Harangszó, 1931

1931-06-28 / 26. szám

210 HARANGSZÓ 1931 június SÍ8. szól hozzájuk, bárcsak meglátnának valamit azokból az eredményekből is, amelyeket különböző nemzedé­kek erős harcban kivívtak maguk­nak és azokból a győzelmekből, me­lyeket ez a gyakran porig leigázott nép Isten segítségével az egyházi, a nemzeti és a lelki élet területén kivívhatott.“ * A finn testvér-nép felénk dobogó szíve drága öröm nékünk. Érte a közös vér és közös hit kettős testvér- szeretetével adjuk cserébe a miénket. A győri evangélikus Szeretetház. Idestova húsz esztendeje már, hogy a győri evangélikus egyház- község egyik nemeslelkű hívének, Bálint Mihálynak 60.000 koronát tevő hagyatékából felépítette az ev. Szeretetházat. Húsz éve végzi a Szeretetház egyre szélesedő munkaterületén a maga sokirányú áldásos munkáját, amelynél fogva nemcsak a győri ev. gyülekezet életében lett a belmissziói építő munka szervévé, hanem országos viszonylatban is mind ismerete­sebbé lett a neve. A Szeretetház különböző munka­irányú intézményei mellé a győri evan­gélikus egyházközség, az evangélikus nőnevelés fontosságának tudatában, in- ternátust is rendezett be azon vidéki ta­nuló leányok számára, akik a helybeli iskolák valamelyikében akarják folytatni tanulmányaikat, vagy a kenyérkereső pályára készülnek. Az internátus az ev. templom tőszomszédságában, a csendes Rábaparton épült. Lakói a Szeretetház igazgatójának és diakonissza nővéreknek felügyelete és gondos nevelése alatt álla­nak. Hozzájuk bizalommal fordulhatnak minden ügyükben. A Szeretetházban az istenfélelem és komoly munka által át­hatott szellem uralkodik, őszinte vallá­sosság, egymás szeretető, tisztaság, szor­használatáért évi 16 P, esetleges zongo­rahasználatért havi 1 pengő fizetendő. — Zongoratanitási díj csoportos tanulás mellett havi 12 P. Betegség esetén az orvosnak külön kell fizetni. Hetenkint egy délután kötelező német társalgás in­gyen. — A gazdasági viszonyok szerint az igazgatóság az ellátási dijat felemel­heti, vagy leszállítja. A bennlakók ren­delkezésére áll két hálóterem, nappali dolgozószoba, ebédlő-, fiirdö- és mosdószobák, zongorate­rem, játszótér és kert. Olvasóink figyelmét szere­tettel hívjuk fel a győri evang. Szeretetház leányinternátusá­ra. Részletesebb felvilágosítás­sal bármely ev. lelkész és taní­tó, vagy közvetlenül a Szere­tetház igazgatósága szolgálhat. Leánykoníerencía Szombathelyen. A győri ev. Szeretetház rábaparti homlokzata galom és rendszeretet által kell a nö­vendékeknek is beleilleszkedni abba a családias hangulatba, amely a serdülő leányoknak idegenben olyan jóleső és szükséges, a szülőkre pedig olyan meg­nyugtató. A teljes ellátási díj havi 70 P, mely havonkint előre fizetendő az egyházköz­ség pénztárába. Beiratási díjul es szerek A vasi-közép evang. egy­házmegye első leánykonferen­ciáját a múlt hónapban tartot­ta Szombathelyen a kultúrház nagytermében, melyet teljesen megtöltött az egyházmegyéből odasereglett leányifjúság. Részt vett 358 leány. Vendégként megjelent az alsósági és cell- dömölki leányegylet küldöttsé­ge Szakáll Dezső ig.