Harangszó, 1931
1931-07-19 / 29. szám
238 HARANGSZÓ 1931. július 19. gálatnak nevezzük. Isten nélkül élsz ? Szolga vagy, szolgálja a bűnnek. Istennel élsz ? Akkor is szolga vagy, de éppen ez a szolgálat tesz téged szabaddá! Soederbloom, a Nobel-díjas svéd evangélikus érsek, világhírű tudós, f. hó 12-én szivszélhiidésben meghalt. Rábaszentandrás. A gyülekezet érdemes tanítóját, Glatz Lajost Kapi Béia püspök úr igazgatói címmel tüntette ki. A kinevező okiratot a kitüntetett tanító 30-ik vizsgája után, díszközgyűlés keretében nyújtotta át a kitüntetettnek Gyar- mathy Dénes lelkész. Az egyházközség nevében Kis t. István gondnok, a tanítói kar nevében Patyi Sándor sobori tanító, a Nöegylet nevében Bognár Józsefné és Kis M. Istvánné, a tanítványok nevében Balázs Mariska üdvözölték a kitüntetettet, aki meghatottan mondott értük köszönetét. Tanítványai gyönyörű virágkosarat, a Nőegylet pedig értékes ezüst dísztárgyat nyújtott át emlékül és hálája jeléül az új igazgatónak. Adomány, özv. Németh Györgyné magyarkereszturi lakos 35 pengőt, dr. Kovács Sándor, egyet, theol. professzor pedig 3 pengőt adományozott a nemeskéri ősi gyülekezet orgonaalapjára. Egyházmegyei gyűlés. A vasi közép ev. egyházmegye f. hó 8.-án délelőtt 9 órakor tartotta évi rendes közgyűlését Körmenden Zongor Béla esperes és Szentmártoni Radó Lajos egyházmegyei felügyelő, felsőházi tag elnökletével. Megelőzőleg július 7.-én délelőtt 9 órakor a tanítóegyesület, délután 2 órakor a gyámolda, 3 órakor az iskolabizottság, 4 órakor az egyházmegyei törvényszék tartották üléseiket, 5 órakor pedig közgyűlési elöértekezlet volt. A közgyűlés istentisztelettel kezdődött, amelyen Rónay B. Gyula, uraiújfalui leflkész, egyházmegyei jegyző imádkozott. Megjelentek a közgyűlésen az egyházmegyék kiküldöttei s vendégek, közöttük Fiilöp József, az őrségi református egyházmegye esperese. Az esperesi jelentést, amelyet Zongor Béla terjesztett elő, nagy figyelemmel hallgatta a közgyűilés. Nagyvonalú áttekintést nyújtott e jelentés a közegyház és az egyházmegye életéről. Reámutatott sok örömteljes jelenségre, az egyházi élet számos biztató tünetére, amilyen pl. a f. évben tartott két nagysikerű egyházmegyei ifjúsági konferencia. De voltak a jelentésnek aggasztó tünetekről szóló pontjai is: a súlyos gazdasági válsággal kapcsolatos anyagi nehézségek, az egyes csökkent létszámú elemi iskolák tanítói államsegélyének megvonása s ennek következtében ezen állások megszűnése. Jánossv Gábor országgyűlési képviselő, szombathelyi felügyelő felszólalásában hangoztatta annak szükségét, hogy a terményárak esése miatt katasztrofális anyagi helyzetbe jutott leikészi kar, az értékegységek magas megállapítása miatt nagy kárt szenvedő felekezeti tanítóság sérelmeit a kormány mielőbb orvosolja s őket a múltra nézve is kártalanítsa:, telezte, hogy az állami költségvetés tárgyalásánál e kívánságának az ország- gyűlésen is kifejezést adott. Lelkes éljenzéssel fogadott szavai után Zongor Béla esperes válaszában a kérés támogatására, annak sikere érdekében szükségesnek tartotta a protestáns országgyűlési képviselők egységes