Harangszó, 1931

1931-04-05 / 14. szám

108 HARANGSZŐ 1931 április 3. életet, boldogságot, békét, üdvösséget, mindent akart hozni számára. Az Úr Jézus szegeletkő akart lenni, hogy ráépülhessen az emberek boldogságának, üdvös­ségének hajléka és nagypénteken a zsidó nép, mint kőműves a haszontalan kődarabot eldobta magától a Krisztust s ezzel meggyalázta az Isten kegyelmét, dur­ván ráütött arra a kezre, amellyel az Isten fel akarta emelni az elesett embert. Esztelen, botor, őrült mozdu­lat, amelyhez fogható bűn nem volt a világtörténelem­ben. Itt látszott meg, hogy mire képes az ember. Hogy az ember nagyon hálátlan, rossz és vétkes, azt nagy­péntek nélkül is tudnánk, de hogy hálátlanságáoan annyira tud menni, hogy megöli azt, aj<i sohasem tett vele mást csak jót: ez nagypénteken tűnik ki igazán. Nagypéntek előtt is voltak gonosz Káinok, akiknek ár­tatlan vértől volt szennyes a keze, de hogy az ember gonoszságában és irigységében még azt is meg tudja ölni, aki mindig ártatlan volt, szent, tiszta és jo, mint egy szelíd fehér galamb, az nagypénteken tűnt ki. Hogy az ember tud makacs, keménynyakú, ellenkező és láza­dozó lenni az Istennel szemben, azt nagypéntek nélkül is tudnánk, de hogy az öklét is fel tudja emelni az Isten ellen, hogy meg is tudja ölni az istent, azt csak nagy­pénteken látjuk meg iszonyodva. Óh, érzedTe, hogy micsoda feneketlen, sötét bűn- tenger kavarog ott a keresztfa alatt? Nem csoda, ha elsotétedik tőle még az ég is. Egy nép, amely pedig a többi nép között még mindig a legjoóbik volt, a né­pek eleje, amelyet Isten ezredeken at ölben hordozott, védett, szeretett, mert nagyon sokat várt tőle, — meg­öli magát az Istent. Egy nép, melyet Isten arra rendelt, hogy megépítse az emberiség boldogságának az épü­letet, a sarokkövet őrült könnyesként elveti magától. Ugye érzed már testvérem, hogy nagypéntek mu­tatja meg igazán: mi az ember és mire képes. Ezt nekünk nagypénteken egészen őszintén meg kell lát­nunk. Nemcsak azért, nogy elszörnyüködjünk rajta, nem is csupán azért, hogy ott a kereszt tövében elsír­juk késői sajnálkozásunk meddő könnyeit, hanem azért, hogy a nagypénteki borzalmak véreskezű, gonosz emberein keresztül megismerjük az örökember lelküle- tét, önmagunkat. Hogy meglássuk, mit várhatunk ön­magunktól és mit várhat tőlünk a Krisztus. Ne mond, hogy te nem voltál ott a Golgotha lelketlen hóhérai között, ne mond, hogy te más vagy, jobb és igazabb, mint azok. Nézd csak, mi juttatta Krisztust halálra? A hatalomféltő irigység és pénzsóvár kapzsiság. Míg ezek a bűnök meglesznek a világon, addig mindig újra, száz­szor, ezerszer is újra keresztre feszítené ez a világ a Krisztust, ha ismét itt járna. S amíg ezek a bűnök ben­ned is megvannak, testvér, mindaddig te is ott állsz a kereszt tövén, mint magad is részese a Krisztus-gyilkos hóhérmunkának. Erezd magadat ott a kereszt alatt úgy, mint egy leleplezett bűnös, akiről kitűnt, hogy minden rosszra képes. Nagypénteken azonban nemcsak földi vonat­kozása van, hanem égi is. Nemcsak azt mutatja meg ez a nap, hogy milyen az ember és mit tett, hanem azt is megmutatja, hogy milyen az Isten és mit tett Ő. Igaz, úgy latszik, minthogyha a nagypénteki esemény tisz­tára a sátán munkája volna és Istennek nem is volna ott szerepe. Minthogyha egészen visszavonult volna a cselekvés mezejéről, otthagyva Fiát az ellenségnek való teljes kiszolgáltatottságban. Maga az Úr Jézus is úgy érzi, hogy keresztfája alatt mindenki ott van, csak az hiányzik, kire legnagyobb szükség volna,, az Isten. Ezért kiált fel: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?