-tanitó ve­zetésével. Az országos leány­szövetséget Majoros Edit titkárnő kép­viselte. Jelen voltak: Zongor Béla espe­res, Szentmártoni Radó Lajos felsőházi tag, ehm. felügyelő, Fóth Kálmán, a szombathelyi gyülekezet másodfelügye­lője, továbbá az egyházmegye lelkészi s tanítói karának több tagja. Zongor Béla esperes imával és be­széddel nyitotta meg a gyűlést. A nőnek A Zálog. Irta: Szende Ernő. (1) Alkonyodott. A nap már lebukott a nyugoti látha­táron. Búcsúzó sugarai biborpirosra fes­tették az ég peremét. Az erdőre ráfeküdt a csend. Mint egy hatalmas lepel, úgy terült el a kétezer holdas bogárdi erdő. Mélységes, áhitatos némaság borult rá. Sehol semmi nesz, semmi zörej. Csak a halk: játszi őszi szellő suhant végig néha a fák lombjai között s ilyenkor megindult a falevelek halk zizegése, amint fonnyadtan, sápad­tan hullottak alá. Megkezdődött a ter­mészet lassú haldoklása. Az erdei úton egy ember ballagott. Csemez Gábor volt. Vállán a fejszéje s hazafelé tartott. Egész nap fát döntött az uraság erdejében. Őt nem kapta meg az erdő méla csöndje. Megszokta, észre se vette. Vagy valami nehéz bánat fe­küdt a szivére s azért ment el oly kö­zönyösen a természet fenséges haldok­lása mellett? Lehet, hogy azért volt oly magába merült. Elfoglalták a gondolatai, azokkal küzködött, viaskodott egész ha­záig. Háza ott volt az erdő alján. Egyedül állott a kis házikó. Jobbról! az erdő hatá­rolta. Balról szántók következtek s vagy ötszáz lépésnyire kezdődött Bogárdfalva, hol az uraság jobbágyai laktak. Csemez Gábor befordult a ki,s ajtón. A Sajó nyihogva rohant elébe s ba­rátságos csaholással ugrálta körül a gaz­dáját. Az ugatásra kinyílott a ház ajtaja s a küszöbön egy nyolc éves fiúcska jelent meg. Gabi volt, Csemeznek egyetlen fia. Mikor szeme megszokta a homályt és felismerte az apját, elébe szaladt. Az apa a karjai közé kapta a gyer­meket s magához szorította. A gyermek is átkulcsolta az apja nyakát, aztán el­kapta a fejsze nyelét. — Adja oda édes apám! Hadd vi­gyem a helyére! Csemez letette a fiút s átadta a fej­szét. A gyermek a vállára helyezte s büsz­ke önérzettel lépkedett az apja után. Beléptek a konyhába. — Jó estét, Julis. — Adj Isten, Gábor. Az ember letette a kalapját s egy székre iilt. Gabi ezalatt a sarokba állította a fej­szét. Az anyja rászóít a gyermekre: Gabi! Teríts meg. Mindjárt elkészül a vacsora. Gabi előbbre húzta az asztalt, aztán tányérokat, evőeszközöket rakott rá. — Majd elővette a kenyeret, meg a nagy kést s azt is az asztalra tette. Csemez megszólalt. — Mi lesz a vacsora Julis? — Krumpli leves, meg szalonna. Jó lesz? — J°­Odaült az asztalhoz s merőn nezett maga elé. Az asszony lopva ránézett. Elszorult a szive. Úgy látta, bántja valami az urát. De nem szólt semmit. Tálba öntötte a le­vest, telemerte a tányérokat. Gabi imád­kozott s evéshez fogtak. Az ember pár falat után letette a ka­nalat. Felesége kérdőleg nézett rá. — Miért nem eszel Gábor? Csemez végigsimította a homlokát s nehéz sóhaj fakadt fei a kebléből. — Nincs étvágyam. — Beteg vagy? — Nem vagyok. Nem fáj semmim. Csak a szivem nehéz. Az asszony megértő szemmel tekin­tett rá. — Mondd el Gábor, mi bánt? Hátha én megvigasztallak? Csemez lemondóan legyintett. — Nem tudsz te arra vigaszt Julis. Inkább a te lelked is elborul, ha elmon­dom, mi történt ma.

Next

/
Oldalképek
Tartalom