Harangszó, 1931
1931-11-01 / 44. szám
1Ö31 november 1. HARANGS2Ó 351 belső szobájába akar elvezetni. Mindkét irányba a szíven keresztül vezet az út, azért mindkét melléklet a szivünket keresi. Sántha Károly síremlékének felavatása. Az evangélikus egyház mintegy három évvel ezelőtt elhunyt nagy költő- papjának, Sántha Károlynak, a esalád és az eneklö gyülekezetek hálaja síremléket emelt a farkasréti temetőn. A síremlék telavatása október hó 29.-én ment végbe D. Kapi Béla es L). Raffay Sándor püspökök, valamint a deáktéri és a budai templom vegyeskaranak közreműködésével. Az ünnepély keretében D. báró Kadvánszky Ámen egyetemes felügyelő az egyetemes egyház nevében koszorút helyezett a sirra. A művészi síremlék Reviczky Hugó szobrászművész alkotása. Juoileumi éremátadás. Az Országos Szepesi Szövetség Magyaróvári Osztálya t. ho 25-en Hegyeshalomban az állami iskola nagytermében Wenk Károly ev. tóesperes-leikész tiszteletére ünnepélyt renuezett, melynek keretében átadta az ünnepednek a 1 ársadalnu Egyesületek Szövetsége által neki adományozott jubileumi erdemjelvényt. Leikészválasztás. A pécsi gyülekezet október hó 25.-én töltötte be a Bal- dauf Gusztáv halálával megüresedett lel- készi állást és arra a gyülekezetben működő helyetteslelkészt, lakó István püspöki segedlelkészt választotta meg egy- nangú lelkesedéssel. A beiktatás, melyet D. Kapi Béla püspök fog végezni, november hó 8.-ára van kitűzve. Leikészválasztás Bükön. A büki egyházközség a Barkas Elemér elhalálozásával megüresedett lelkeszi állásra Fülöp Dezső segédlelkészt választotta meg. Tanítói áthelyezés. Fazekas Lajos nagyszokolyi evang. tanítót a közoktatásügyi miniszter a danszentmiklósi — csetneki sori községi elemi iskolához nevezte ki tanítóul. — Hanák Erzsébet bal- kányi-megyertanyai községi elemi iskolai tanítót a rákoskeresztúri ev. elemi iskolához helyezte át, illetve rendes tanítóvá nevezte ki a miniszter. Sireinlékavatás. Október 25.-én avatta fel a ceglédi újvárosi temetőben a ceglédi Lmlier-Szövetség Törteli Lajos- naK, a ceglédi evangélikusok kiváló volt lelkészének síremlékét. A budapesti protestáns egyetemi és főiskolai hallgatók Bethlen Gabor Köre harmincéves jubileuma alkalmával 1931. évi október hó 28.-án a Behlen Gábor Szövetség nagytermében (IV., Királyi Pál-utca 9; félemelet) ünnepi közgyűlést tartott, melyen elnöki megnyitót mondott dr. Simon András elnök. A múltakról emlékezett dr. Raffay Sándor ev. püspök. A Bethlen Gábor Kör 30 éves történetét ismertette dr. Torday Géza a Kör seniorátusának igazgatója. Ünnepi beszédet mondott dr. Baltazár Dezső ref. püspök. Elnöki zárszót dr. Miklós Elemér a Kör alapító elnöke mondott. Imádkozott és áldást mondott Józan Miklós unit. püspöki vikárius. A Magyarhoni Ág. h. Evang. Misz- szióegyesület 1931. november 6—7. napjain közgyűléssel kapcsolatos kiilmisz- sziói konferenciát rendez Budapesten az Egyetemes Egyház imatermében (Üllőiét 24. II. emelet, feljárat az udvarból) a következő sorrenddel: November 6.-án: Délután 5 órakor a konferencia megnyitása. Utána két előadás: A külmisszió gyümölcsei mint a Biblia illusztrációi. Lasota Károly németországi evangélikus lelkész, bibliai-iskolai tanár. Mit jelent a kiilmisszió egyéni lelki életem számára? Németh Gyula szekszárdi lelkész. Este fél 7 órakor ugyanott összejövetel a Magyar Evangéliumi Missziói Szövetséggel a Szövetség ev. tagjainak a Magyarhoni Evangélikus Misszióegyesülethez való csatlakozása tárgyában. Este fél 8 órakor Achenbach Pál, a Licht im Osten- Miszió titkárának vetített képes előadása Szovjet Oroszországról a Ref. Theológia dísztermében, a Magyar Evangéliumi Missziói Szövetség külmissziói konferenciája keretében. (Ráday-u. 28. 11. emelet.) — November 7.