“ Egészen bizonyos is, hogy a nagypénteki borzal­masságok főrendezője a sátán volt. Es mégis a nagy­pénteki események mögött ott van az Isten. Az utolsó szó itt is az Övé volt s ezért Övé volt a győzelem is. Először is győzte szeretettel. Mikor az egész em­beriség minden bűne ott tombolt és dühöngött az Ő Fián, az Isten ezt is elnézte csak azért, hogy az ember magára döbbenjen és észrevegye, hogy mekkora az a szeretet, amely az emberért meg ezt is elnézte. De megmutatja nagypéntek az Isten bölcseségét és hatalmát is. „Amely követ az építők megvetettek, az lett a szegelet fejévé.“ Isten az emberek nagypénteki gonosz munkája alá odaírta azokat az ótestámentomi szavakat: „Ti gonoszt gondoltatok, de én jóra fordí­tottam“. Az emberiség legrettenetesebb bűnéből ki­hozta a legnagyobb kegyelmet, az emberiség megvál- tását.A zsidók ezt a napot a halál napjává akarták tenni azzal, hogy megölték Jézust és mégis élet napja lett a nagypéntek, hiszen minden keresztyén élet onnét fakad a kereszt tövéből. Az a kereszt kínpad, gyalázat fája volt s lett belőle dicsőség jele, emberi kebleken, Isten dicsőségének hirdetője templomtornyok tetején, békesség beszéde az oltáron s örökélet, feltámadás hirdetője még a temetőben is. Krisztust megvetették, mégis Ó lett a történelem szegeletkövévé. Bizony „az Úrtól lett ez és csodálatos a mi szemeink előtt“. Légy hálás, hogy az ember nagy bűnénél is nagyobb tudott lenni az Isten kegyelme. Nagypéntek azt üzeni, hogy mikor az ember meg­vetette, keresztre szegezte az Isten Fiát, Isten akkor bo­rult rá az emberre legnagyobb szeretettel és adott néki örök életet. Nézz fel hát testvérem Krisztus keresztjére Az a látvány, amely onnét eléd tárul, ki fog űzni a lel-, kedből minden önmegelégedést, magadbizakodást és Isten kegyelme megbizonyosodásának boldogító érze­tét fogja helyébe árasztani. Hajsd le a fejedet s mond alázatosan: „Atyám tudom, hogy én is, én is vétkeztem, de köszönöm, hogy kegyelmednek én, én is részese le­hettem“. Ámen. Imádkozzunk! Uram Jézus, drága Megváltóm! Megtévelyedett keresztrehurcolóid késő utóda én, szégyenkezve, leroskadva állok meg lélekben kereszted tövénél. Hány gonosztevője volt ennek a világnak s közülök csak kettő került keresztfára és csak egyetlen szentje, feddhetetlen igaza volt a világnak s annak ke­resztre kellett kerülni. Bocsásd meg Uram, hogy ke­resztrehurcolóid bűnében az én bűnöm is ott volt, mert itt van énbennem is mind az a bűn, amely Téged akkor keresztre juttatott. Hálátlanság juttatott keresztre: sok­sok áldásoddal szemben, hányszor vagyok én hálát­lan. Irigység, kapzsiság juttatott oda, s óh én sem va­gyok tiszta ezektől a bűnöktől. Úgy áll előttem, Uram keresztfád, mint sötét, komor vádolása minden bűnöm­nek. Köszönöm Uram, hogy keresztedre mégis bízva tekinthetek, mert az én mennyei Atyám szeretetéről be­szél énnékem, aki úgy szeretett engem, hogy még az ő Egyszülöttjét is halálra adta értem. Kegyelmes Atyám, segíts meg engem, hogy szent Fiad áldozati halála ne legyen rajtam hiábavaló. Törje össze lelki büszkeségemet, törölje el minden bűnömet,hogy így mint drágán megváltott lélek, lehessek a Te megtért és visz- szafogadott gyermeked. Ámen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom