Harangszó, 1931

1931-02-15 / 7. szám

52 HARANGSZÓ 1931. február 15. Egyik-másik költeményében olyan gondolatokra bukanunk, melyekből a zsenit jellemző „übermenschre“, hogy úgymondjam: költői terheltségre kell kö­vetkeztetnünk, amelyek ösztönösen, tu­datosság nélkül születtek meg agyában s amelyekről talán számot adni sem tud. Költeményei azt a benyomást keltik, hogy az új magyar lira nagy jövőt Ígérő, tüneményes reprezentánsa Bakó József, az ösztönös eredeti tehetség. A fent jelzett helyen „Bakó József Irodalmi-Est“ cimen rendezett előadás öt pontból álló műsora közül kimagas­lott különösen D. Kapi Béla püspök be­mutató beszéde, melyben szárnyaló sza­vakban úgy szólott Bakó Józsefről, „aki semmit sem kapott a Schijler-legenda szerint — a vagyonból, de akinek az Úristen odaadta az egész világot, az eszmék, ideálok világát, a magyar lélek zúgó erdeit, a múltak kincses- bányáját, a jövő álmainak birodalmát*. A közönség áhítattal és visszafojtott lélekzettel hallgatta a püspök gyö­nyörű, a lelkeket magasba emelő beszédét. Beszéde végén bemutatta a szerény megjelenésű költöt, aki költeményeiből olvasott fel többet a hallgatóság tomboló tetszése közt. Majd Lukácsy Dezső segédlelkész szavalta el Bakónak vagy öt szebb- nél-szebb költeményét olyan szavaló készséggel, amire csak rászületés képesítette a szavaiét. Művészi elő­adása még inkább kifejezésre juttatta, hogy úgymondjam: érzékeltette a költő gondolatait. Kihívásra .Paraszt­szekér a körúton“ c. verssel fokozta még inkább a hangulatot. A műsoron Bach-tól, Révfy-től énekszámok is szerepeltek, melyeket az egyházi énekkar adott elő szokott precizitással, Fodor Kálmán karnagy vezetése mellett. Az irodalmi estet Szabados „Hiszekegybe fejezte be. Bakó Józsefnek olyan sikere volt, amelyre igazán büszke lehet. A nagyszámú hallgatóság soraiban helyet foglaltak: Németh Károly dr. főispán feleségével, D. Kapi Béláné, Sólyom Andor, kir. ítélőtáblái elnök, dr, Dukavits Vilmos ítélőtáblái tanács­elnök, Kuntz Jenő dr. a győri Kisfa­ludy Irodalmi Kör elnöke, Hőfer Vil­mos dr. polgármester-helyettes, Stras- ser Sándor leányliceumi igazgató, |i Boldis Dezső dr. királydijas karnagy, kir. tanfelügyelő, Győry Elemér ref. lelkész, az evangélikus egyházköz­ség felügyelői : Mikiás Mihály és Jausz Lajos és egyéb notabilitások, úgy­szintén nagy számban hölgyek, akiknek mindegyike felajzott lélekkel hagyta el a„ emlékezetes irodalmi est színhelyét. Hogy az estély oly nagy és előkelő közönséget vonzott s hogy oly teljes er­kölcsi sikerrel végződött, az egyenesen D. Kapi Béla püspök úr nevéhez fűződik, aki egyébként a kulturest értelmi szer­zője és megszervezője volt. Magyarbóly és filiái egyházi élete az 1930. évben. Magyarbóly délbaranyai egyházköz­ség január 4-én tartotta számadási köz­gyűlését Vértesi Zoltán lelkész és Wal­landt Ágost ny. ezredes egyházfelügyelő elnöklete alatt. Wallandt felügyelő szo­morú szívvel emlékezik meg a községtől pár méterre fekvő természetellenes, tart­hatatlan és igazságtalan trianoni határ­ról, mely gazdasági összeomlásunkat is okozta. Másrészt örömmel állapítja meg, hogy híveink körében a hithűség és ál­dozatkészség nem csökkent, sőt e délvi­déki ev. gyülekezetek és iskolák az evan- géliomi öntudatnak és lelkiébredésnek vataimint a magyar hazafias érzésnek igen szép jelét mutatták. Egymásközötti összetartásra, másvallásuak iránti bé­Benedek Vince. Négy polgárit végzett, intelligens fia­tal nő elmenne gyermekek mellé nevelő­nőnek. Magános úr vagy hölgy háztar­tását is elvállalná. Cím válaszbélyeg el­lenében a kiadóhivatalban. 