Harangszó, 1931
1931-01-11 / 2. szám
1931. január 11. HARANGSZÓ 11 elindultak tegnap este — mondja a kár. Most azt az ajánlatot kapom, hogy tekintsem meg tüzetesen az Otthon helyiségeit. örömmel ráállok s Kovács titkár maga mellé véve segítő társait, Mészáros és Nika testvéreket, előre indul. Sötét szobácskába érünk: az Otthon Misszió éléstára. Bizony csekély készlet annyi ember számára, alig két napra való, de ők ezt az elvet vallják: Ne aggodalmaskodjatok a ti életetek felől, mit egyetek és mit igyatok. Tekintsetek az égi madarakra, a ti mennyei Atyátok eltartja azokat. Nem sokkal különbek vagvtok-e azoknál?! Szűk lépcsöfeljáratokon kúszunk fel a padlásra, itt van a „Maradék gyűjtés“ főraktára. A Harangszó némely kedves olvasója előtt a „Maradékgyűjtés“ ‘lényege még bizonyára ismertetésre szorul: Hónapokkal ezelőtt történt, hogy az Otthon Misszió vezetősége felhívást bo- csájtott ki, melyben a magyar társadalmat arra kéri, hogy az odahaza nélkülözhető ócskaságokat, edényeket, bőrből, fából, papírból, üvegből, vasból sfb.-böl Készült szerszámokat, elavult ruhadarabokat, cipőket, küldjék el az Otthon Missziónak. Ezeket a holmikat ők munkanélküliekkel feldolgoztatják s amit lehet értékesítenek belőle. A kérő szó nem talált süket fülekre. Csakhamar mindenfelől érkezni kezdtek a postacsomagok, szekerek, sőt autók megrakva az összegyűjtött „Maradék“- kal. Ezeknek az ócskaságoknak egy ré- _szét az ptthqp . Misszjió cipész, szabó, asztalos stbl műn'élye má'r felldofgözta ’és' a pesterzsébeti zsibvásáron állandóan árulgatja. Égy kis zsibárus boltot ott helyben sikerült (egy volt disznóólból) elővarázsolni. Az Otthon Misszió berendezése: szekrények, ágyak, edények, kályhák, a gondozottak ruházata, mind a Maradék- gyűjtés pompásan bevált módszerének eredménye. Az édes magyar haza vergődő testén is ott maradt egy égető seb: Trianon! Évek múltak, évek jöttek, de a népek, nemzetek leikéből föl yton-f oly vast egy szüntelenül hangzó, nehéz sóhajtás hallatszott: „Nem maradhat ez így örökké“. * Dunántúl egyik csendes városában Hegybíró Erzsiké az evangélikus iskola tanítónője, az erdélyi H.-falu menekült tanítójának árvája. Szeretik a gyerekek, meg van vele elégedve a gyülekezet. Szép, barnapfros arcú magyar leány. Bizony, már nem épen fiatal, de az arcát még a székely levegő festette pirosra, termetét a Székelyföld tápláló ereje növelte karcsúra, dióbarna szemében még a Székelyföld napsütése ragyog. Azt a régi fogadalmat, melyet szülőfaluja templomában tett még a meneküléskor, ott őrzi a lelke mélyén, de hogy be riem válthatta, két oka is volt annak. Egyik édes apja halála, nem sokkal a menekülés után, a másik, hogy Erdélyben mégis csak az oláhok lettek az urak. Nem volt hová visszamennie! Fel-felébred szivében olykor és pedig néha nagy erővel a honvágy, gyermeki emlékeinek boldog bölcsője, az elhagyott édes otthon után, özvegy édes Persze ezen a zsibárus bolton keresztül igen vékonyan csurran-cseppen valami kis pénz a konyhára hiszen potom áron kénytelenek vesztegetni cikkeiket: 1 pár cipőt 2 P-ért, egy inget 40—50 f-ért, egy felső kabátot 3—4 P-ért árulnak a pesterzsébeti koldusszegény munkás nép között. Lementünk az istállóba is, ahol egy ió vágású, félmuraközi igásló — Pompás a neve — jóízűen abrakolta az illatos szénát. Neki is meg kell érezni, hogy ma Karácsony ünnepe van! — Ezt a lovat 6 hónapi imádságra Való fedelet— kénlt küldte Isten. Egy vidéki derék földmíves oly feltétellel adta, hogy az árát 2 éven belül kell letörleszteni. Miután az épületet és környékét átkutattuk a titkári kis szobában folytattuk tovább az eszmecserét: Eddig valami 160 gondozottjuk volt, ak,ik)bal kb. 50-et- el kellett utasítani, mert a házirend ellen vétkeztek, loptak, részegeskedtek. lázítottak: Egy péklegénv valamelyik este bajonettei várta a titkár hazaérkezését, egy kereskedősegédet rendőri segítséggel kellett eltávolítani. Sok hálátlanságban van részük a gondozottak részéről, de Isten ennek dacára is munkálkodik azoknak szivében, kik áz otthon légkörében élnek. Biztosíték erre a komoly krisztusi lelkűiét, mely a vezetőséget áthatja, továbbá a reggeli és esti áhítatok. Egy