Harangszó, 1931
1931-02-15 / 7. szám
50 HARANGSZÓ 1931 február 15. a föld hatalmasai, kik egész népeket hajtanak iga alá, de önmaguk dicsőségvágyát nem tudják legyőzni, csodálatraméltóbbak a lángelménél, mely csodákat tervei s szerkeszt össze, de nem talál maga számára alapot, melyen krisztusivá építhetné ki belső életét. S ők sem vallhatják teljesen Krisztust a magukénak. Az ő erényük a krisztusi jellemnek csak az egyik oldalát teszi. Ő még többet követel tőlünk, valami egészen mást. Az ilyen jellemnek csak bilincsei vannak, melyekkel megköti magát, hogy ne férjen a bűn közelébe. Az önmegtagadásban, az önmegtartóztatásban ki is merül az élete. Az ily jellem csak önmagával van elfoglalva, nincs lába, hogy a nép közé menjen, nincs keze, melyek az emberek után vágyódnak, hogy jót cselekedjenek azokkal. A krisztusi jellem egyrészt önmagát fékező erő, másrészt kifelé ható élet, mely a külvilágban áldássá lesz. E kettőnek együttes hatásából áll elő az igazi keresztyén lélek— nagyság. Az emberek között él s mégis felette áll a világnak. A kísértések pergőtüzében áll és tiszta' marad. Az emberi bűnök hullámverései megtörnek rajta s áldásthozó munkájának eleven példája lenyűgöz és követésre késztet. Nem érheti sértés s a rosszindulat nem zavarhatja meg nyugalmában. Nem Válságos idők sodrában. Irta: Hering János. 7 Dobogó szívvel mondta a gyerekeinek: — Édes fiam, édes leányom, most már, hogy az én kedvemért eljöttetek ide velem és mindent megnézegettünk együtt, most megmutatom nektek a legkedvesebbet, a mi kis templomunk belsejét. Az én padomat, az én legszentebb emlékeimet. . A fia, a tudós mérnök, aki bár tisztelte az édesanyját, de a hosszú évek alatt, folyton tudományos problémákkal foglalkozva, megridegedett a gyengéd érzésekkel szemben, de meg se értette az öreg asszony érzésvilágát, hiszen mi nagy külömbség lehet egy egyszerű öregasszony és egy világhírre jutott, világlátott, hatalmas agyú tudós érzései között, mosolyogva mondta: — Köszönöm édesanyám, én már délelőtt megnéztem a maga egyszerű kis templomát, ugyan nincs benne sok látnivaló. De meg nem is érek rá, menjen talán Erzsiké húgommal. Csalódottan szól az öreg asszony: — Pedig azt szerettem volna ... úgy gondoltam ... A leány is így felel : Édes anyám ! Hiszen az nem katholikus templom ! Én oda a gátolhatja semmi, hogy ne legyen hasznára azoknak, kik gyűlölik. Az ő ellenszenve a feledés s a megbocsátás az ő bosszúja. A jó erkölcsöt azért szereti, mert az isteni s nem azért, mert abból földi hasznot húz. ő a jó erkölcsön keresztül az Istennel akar egyesülni s visszavágyik fenséges eredetéhez. Ez ad neki mindenkor emelkedett kedélyt. A szeretetben való cselekvés képezi lényegét s a szerény alázatosság ezen a fátyol. Mindig a legmagasabb felé törekszik s a világnak csak annyiban ad értéket, amennyiben nagy céljának elérését előmozdítja. Számára a világ sohasem lehet cél, mindig csak eszköz a tökéletesség elérésére. Tiszteli az emberalkotta rendet és életformákat a földön, amíg azok célja elérésében segédkezet nyújtanak neki. Nem teszi ki testét az önkínzás gyötrelmeinek, hogy gyengévé legyen, hanem ápolja s fejleszti képességeit, de csak addig, hogy a lélek áldásthozó kibontakozásai számára a legalkalmasabb tényezőjévé legyen. A fő előtte mindig a lélek, mely a testet irányítja s ennek érdekében: az1 igazságért, a hitért, az ártatlanságért, az általános emberi boldogulásért kész elszenvedni betegséget, sebet, fájdalmat és halált. Az