-én: Délelőtt fél 10 órakor Johnson Gisle budapesti norvég missziói lelkész előadása a norvég evangélikus egyház kiilmissziói munkájáról. U. e. egynegyed 11 órakor dr. Farkas Mária diakomsszafötestvér ismerteti a „Fébé“ Evang. Diakonissza Nöegylet külmissziói munkáját. D. e. 11 órakor Németh Károly esperes, a Misszióegyesület elnöke beszámol a Lipcsei Misszió ez évi közgyűléséről s a Misszió munkájával való Kapcsolatainkról. Délben 12 órakor a Missziói Tanács ülése. Délután 5 órakor Missziói Ünnepély ugyancsak az Egyetemes Egyház imatermében. Előadást tart baro Fodmaniczky Pál theológiai dékán, a Missziói Lajok főszerkesztője. — Mit jelenthetsz te a kül- misszió számára? Achenbach Pál lelkész előadása. Befejező bibliamagyarázatot mond dr. Molnár Gyula kir. táblái biró, az Evang. Misszióegyesület elnöke. Este 7 órakor a Misszióegyesület közgyűlése ugyanott. — November 8.-án, vasárnap délelőtt külmissziói istentiszteletek a főváros különböző templomaiban. Este 7 órakor közös Missziói Estély a Magyar Evangéliumi Missziói Szövetséggel a deákteri templomban. Beszél Lasota Károly ev. lelkész: A kiilmisszió áldásos viszahatása a belmisszióra; Döbrössy Lajos balkáni törökök közt dolgozó ref. misszionárius- lelkész: Az első év a törökök közt. Befejező bibliamagyarázatot tart D. dr. Raffay Sándor püspök. — Azok a vidékiek, akik szállást és esetleg kedvezményes ellátásról való gondoskodást igényelnek, legkésőbb november 1.-ig jelentkezzenek Rimár Jenő evang. vallástanár — Budapest, VII., Gizella-út 28. — címén. Terményárak Budapesten 1931. okt. 25.-én: búza 9.85—11.15, rozs 10.40— 10.50, takarmányárpa 15.75—16.25, sörárpa 18.50—21.50, egyéb árpa 15.50— 18.50, zab 17.75—18.50, tengeri 15.50— 15.80, korpa 10.10—10.30 pengő métermázsánként. családi értesítő. Esküvő. Ifj. Sülé Sándor, ker- tai ev. tanító október 15.-én tartotta esküvőjét Kalmár Teruskával a nagykanizsai evang. templomban. Az esketési szertartást a vőlegény testvére, Sülé Zoltán vései s. lelkész vegezte. Halálozás. — Id. Kosárszky József, a zalaegerszegi gyülekezet buzgó presbitere és munkás, áldozatkész egyháztagja okt. 8.-án meghalt. Temetése a presbitertársainak és a gyülekezet tagjainak részvételével okt. 10.-én volt. Legyen áldott emlékezete. — Okt. 18.-án temették általános részvét mellett Mohar Ilonát, lajoskomáromi ev. tanítónőt. Harminchárom esztendőn át működött a lajoskomáromi iskolánál. Egyházszeretet és odaadó hűség jellemezték munkájában s nagy felkészültsége nagyban hozzájárult az iskola jóhirnevének emeléséhez. Mintaképe volt az evangélikus nevelő tanítónak. Temetésén ott volt az egész falu. — Gecsányi Gusztáv a soproni ev. líceum nyug. igazgatója, folyó hó 23.-án hosszú kínos szenvedés után, megnyugodva az Úristen akaratában, 74 éves korában, a legboldogabb házasságának 4L évében visszaadta nemes lelkét a Mjndenhatónak. Szerkesztői üzenetek. M. D. Celldömölk. Köszönet az „Őszre hajlott“ c. kedves versért. Jönni fog. — V. B. Győr. A beküldött összeggel 1932. márc. 15.-ig rendben. — T. L. Lé- bény. A beküldött összeggel folyó év jún. 30.-ig van rendezve. Az új Dunántúli Ev. Enekeskönyv különféle olcsó és finomabb kötésekben kapható. Bevezetését kedvező feltételekkel elősegítjük. Hornyánszky Viktor, Budapest föbizományosánál: Kókai Lajos, Bpest, IV., Kamermayer Károly-u. 3. Háromtagú család, jóravaló, mindenes főzönőt keres Kőszegre. Bővebbet válaszbélyeg ellenében a kiadóhivatal. I * W 0 Gepeszi vizsgákra bárkit előkészíthetünk teljes felelősséggel! Bővebb felvilágosítás válaszbélyegért. Mezőgazd. Gépész hetilap Budapest, VII. Hungáría-körút 179 2-3. Hittestvéreim figyelmébe ajánlom, hogy oltár- és szószékterítöt saját tervezés vagy adott minta után nagyon olcsón készítek. Árajánlatot, mintát díjmentesen küldök. Munkát hozott anyagra is vállalok. Gép azsurozást, ruha hímzést, fehérnemű varrást és hímzést kézzel és géppel. Gobelin képeket kifogástalan szépen készítek. Özv. Molnár Kálmánné műhimzö, Kaposvár. Fő-utca 24. Halássz István szífgyáríómester, BELED. Lószerszámok kaphatók minden kivitelben, úgyszintén javítást elfogad. Főszerkesztő: TÜRÓOZY ZOLTÁN. Felelős szerkesztő 6s kiadó : SZABÓ JÓZSEF. Társszerkesztők : NAGY MIKLÓS, NÉMETH KAROLY Főmunkatársak: PASS LÁSZLÓ, Dr. SOHLITT GYULA, SZENDE ERNÓ. Kéziratokat nem adunk vissza. Vitéz Szabó és Uzsalv könvvnvoindavállalata