Harangszó, 1931
1931-10-04 / 40. szám
1931. szeptember 27. HARANGSZÓ 315 „Minden ország támasza, talpköve: A tiszta erkölcs, mely ha megvész Róma ledül s rabigába görnyed!" (Vége) Dinamit a kézben. Dr. Stange Erik előadása a KIÉ amerikai világkonferenciáján. (Kivonatosan.) Mit szólnátok hozzá, ha most itt előttetek egy marék dinamitot szorongatnék a kezemben. Bizonyára felugranátok helyeitekről, hogy biztonságba helyezzétek magatokat. Még a leghiggadtabbak is azt mondanák- „Ez egy veszedelmes ember, gyorsan ártalmatlanná kell tenni“. — Pedig valóban úgy van, én egy marék dinamitot szorongatok. Itt van kezemben a Biblia, amelyről egy jól ismert Ige azt mondja, hogy dynamis theou, Isten dinamitja, Istennek ereje. Sokat beszélünk erőforrásokról. Én nem ismerek nagvobb erőforrást ennél a kis könyvnél — Isten erejénél. Hatalmas erőforrást jelent az imádság is, de beszélhetünk-e addig Istenhez az imádságban, míg Ö -nem szólott hozzánk az Igében. Értéket jelentenek az emberi erények is, hiszen az élet drága aranyszemcséi ezek, de senki se gyűjthet addig aranyat, míg az arany-rejtő sziklát dina- rnittal szét'nem robbantotta. A mi munkánk végső erőforrása mindig egy marad: az élő Isten Igéje. Biztosan vannak közöttetek, akik ezt nem hiszik. Beszéltem egyszer Egyesületünknek egy fiatal titkárával, aki a következőket mondta: „A modern lélektan megfigyelései kimutatták, hogy a Bibliát olvasó fiatalember semmivel se jobb annál, aki n>m olvas Bibliát. Miért gyötörjük hát az ifjúságot szükségtelen Biblia-tanulmányozással?“ — Lám ez a fiatalember nem hiszi, hogy az Ige Istennek ereje. S ha most lehullanának körülöttünk ennek a teremnek falai s a tolongó utca fiataljai mind bejöhetnének ide, ha megmutatnánk nékik ezt a kis könyvet, talán az arcunkba nevetve mondanák: „Ugyan mit akartok ezzel a könyvvel? Manapság egészen másra van már nekünk szükségünk!“ És én mégis azt szeretném néktek megmutatni, hogy az Ige dinamit, — erő. 1900 esztendővel ezelőtt Pál apostol ugyanezt bizonyítgatta, pedig akkor ez igazán nehéz dolog lehetett. Akkor az Ige még nem volt az az életformáló hatalom, amivé később lett: szerteszóródott kis gyülekezetek kis embercsoportjai számára jelentett csak értéket. Talán még maga a császár is Rómában azt se tudta, hogy van Evangélium. Csak kevesen tudták, hogy az Ige erő, a bűn kemény kérgének robbantó dinamitja. Pál is ezek közé tartozott ezért „nem szé- gvenelte az evangéliumot“ s ezért nevezte „Isten erejének“. Mi ma már tényekre mutathatunk rá, amelyek kézzel fogható bizonyítékai az Ige erejének. — Azok, akik ismerik a KIÉ történetét, tudják, hogy ezt a mozgalmat elsősorban nem emberi tervez- getés és nem is a dollárok milliói hozták létre. Mikor Williams György 1844-ben egy londoni üzlethelyiségben megalakította az első Keresztyén Ifjúsági Egyesületet, a világ bölcsei nevetve mondhatták: semmiség az egész. S hogy ebből a kis kezdetből lassanként az egész világot átölelő szervezet lett, hogy a KIÉ ma számos országban komolyan szám- bavett hatóerő a közélet terén is, annak a titka ebben a kicsi könyvben a Bibliában van, amely dinamit módjára hatott az ifjúság között. Ugyanerre a következtetésre jutunk akkor is, ha az egyesület munkamódszerére tekintünk. Azt kell mondanunk, hogy azok a törekvések, amelyek ezt a mozgalmat csak mint szervezeti formát akarták terjeszteni s az emberi ügyesség fogásaival akartak számára tagokat szerezni — tartós eredményt soha sem értek el. S viszont honnét van az, hogy vannak helyek, ahol a KIÉ mozgalmat nem tudta kiirtani semmiféle megpróbáltatás. Egyszer meglátogattam a re- vali (ma Tallin, Észtország fővárosa) KiE-t. Ott megmutatták nekem azt a rendeletet, amellyel az orosz kormány „örökre betiltotta a mozgalmat“. S mutattak néhány abból az időből való tüzoltócsákót is, amelyen ott volt a KIÉ jelvénye. Látjátok a reváli észt Egyesület akkor az üldözések miatt kénytelen volt tűzbrigáddá alakulni, — de a munkáját folytatta tovább. Ahol hiányzik a KIÉ munkájából az Isten ereje, ott el fog pusztulni, hiába erőlködik az emberi buzgalom, hogy megtartsa; ahol