Harangszó, 1931
1931-07-26 / 30. szám
1931. július 20 HARANGSZÓ 245 hoz — lélkitanítókhoz. Tizenöt-húsz évvel ezelőtt minden fehérasztalnál testvéri meleg szónoklatok szóltak az egyíivé- tartozásról, az egységről. A valóságban és a tanácstermekben pedig a lelkekben és a tekintetekben villámok cikáztak. Schöll Lajos a lelki tanító odaült a tanítók ügyeit intéző alesperesi székbe, több szó nem esett az egyetértésről, de Isten legnagyobb áldásaként megtaláltuk, amit kerestünk: az egyetértést s a testvéri megbecsülést. Talán legjelentősebb küldetése az volt, amelyet az egyházmegye ügyeinek vezetésére nézve, mint főesperes nyert. Pár évtizeddel ezelőtt 2—3 napi egyház- megyei gyűlésnek nevezett testi-lelki verejtéket hullató civakadás volt az, ami ennek a három vármegyére kiterjedő 39 anyagyülekezetet számláló nagy egyházmegyének lelki arculatát tükörként Szemeink elé állította. Mikor Schöll Lajos főesperesi kormánypálcája gyors tempóban ütötte a munka, a rend taktusát, közel-távol sokan felszisszentek. De befelé a megelégedés, kifelé a tekintély ép oly tempóban nőtt. Bent-künn mindenki észrevette, hogy itt ékesen és jórendben vannak mindenek. A magával sokszor tehetetlen egyházmegye életébe életet és súlyt vitt bele. Világosan látta azonban azt is, hogy ez a külső, bár nélkülözhetetlen rend, külső forma csupán, amely után következni kell az életet fakasztó belső erőnek. Főesperesi munkálkodása első ciklusát a külső rend megteremtésé-e s megszilárdítására fordította, Két évvel ezelőtt kezdődő második ciklusát pedig arra akarta fordítani, hogy a fehérlő csontok élettel: a Krisztus életével teljenek meg. Mikor az egyházmegye külső arculatát kiépítette, belső arculatát óhajtotta az Úr Jézus képére átformálni. Érezte, hogy itt érkezett el igazi küldetéséhez. Itt érezte a legnagyobb felelősséget munkájáért. Mintha csak érezte volna, hogy napjai megvannak Számlálva, szinte belevetette magát ebbe a lelkeket Krisztus számára elkötelező munkába. Gyiilekezetről-gyülekezetre járt a böjtben, még nagyhéten is, lángoló szóval rámutatva a keresztre s a bűneinktől megtisztító drága vérre. Miután lelke oda hullt a kereszt lábához, fáradt teste is odahanyatlott a kereszt árnyékába. Ott esett el a harc mezején! Küldetése ezekben a válságos időkben még fokozottan kibővült. Érezte, hogy két kor határán állunk. Egy régi és egy újabb kor között hidat kell építeni a' válságban viaskodó ember számára, hogy az legdrágább életjavait megmenthesse. Érezte azonban azt is, hogy ennek a hídnak az új kor alapjává is kell lennie. Szakadékok felett járva, bizonytalanságok felé indulva érezte, hogy a híd is, a fundamentom is nem lehet más, mint az örök Krisztus, aki tegnap és ma és mindörökké ugyanaz. Erre az örök fundamentumra, örök szegeletkőre akarta rávezetni az ingó, bizonytalankodó világban egyházmegyéjét. Válságok sorozatának megoldására küldte őt a Gondviselés. Egyházmegyéjének két nyelvet beszélő, de ugyanazt a hitet valló tagjai sorában is felütötte fejét a széthúzás. A gonosz kezek által egyháza gyermekei között mesterségesen irányított ellentét. Vállalta ezt a harcot is. Utolsó kőrútján is lángoló szavakkal kiáltotta oda az egyik gyülekezet tagjainak, akiknek lelke német nyelvi kérdés miatt fel vept izgatva:: Ábrahám magva-e? Én is. Izraeliták-e? Én is! Németek-e? Én is! Tíz éves koromban tanultam meg magyarul. Szeretem is, becsülöm is anyanyelvemet, de szeretem ezt a hazát is, mely kenyeret ad s fiává fogadott, ezt a nemzetet, amely édesanyaként keblére ölelt. Küldetését betöltötte, mert -a reábi- zottakban hű volt mindhalálig. Küldetése betöltésére alkalmassá tette munkakészsége, mellyel elmondhatta volna Pállal: többet munkálkodtam, mint azok együtt véve, de nem én, hanem a Krisztusnak bennem lakó kegyelme. Lelkesedése s élőhitének lángja, amellyel csüggedni sohase tudott, de mindig úgy érezte: munkálkodjunk, míg Néhai Schöll Lajos föesperes. tart a nappal, mert ha eljön az éjszaka, senki se munkálkodhatik. Eme lelkesedésénél fogva, mellyel érezte, hogy a Krisztus szerelme szorongat engem, harci riadó, ébresztő volt egész élete: Ideje immár, hogy az álomból felserkenjünk! Szelíd, szerető lelke. Ha mosolyogva, ha zordonan közeledett felénk, tudtuk, hogy szerető, megértő, meleg kedéllyel állunk szemben. Élő hite, amely egyre jobban elmélyült és bővült abban, aki az út, igazság, élet. Benne, vele érezte meg, hogy mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít. Mikor végóráját közeledni látta, az ő hűséges kezébe hajtva le fejét aludt el csendesen. És hallóm az Urnák szavát: Ki megyen el néktink? Én pedig mondók: Imhol vagyok én, küldj el engem! Ézsaiás 6, 8. Terjesszük a „HARANGSZÓ“-t! OLVASSUK A BIBLIÁT. Egyházhoz való viszonyunk. Július 27. A közönyös egyháztag. 14. zsoltár. 11. Timotheus 3. fej. Annak a „vallásos közöny“-nek, hitetlenségnek, mely a jelenben uralkodik s minek következménye az az erkölcsi romlottság, melyben a mai emberiség fulladozik, egyik oka kétségtelenül abban van, hogy az emberek eltávolodtak, elidegenedtek egyházuktól. Hitéletünket az Istennek igéje táplálja, erősíti s ahol az emberek nem járnak templomba, nem hallgatják s nem olvassák az Istennek igéjét, ott a hitéletben szükségképpen bekövetkezik a hanyatlás, élettelenség, elhatalmasodik a bűn. ami az egyénre nézve erkölcsi halált jelent. Vizsgáljuk meg — az Isten igéjének világosságában — hogy milyen az egyházhoz való viszonyunk, mert így megtaláljuk a lelki-bajnak, betegségnek az okát, s megtaláljuk a gyógyulás útját. Július 28. A megkeresztelt egyháztag. Ezsaiás: 29; 13—16. Máté 15: 7—9. Vannak az egyháznak olyan tagjai, akiket lelki-kapcsolat, kötelék nem fűz az egyházhoz, csak éppen az, hogy evangélikusoknak vannak megkeresztelve. Nem járnak templomba, ami által önmagukat fosztják meg Isten igéjének és a testvéri közösségnek áldásaitól. Nem tudják értékelni azt a lelki-munkát, amit az egyház végez, ezért az adót is csak „fölösleges tehernek“ érzik, amit megfizetnek, de csak kényszerűségből. Testvérem, téged, családodat, rokonaidat, ismerőseidet milyen kapocs, kötelék fűzi az egyházhoz? Csupán csak a keresztlevél és az adó? Hány olyan evangélikus testvérünk van, aki csupán azért tartja magát evangélikusnak, mert annak van megkeresztelve! Július 29. Az ünneplő egyháztag. Ezsaiás: 1; 12—17. Luk. 12; 13—21. v. Vannak az egyháznak olyan tagjai, akik szükségesnek tartják gyermekeik vallásos nevelését, elismerik, hogy az egyházakra szükség van, magukra nézve azonban elegendőnek tartják, ha évente 2—3-szor, nagy ünnepeken (nagypénteken, mert ez a legkedvesebb ünnepük) mennek el a templomba. A földiekkel való foglalkozás még vasárnap is any- nyira leköti őket, hogy egy órát sem tudnak szentelni az áhitatnak. Jelszavuk: ki végzi el helyettem a munkám? Abból még nem élek meg, hogy imádkozom. A szónak bibliai értelmében vett komoly keresztyén életre ezért nem is tudnak eljutni soha. Mennyire inti az ilyen embe- n-ket a gazdag embernek a példája, akiről a bibliai szakaszban van szó! De nincs is azon a munkán Istennek áldása, amit nem az ö nevében kezdünk el s nem a néki adott hálával fejezünk be. A középkori kolostorok azért pusztultak el, mert ott csak imádkoztak, de nem dolgoztak. A modern gyárak azért fognak elpusztulni, mert ott csak dolgoznak, de nem imádkoznak! Július 30. A hűtlen egyháztag. Galat: 1; 6—10. Zsid.: 11; 32—38. Aki Isten igéjével nem táplálja hitét, aki hittestvéreivel nem ápolja a testvéri kapcsolatot, közösségét, aki tevőlegesen nem vesz részt az egyház építő munkájában, sőt
