Harangszó, 1931

1931-06-28 / 26. szám

214 1931. június 28. iskola udvarán sorakozott fel a község apraja, nagyja. Illés Lászlót megjelené­sekor lelkes éljenzéssel fogadva, Zongor Béla esperes felemelő szavakban ecse­telte az ünnepelt gazdag munkásságát, lelkiismeretes, kötelességtudó, sokoldalú fáradozását. Köszönetét kifejezve hűsé­ges működéséért, boldogságot, hosszú életet, egészséget kívánt neki. Majd So­mogyi Béla, körmendi ev. igazgató- tanító vasi közép ev. egyházmegye taní­tóegyesülete és szomszéd kartársai ne­vében üdvözölte öt, mint őszinte, egye- neslelkü, jó barátot, kit kartársainak sze- retete kisér nyugalmának színhelyére. Egy kis iskolásleánya tanulók nevében verssel és virágcsokorral búcsúzott. Bonczó Ilona a leány- és nőegylet és műkedvelő ifjúság nevében búcsúzott s egy ezüst dohányzókészletet adott át emlékül. Nagy Ferenc leventeoktató üd­vözlőszavai s a Himnusz hangjai után a leventék díszmenete zárta be a szép ün­nepélyt, amelyet Illés László meghatott szavakkal köszönt meg. A Baldauf Gusztáv Otthon felavatása. A terv, amelynek megvalósításáért Isten­ben boldogult lelkészünk oly nagy sze­retettel fáradozott, valóra vált. Nemes szándékát megértő híveinek ádozatkész- sége rövid idő alatt megteremtette az Otthont. Felavatása f. hó 7-én ünnepé­lyes keretek közt ment végbe. Az Otthon helyiségeit zsúfolásig megtöltötték a hí­vek. Az avató beszédet Takó István, h. lelkész mondotta a 121. zsoltár alapján. Mélyen járó beszédében az Otthont a Szeretet Házának nevezte, melyet a ve­zérét vesztett gyülekezet szeretete emelt hálás kegyelettel elhunyt nagy lelkészé­nek emlékére. Az avató istentisztelet végeztével Nendtvich Andor dr. egyház- felügyelő a gyülekezet nevében Félix Antalné Önagyméltóságának, mint a Diakónia Nőegylet elnökének köszöne­tét mondott az Otthon berendezése ér­dekében kifejtett nagy fáradozásáért. A hívek ezután megtekintették az Otthon ízlésesen berendezett helyiségeit. A Bal­dauf Gusztáv Otthon megkezdette hiva­tásának szolgálását. Három cél szolgála­tában áll: 1. Otthont ád a gyülekezeti diakonisszának, ki az Otthont vezeti. 2 Olcsó szállást ad a Pécsre utazó és Pé­csett megszálló vidéki nőknek. 3. Teljes ellátást ad a felsőbb iskolába járó leá­nyoknak. Pápa. Az egyházközség elemi isko­lájának növendékei Kovács Emma és Ágoston József tanügyi tisztviselők ki­váló rendezésében a múlt vasarnap na­gyon jól sikerült tomaünnepélvt rendez­tek. A templomudvart megtöltő érdeklő­dőknek felejthetetlen szép délutánt je­lentett a jól fegyelmezett és ügyes csa­patok nagy fáradsággal betanított gya­korlati, játékai és karénekei. A „Mecsekvidéki Evang. Tanítóegye­sület“ a báranyamegyei Nagyhajmás egyházközségben tartotta idei tavaszi értekezletét. Közgyűlés előtti este a ta­nítóegyesület vallásos estélyt rendezett, melyen Büki Jenő. mekényesi lelkész mondotta a bevezető és befejező imát, Frank Károly, csikóstöttösi lelkész elő­adást tartott arról, hogy miféle köteles­ségei vannak' minden evangélikus hívő­nek a belmissziói munkával kapcsolat­ban. Knábel Vilmos igazgató-tanító egy vallásos tartalmú novelláját olvasta fel, melynek tanúsága volt: „Meg ne