Harangszó, 1931

1931-12-06 / 49. szám

HARANGSZÓ 1931 december 6. A 'í-^z urnák szolgálatába kívánta állítani oly módon, hogy a Szentgotthárd egyik legszebb helyén fekvő családi házát a szentgott­hárdi ev. iskola javára létesítendő ala­pítvány céljaira hagyományozta. Emel­lett nem feledkeztek meg azokról a gyü­lekezetekről sem; amelyekhez a szárma­zás és a boldog műit emlékei kapcsolták őket. A végrendeletek értelmében ugyanis a házat öröklő szentgotthárdi gyülekezet az elhunytak szülőinek emlé­kere létesítendő alapítványi célokra kö­teles a csikvándi gyülekezetnek 200, a feipéci gyülekezetnek 600 és a szilsár- kányi gyülekezetnek 800 P-t kifizetni. Az egyház iránti hálának e szép bizony­ságairól nagy örömmel ad hírt a szent­gotthárdi gyülekezet, amely a két nemes lélek hagyatékából tanítólakásul szolgáló alapítványt létesít. Az alapítvány áldá­sait a szentgotthárdi gyülekezet ugyan­csak 5 év múlva fogja élvezhetni, ami­korra a hagyatékkal magára vállalt több mint 2000 pengőt kitevő terhet kiegyen­lítette, mégis már most örömmel gondol arra, hogy a kis gyülekezet vállaira kü­lönösen nagy súllyal nehezedő terhek 5 év múlva lényegesen enyhülnek. Addig is megkönnyíti a teher hordozását az, hogy az Úr gondviselésének, az egyház­szeretetnek és áldozatkészségnek ily fel­emelő példái lebegnek a hívek előtt. Gyarapszik a Theol. Otthon könyv­tára. Kasper József ruszti esperes 10 kö­tet könyvet ajándékozott az Otthonnak. Az adományt itt is hálás szívvel köszöni a Theol. Otthon igazgatósága. A budapesti Lutheránia Vegyeskar f. hó 4.-én a deáktéri ev. templomban egy­házi hangversenyt rendezett, a követke­ző műsorral: J. S. Bach: Nyolc változat. „Isten, óh szent Isten“ korái felett, orgo­nán előadta Zalánfy Aladár zeneművé­szeti főisk. tanár, a deáktéri ev. templom föorgonása. j. S. Bach: Jöjj síri csend... Králik Jenő: Légy csendes szívvel. Éne­kelte a vegyeskar. Vezényelt Králik Jenő leánykoll. tanár, a deáktéri templom kar­nagya. Purcell: Air. J. S. Bach: Ada­gio. Gordonkán játszotta Zsámboki Mik­lós zeneművészeti főisk. tanár. Nádor Mihály: „Jertek hozzám, Krisztus mond­ja“ korálfjntázia. Orgonán játszotta Za­lánfy Aladár. Beethoven: Adj én Iste­nem .. . Mozart: Hálát zengjünk ... Éne­kelte a Vegyeskar Králik Jenő vezényle­tével. P. Martini: Andantino. Popper: Áhitat. Gordonkán játszotta Zsámboki Miklós.Homilius: Motetta: Harmat Artur: 150. zsoltár. Énekelte a Vegyeskar Krá­lik Jenő vezényletével. A Mária Dorottya Ncegyesület nov. 7.-én Attila-u. 103. sz. iskola tornater­mében a szegények felsegélyezésére műsoros estélyt rendezett. Műsor: Nyi­tány: előadta a Zenekar. Üdvözlő szó: dr. Pelczner Sándor. Magyar dalok: sze­rezte és előadta dr. Dirner Gusztáv, zon­gorán kisérte Török Olga. Beszéd: dr. Bátyka Zoltán. Novella: nemeskéri Kiss Melanie. Magyar dalok: szerezte és elő­adta dr. Dirner Gusztáv. Zárszó: Gaál József. A finn diákság a szeretet szolgálatá­ban. Finnországban is igen nagy a sze­n/fr-, * r Air A MÁTIS SÁNDOR érc- és fakoporsó raktára BELED, Fő-utca. Állandóan dús választék érc-és fakoporsókban, szemtedőkben és sirkoszo- rúkban, valamint az összes temetkezési cikkekben. génység. A nálunk is ismerős Laitinen Toivó gyülekezetében is. Mikor ezt a helsinkii felébredt egyetemi hallgatók, diákok és diáklányok meghallották, el­határozták, hogy segítségére sietnek. Összekoldultak mindenféle anyagot, amelyből ruhákat varrnak. Kávédélutá­nokat rendeznek, amelyeken minden csésze kávéért 5 márkát fizetnek a sze­gényeknek. Ajándékba kérnek 1—1 cse­rép virágot s ezt azután kisorsolják, úgyhogy 1—1 ilyen összejövetel jöve­delme meghaladja a 100 márkát. Az ösz- szejövetelek alkalmával egyházi éneke­ket énekelnek, beszédeket és felolvasá­sokat tartanak. Terményárak Budapesten november 29.