Harangszó, 1931
1931-03-29 / 13. szám
102 HARANG SZÓ 1931 március 29. élelmezik. Egy ló naponként 10 kg. szénát s egynyolcad mérő zabot kap. Erre nézve Gehringer János bonyhádi szénakereskedő elfogadható ajánlatot tett. A széna mázsáját 2 forintért, a zab kiláját (=2 mérő) 5 forintért ajánlotta. A választmány 60 személyre, ugyanannyi kocsisra s 70 pár lóra számított. Az 1841 május hó 16-án a szentlőrinci eklézsiában tartott rendes egyház- megyei gyűlés a választmány javaslatait elfogadta. Azt is tudomásul vette, hogy a superintendentia tisztességes fogadását, a jó rendre való felügyelést s az élelmiszerek kiszolgálásánál teljesítendő felügyeletet a bonyhádi gyülekezet elöljárói vállalják magukra. A választmány kulcsot is készített, amely szerint a kerü- leti gyűlés költségei — a lelkek számához képest —• felosztandók volnának. A tabi eklézsiát kivették a számításból, mert megelőzőleg leégett. A közgyűlés megbízásából a választmány tovább is megmaradt. Az egyházmegye kétségtelenül kellemessé és emlékezetessé akarta tenni az egyházukért fáradó lelkészek és világi urak részére a kerületi gyűlést. Az volt az óhajtása, hogy a gyűlés tagjai semmibe se szenvedjenek hiányt: Hiszen a korábbi gyűléseken is szíves fogadtatásban részesültek a tolnai tagok. Ilyen megtiszteltetés először éri az esperessé- get s jóleső érzést váltott ki benne. A bizottság valóban „pompás úri“ ebédet helyezett kilátásba. A levesen, körített marhahúson kívül becsinált, tészta, kétféle pecsenye, saláta, cukros sütemény, gyümölcs, kávé, kenyér, jó fehér és vörös ó-bor volt előirányozva. Ribitska is ki akart tenni magáért. A kerületi gyűlést Kis János püspöknek és Matkovich István septemvir (kúriai bíró) kerületi felügyelőnek megjelenése valóban emlékezetessé tette a bonyhádiak lelkében. Ha helyesen olvasunk a megmaradt számadásokból: 47 községből mintegy 117 kocsi vonult be Bony- hádra. A komárommegvei Száktól Mo- hácsig, Pakstól Felsőlövőig terjedő országrészből gyűltek össze a fogatok. Varsád hozta a püspököt, valószínűleg Hetye (Vas vm.) a felügyelőt, Sárszent- lőrinc külön hozta a tanárokat, a széna és zab kiosztását külön bizottság végezte, „a lakodalmas Bonyhád megtelt vendégekkel“. Talán nem lesz érdektelen, ha elmondjuk, mit ír a gyűlésről a Vereinigter Ofner-Pesther Zeitung 1841. évi aug. 26—iki, 68-ik száma: „A szokásos, az egyházi és iskolai életet illető tárgyalásokon kívül említést érdemel a protestáns testvéregyházak egyesítésének és a Pesten felállítani szándékolt protestáns főiskolának a kérdése. Ezt Csapó Dániel nyug. tolnamegyei első alispán vetette fél s egyhangú helyeslésre talált. A Pesten tartandó egyetemes gyűlésre választott kiküldötteket megbízták, hogy ott a kerület részéről az erők egyesítésén fáradozzanak.“ Hosszabb eszmecserére adott okot egy még fennálló határozat. Eszerint a segédlelkészek azokban a gvülekezetek- ben, amelyekben mint kirendelt káplánok teljesítettek szolgálatot, közvetlenül a kápláni kirendeltség után nem lehetnek rendes lelkészek. A papok nagyobb része ezt a határozatot, mely különben egy kerületben sincs meg, ezentúl is fenn akarta tartani; több világi egyén s lelkész azonban nem tudott megbarátkozni ezzel a rendelkezéssel s teljesen el akarta törölni, vagy legalább is tetemesen módosítani akarta már csak azért is, mert a kerület sok esetben kénytelen volt maga is eltérni ettől a szabályától. Mivel egységes ■ eljárásban megállapodni nem tudtak, a kérdést az egyházmegyékhez utasították, azoknak a véleménye alapján a következő gyűlésnek lesz feladata dönteni. A kerület által pár évvel ezelőtt létesített lelkészi s tanítói özvegy-alap •— folytatja tovább a jelentés — kedvező helyzetben van. Ez az alap jelentéktelen, az evangélikus lelkészek szűk jövedelméhez mért áldozatokra támaszkodik. Mert a városi pap az alapra évenként csak 5 forintot, a falusi lelkész, egyház- községének anyagi viszonyaihoz képest 2—3 forintot fizet; a tanítók a papok illetékének egyharmadát; azonkívül minden gyülekezetben évenként egy gyűjtést erre a célra fordítanak. Ezek az évi járulékok alkotják az alapot, amely természetesen évről-évre nő, mert csak a kamatokat osztják ki az özvegyek között. Ebben az évben minden lelkészözvegy 60—70 forintot, minden tanítóözvegy 20—25 forintot kaphatott. Ha csekély is ez a támogatás, mégis támogatás s évenként növekszik. Ha a kerületnek elég akaratereje lesz, hogy ezen az úton tovább haladjon, akkor ez az oly csekély áldozattal létrehozott s állandóan növekvő özvegy-alap például szolgálhat a többi kerületnek s az utódok, kik mind több és több segélyre számíthatnak, áldani fogják az alapítókat. Három napig tartott a gyűlés: július 22—24-ig, kánikulai hőségben, de még a harmadik napon is volt 20—25 tanácskozó. Az 1842. évi július hó 1-én a kistor- mási eklézsiában rezdiilt meg a gyűlés utóhangja. A rendezöbizottság beszámolt a gyűlés anyagi oldalával. Ekkor derült ki, hogy a nevezetes kerületi tanácskozás az egyházmegyének 764 for. 28 kr,- jába került váltóban. A tényleges kiadás 9 frt. 28 kr-,ral haladta meg az előirányzott 755 frt-ot. A bizottság jó mathema- tikusnak bizonyult, mert a kiadási’ többlet valóban lényegtelen összeg. A bonyhádi kér. gyűlés utolsó előtti volt azok sorában, amelyeken a gyűlés tagjai egyúttal vendégek is voltak. Az 1842-i'k évi július 21., 22. és 23-án Nagy- geresden tartott gyűlés 31. pontja szerint az egyházmegyék véleménye abban a határozatban nyilvánult meg, hogy ezentúl a kerületi gyűléseket folytonosan cgyhelyen fogják tartani, a gyűlések helyéül a győri ev. gyülekezetét választották. ,.A "nevezett gyülekezet sem szállás, sem élelmezési ellátással nem tartozván, mindenki tulajdon kölcségén jelenjék meg“. Ez a határozat nem csökkentette a gyűlésen megjelenők számát. E tanácskozások azóta is egybegyüjtik az egyház iránt érdeklődő s főleg a környékbeli híveket s az egyházi és világi kiválóságok megjelenése ma is ünneppé avatja a kerületi gyűlések napját. Hajas Béla bonyhádi ev. reálgimn. tanár. A bolsevízmus „új“ erkölcsísége. A bolsevízmus új világot s benne új, „jobb“ erkölcsiséget akar hozni, mint a régi volt. Nos, nézzünk csak a körmére egy kicsit a dolognak, milyen ez az új erkölcsiség? Ha elolvassuk az elveiket propagáló legújabb könyveket (Hál’Isten magyar nyelven nem jelenhetnek meg, csak németül.) „Az ifjú gárdát“, „A Kos omol (epv ateista szervezet nevének kezdőbetűi) életét“, „A Lenin és az ifjúság“-ot, megtaláljuk sűrítve ezt az új erkölcsi felfogást, mikor a mózesi tízparancsolatról beszélnek. Itt adjuk belőle a következőket: „Tiszteljed atyádat és anyádat? — Nem. Mi azt ajánljuk az ifjúságnak, hogy csak olyan atyákat és anyákat tiszteljenek. akik a proletár-diktatúra és a világforradalom alapján állnak. Akik kifejezetten és erőteljesen a proletárosztály érdekeit védelmezik. A másfajta atyákat neveljék meg a gyermekek! Az atyai tekintélyt mi nem ismerjük el általános alarmlvnek.“ Ezután kedve volna az embernek azt mondani: No hiszen, jaj, nektek szegény apák, akiket a gyermekeitek fognak megnevelni! —■ De mégis inkább azt mondom. Jaj nektek, szegény gyermekek, akik apákat neveltek! Hogy fognak egykor titeket megnevelni? „Ne ölj? — Nem. Ez a parancs csak a burzsoázia számára volt a kegyeskedés szabálya. A nroletáriátus volt a történelemnek egyetlen osztálya, akinek ez a törvény nem nvujtott oltalmat. Te azonban, ha egy egyén káros, vagy veszélyes a forradalmi harcunk számára, egyszerűen öld meg! Jogod van hozzá, mert ezáltal a saját osztályod életakarata parancsának engedelmeskedsz. A nagy veszély pillanataiban szükségtelen külön egy ilyen parancsra várni. A forradalom javíthatatlan ellenségének megölése erkölcsileg iogos és megengedett. Törvényes halálos ítélet ez, mert a bolseviz- mus nem ismeri az emberi életnek semmiféle túlvilági értékét.“ Ez aztán gyönyörű szabály! Hogy micsoda Kain-paradicsomot tud ez teremteni egy országban, azt mi már egyszer, 1919-ben, megkóstoltuk egy kicsit. Nem kérünk belőle többet! „Ne lopj? — Hohó, ezt az ócska parancsát a Bibliának már rég kijavította Lenin elvtárs azzal az etikai tétellel: Lopd, amit elloptak!“ Végül az általános erkölcsi alapelv, amelyet szintén Lenin szövegezett meg, a következő: „Erkölcsös az, ami hasznos a kommunista pártnak.“ Nos, Berzsenyi szavai örök érvényűek:: „Minden ország támasza, talpköve a tiszta erkölcs.“ Már most kérdés, hogy ez az „új“ erkölcs miféle országnak lehet támasza és talpköve? Nem kell sokat gondolkodni rajta, rávágliatjuk egyszerre: a pokol országának. F. Z. 38 éves intelligens evang. magyar leány állást keres. Óvónői képesítése van. Elmenne úri családhoz házvezetőnőnek, vagy más ehhez hasonló alkalmazásba. — IV. polgárit végzett fiú, evangélikus, bármilyen alkalmazásba elmenne. Megkeresések az ostffyasszony- fai (Vas vm.) lelkészi hivatalhoz inté— zendők.
