Harangszó, 1931
1931-01-11 / 2. szám
1931 január 11. HARANGSZÓ 15 tek: Chugyik Pál aszódi lelkész, alespe- res, Kosa Pál s. lelkész, Koch István kántor-tanító vezetésével az ifjúsági énekkar, Szenochraczky Mária és Szlan- kó Zsuzsi. Bakonybánkon a nagyszámú közönség miatt párhúzamos népművelési előadásokat tartanak az evangélikus és katholikus iskolában. Somogyi János ev. és Babies Vilmos rk. tanítók vezetik az előadásokat. Rajtuk kívül, felkérésükre, a szomszéd községbeli előadók is ígéretet tettek, hogy előadásaikkal változatosabbá fogják tenni a bakonybánki népművelési programot. Pécsett az elmúlt esztendőben 157 istentisztelet volt. Ebből 117 istentiszteletet a felnőttek, 40-et a gyermekek számára tartottak. Ezen kívül a lelkész 25 alkalommal a gyülekezet tanácstermében bibliamagyarázatot tartott. Ehhez még hozzá kell számítani a 2 vallásos estét s az ágost. hitvallás 400 éves évfordulója alkalmával tartott tudományos egyházi konferenciát. Az egyház anyagi helyzete nem kedvező. A kötelező s még az 1929. évben az egyház épületeinél végrehajtott csatornázás és az ezzel kapcsolatban szükségessé vált egyéb munkálatokból kffolyójag egyházunknak itt több mint 14.000 P adóssága van. Ezen adósság lefizetésének gondja foglalkoztatja minden öntudatos egyháztagot. Szárazd. November hó 23-án kezdődtek meg az idei tanévben rendezendő népművelési előadások s minden vasárnap este nagy látogatottságnak örvendenek. Előadók: Sparas Elek ev. lelkész, Busz Imre és Becker János ev. tanítók. Gyón. Hajnal László tanító lelkes munkát végez. Az I. és II. osztályt tanítja, de az ö kis növendékei szerepeltek már a hetenkint tartani szokott adventi vallásos estélyeken is. Karácsonykor pedig kedves, meleghangulatú karácsony- íaünnepélyt rendezett kis gyermekeivel, amelyen előadták a ,,Vinciké a hitetlen“, „A gyermekszív ajándéka“ és ,,A legszebb karácsony“ című jeleneteket. Ünnepi beszédet Hajnal László tanító tartott. Énekek és szavalatok egészítették ki a műsort. A szereplő apróságok minden dicséretet megérdemeltek. Bonyhád. December 14-én vallásos estély volt, melyen dr. Schlitt Gyula la- joskomáromi lelkész és Geyer Zoltán pécsi vallástanár tartott előadást. 1930-ban is a Biblia volt a legkeresettebb könyv. Londoni lapok jelentése szerint 1930-ban is a Biblia volt a legkeresettebb könyv. A Brit és Külföldi Bibliatársulat 1930-ban 48 millió Bibliát adott el, ami az 1929. évi eladással szemben 8 millió, az 1928. évi eladással szemben pedig 13 millió példány többletet jelent. Örvendetesen emelkedett a magyar Bibliák kereslete is. A Brit és Külföldi Bibliatársulat budapesti kirendeltsége 70.000 Bibliát adott el 1930-ban, ami az előző év forgalmával szemben több, mint 4000 példány emelkedést jelent. Keresztyén misszionáriusok szabadulása kínai rablók fogságából. Nemrégiben hirt adtunk arról, hogy a Bázeli Missziói Társaság két Kínában működő lelkész-misszionáriusa kínai rablók fogságába esett. Legújabban arról értesültünk, hogy nagy nehézségek árán sikerült a foglyoknak megszabadultok a fogságból súlyos betegen, A Bázeli Miszszió mindkét misszionáriust hosszabb szabadságra hívta haza, hogy a fogság rettenetes következményeit kipihenjék. Borzalmas állapotok a szovjet kény- szer-munkatelepein. Londonból jelentik: Sir Edward Hilton-Young angol képviselő Ramsay MacDonald miniszterelnökhöz intézett nyílt levelében közli három, Oroszországból menekült fogoly eskü alatt tett vallomásait a szovjet kényszer munka-telepein uralkodó borzalmas állapotokról. Arkangelsk környékén hét koncentrációs telep van, mindegyik 10 —30.000 fogollyal, akiket favágás, fiiré— szelés, szállítás és a hajókba való berakásra használnak. Élelmezésük 2.5 font fekete kenyér és egy kis leves, amelyet rendesen rothadt halból főznek. Italuk gyakran fertőzött viz, ruházatuk néhány rongy és facipö, teljesen Hitetlen fabódéikban a férgek milliói hemzsegnek, orvosi kezelés ismeretlen fogalom, aki beteg vagy sebesült, azt puskatussal hajtják a munkáira, amíg össze nem esik. A kommunisták nyíltan kijelentik, hogy azt szeretnék, ha legalább 20— 30v(AX1.000 poiitikai fogoly halina el a koncentrácós telepeken, hogy legalább könnyebben megszabadulhatnának a „megbízhatatlan“ elemektől. Egy-egy táborban a napi halálesetek száma 15-— 20. Ha a fogoly már nem tud mozdulni, gödi öt ásnak a tőidbe, abba beleteszik és otthagyják, amíg elpusztul. Miután a szökevényeket rögtön agyon szabad lőni, az örök kedvenc mulatsága, hogy egyes foglyokat valahová