Harangszó, 1931
1931-01-18 / 3. szám
1931. január 18. HARANGSZÓ 19 soha. Ezen a földön egyszer minden világosság kialszik. A nap lángja, íz értelem világa, a szemek sugar», az arany csillogása, a dicsőség gló- iafénye. Egy világosság ragyog :sak örökkön—Örökké, időn, homá— yon, enyészeten át: Istennek a Krisztusban megjelent kegyelmes szeretete, az evangéliom. Ezt nem ehet pótolni, valamint a napot nem ludja pótolni ezer ívlámpa és tiz- zer gyertyaláng. Nem cifra görög- liizek kellenek nekünk, sem azok a idércfények, amelyek a világ szemétdombján viliózva égnek, hanem gazi fény, meleg fényes láng, amely i kereszten át az Isten szivéből sugárzik felénk. A világosság sohasem céltalan s íem is öncél. A csillag nem ragyog íiába, hanem hogy vigasztalása legyen az éjszaka botorkálóinak. A világító-torony nem puszta látva— lyosság, hanem a hajóknak akarja mutatná az utat. ^.Gyertyát sem ízért gyújtanak, hogy a véka alá egyék, hanem a gyertyatartóba, togy fényljék mindazoknak, akik a lázban vannak.“ Krisztus világosága sem akart amolyan magacsil- ogtató, meddő tűzijáték lenni, fiaiéin hogy világítson és használjon, logy életünkből elűzze a sötétség émeit, fényt adjon az életünkbe, ángra gyújtsa lelkünk hamvadozó iizét s megmutassa nekünk az utat gazi hazánk felé. Van-e szomoégére. mégis sokszor éppen abban az vangélikusban kell legkeseriibben csa- ídnia, akiben talán a legjobban bízott, 'vj'nkor érzi a maga tehetetlenségét, mberi gyengeségét. Még lelkiismeret- nrdailást is érez ilyenkor, hogy talán osszul teljesítette pásztori kötelességeit, osszul forgatta azt a lelki fegyvert, me- vet egyháza a kezébe adott. De hát Erzsiké esetében ki gondolt olna ilyesmire? Hogyan lehetett volna rra gondolni, hogy aki maga is mun- ása volt az egyház veteményes kertének, az iskolának, annak a hitét és zivét más oldalról jövő erős befolyások negtántorithatják1?! — De talán nem is igaz! Megyek rjgtön hozzájuk! Vette a kalapját és elindult. Hegybiróéknál kényszeredett arcok ogadták. — Kedves Erzsiké —• kezdte a lelősz a kínos beszélgetést — igaz-e, mit hallottam, hogy maga reverzálist kar adni? Hegybiróné nagy ott sóhajtott: — Már meg is történt, tisztelendő úr! A lelkész tehetetleniül hajtotta le a éjét. —De hát hogy? De hát miért? — nondotta aztán. — Kedves tisztelendő úr, én nem tértibb, mint hogy az igaz világosság eljött már a világba s az emberek mégis sötétségben járnak. Ez a világosság fájdalma. Ha különösen hangzik is, minden világosság mögött már magában véve is bizonyos fájdalom van: az elizzásnak, lassú elfogyásnak a fájdalma. A gyertyalángban ott vibrál rég meghalt állatok fájdalma. Ha nézed a villanylámpa izzó huzalát, megérezheted benne szénné lett ősrengetegek pusztuló fájdalmát. S az evangéliom mögött is nekünk meg kell látnunk a Krisztus elfogyó életének, elégő szivének a fájdalmát. De a világosság igazi fájdalma mégis a sötétség, amely harcba száll vele és el akarja nyelni. A Szentirás egyik legszomorúbb mondata az, hogy ,,a világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be.