1—5. kességre és további kitartásra és hűség­re intve a híveket, annak a reményének adott kifejezést, hogy a lelkek revíziója után, Isten kegyelme földi hazánk reví­zióját s népünk boldogabb jövendőjét is hamarosan meghozza. Ezután a lelkész ismertette a lélekszámú adatokat s az el­múlt év nevezetesebb eseményeit. Ezek szerint: Magyarbóly és a hozzá tartozó filiák lélekszáma kb. 1960 és pedig: Magyar­bóly 700, Ivándárda leányegyházé (10 km. az anyától) 46Ó, Borjád (12 km.) 55Q, Siklós (17 km.) 100, Mohács (27 km.) 80 s a szórványokban 70. Keresz- teltetett 40, eltemettetett 33, eskettetett 25 pár. Három vegyes házasság, rever- zális javunkra. Baptista szülőktől szár­mazott két felnőtt is megkereszteltetett. Konfirmandus volt 16. Úrvacsorát vett Magyarbólyban 312 (44%), Ivándárdán 382 (81%), Borjádon 139 (26%), Sikló­son 35, Mohácson 20, összesen 888. A szórványokban áttért 3, kitért 6. A ma- gyarbólyi lelkész istentiszteletet tartott rendes ünnepnapon Ivándárda fiijában 12-szer, Borjádon 8-szor, Siklóson 4- szer, Mohácson 3-szor, vallásos estélyt a püspöki belmissziói programúi alapján az anyagyülekezetben az egyetemes imahé­ten kívül 10-szer, a filiákban 4 szer. Az istentisztelet nyelve Magyarbólyban né7 met és magyar (múlt évben 6-szor tar­tatott magyar istentisztelet), a filiákban Ivándárdán és Borjádon német, Siklóson és Mohácson magyar. A lelkész jelen nem létében Alekszy, Ha)iz és Wölfel ta­nítók végezték az istentiszteletet. A hit­oktatást Siklóson és Mohácson hóna- ponkint egyszer szintén a lelkész végzi. Az ev. elemi. iskolai tanulók száma Magyarbólyban (két iskolaté­rem) 104, Ivándárdán 63, Borjádon 65, szórványokban 40 és 8 polgárista. A lelkész, a keresztyén egység ápolása és a hitélet élénkítése'végett í próbaképpen az anyaegyházban be­vezette az egyetemes imahetet (Alliansz); január 5—12-ig óriási és fokozott érdeklődéssel tartatott meg. A zsúfolt iskolában esténkint átlag 200-an, összesen 1400-an jelentek meg. Lelkésznek és az egész köz­ségnek valóságos drága és felejt­hetetlen élménye volt az imahét. Minden egyes imaesten a vegyeskar is szerepelt szép vallásos énekekkel Alexy tanítónő vezetésével. Adventkor Wallandt felügyelő „Magyar advent“ címen tartott tartalmas, Stromp Miklós siklósi felügyelő „Zakeus“-ról min­denkit megható előadást. Március 7—9. Magyarbólyban és filiáiban fő- esperesi egyházlátogatás és az egy­házmegyében első ízben itt tartatott egy kisebb körzetű válóban tanulsá­gos és lelket emelő prezbiteri érte­kezlet. (A prezbiterek reggel kocsin jöttek s este hazamenve, költséget maguknak nem okoztak). A prezb. értekezleten értékes előadást tartott Schöll főesperes, Koritsánszky ehm. felügyelő, Frank, Zulauf lelkészek és Knábel ig. tanító. Aug. 20-án a nemzeti ünnepen úgy délelőtt, mint folytatólagosan délután a szomszéd ref. lelkészek közreműködésével ma­gyarnyelvű hazafias és prot. bel­missziói ünnepély tartatott a zsúfolásig megtelt magyarbolyi ev. templomban. Prédikációval és előadással közreműköd­tek: Ádám Imre kölkedi* Mányoky Sán­dor mohácsi, Szendrei Gyula babarci, Kovácsy József kistótfalui ref. lelkészek. Szeptember 14-én énekes istentisztelet volt, mely alkalommal a vendégként megjelenő borjádi énekkar Hatz József tanító neje és a helyi vegyeskar Alexy Ervin vezetésével szebbnél szebb éne­kekkel gyönyörködtette a hallgatóságot. Az egyes énekek tartalmát — közben pár biblikus szóval — a lelkész ismer­tette. Az év folyamán lelkes hiterösitö előadást tartottak még Baldauf pécsi lel­kész „Krisztust kereső bölcsekről“ és Hatz ig. tanító az „Ifjúság és családi ház“-ról, Handmann, Indiát járt drez­dai külmissziói felügyelő nov. 4-én Má-

Next

/
Oldalképek
Tartalom