-én: búza 11.55—13.80, rozs 12.45— 12.60, takarmányárpa 16.50—17.50, sör- árpa 20—23.50, egyéb árpa 17.50—19.50, zab 20.50—21.50, tengeri 14—14.30, korpa 11.75—12, pengő mázsánként. családi értesítő. Eljegyzés. Bödecs Erzsikét, ny. ig.-tanító leányát Bakonycsernye, el­jegyezte Kiss László ig.-tanító Csetény. Esküvő. Viskovich Domonkos bányatisztviselő Tatabánya és Ajkay Magda Valéria GyÖT, esküvőjüket december 6.-án tartották Budapesten a fasori ev. templomban. — T a k ó Ist­ván ev. lelkész és László Erzsé­bet házasságot kötöttek. Szerkesztői üzenetek. Szik. Köszönet a beküldött kedves versért. Bár lapunk különösen a karácso­nyi versekben évekre visszamenő anyag­torlódással kiizd, a verset, ha csak lehet, még az idei karácsonyi számban hozni fogjuk. BIBLIAI KÉRDÉSEK. A „Harangszó“ 38. számában közölt bibliai kérdésre: „Melyik Zsoltár tetszik nekem legjobban és miért?“ 22 pálya­munka érkezett be. Nagy lelki örömmel olvastam mindegyiket végig. Mindegyik drága bizonyságtétel arról, hogy milyen erőforrás az ember számára Isten igéje. Az első díjat Szabó Ida nyerte Kőszeg­ről, akinek pályamunkáját mai számunk­ban közöljük. A második díjat, Müller: Sundar Singh c. müvét Stoll Ernöné (Nyíregyháza). A harmadikat, Gagyhy: Mária nővér c. művét Leposa János (Fel- sővécse) nyerte. Terjesszük a „HARANGSZÓM! Uj bibliai feladat. Melyik ének tetszik nekem leg­jobban és miért ? A pályamunkák közül a legjobbat közölni fogjuk, a második és har­madik könyvjutalomban részesül. Be­küldési határidő dec. 31. Énekes- és imakönyveket, karácsonyi és farsangi színdarabokat, szépirodalmat, zeneműveket pontosan és gyorsan szál­lít Kis Tivadar Pápa, könyvkereskedés, könyvkötészet. 2—3 Győrhöz közel, a budapest-hegyes- halmi műút mellett fekvő 80 kát. hold birtok új ötszobás lakással, jó gazdasági épületekkel eladó. Címet s feltételeket „Evangélikus telepítés“ jelige alatt meg­adja a kiadóhivatal. 2—3 Teljesen egyedül álló, középkorú öz­vegy nő elmenne háztartás vezetésére (könnyebb munkára) vagy gyermekek mellé. Cím: Ev. Lelkészi Hivatal Tokaj. 2—2 Az új Dunántúli Ev. Énekeskönyv különféle olcsó és finomabb kötésekben kapható. Bevezetését kedvező teltételekkel elősegítjük. Hornyánszky Viktor, Budapest főbizományosánál: Kókai Lajos, Bpcst, IV., Kamermayer Károly-u. 3. Hittestvéreim figyelmébe ajánlom, hogy oltár- és szószékterítöt saját ter­vezés vagy adott minta után nagyon ol­csón készítek. Árajánlatot, mintát díjmen­tesen küldök. Munkát hozott anyagra is vállalok. Gép azsurozást, ruha hímzést, fehérnemű varrást és hímzést kézzel és géppel. Gobelin képeket kifogástalan szépen készítek. Özv. Molnár Kálmánná mühimző, Kaposvár. Fő-utca 24. Dunántúli Szakácskönyv Ara 6 pengő. Utánvéttel szállítja: özv. Nagy Ferencné Sopron, Erzsébet-u. 33. sz. Halássz István szíj gyártómester, fi ELE 1). Lósze rszámok kaphatók minden ki­vitelben, úgyszintén jc vitást elfogad Főszerkesztő: TÍBÖOZY ZOLTÁN. Felelős szerkesztő és kiadó : SZABÓ JÓZ8EF. Társszerkesztők : NAGY MIKLÓS, NÉMETH KÁROLY Főmunk&társak: PASS LÁSZLÓ, Dr. 8CHLITT GYULA, 8ZENDE ERNÓ. Kéziratokat nem adunk vissza. Vitéz Szabó és Uzsaly könyvnyomdavállalata Győr, Andrássy-út 24

Next

/
Oldalképek
Tartalom