felkérését és pártfogását. Foglalkozott a közgyűlés a véleményezésre leküldött tárgyak közt az egyházfegyelmi szabályzattal, amit kisebb módosításokkal elfogadott. Az egyetemes lelkészválasztási szabályrendelettervezetet általánosságban elfogadta, szükségesnek tartotta azonban, hogy azt a gyülekezetek is letárgyalják s a gyülekezetek beérkező véleményeit az egyházmegyei elnökség vezetése alatt álló sziikebbkörű bizottság foglalja egységbe. Az esperesi jelentéssel kapcsolatban az időközben megüresedett állásokat betöltette a közgyűlés és az eljárást Ábrahám Gyula acsádi tanító ügyében megszüntette. Majd az egyes bizottságok jelentéseit tárgyalta a közgyűlés és azokat elfogadta. Ezete kapcsán örömmel vette tudomásul az egyházmegye gygülekezeteiben végzett élénk bel- missziói munkásságot s az iskolaügy és hitoktatás kedvező állapotát. A vallástanítási tantervtervezetet kisebb módosítá- sokal elfogadta. A veszprémi egyházmegyéből kiinduló az elemi iskolai oktatás eredményesebbé tételére irányuló azon javaslat, hogy a továbbképző iskola szűnjön meg s helyette a meglevő tantermekben, a meglevő tanerők munkájának jobb beosztásával valósittassék meg a 7 osztályú elemi iskola, a közgyűlés elvetette azzal, hogy rövid pályázat útján megírt tankönyvben foglaltassák össze a továbbképző iskola anyaga s ebbe vétessék föl a vallástani anyag is, és a továbképzö maradjon meg. Kívánja a közgyűlés azonban a 8 osztályú népiskola mielőbbi teljes megvalósítását. A közgyűlés többi folyóügyének letárgya- lása után, délelőtt 11 órakor az esperes imájával ért véget. Üj intemátus Aszódon. A bányai ág. h. ev. egyházkerület aszódi Petöfi-reál- gimnáziuma f. év szeptember havában a mostani iskolai épületben megújítja internátusát, melyben tanári felügyelet és vezetés mellett teljes ellátást nyerhetnek a francia nyelvet tanító reálgimnázium tanulói. Havi díj FO P lesz. Jelentkezni aug. hó 1-ig lehet. — Bővebb felvilágosítást szívesen ad az iskola igazgatósága. Felvétel az Evang. Theológusok Otthonába. Felhívjuk mindazokat, akik az 1931—32. tanévben tanulmányaikat az evang. hittudományi fakultáson, Sopronban szándékoznak folvtatni s magukat a Theol. Otthonba óhajtják felvétetni, hogy a Theol. Otthon Bizottsághoz címzett kérvényeiket a Theol. Otthon Igazgatóságához (Sopron, Felkelő-út 42.) július 15-ig küldjék be. Kérvényeikhez a következő mellékletet tartoznak csatolni: 1. Érettségi bizonyítvány másolata. 2. Életrajz, melvben arról is meg kell emlékezni, hogy mi vonja az illetőt a leikészi pályára. 3. Orvosi bizonyítvány arról,1 hogy teljesen egészséges s e tekintetben a leikészi pályára alkalmas. 4. Szülői kötelezvény arról, hogy vállalják a tartásdíj pontos fizetését. 5. A szülők vagyoni állapotáról szóló bizonyítvány. 