Harangszó, 1931

1931-04-05 / 14. szám

1931 április 3. HARANGSZÓ 111 az ősi földbirtokon gazdálkodik, Berzsenyi György Sopronban mű­ködik, Katinka leányuk Deschán Achill pénzintézeti központi alel— nőknek a felesége, Dóra leányuk pedig koltai Vidos Dániel földbirto­kosnak, a celldömölki gyülekezet felügyelőjének a hitvese. Dr. Berzsenyi Jenő közéleti mun­kálkodása rendkívül nagy értékeket mutat. Szívvel-lélekke! egyházunké volt. Egész egyéniségét áthatotta a biblia tiszta szelleme s evangélikus egyházunk hitbeli meggyőződése. Számára az egyház nem érvényesü­lési fórum, hanem egyéniségének, lelkületének áldott és szükséges termőföldje volt. A templombajáró, bibliát olvasó evangélikus nagyok sorába tartozott. Családja körében mindennap harmóniumhoz ült s ko- rálok játszásával emelte övéi lelkét Istenhez. Esténként a biblia fölé hajtotta fejét s szomjas lélekkel, boldogan tette azt lelke kenyerévé. Egyházunk sohasem kért tőle hiába. Parancsnak érezte a hívó szót s így ült 1902-ben az egyházkerület gyámintézeti elnöki székébe; 1905- ben a ketnenesaljai egyházmegye felügyelői székébe; 1912-ben a du­nántúli egyházkerület felügyelői méltóságába. Bárhol működött, mindenütt egész ember volt. Egész szívet adott egyházának s szívében hűség, meggyőződés, egyházszere­tet és kötelességtudás voltak. Tevékenyen résztvett a várme­gyei, sőt egy időszakban a politikai életben is. Orvosi működése méltó elismeréseként Vasvármegye főor­vosává választották meg s 1885-től 1889-ig működött ezen szolgálat­ban. 1905-től 1910-ig a celldö­mölki választókerület országgyűlési követe volt 48-as párti program­mal. 1910-ben azonban a politikai élettől teljesen visszavonult. Evangélikus egyházunkban, első­sorban pedig a dunántúli egyház- kerületben fájdalmas érzést váltott ki, midőn 1922-ben, hanyatló ere­jére hivatkozással, az egyházkerü­let felügyelői állásáról lemondott. Eltávozott a vezéri székből, de me­leg lelkének és nemes egyéniségé­nek hatásait mindvégig megőrizte egyházunk, mely egyik legkiválóbb és leghűségesebb fiát bírta benne. Visszavonulása után is példa ma­radt határozott egyházi öntudata, mély bölcsesége, gazdag életta­pasztalata és finom lelki tapintata. Drága szellemi megnyilatkozásait, melyek felügyelői megnyitó beszé­deiben, gyámintézeti beszédeiben tárulnak elénk, megőrizte az utókor s gyakran visszatért azok kikristá­lyosodott igazságaihoz. Megilletödéssel és igaz gyászo­lással állunk dr. Berzsenyi Jenő ra­vatala mellett, melyre épen ezen so­rok írásakor helyezik a búcsúzás utolsó virágait. Benne Isten drága ajándékát láttuk s áldjuk nemes éle­téért és egyházunkért való értékes munkájáért. Dr. Berzsenyi Jenő temetését áp­rilis 1-én délután 3 órára tűzték ki s azt D. Kapi Béla püspök végzi. KRISZTUS KÖVETŐJE. Jön-megy az utón, megvetett, megcsodált, Átkozzák és áhitják a szavát, Sebeket gyógyít, halottakat támaszt S társai arcán ott borong a bánat. Áldást hordoz a jóság szarujába S míg másokhoz jó, önmagának átka, Korbácsa csattog, hol sok gerince hajlik. Oltárokat ront, mig Istenéhez áhit. Amerre jár, könny patakja szárad S gyászba öltöztet áldott Máriákat. Szabó Gábor. Egy örömhozó levél. A múlt század második felében lezajlott