csalat­HARANGSZÓ kozzatok. Isten nem csufoltatik meg. Ki mint vetend, úgy arat“. Grieszhaber Endre Henrik, a tanítóegyesület elnöke emlékbeszéd kíséretében megkoszorúzta a „Hősök Emléktábláját“, utána pedig előadást tartott a gyermeknevelésről, a szülők és tanítók közös munkájáról. Az egyes számokat Hoffmann Károly ka- posszekcsöi tanító szólóéneke és a má­jusi kvartett (Gáspárné, Grieszhaberné, Gáspár és Grieszhaber) énekei egészítet­ték ki. A másnapi tanítóegyesületi köz­gyűlés reggeli áhítata után Grieszhaber Endre Henrik tartotta elnöki megnyitóiát és e'nöki jelentését. Utána Fanzler Já­nos helyi levita — kántor-tanító gyakor­lati előadást mutatott be a földrajz kö­réből, szép eredménnyel tárgyalván le magvarul a „Balaton és vidéke“ című tételt német nyelvű tanulóival. A köz­gyűlés részletesen tárgyalta Baier János, bonyhádi igazgató előadása nyomán azon különféle javaslatokat .melyekét az egyetemes egvház az egyházmegyékhez leteriesztett. Külünösen a val'iásoktatás kérdésével foglalkozott behatóbban, mint olyan javaslattal, melv a tanítósá­got gyakorlatilag közelebbről is érinti. Hoffmann Káro'v élvezetes előadásban számolt be egyes németországi taniigvi taoaszta.latáról. Conrád Emilia, nagvhai- mási tanítónő lebilincselő előadásban foglalkozott az iskola munkájával és mindazon tényezőkkel, melyek annak eredményét kedvezően befolyásolhatják, lellemzö. hogv úgy a vallásos estélven, mint pedig a közgyűlésen a nagyhajmási hivek szorongásig töltötték meg a temp­lomot és ezzel ékes tanujelét adták an­nak a szeretetnek, mellyel evangélikus egyházunk munkásainak megnyilatkozá­sait kisérik. Az ö szavaikat idézzük, amidőn azt mondjuk, a tanítóságnak itt eltöltött két napja a nagvhajmási hivek lelkében felejthetetlen élmény lesz. És v'szont mi evangéligus tanítók is teljes elismeréssel vagyunk Nagyhajmásnak és minden egyes hívőiének, ha azt kíván­juk. hogy a Mindenható sok olyan áldo­zatkész. vendégszerető és igaz evangé- üomi szellemtől áthatott gyülekezetei adion egyetemes egyházunknak, mint amilyen Nagyhajmás. Amit Nagvhajmá- son tapasztaltunk, amellett bizonyít, 'mgv itten Büki Jenő, az anyagyülekezet lelkipásztora, Fanzler János kántor- tanító és Conrád Emilia tanítónő minden “‘kintetben hivatása magaslatán áll. Er- ■•ői szól a kézimunkakiállítás és a gyűlés -dkalmával rendezett műkedvelői előadás is. Istennek áldása kisérje őket to­vábbra is. Felvétel az Evang. Theológusok Ott­honába. Felhiviuk mindazokat, akik az 1931—32. tanévben tanulmányaikat az evang. hittudományi fakultáson, Sopron­ban szándékoznak folytatni s magukat a Theo!. Otthonha őhaitiák felvétetni, hogy a Theol. Otthon Bizottsághoz cím­zett kérvényeiket a Theol Otthon Igaz­gatóságához (Sooron. Felkelő-út 42.) minis 15-ig küldiék he. Kérvényeikhez a következő mellékleteket tartoznak csa­tolni: L Érettségi bizonyítvány másola­ta. 2. Életrajz, melyben arról is meg kell emlékezni, hogy mi vonja az illetőt a lelkészi pálvára. 3. Orvosi bizonyítvány arról, hogv teljesen egészséges s e te­kintetben a lelkészi pálvára alkalmas. 4. Szülői kötelezvény arról, hogy vállalják a tartásdíj pontos fizetését. 