igazi léleknagyság nem veti meg a szórakozást sem, de csak fellábam be nem tehetem! Szó se róla! Menjen csak egyedül, édes, én majd itthon megvárom, úgyis csomagolnunk kell, mert holnap már Pesten kell lennünk. Hiszen tudja . . . nagy ünneplése lesz ott a Gézának megint! Lehajtotta a fejét az öreg asszony és magában tördelte: — Be nem teheti a lábát! Szó se lehet róla! Nem katholikus templom! Milyen különös! Hiszen látott ő már katho- likusokat az evangélikus templomban! És épen az ő lánya lett olyan túlzó, épen az ő lánya fél az ő templomától. Elindult hát egyedül. De nem könnyű szívvel. Nem úgy lett, ahogyan ö gon- dóltá. Milyen szép lett volna beülni a csendes templom régi padjába és ott összebújva suttogva beszélgetni a régi emlékekről. Aztán együtt imádkozni. Szinte körül se nézett, mikor a templomajtón belépett. Fáradt térdekkel roskadt a jól ismert padba, nem is kereste, a lába szinte ösztönszerüleg vitte oda. Ráhajtotta a fejét egy ottfelejtett énekeskönyvre és mialatt az egész ország, de az egész világ az ö fia nevétől volt hangos, mialatt drága szülőföldje azt az ember ünnepelte, akit ö szült nemzetének, addig ő, magános öregasszony megértetlenül fájó egyedüllétben, hangtalan zokogással siirtaüdülésre veszi azokat igénybe, hogy az általuk megerősödött test annál hasznosabbá tudja magát tenni nemes, nagy célú munkájában. De ha mások boldogságáról van szó, kész róluk lemondani. Gazdagság', hírnév csak addig képeznek számára kincset, míg azok hathatósan segítik az emberiség jóvoltáért folytatott munkájában. E törekvéseiben a hálátlanság nem tudja elkedvetleníteni az ő szerete- tét. Nem lanyhul s nem lesz bosszúálló. Ha arról van szó, hogy igazságtalanságot kövessen-e el, vagy ezt maga szenvedje, akkor mindig kész tűrni. Jóságát elrejti az emberek elől, ha mégis dicséret éri, nem szédül el, mert tudja, hogy ez kétes értékű. Az erkölcsös élettől nem riasztja vissza gúny, börtön, sem vérpad. Az erkölcs neki minden s a vérpad csak álom. Ő a Krisztusé s a halál csak Ű hozzá vezetheti. Kedves Testvér! Ne azzal törődj, hogy mit tartanak felőled, hanem azzal, hogy mi vagy. A tett legyen előtted fontos, melynek te vagy a végrehajtója s ne a közvélemény. A tett a tiéd s örökértékű, de a közvélemény a külvilág változó érzelmeiből tevődik össze s múló. Nemsokára mindent a sír fed, csupán az Isten él s ítél. jj ADAKOZZUNK A IaRANGSZÓ TERJESZTÉSÉRE! siratta bele gyerekessé lett szivének bánatát a templom beszédes csendjébe ... És amig egy egész nemzet legvérme- sebb reményének valóraváltásáért énekelt az Urnák véget nem érő hozsannákat, addig egy senkinek se fontos, egyszerű reménykedés, de egy öreg asszony hanyatló életének legkedvesebb, utolsó szive-vágya halt meg lassan huldogáló könnyek csendes árjában ... Vége. As iskola humora. V Fogalmazási órán a tyukültetésröl írtak a gyerekek. Béla igy kezdte a dolgozatát: „ A gazdaasszony fészket csinál egy rossz kosárba. És költeni kezd“. * Történelem órán Kálmán királyról felelnek az ötödikesek. Elmondják, hogy Kálmán meghódította Horvátországot és hogy megtiltotta a boszorkány-égetést. Pista nem figyel. A tanító felszólítja felelésre. A gyermek ijedten ugrik fel és ezt mondja: „Kálmán király megégette Horvátországot és meghódította a boszorkányokat.“ * Hittan órán arról van szó, hogy Noé minden állatból vitt be egy-egy párt a bárkába. Közben Gyuszi feláll és ezt kérdezi: „ Tanító bácsi kérem, hogyan fogott Noé legyeket?“ *) Az „Aranyhtd‘-ból. I i ! <