elküldenek, s azután azalatt az ürügy alatt, hogy szökni akartak, hátulról lelövik. Tarny.iuányut Spanyolország — Tangerbe. A Párisi Magyar Diákegyesület Utazási Osztálya, m^ly a MEFHOSZ ta- nulmányutjait rendezi és az elmúlt szezonban 23 tanulmányutat indított 1050 résztvevővel, 1931. évi március hó 16-án tanulmájnyutat rendez Spanyolországba. Útvonal: Budapest - Barcelona - Valencia - Granada - Cadix - Algeciras - Tanger - Sevilla - Cordoba - Madrid - Toledo - Escorial - San Sebastian - Biarritz - Lourdes - Marseille - Nizza Monte Carlo - Genova - Milano - Velence-Budapest. Részvételi dij: 863 pengő. Rendez továbbá tanulmányutat a tavasz folyamán Északafrikába, Egyptomba, Kon- st,antinápolyba, Olaszországba, Parisba és a Francia Riviérára. Az erre vonatkozó prospektusokat az érdeklődőknek legnagyobb készséggél díjmentesen küldi meg a Párisi Magyar Diákiegyesület Utazási Osztálya (Budapest, IX., Ferenc- körut 38., fsz. 2. Telefon: Automata 872—74. Hivatalos órák hétköznapokon d. u. 4—-6-ig). Terményárak. Budapesten jan. 4-én Búza 13.40—14.05, rozs 8.85—8.95, árpa 12.50—17, takarmányárpa 13—14, sörárpa 19—21, zab 19.5CL—19.75, tengeri 11.20—12.10, korpa 8.80—9 P. A világ legnagyobb szivarja. A londoni Shoolbred-áruházban kiállították a yilá,g legnagyobb szivarját, a.mejyet a havannai Fonseca-gyár tulajdonosa 4 és fél hónapig sajátkezűig készített. A szivar hosszúsága 2 méter 60 centiméter, súlya 55 kiló, a legfinomabb havannai szivarok anyagából készült és egy remekművű szekrényben ta'rtják. családi értesítő. Eljegyzés. Fehér Vilma (Ujmalom- sok) és Kontár János m. kir. pénzügyi számellenőr (Budafok) jegyesek. Halálozás. Drobny János, a pozson-i tót egyházközség lelkésze 50 éves korában nov. 27-én hirtelen elhúnyt. — Jankó Sámuel ny. evang. kántortanító dec. 30—ái<, életének 79—ik évében, hosz- szas szenvedés után Nógrádon elhúnyt. A trianoni gyászba borult magyar nemzetnek egykor lánglelkü apostola volt, aki a magyar nyelv sikeres tanításáért többszörösen volt kitüntetve. —• Özv. Ihász lstvánné sz. Varga Erzsébet Vanyolán, 1930 dec. 31-én hosszas szenvedés után visszaadta lelkét Teremtöjének]. Porrészeit 1931. január 2-án helyezték örök nyugalomra a vanyolai ev. temetőben. Sztranyavszky Sándor államtitkár gyásza, Súlyos és szomorú csapás érte dr. Sztranyavszky Sándor államtitkárt. Édesapja, sztranyavai Sztranyavszky Géza kir. közjegyző, kormányfötanácsos, a balassagyarmati ev. egyház felügyelője, Nógrád és Hont vármegyék törvényhatósági bizottságának örökös tagja, karácsony első ünnepén rövid szenvedés után 77 éves korában Budapesten elhunyt. A magyar társadalom egyik legtekintélyesebb, közmegbecsülésben és közszeretetben álló tagját veszítette el benne. Sztranyavszky Géza régi magyar nemesi családból származott, középiskoláit Budán és Szarvason végezte, a jogtudományokat pedig Eperjesen sajátította el. Már 26 éves korában kir. közjegyző lett Balassagyarmaton, ahol azóta vezető szerepet töltött be úgy társadalmi, mint a vármegyei és egyházi életben. Legidősebb közjegyzője volt az egész országnak. Legendás szivjósága miatt nemcsak szükebb hazájában,, de annak határain túl is mindenütt szerették és tisztelték, mert mindenkivel csak jót tett és mindenkivel megosztotta meleg szivének gazdag kincseit. Halálát egyetlen fián, dr. Sztranyavszky Sándor belügyi államtitkáron kívül menye, sztregovai es kelecsényi Madách Emma, valamint unokái: Sztranyavszky Imre, Sándor és Ilonka, férj. ákosfalvi Szilágyi Lajosné és kiterjedt előkelő rokonság gyászolja. A bpesti temetés a kerepesi temető halottasházában folyt le óriási részvét mellett. Raffay Sándor bányakerületi evang. püspök végezte, majd Petrovics Samu budafoki evang. lelkész, a család régi nen velője, vett búcsút afz elköltözöttől. Földi maradványait vonaton Nógrádmarcalba vitték. Itt az evangélikus templomban gyászszertartás volt, majd az elhunytat ősi kúriáján ravatalozták fel. Délután innen temették igen nagy részvét mellett. Mihalovics Samu főesperes mondott gyászbeszédet. Kardos Gyula esperes a balassagyarmati evangélikus egyház és a hivek nevében búcsúztatta a balassagyarmati evangélikus egyház elhunyt felügyelőjét. Baross József alispán Nógrád vármegye társadalma, Horváth Sándor polgármester pedig Balassagyarmat város nevében mondott Istenhozzádot. A koporsót hosszú gyászmenet kisérte a temetőbe, ahol a Sztranyavszky-család- dal rokon Madách-család sírboltja szomszédságában helyezték örök nyugalomra Sztranyavszky Gézát.