osztrák-olasz háborúk egyikében, amelyekben sok magyar fiú is meglátta a „majlandi 32-őt“ (t. i. a tornyot), az egyik protes­táns német nagyherceg is az osz­trákok szolgálatában állott. A ina- gentai csatában elesni látták ezt a nagyherceget. Halála híre hamar el­jutott a hazájába és gyászba borult mind a hűséges népe, mind a két szerető öreg szülő. Amint egyszer ebéd után együtt ül a család, a libériás inas egy le­velet kézbesít az apának. Ez nem sokkal a halálhír megérkezése után volt. Az apa rögtön megismerte a borítékon a fia kezeirását, el is ol­vasta rögtön a levelet, de nagy fáj­dalmában a könnyek elborították a szemét és a dátumra és a keltezés helyére nem is figyelt. Azt gon­dolta, hogy a levél még a gyászos végű csata előtt íródott, csak ké­sőbb érkezett meg, mint a halál hi­te. Az édes anya is végig olvasta utána, de ő is csak sírásban tört ki felette s nem vett észre semmi kü­lönöset. Éppen ott volt a családnak egy régi barátja is. Az is kezébe fogta a levelet és nyugodtan végigolvasta. És valamit észre vett. Éppen fel akart kiáltani, de lenyelte a meg­lepetése a hangját és mégegyszer alaposan végigtanulmányozta a le­velet s csak azután szólalt meg, most már nyugodt, biztos hangon. — Ez a levél Franciaországból jött, innen és innen. Még pedig a csata után Íródott ezen és ezen a napon. A fiatok megsebesült és fogságban van, de él és a gyógyu­lás utján. Hogy micsoda öröm tört ki erre, azt el tudjuk talán képzelni! De előbb még csak kétkedve néztek: „Csakugyan? Tényleg igaz volna? Hihető ez?“ — Olvasták a levelet újra és újra, de világosan ott állt minden. S a kétkedés hirtelen át­csapott az újjongó örömbe és hála­adásba. Nem szépen illusztrálhatja-e ne­künk ez a kis történet azoknak a kételyét és örömét, akik először hal­lották meg, hogy az Úr feltámadott és él? Látták az Urat meghalni. Ha nem is minden, de egy tanítvány és pár asszony állt a kereszt tövében is. Néhány asszony még a sírba- fektetésnél is jelen volt. Hogy meg­halt, az egész bizonyos. A hire nem mese. — És most harmadnapra angyalok állnak a sírban és azt mondják: „Mit keresitek holtak közt az élőt? Nincs itt, hanem fel­támadott!“ De azok „elfutának a sírbolttól, mert félelem és álmélko- dás fogta el vala őket; és senkinek semmit sem szólónak, mert félnek vala.“ És amikor szóltak róla a többieknek, „az ö szavok csak üres beszédnek látszék azok előtt; és nem hívének nékik.“ Csak amikor az Úr személyesen találkozott egyikkel, másikkal, aztán mind a tjzzel és maga mondotta nékik: „Békesség néktek!“, akkor győzte le bennük a kétkedést és félelmet a hit, öröm és bizonyosság. A tizen­egyediknek meg még az ujjait is bele kellett bocsájtani a szegek he­lyébe, hogy végre elhigyje. — De akkor aztán kitört az öröm. És ez az öröm ez volt az alapja, mindan­nak, ami csodálatosat csak csele­kedtek és átéltek az apostolok. Tiéd-e már ugyanez az öröm? Az Úr feltámadott, él és fogságban sincs, mint a herceg fia és bizonyo­sabban meg van írva, mint akármi­lyen emberi levél. Az egész keresz­tyén egyház, minden boldog ember, aki eddig a húsvéti örömöt megta­pasztalta, mind-mind az Úr levele tehozzád. Higyjed tehát és örven­dezzél ! Farkas Zoltán

Next

/
Oldalképek
Tartalom