Harangszó, 1931
1931-05-31 / 22. szám
178 HARANGSZÓ 1931. május ál. nem imádkozható, ha csak nyilvánvalóvá nem lett az ember előtt a megsemmisülés, amint a halállal és a végső elköltözéssel megvalósúl. Boldogok azok, akik ezen már az életben átesnek; mert összetörettetésnek kell elkövetkeznie minden embernél. Ha pedig az ember úgy törik össze és semmisül meg minden erejében és cselekedetében, munkásságában és lényében, hogy nem marad egyéb belőle nyomorult, átkozott, elhagyott bűnösnél, akor elérkezik az isteni segítség és erő, amint meg van írva (Jób 11, 17.) „Csak akkor, ha azt hiszed, hogy elnyelettél, törsz majd elő mint a hajnali csillag“. Folytatjuk). A Lélek szerszáma. Apóst. csel. 241. „Akik azért örömest vevék a Péter beszédét megkeresztelkedének és hozzájuk csatlakozék azon a napon mintegy háromezer lélek." P ünkösd virágos, szép ünnepe a keresztyén anyaszentegyház születésnapja. Jeruzsálemben, az ősi királyi város falai között az első pünkösdkor alakult meg az első gyülekezet. Háromezer lélekből elszánt serege toborzódott a názárethi Krisztusnak, akit pedig még nem is olyan régen Jeruzsálem elvakult, csúfolódó tömege kisért a Golgo- thára . . . Háromezer ember felcsillanó szemében egyszerre a dicsőség kitüntető, szent jelvénye lett az a kereszt, amelyet még nem is olyan régen „a gyalázat fájának“ neveztek . . . Háromezer lélek táblájába nyomódott bele kitörölhetetlenül az a vérbarázdás szomorú arc, amely nem is olyan régen halavá- nyan, szomorúan nézett alá a nagypénteki tömegre . . . Milyen nagy változás — csodálatos átalakulás! . . . Ötven nappal előbb még nem akadt Jeruzsálemben egyetlen ember, aki meginduló szánalommal egy parányi könyörülettel az össze- roskadó Jézus keresztjét segítette volna. Cirénei Simont is a poroszlók kényszerítik a segítésre — és íme pünkösdkor ugyanabban a városban háromezren lépnek a hitvallók táborába, az első keresztyén gyülekezetbe. Honnét lett ez a hirtelenvaló átalakulás? Ki cselekedte ezt a pünkösdi csodát,... Talán Péter?... Oh, tudom, hogy ez a lánglelkü tanítvány szemtől-szembe látta az Urat; tudom, hogy Cézárea Filippinél ő tett nagy vallomást a Krisztus mellett; tudom, hogy elszántsága karddal is meg akarta védeni Mesterét — ámde hallom keserves zokogását is, amint mély bünbánattal elsiratja a maga nyomorult voltát, gyengeségét, mert hitvány magaféltésből megtagadta a Krisztust... Péter egymagában szegény esendő ember volt, akinek emberi szava szárnyas'zegetten hullott volna alá, akinek ékesszólása, vagy nekitüzesedő hevülete nem tudta volna „egy akaratra“, „egy hitre“ vinni a sok országból összeverődött népet. Azért az a pünkösdi csoda, az a nagy átváltozás, az első jeruzsálemi gyülekezet nem ember munkája, hanem a Szentlélek győzelme, Péter pedig alkalmatos szerszáma volt ennek az alkotó, teremtő Léleknek. Így lett az ellenségből alázatos tanítvány-sereg, így lett a halálvárosa az új élet megindulásának színhelye, csak így lehetett pünkösd az egyház születésnapja . . Hirdetem hát, hogy égen és földön egyetlen hatalom van, mely gyülekezeteket építhet és anyaszentegy- házat alkothat és ez a Szentlélek diadalmas ereje, amely az egész keresztyénséget, hívja, gyűjti, megvilágosítja és megszenteli . . . Hirdetem, hogy minden emberi próbálkozások csak hiábavaló erőfeszítések; a földi számítások — megszégyenülnek; aranyból-ezüstből való fundamentum-vetés pozdorjává lesz — igazi gyülekezetei ma is a Lélek csodája teremthet! ... De ennek a teremtő hatalomnak szerszámok kellenek. Péterek, akiken „a sebesen zúgó szélnek zendülése“ eljut a világba. Emberek, akiken megpihennek „a kettős tüzes nyelvek“. Apostolok, akik érzik küldetésüket és tántorgás nélkül futnak a cét felé . v Ki adja magát oda most alázatos elszántsággal eszközül, szerszámul a pünkösdi Lélek nagy munkájához? ... AnyaA gyermekkori emlék. Irta : Dr. Schlitt Gyula. (4) Balázs közben izgatott hevében Helén kezét ajkához emeli. Ilelén elsikoltja magát: „Maga az én ismeretlenem?“ Balázs térdre rogy előtte és csókjaival borítja azt a kis kezet, melynek any- nyi háljával tartozott s melyet már oly régen szeretett volna megcsókolni. Helén megértett már mindent. Szivébe áradt az öröm s Balázs karjaiba omlik. Alig tud magához térni, de amint felnyitja szemét, valami kimondhatatlan érzés mosolyog arcán: a nagy boldogság. Az asztal előtt letérdelnek s imádkoznak, mint egy oltár előtt. Ép úgy, mint egyszer régen, abban az amerikai templomban. Majd egymásba karolnak s felmennek a terembe. A társaságon az elszörnyülkö- dés sóhaja zúg végig. A boldog pár odalép a szülők elé. Szólni nem tudnak, de magukhoz ölelik őket s ez többet mond, mint minden beszéd. A titok ezentúl is titok maradt, de most már négyen tudtak róla. Ha Balá- zséknál kopogtatott valaki, soha sem ment el segítség és vigasz nélkül. (Vége.) Magyar femetök. Lengyel földön s muszka mezőkön Apró halmocskák domborulnak, Szétszórtan néhol, másutt meg mint az Édes testvérek összebújnak. Sudár ifjú fák, erős törzsekkel Dőltek sírba királyi szóra — A magyar házak igy lettek árvák S a szivek némábbak azóta. Lent délen is az olasz, szerb hegyek Gyomra jóllakott magyar vértől. Havasi virág, dúslombu fenyő, Ha megmozdul az esti széltől Azt suttogják: — Mily szépek is voltak, Ajkukról szállt a tréfa, nóta — Halállal szemközt. Mígnem ledőltek... S a szivek dalt simák azóta. Vannak itthon is magyar temetők: Nyílnak bent akácok, orgonák. Ott fekiisznek, kik megjöttek, hozva Egy élet halkuló sóhaját. Ráborul árva, könnyező szülő S ajkuk kérdi: — Ki tehet róla, Hogy meghalt egy ország s annyi szív Csak emlékekből él azóta. Magyar temetők ármádiáit, Fájón és némán ünnepeljük, A drága hamvat rejtő sírokat Közel és távol átöleljük. S mig poraikra áldását kérjük Annak, ki mindennek Adója, Megváltjuk, hogy nincsen békességünk, Hogy megtépték földünk ,.. azóta. Nem is lesz napja csak sötét éje E népnek, mely sírva ünnepel: Mig eggyé nem dobban újra egyszer A rab s szabad testvérkebel. Addig néma, bús a hősök sírja. .. — De lesz egyszer magyar kikelet S felzendül majd az élet dala Csendes magyar temetők felett. Buti Sándor. Terjesszük a „HARANGSZÓ“-t!