6. Erköilcsi bizonyítvány az illetékes lelkésztől, ill. vallástanártól. — Az Otthonban a tartásdíj (lakás, fűtés világítás, fürdés, napi 3-szori étkezés) évi 550 P. Ez az összeg félévenként előre fizetendő, indokolt esetben azonban a bizottság engedélyt adhat a díjnak havi részletekben való- fizetésére is. A kérvényben azért ezt is kérelmezni kell. A tartásdíj befizetése augusztus elején veszi kezdetét. Kedvezményes, illetve féldíjas helyeknek az elnyeréséhez legalább is jó érettségi bizonyítvány szükséges. Egyébként felvilágosítást bármikor szívesen nyújt az Evang. Theológusok Otthonának igazgatósága. A Csokonai-dalpályázat nyertesei. A debreceni városi zeneiskola részéről hirdetett Csokonai-dalpályázatra 204 mű érkezett be. A bíráló bizottság, amelynek P. Nagy Zoltán igazgató elnöklésével tagjai voltak Szabó Emil, Forray István és Galánffy Lajos tanárok, a következőknek ítélte oda a pályadíjakat: 1. díj (300 P) Justus György budapesti zeneszerző, 2. díj (120' P) Kárpáthy Sándor zeneszerző, a soproni evang. tanítóképző nyug. zenetanára, 3. díj (80 P) Móczár Gyula budapesti zeneszerző. A bizottság a „Sum Hungarus“ és a „Küzdj és bízva bízzál“ jeligéjű műveket megdicsérte és elhatározta, hogy e pályaművek beküldőinek nevét beleegyező nyilatkozatuk vétele után közzéteszi. A wernigerodei apologetikai szeminárium, amely a nálunk is jól ismert kiváló göttingeni professzor, D. Stange Károly vezetése alatt áll, ezévi konferenciáját október 5—14. tartja Helmstedt- ben, ebben a szép régi, valamikor egyetemmel is rendelkező városkában. D. Stangel eg yaz elmúlt napokban irt levelében rendkívül szívélyes hangon hivja a magyarokat ezen konferenciára. Levele szerint a konferencián résztvevő theoló- gusoknak a konefrencia látogatását, amely különben 20 márka, ingyenessé tudná tenni, sőt útiköltségeikből személyenként 10 márkát meg tudna téríteni. A német birodalmi vasútak abban az esetben, ha kilenc hallgató utazik egv professzorral, 50 százalékos engedményt adnak. Bár D. Stange ezen levelében theológosokról (egyetemi hallgatókról) szól, a kedvezményt valószínűleg ki lehetne terjeszteni lelkészeinkre és esetleg egyéb érdeklődőkre is. A Szeminárium kurzusának napirendjén a következő előadások szerepelnek: D. Stange Károly, göttingeni egyetemi tanár: ..A halálfélelemről“ (3 óra): D. Seeberg Erik, berlini egyetemi tanár: „Lutheri történetfilozófia“ (3 óra); D. Hempel János, göttingeni egyetemi tanár: „A profetizmus lényege“ (3 óra); D. J. de Zwaan, leideni egyetemi tanár: „Az újszövetség szociális üzenete“ (3 óra); D. Köberle A., bázeli egyetemi tanár: „Modern természet- és sorsélménv az evan- géliomi világnézet megvilágításában“ (4 óra); D. Schomerus, hallei egyetemi tanár: ..Beszélhetünk-e az evangéliomi elbeszéléseknek a Buddha-legendától való függéséről?“ (4 óra); D. Riemer, wittenbergi eforus: „Az újszövetségi hivatás-gondolat jelentősége“ (3 óra); Dr. Jessen, göttingeni egyetemi m. tanár: ,,A szociálpolitika nemzetközi problémái“ (2 óra); Dr. Stein, heidelbergi egyetemi m. tanár: „Betegségfelfogás és betegtörténet“ (3 óra); Lie. Grimm, hannoveri lelkész: I. „Az istentelenek propagandája“ és 2. „Egyházellenes nacionalizmus“ (2 esti előadás); a konferencia rendezősége ezenkívül egy egyházi hangversenyt rendez, valamint elviszi a konferencia tagjait a braunschweigi opera egy előadására, kirándulást rendez Königslutterbe és Bad Helmstedtbe (mindezeknek a költsége a részvételi díj-