedi árvíz alkalmával írott levelét s dr. Polner Ödön egyet, tanárnak: „Deák Ferenc egyház- politikája s a vegyesházasságok“ c. munkáját, a szegedi ev. egyház városi segélyének ügyében készített felterjesztését s egy ügyesen összeállított evangélikus címtárt a gyülekezet tagjairól, pontos foglalkozás szerint csoportosítva. Áz évkönyvet Kutas Kálmán lelkész szerkesztette. A HARANGSZÓ PERSELYE. A „Harangszó“ terjesztésére a következő adományok folytak be: Bélák Sándor Tokaj, Győrffy Aranka Boba, Vörös Zsigmondné Répcelak, Magyar Mihály Bodajk, Sándor Istvánná Kapolcs, Kiss Lajos Nemeskér, özv. Nagy Rétemé Farád 10—10 fillér. •—- Móritz Zsigmond Boba 12 fillér. — Joó Gyula Nemeskér, özv. Prátner Lajosné Nemeskér 14—14 fillér. — Teke Lajos Szent- ivánfa, Kalbátsch István Celldömölk, özv. Kemény Jánosné Nemeskér, özv. Bakk Lászlóné Ncmeskér, özv. Takáts Lászlóné Nemeskér, Párkányi István Nemeskér', özv. Nagy Sándorné Nemeskér, Kiss Lajosné Nemeskér 20—20 fillér. — Hajba Ferenc Veszprém, Szigeti Mihály öttevény, Szinger Henrik Paks, Dienes Gusztáv Tápiószele, Trogmayer Lajos Söprőn, özv. Dudás Jánosné Rákospalota, Tóth lózsef Körmend 22—22 fillér. — Joós István Nemeskér 24 fillér. — özv. Hajas Gyuláné Nemeskér 30 fillér — Vukán István Szombathely 32 fillér. — Bögöthy József Nemeskor, Szedenits Lajos Nemeskér 34—34 fillér. -- Murányi Imre Szirák, Szollár Mihály Ujdom- bóvár 40—40 fillér. — Özv. Kiss Imréné Pápa, özv. Hajas Endréné Pápa, özv. Darvas Józsefné Győr, Bódogh Ferencné Dombóvár, Kőrös László Mezőlak, id. Egyed Károlyné Somlóvecse, özv. Spra- tek Lipótné Sopron, Svendor István Za- laistvánd, Takács József Hegyfalu, Kovács Mihály Farád, Tóth Antal Moson 60—60 fillér. — Özv. Pető Károlyné Kis- baráthegy 70 fillér. — Koch József Tata, Bencsik Lidia Sopron 72—72 fillér. — Gőcze Gyula Nemeskér 84 fillér. — Balázs Lajos Szombathely, Bordács András Tapolca, Fehér Jánosné Ostffyasszonyfa, özv. Madár Jánosné Kisbaráthegy, Schreiner Samu Tormás-puszta 1—1 P. — Pohánka János Balassagyarmat 2.40 P. — N. N. Szentgotthárd 2.44 P. — Berger Lajos Dombóvár 2.60 P. — Kmotrik Anna Nyíregyháza 3 P. — Gá- lik János Békéscsaba 3.20 P. — Dr. Aj- kay Béla Répcelak 5 P. — Torda Mihály Aszód 4 P. Keresek szeptember elsejére egy teljesen egyedülálló papi özvegyet vagy árvát, ki jól főz és minden munkát vállai. Jó otthont találna. Fizetés megegyezés szerint. Cim válaszbélyeg ellenében a kiadóhivatalban. 1—1 Dunántúli Szakácskönyv Ara 6 pengő. Utánvéttel szállítja: özv. Nagy Ferencné Sopron, Erzsébet-u. 33. sz. Pályázati hirdetmény. Az alsósági ág. hitv. evang. egyház- község három tanerős elemi iskolájánál megüresedett 111. sorszámú tanítói állásra pályázatot hirdet. Az állásra csak nőtanítók pályázhatnak. A megválasztott tanítónő kötelessége lesz a részére kijelölt osztályok vezetése, az elemi iskola minden osztályában a női kézimunka díjmentes tanítása, isko- lánkívüli, belmissziói munkákban való segédkezés. Fizetése törvényes. Pályázati határidő 1931. évi augusztus hó 14. Ev. Lelkészi Hivatal. Celldömölk. Ev. vallású özvegyasszony, aki kitűnő bizonyítványokkal rendelkezik, házvezetőnői, vagy szakácsnői állást keres. Vidékre is elmegy. Szives megkereséseket a porrogszentkirályi (Somogy vm.) ev. lelkészi hivatalba kér. 3—3 Négy polgárit végzett leány elmenne házvezetőnőnek, házi kisasszonynak, vagy gyermekek mellé. Cim: Ev. Lelkészi Hivatal Sopron. Az új Dunántúli Ev. Énekeskönyv különféle olcsó és finomabb kötésekben kapható. Bevezetését kedvező feltételekkel elősegítjük. Hornyánszky Viktor, Budapest főbizományosánál: Kókai Lajos, Bpest, IV., Kamermayer Károly-u. 3. A vásárosmiskei leánygyülekezet kántor- tanítói állásra pályázatot hirdet. Javadalma: két szobás lakás melléképületekkel. Kész- pénzfizetés megegyezés szerint. Határidő f. év aug. 15. Kérvények a gércei ev. lelkészi hivatalhoz intézendők. 1—1 Hittestvéreim figyelmébe ajánlom, hogy oltár- és szószékterítöt saját tervezés vagy adott minta után nagyon olcsón készítek. Árajánlatot, mintát díjmen tesen küldök. Munkát hozott anyagra is vállalok. Gép. azsurozást, ruha hímzést, fehérnemű varrást és hímzést kézzel és géppel. Gobelin képeket kifogástalan szépen készítek. Özv. Molnár Kálmánné mühimző, Kaposvár. Fő-utca 24. Halasz István szíjgyár tómester, Beled Lószerszámok kaphatók minden kivitelben, úgyszintén javítást elfogad. Felelős szerkesztő és kiadó : TÜRÓCZY ZOLTÁN. Társszerkesztök : NAGY MIKLÓS, NÉMETH KÁROLY Fömunkatársak : PA99 LÁSZLÓ, Dr. SCHUTT GYULA, SZABÓ JÓZSEF, SZENDE ERNŐ. Kéziratokat nem adunk vissza. V. Szabó és Uzsaly könyvnyomdavállalata Győr, Andrássy-út 24.