vidéki kőművessegéd sírva búcsúzott el tőlük. Saját vallomása szerint itt tapasztalt emberek részéről először szeretetet. Megismerte a Krisztust és Néki adta szivét. Vannak intelligens ápoltjaik érettségivel, Sőt akadémiai, végzettséggel, Na^y. terveket szőnek: egy budapesti menhely felállítása lebeg szemük előtt. Ehhez azonban 5000 P kellene. Ezt a pénzt imádságos lélekkel a Mindenhatótól várják, aki Igéjében ezt Ígéri: Kérjetek és adatik nektek! Összesen kb. 10.000 P-öt tesz ki az az összeg, amit az Otthon Misszió fennállása óta kapott. Ebből készpénzben anyjával csendes kettesben sokszor felidézik a régi arcokat, a kedves múltból tükröződő ismerős vidékeket, hegyes- völgyes tájakat, de tudják, hogy hiába, legalább is egyelőre hiába. Ám az utóbbi időkben egy új, egy szent érzés foglalta el Erzsiké szivében a honvágy helyét: a szerelem, melyet egy hozzáhailó ifjú férfi iránt érzett. Kölcsönös szerelemből vallomás lett, vallomásból leánykérés, ahogy szokás, aztán eljegyzés. — Rendjén van a dolog, — mondotta a gyülekezet lelkésze — és Petőfi versét idézte hozzá tréfásan: ,,A virágnak megtiltani nem lehet!“ Csak egy a bökkenő, ami engem gondolkodóba ejt: ami evangélikus tanítónőnknek kat/hoíikus vőlegénye akadt. Ugyan .mi lesz ebből? Ez bizony Erzsikééket is gondolkodóba ejtette, különösen az édes anyját már eleitől fogva. És az lett belőle, hogy Erzsiké lemondott a tanítónői állásról a vőlegénye óhajtására, aki jó fizetésű hivatalnokember volt. — Kedves Erzsikém, én magam akarom a feleségemet, meg a családomat eltartani, aztán a szüleim is jómódú emberek, tőlük is várhatunk segítséget. Azt 6709 P, természetbeni adományok útján pedig 3500 P érték folyt be. Szükséges is égetően a segítség, mert a házbér havonta 100 P-nél többet felemészt, ezen- kíviili napi kiadásuk 50 P-re rúg. Épen ezért a Harangszó kedves olvasóihoz az Otthon Misszió — e sorok Íróján keresztül a következő megkeresést küldi: 1. Hordozzák az Otthon Misszió szent ügyét imádságaikban. 2. Támogassák filléreikkel vagy pengőikkel ezt az istenes munkát. 3. Gyűjtsék össze a ház körül, a padláson található „maradékokat“, nélkülözhető ruhákat, edényeket, szerszámokat stb. s küldjék el postán (Otthon Misszió Pesterzsébet, Pázmány-u. Szabo-\(ilIa) címükre. Ha a háznál nincs elég ócska holmi, szedjék össze rokonok, ismerősök körében. Mindent fel tudnak használni. Ha jobb holmit kapnak, persze annál hálásabban veszik: „Nem mindenki, aki azt mondja: Uram, Uram, megy be a mennyek országába, hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát." Máté 7, 21. Miközben beszélgettünk, leszállt oda- künrt az alkony. Az Otthon Misszió ápoltjai és vezetősége pedig a szabó műhelv fűtött helyiségében istentiszteletre gyűltek össze. Felkérésükre hirdettem nekik Isten Igéjét szólva arról a nagy szeretetről, melyet Jézus Krisztus hozott alá a Földre. Záróénekünk egyik verse így hangzott: Ki minden vétket megbocsát S bűnük eltörli, Jézus. Megnyitja a menny ajtajáf S'vezérel minket-Jé2us Halld., mint zeng az égi kar Édes visszhangjaival, Szivemben is zeng e dal: Jézus, Jézus, Jézus! Nem titkolhatom el, mélyen megindulva. de mégis örvendező szívvel vettem búcsút tőlük, miközben ők lelkesedve tovább énekeltek. akarom, hogy maga egészen az enyém legyen és csak egyedül velem vesződjön ne pedig egy csomó iskolás gyerekkel. Hála Istennek, erre nem is leszünk rászorulva. Erzsiké boldogan hallgatta a vőlegény magabizó szavait. A mátkasá'g első idejének csendes boldogságát csak Erzsiké édes anyja, özv. Hegyhiróné zavarta meg olykor, aggodalmaskodó zpörtölődéssel: — Hej lányom, lányom, csak már ez a Oéza is a mi hitünkön volna! Nyugtalanít engem ez a dolog! — Ugyan, édes anyám, ■— mondotta Erzsiké csendes, elnéző mosollyal, ahogyan már a fiatalok a nyügösködő öregeket szokták csillapítgatni — ezen bizony kár nyugtalankodni. Majd csak túl esünk ezen is baj nélkül! — Adja Isten, édes lányom! Egy dcáután a vőjegény komoly, szinte zavart arccal kopogtatott be Erzsikéhez. — Mi baja van Géza? — Nekem? Mi volna? Semmi! — De én úgy látom, mintha valami kellemetlen hírt hozna ... Mondja, nem az édes anyja irt valamit? (Folytatjuk.)