“ Krisztusnak nem az fájt legjobban, hogy meggyalázták és kigúnyolták, hanem, hogy nem fogadták be. De azért vagyunk keresztyének, hogy tudjunk bízni a világosság végső diadalában. — Amennyivel erősebb az igazság a hazugságnál, a Krisztus a bűnnél, annyival erősebb a világosság a sötétségnél. Ahogy közeledünk ahhoz a boldog korhoz, amikor Krisztus lesz minden mindenekben, úgy közeledünk a teljes világosság felé. A Jelenések könyvének végén fenséges ígéretként ott van a mennyei hetek róla — szólalt meg Erzsiké is halkan. — Hogv-hogy nem tehet? — Tessék elolvasni ezt a levelet. A lelkész elolvasta és úgy érezte, meg van kötözve. Mit is mondjon. Most már úgy se hallgatnak őreá. De azért mégis csak megszólalt: — Látja, Erzsiké, maga á gyerekeink oktatója volt, a nagy lányoknak is szinte vezére. Egyik-másik nagy lány valóságos imádattal nézett magára. Ezzel, amit most tesz, megbotránkoztatja őket. Lesz köztük, aki azt gondolja, hogy hai még Erzsiké is, akkor ... — Igen, igen, tisztelendő úr, csal? beszéljen a szívére — mondta Hegybiróné —• én nem tudok mit mondani. Én hiába is beszélek. Erzsiké szeméből, meggyötört leikéből kihullott a köny: — De hát miért is nincs a mi vallásunkban is egy olyan szigorú törvény! A katholikusokéban van! Ott azt mondják, hogy aki nem katholikus templombaji esküszik, az nagy bűnt követ el, még a gyerekét is törvénytelennek írja be az anyakönyvbe a plébános. Ha nálunk is volna egy ilyen szabály ... lett volna mire támaszkodnom. De így---n em tudtam elég erős lenni... — Igaz, ilyen szabály, vagy törvény nálunk nincs. Mi nem erőszakkal, vagy Jeruzsálem képe, amelynek szövét- neke a Bárány lesz s ahol éjszaka nem lesz sohasem. Azzal kezdtük, hogy nincsen élet világosság nélkül. De az is igaz, hogy nincsen világosság élet nélkül. Csodálatos, misztikus kapcsolat van a világosság és az élet között: feltétele is, meg következménye is egyik a másiknak. Csak ott van élet, ahol világosság van s csak ott van világosság, ahol életek égnek el. Csak az az igazi világosság, amely életté lesz s csak az az igazi élet, amely világosságot sugároz. Családban, egyházban csak akkor lesz élet, ha világosság lesz s csak akkor lesz világosság, ha a Krisztus szerelmétől lángragyulladt emberszivek égnek el a szolgálat oltárán. S akkor lesz boldogság is. Hiszen nincs nagyobb boldogság, mint világosságban élni és elégve, világítva életet adni másnak. ÉVFORDULÓN. Mint szivárvány a bánat tengeréből, ivei fejem fölé — Krisztus vigasza! Fénysugár, — mely égből földre száll le: Jézus szivének drága mosolya. Fájó telkemre ráhull a sugár, mely szeretetéböl idáig ér. Hóval fedett simák — fehér szőnyegére, Kék ibolyákat — hűség virágot hintek én. Stoll ÉrnSné. szigorúsággal akarjuk a mieink hűségét megtartani. Nem igazi evangélikus az, akit már kényszeríteni, vagy ijesztgetni kell. De a jó evangélikusnak a lelkében, a szívében van a törvény, nem is a törvény, hanem a hithűség. A jó evangélikus kényszer és szigorú szajhály nélkül is érzi, hogy azt a nagy lelki kincset, melyet erős hitű ősök nehéz üldöztetések között is megtartottak az utódok számára, nem szabad csak úgy félredobni. Akire úgy kell ezt ráerőszakolni, az már csak névben evangélikus. — De azért én továbbra is jó evangélikus maradok! — Hogyan? Mivel mutatja meg? Hiszen a niai világban aránylag könnyű evangélikusnak lenni, senki se bántja érte. Rendszerint éppen csak egy eset van, amikor az átlag evangélikus megmutathatja a hithüségét, akkor almikor mint fiatalember, vagy lány, más vallású mátkára akad. És ez a maga esete is, Erzsiké. És ha ebben az egyetlen esetben nem tudott erős lennj, akkor bizony, ne is haragudjon érte, de nem lehet ezután se jó evangélikus. — De hát látja: tisztelendő úr, milyen kényszerhelyzetben vagyok! Hogyan vegyem a telkemre, hogy jövendőbeli apósom miattam elveszítse az állását? Vagy talán Gézával szakítsak? (Folytatjuk.)