azonban munkál benne ez a titokzatos dinamit, ott megmarad, hiába erőlködik az emberi buzgalom, hogv elpusztítsa. Ezért válik ajkamon a szó olyan szomorúvá, mikor meg kell állapítanom, hogy a KIÉ igen sok helyen vagy egészben, vagy jórészben félretette a Bibliát. Nézzétek, mozgalmunknak az az ősi jelvénye, amelyet ti is viseltek, nyitott Bibliát ábrázol. Ma pedig igen sok egyesületben csukott a Biblia. A KIÉ munka eredete szerint ifjúsági Biblia-munka volt. A nyitott Bibliát akarta a fiatalság kezébe adni. Ez jut a vízbe ne menjetek! Kis Simon, hallod? Aki rossz lesz, az este nem ehetik a páska-bárányból. A gyermekek odébb húzódtak. Egy darabig csendben ültek egymás mellett az öregek. Jóna ott jártatta ujjait rozsdás szürke szakálában, mely olyan volt, mint levélhulláskor az erdő. Nem firtatta, mi hírt hozott a karaván. Pedig a napokban többször félt, hogy valami rendkívüli fog történni az ünnepen, éppen most, mikor ö nem mehetett föl. — Látod, öreg Jóna, ezek a gyerekek sokszor ott segítenek, ahol nem is gondolnék. Kihozzák belőlünk azt, amivel előállani nem merünk. Tudod, hogy azért jöttem le hozzád, mert ez a karaván nyugtalanító híreket hozott? Szomorú voltál úgyis, nem mertem szólni. De most már mindegy. Elvégre vigasztalódás is lehet, amit mondok. Látod, sose tudni, mitől kiméi meg az Ür, ha nem mehetünk el valahova. Mit csinálna ilyen öreg ember, teszem azt, egy jeruzsálemi zendülésben? — Ne kerítgesd olyan sokáig a dolgot! — szólt hirtelen féllábára állva az öreg Jóna. — Vér folyt? Újabb zaklatás, elnyomás szakad népem fejére? Mint Theudás és Galileus Judás idején! — Távol legyen, ne izgasd fel magad! Annak, amit hallottam, az eleje nagyon szép. A páskahét első reggelén szamárhátra ülve, mint a király, úgy vonult be a názáreti Jézus a szent városba. Volt, aki ruháját teregette eléje az útra, mások pálmaággal hódoltak előtte. Azt énekelték: Hozsánna, a Dávid fiának! Mint a karaván egyik tagja mondta, folyton a Dávid fiát emlegették. Ahogy értettem, az első nap simán ment minden. Nem merte senki se szavát, se kezét felemelni. Pedig a Mester, aki a nép ujjongása közben is nagyon szomorúnak látszott. bement a templomba s a galambárusok, pénzváltók székeit felforgatta. A gyermekek tapsoltak örömükben. Llgy-e ez eddig szép s nem nyugtalanító?. Ugy-e, Jóna? Az nem szólt egy szót se, csak nézett mereven Jeruzsálem felé. — Másnap Jézus megint elment a templomba. Kemény beszédeket mondott a papok és farizeusok bűnei ellen. Ez már félelmetesebb volt. A papok és Írástudók nem tűrtek mindent oly némán, mint a pénzváltók és galambárusok. Lassacskán kezdtek felbátorodni, mert közben a nép egy részét is sikerült más hangra hangolni. Azóta sok mindent sugnak-búgnak Jeruzsálemben. Azt mondják, hogy a papok és Írástudók titkos éjszakai gyűléseket tartanak, Jézus és tanítványai pedig olyan helyen töltik az éjszakát, amit senki sem tud. Az asszony hangja majdnem elcsuklott. — És te most azt mondod, örüljek, hogy nem tudtam elmenni? Nekem nem esik bajom. De mi lesz ővelük, mi lesz fiaimmal? Kivált Simonnal, drága elsöszülöttemmel. Tudod, hogy milyen heves természetű! Még kardot is ránt a Mester védelmére, ha bántják. — Csak ne fess magadnak rémképeket, fi még fiatal. A fiatal mindig tud segíteni magán valahogy. Az asszony összerázkódott. A Karmel hegye mögött már lebukott a nap. Valami hideer szél csapódott feléjük, de ez nem magyarázott meg mindent. Úgy látszik, könnyen ment az ösz- szerázkódás. A tenger is furcsán viselkedett. Neki lódult a csónakoknak s azok, mint a megijedt lelkek, nyöszörögve ütödtek egymáshoz. — Vihar lesz. Még az éjszaka, de legkésőbb holnap, — mondta Jóna, az öreg halász. IV. Ez évben az öregek jobban várták az ünnepről alájövő- ket, mint a gyermekek. Kivált Bethsaidában. Ott is a Jónáélc házában. Az öreg most már nem a tengerpartra ült ki, hanem a széles út szélére, amint bekanyarodik Kapernaum felől. Közbe-közbe akadt egy-egv vándor, egv-egy szil iái kereskedő, egy-egy római, aki onnét fentröl jött. Éppen most is jön egy. — Tudsz e valami hirt? Mi újság Jeruzsálemben? (Folytatjuk.)