5. A szülők vagyoni állapotáról szóló bizonyítvány. (5. Erkölcsi bizonyítvány az illetékes lel­késztől, ill. vallástanártól. — Az Otthon­ban a tartásdíj (lakás, fiités, világítás, fürdés, napi 3-szori étkezés) évi 550 P. Ez az összeg félévenként előre fizetendő, indokolt esetben azonban a bizottság engedélyt adhat a díjnak havi részletek­ben való fizetésére is. A kérvényben azért ezt is kérelmezni kell. A tartásdíj befizetése augusztus elején veszi kezde­tét. Kedvezményes, illetve féldíjas he­lyeknek az elnyeréséhez legalább is jó érettségi bizonyítvány szükséges. Egyéb­ként felvilágosítást bármikor szívesen nyújt az Evang. Theológusok Otthoná­nak igazgatósága. A Budapesti Iparosképző Protestáns Egylet ebben az évben töltötte be fenn- álásának 71. esztendejét. Szuchovszky Gyula titkár összeállításában most jelent meg az Egylet választmányának évi je­lentése. amely egy esztendő áldásos mű­ködésében enged betekintést. Az egylet vagyona ignatlanokkal együtt 95.638 P 51 fillér. A segédtanítói állások szabályozása. A kultuszminiszter most adta ki a se­gédtanítói állás rendszeresítésére vonat­kozó végrehajtási utasítást. A rendelet szerint 1931. január elsejétől kezdődőleg a nem állami elemi iskoláknál megürese­dett, vagy újonnan szervezett tanítói ál­lások segédtanítókkal töltendők be. A segédtanítói alkalmazás három évre szól és a betöltése választás útján történik. A segédtanító illetménye évi 1380 pengő, azonkívül családi pótlékra is igénye van. A miniszter rendelete szerint ez a rendel­kezés alkalmazandó a nem állami óvo­dáknál megüresedendő óvónői állásokra is. A segéd-óvónőket havi 100 pengő dí­jazás és lakáspénz illeti meg. Az erdélyi szász evangélikus egyház a tönkremenés szélén áll. Olvan óriási veszteségeik vannak anyagiakban és földbirtokban s az egyházi adóztatás oly nagyarányú lett, hogy a gyülekezetek nem bírják tovább a terheket. Éppen ezért dr. Teutsch püspök körlevelet inté­zett a német egyházakhoz, hogy a vég­veszélyben levő testvéreken segítsenek s lehetőleg valósuljon meg az a szép terv, hogy a tehetősebb gyülekezetek elvál­lalják az elszegényedett erdélyi szász gyülekezetek gondnokságát. Magyar ev. egyházközségek Ameri­kában. Az amerikai magyar evangéliku­sok már negyedszázados szervezkedési munkára tekintenek vissza. Ez alatt az idő alatt az Egyesült Államokban 13, Kanadában pedig négy gyülekezetünk van. Egyik legtekintélyesebb a detroiti, melv alapítására nézve a harmadik gyü­lekezete a magyar evangélikusoknak s most ünnepelte fennállásának 20-ik év­fordulóját, melven felekezeti különbség nélkül együtt ünnepelt a mintegy 40.000 lelket számláló detroiti magyarság. A „Fébé“ Evangélikus Diakonissza Anyaház különböző intézményeire sze­retettel felhiviuk olvasóink szíves fi­gyelmét. Hűvösvölgy, i p e n s i ó, amely Budapest I., Hidegkuti-út 123a. szám alatt, a hűvösvölgyi villamos-vég­állomás közvetlen közelében, gyönyörű, egészséges, csendes helyen, erdőben fekszik. Üdülők pihenők, a fővárosban hosszabb-rövidebb időre megszállók a pensiöban egész éven át szobát kaphat­nak teljes ellátással. Sőt állandó tartóz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom