Harangszó, 1931
1931-08-09 / 32. szám
2G0 HARANGSZÓ 1931. augusztus 9. Kabinett kérdést csinált abból, hogy soha egy alkalmat se mulasszon el. Sok gúnyolódást kell(ett emiatt eltűrnie, de éppen olyan sok csodálatos dolgot is tapasztalt meg. A gúnyolódok legtöbbször maguk is rátértek arra az útra, amelyért Zieglert kigúnyolták, vagy legalább is azt modták neki, mint a századosa a katonaságnál. Bevádolták néha, hogy napközben többször eltűnik. A felelősségre vonásnál megmondta nyíltan, hogy visszavonul a csöndbe, mert a kaszárnyába nem tud az embef nyugodtan imádkozni, imádság nélkül pedig nem lehet élni. Az illető tip zt büntetés helyett beszélgetni kezdett vele s végül azzal bocsátotta el: .Bárcsak én is olyan tudnék lenni, mint Te vagy! Odaadnám érte egy ujjamat!“ Már most mi értelme van az imádságnak? Tényleg meghallgatja az Úr és változtat a világ folyásán, segít, vagy pedig nem ? Igen sokan semmit sem hisznek abban, hogy az Isten segíthet. Sokan csak olyas kegyes monológnak tartják, amelyik a mi belső életünket erősíti, de a külső életre semmi hatással se lehet. Sokan „vallásos felfogásból“ kifolyólag mondják, hogy a kérő imádsággal teljesen fel is kellene hagyni egy hívőnek, mert hisz se „mérhetetlen elbizakodottság“ az Istent „befolyásolni“ akarrfi. A mi dolgunk mindig csak: megköszönni az elvett jókat. De ezzel szemben maga az Úr Jézus biztat és kér bennünket arra, hogy kérjünk. Noha minden igazi hívőnek az egész lénye hálaadás. Az Úr meghallgat minden kérést és felel is reá. De természetesen nem mindig a mi kívánságaink és elgondolásunk szerint, de mindég a javunkra és üdvösségünkre. S abban különbözik a hívő lélek a hitetlentől, hogy mindig fel tudja ismerni az Úr válaszát, még ha az a saját akaratával és várakozásával homlokegyenest ellenkező is. A békéscsabai evangélikus kis- és nagytemplom. Sohasem volt nagyobb okunk csodálni az ősök hitének alkotó erejét, mint napjainkban. Mindannyian tele vagyunk panasszal, zúgolódással és méltatlankodással, azt a nagy közös csapást illetőleg, amelyet mi abban látunk, hogy éppen ilven nehéz időkben kell élnünk. Unos-untalan ha'l- iuk az embereket a viszonyok nehéz volta miatt panaszkodni. Kétségtelen, hogy az ilyen zifcolódás nem keresztyéni viselkedés és világosan mutatja a mai ember legnagyobb gyengeségét; a kishitűséget. Az tagadhatatlan, hogy nehéz időket élünk, a nehézségek valóságos szörnyű árnyakká nőttek, ez a jelenség magyarázatát abban leli, hogv a lélek ellenálló képessége csökkent, a hithüség gyengült, azért tűnnek a nehézségek olyan elviselhetetlenül nagyoknak. Helytelen tehát a mai nehéz viszonyokra úgy tekinteni, mintha azoknál nehezebbeket és veszedelmesebbeket egyházunk soha sem élt volna át. Mikor a „Harangszó“ olvasóival a békéscsabai evangélikus templomok építése történetét akarjuk megismertetni, komoly bizonyságot fog nyújtani ez a történet arra nézve, hogy igenis voltak a mi egyházunknak a múltban is nagy nehézségei, csakhogy ezeket a nehézségeket az ősök törhetetlen hithűségükkel és áldozatkészségükkel könnyedén letudták győzni. Csodálatraméltó az a hősies elszántság, amellyel a csabai egyházat alapító egyszerű evangélikus tót ajkú hívek az alapítással járó nehézségeket le tudták győzni. Járatlan utakon jöttek. Békésmegye abban az időben a törökök rablógazdálkodása következtében elhanyagolt vadonhoz hasonlított. Erre a vad vidékre jöttek, ezzel a vidékkel cserélve fel kedves szülőhelyüket azért, hogy itt szabadon gyakorolhassák az ősök vérével megszentelt vallásukat. Hithűségük ösztönözte őket arra, hogy semmi álozatot netartsanak nagynak és semmi akadálytól ne riadjanak vissza. Istentől nyert szívósságuk segítette át őket a nehézségeken. Nagy dolog volt az elpusztított, törökdulta vidéken gazdasági evangélikus kultúrát teremteni. Első dolguk a Felvidékről idekerülA békéscsabai kistemplom. teknek az volt, hogy egy imaházat építettek és egyházzá szervezkedtek. Az üldöztetés megtanította őket arra, hogy a vaderőszakkal szemben mit sem tehetnek. Egy rözsefallal biró istentiszteleti helyet készítettek maguknak, nem azért mintha nem a templomukat akarták volna a legszebbnek látni, hanem azért, mert az evangélikus egyházzal szemben gyűlölettel viselkedő császári hatalom az ilyen építkezést nem engedte volna meg. Ez a templom azonban hamarosan omladozni kezdett, úgy, hogy egy vályogból épített imaházat emeltek és azt náddal fedték be. Mikor a gyülekezett lélekszámban növekedett, mindinkább közóhajjá lett, hogy köböl épített templomuk legyen. Ezt a tervüket a csabai hivek fiatal lelkészük, Tessedik Sámuel buzgólkodása segítségével tudták megvalósítani. Ő 1745-ben a vármegyénél szorgalmazta a téglaanyagból építendő templomhoz az építési engedély megadását. A dolog nem ment könnyen. Egészen a bécsi császári udvarig kellett elmenni, míg megadták az építési engedélyt. Így 1745. április 26.-án tették le az új templom alapkövét. Nagy vívmány volt ez az építési eúgedély, amely a földesúr protekciója révén vált lehetségessé. Ez a templom volt az első téglából épített evangélikus templom az Alföldön! De nemcsak a sötét és ostoba vallásielfogultság okozott az építésnél nagy akadályt, de a nagy anyaghiány is. A homokot, amely az építéshez szükséges volt a Maros folyóból, a köveket az aradi hegyekből szállították. Még ugyanazon évben fel is szentelték a templomot. A hivek száma mindinkább szaporodott úgy, hogy már 1777-ben a templomot két oldalszárnnyal bővítették ki. Mária Terézia uralkodása után szabadabb idők következtek, úgyhogy 1783-ban a csabai hivek egy 45 méter magas tornyot is emelhettek templomuk mellé. Ez a torony 2 méter széles falakkal bir. Ebben az időben már több mint 10 ezer volt a hivek száma és az egyháznak gondoskodnia kellett egy nagyobb templom építéséről, mert a meglevőnek a további bővítgetése nem volt már lehetséges. A templomépítés terve hosszú időn át foglalkoztatta a híveket, mert az építés keresztülvitelére különféle tervek voltak. Először úgy akarták a templomépítés kérdését megoldani, hogy a meglevő régit lerombolják s helyébe egy új templomot építenek. A régi templomtorony a szakértők véleménye szerint olyan erős volt, hogy arra bátran lehetett volna egy mégegy- szer olyan magas tornyot építeni. Azt is tervezték, hogy a város két szélén két új templomot építenek. Ezekkel a tervez- getésekkel szemben Milecz Mihály lelkész azt ajánlotta, hogy egy hatalmas templomot építsenek a város közepén, a régi toronnyal szemben. A gyülekezet nagy lelkeseéssel Milecz Mihály lelkész tervét fogadta el és 1807-ben Sz. H. u. 19.-dik vasárnapon letették az új templom alapkövét, amelyet Pamperger és Cigler gyulai építészek tervei szerint kezdtek építeni. Az alapkőletétele ünnepélyére összegyűlt hivek azt remélték, hogy az új templom hamarosan elfog készülni s nem is sejtették, hogy majd csak 17 év múlva fogják azt befejezni. A falak csak nagyon lassan emelkedtek, az anyagösz- szehordás nagy nehézségekbe ütközött. A napóleoni háborúk után nagy pénzügyi krízis állott be egész Európában, a pénz értékének 20 százalékára csokié nt. A devalváció lehetetlenné tette további építkezést, mert az összegyűjtött pénz elértéktelenedett. A hivek kétségbeesésükben már a meglevő falakat is leakarták bontani, teljesen elvesztve reményüket a templom felépítésének lehetőségében. Az építés továbbfolytatásának lelkes mozgatója Milecz Mihály lelkész 1815-ben meghalt. Ö volt talán az egyedüli, aki rendíthetetlenül bízott az építés sikerében, még halálos ágyán is meghagyta híveinek, hogy minden erejükkel folytassák az építkezést. Halála után Haan Jánost választották meg lelkészüknek, aki szintén nagyon buzgólkodott a templom építése folytatásán. A templom