Harangszó, 1931
1931-11-08 / 45. szám
356 HARANOSZÓ 1931 november 8. A pozsonyi díakoníssza- anyaház 40 éves jubileuma. 40 év! Már az egyes ember is, ha életének vagy munkásságának ehhez a határkövéhez ér, mély megilletődéssel áll meg és nagy lelki megkönnyebbüléssel sóhajt fel: „Mindeddig megsegített az Úr!“ Már az egyes ember is, ha életének ehhez a fordulópontjához ér, számadást tart saját magával. Mérlegeli a 40 év eredményét és eredménytelenségét, örömét és bánatát, sikereit és kudarcait. Mennyivel inkább egy intézmény! Ez évben a pozsonyi diakonissza- anyaház tart Isten kegyelméből ilyen visszapillantást 40 éves múltjára és hálatelt szívvel mondja: „Mindeddig megsegített az Úr“. A pozsonyi ev. egyház régtől fogva egyike volt a leglelkesebb egyházaknak. A pozsonyi evangélikusság mindig tudott egyházáért áldozatot hozni. Ezt bizonyítják iskoláin kívül szeretetintézmé- nyei, árvaháza, kórháza, aggok menhá- za, diakonissza-anyaháza. Ez utóbbi intézmény létrehozása nem volt valami könnyű. Dacára annak, hogy a gyülekezet vezetősége felismerte a diakónia fontosságát a gyülekezetben, a diakonisszaügy Magyarországon teljesen ismeretlen lévén, nem talált a hívek között megértésre. Csak hosszú fáradozás után hozta meg az 1890. okt. 5.-i közgyűlés a határozatot, hogy két diakonisszát kér a gallneu- k'ircheni diakonisszainté'- zettöl. A gallneukircheni diakonisszaintézet készséggel tett eleget a pozsonyi egyház kérésének, elküldte Sääf Ida és Maier Teréz diakonisszákat. Utóbbi rövid idő múlva meghalt. Az intézet ünnepélyes megnyitása 1891. aug. 2.-án volt. Ekkor iktatták hivatalába a vasárnap délutáni istentisztelet keretében Obermaier Erzsébet főnöknöt. Az első diakonisszák lakása a kórházban volt. Az egyház vezetősége már kezdettől fogva úgy tervezte, hogy a diakonisszák legelőször a kórházi szolgálatot vegyék át. Eddig ezt a munkát egy idősebb házaspár látta el. A régi kórház két nagy teremből és egy kisebb szobából, az ú. n. „Studentenzimmer“- hől állott. Utóbbi a theológusok és líceumi . tanulók számára volt fenntartva. A kórházi ápolás mellett, habár csak szűk keretek között, hamarosan megkezdték a magánházakban való betegápolást. Az egyház aztán a diakóniát fejleszteni kívánta és maga akart diakonisszákat kiképezni. Kiadott egy, a diakonisszahivatást és munkát ismertető röpiratot, melyre feleletképpen négy hajadon jelentkezett, kiknek egyike, Lenti a rdt Mária testvér hálás szívvé! jubilál az anyaházzal: „Mindeddig megsegített minket az Úr“. A diakonissza növendékek tanítását a három német lelkész felváltva végezte, úgyszintén a házi áhítatokat is. Idővel célszerűbbnek bizonyult, hogy a vezetést egy lelkész vegye át, így lett a diakonissza-anyaház igazgatólelkésze Schmidt Károly Jenő. Neki is megadta Isten, hogy az anyaházzal együtt örülhet Isten eddigi megsegítésének. Az új anyaháznak nagyon sok nehézséggel kellett megküzdenie. Hosszú ideig az emberek a diakonisszában nem láttak mást, mint ügyes, lehetőleg olcsó betegápolónőt. Csak lassanként értették meg, hogy a diakonissza minden külső szolgálata mellett elsősorban lelki szolgálatot végez, bizonyságot téve a Krisztusról. Igen nehezen értették meg, hogy a diakonisszának határozottan keresztyén jellemnek kell lennie. És hogy azzá lehessen, szüksége van az anyaház vallásos légkörére és nevelésére. A hazai viszonyokat tekintve, magától értetődik, hogy a diakónia hazánkban igen lassan fejlődött, a testvérek száma lassan szaporodott, de annál inkább szaporodott a munkaalkalom. 1892. illetve 1893-ban átvették a diakonisszák a fiú- és leányárvaházat. Itt eddig árva- szülők voltak. 1895-ben volt az első diakonisszafelszentelés. Már ez év őszén létesült az első külső állomás Sopronban két diakonisszával, 1900-ban egy diakónus vezetésével az iratterjesztés, mely mindig nagy szolgálatot tett ev. egyházunknak. Ha valaki jó könyvet akart venni, úgy azt mindig megtalálta a diakonissza-anyaház iratterjesztésében. A pozsonyi anyaház kezdettől fogva tudatában volt annak, hogy nem önmagáért van, hogy feladatot bízott rá Isten, azért sohasem zárkózott el a gyülekezetek kérése elől, ha azok diakonisszát akartak. Ha csak tehette, mindig bocsátott testvéreket a gyülekezetek rendelkezésére. így létesültek egymás után diakonisszaállomások Eperjesen, Kőszegen, Rozsnyón, Pinkafőn. Lőcsén, Locsmándon, Késmárkon, Iglón, Győrött, Budapesten. Ez állomások legtöbbje a háború alatt és után megszűnt. 1914. május 4.-ike örömünnepe volt az anyaháznak. Ekkor avatták fel új otthonát. Ez a nap nemcsak a pozsonyi diakonissza-anyaháznak volt örömünnep, hanem az egész magyarhoni ev. egyháznak is. Az új anyaház büszkesége a szép 60 ágyas kórház. Ezrekre megy a betegek száma, akik a diakonisszák szeretetteljes, gondos ápolásából ismerték meg a Krisztus szeretetét. Száz és száz búcsúzó lelket kisért el a diakonisszák imádsága: „Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek, mert te velem vagy“ az örökkévalóság kapujáig. Ugyancsak az anyaházban nyert elhelyezést a fiú- és leányárvaház és a magános nők otthona. A világháborúval és a háború utáni viszonyokkal nehéz idő szakad a pozsonyi anyaházra is. Több kedves, hűséges, munkás tagját kellett a szomszédos „Istenkertjé“-be átkisérnie, a háborús fordulattal sok kedves összeköttetés megszakadt, sok jó baráttal lett szegényebb. De a legsötétebb felhők mögött is mindig ott látta Isten kegyelmének napsugarát. A diakonisszák csendes hűsége, vidám, önmegtagadó munkája, hangos bizonyságtevése annak, hogy a hatalmas Isten kezdettől fogva megáldotta övéi munkáját és az ő kegyelme rajtunk nem volt hiábavaló. Igen Isten megáldotta szolgálói munkáját. Sok százra megy azon gyermekek száma, akiket a diakonisszák tanítottak, gondoztak, árvaházakban, óvodákban, vasárnapi iskolákban, sok száz fiatal leánynak mutatták meg az igazi élethez vezető utat. Százakra, ezrekre megy azon szegények, betegek, szerencsétlenek és nyomorultak száma, kiknek a diakonisszák szóval, tettel, tanáccsal, vigasztalással segítségükre voltak és akik rajtuk keresztül tapasztalták isten határtalan irgalmát. Hány fáradt vándor kopogtatott az anyaház kapuján, hogy élte hátralevő részét nyugodtan tölthesse és nem kopogtatott hiába. Hány nyugtalan zaklatott lélek talált az anyaház megszentelt falai között békességet, megnyugvást. De nemcsak abban látjuk Isten kegyelmének világos nyomait, hogy munkaalkalmat adott, betegeket, árvákat vezetett hozzánk, hanem különösen abban, hogy megadta a segítés lehetőségeit, felébresztette az emberekben a felebaráti szeretetet. A diakonissza-anyaház ünneplése nem volna teljes, ha meg nem emlékeznék hálás szívvel azokról a nemesszívü férfiakról és nőkről, akik nagy áldozat- készségükkel hozzájárultak ahhoz, hogy az anyaház ilyen teljes mértékben végezhesse samaritánusi munkáját. Elsősorban meg kell említenünk dr.Taucsher Bélát, aki több mint 40 éven át nemcsak hogy ingyen gyógyította a kórház betegeit, de a legtöbb gyógyszert is maga adta, összes vagyonát az anyaházra hagyta. Nagylelkű adakozók voltak még Andreé Ernő, Simkó házaspár, dr. KráA pozsonyi ev. diakonissza anyaház és ev. kórház.
