Harangszó, 1930
1930-03-09 / 10. szám
1Ö30 mároius S HARANÖSZÖ. 79 lelkészek fordítják a welmári kiadás alapján és a latin szöveg tekintetbe vételével. Nagy öröme az evang. sajtónknak, azért mindenkinek a figyelmét szeretettel felhívjuk reá. Érdekes cikkei még a februári számunkban : egy börtönviselt magyar föld- mives, önéletrajza, aki arról tesz bizonyságot, miként találta meg és vonta magához a Megváltó — és egy cikk észtországi ev. testvéreink vallási helyzetéről. (Az E. F. Szerkesztősége és kiadóhivatala Sopron, Ev. Theol. Otthon. Előf. dij: egy évre 5 P, fél évre 2.50 P, egyes szám ára 60 fillér.) A Protestáns Szemle márciusi száma is gazdag tartalommal jelent meg. Bartók György a lángeszű emberekről. Pásztor József a parasztregényről, Hacker Ervin a reverzálisokról írt tanulmányt. Réz Gyula versei és Komáromi János elbeszélései teszik a szépirodalmi részt. Németh László Csokonai és a botanika címmel írt irodalomtörténeti cikket. A kritikai szemlét Karácsony Sándor, Szelényi Ödön, Kincs Elek, Mészöly Gedeon, Gesztelyi Nagy László, Töiök Pál, Révész Imre, Kerecsényi Dezső, Marconnay Tibor, Zxinka Ferenc, Szőnyi Sándor és Hamvas József írták. A színházakat Vajthó László, a kiállításokat Láng Margit ismertette. CSALÁDI ÉRTESÍTŐ. Halálozás. Weiszmandl Henrikné lapunk buzgó olvasója és állandó támogatója, hosszú, türelemmel viselt, bizonyságtevő szenvedés utén'februér 15-én 57 éves korában égi otthonába hazament.- ÚJDONSÁGOK. Radics Béla cigányprímást óriási részvét mellett temették el a kerepesi temetőben. Tizenhatezer földmunkás várja Csong- rádvármegyében a vizszabályozás megkezdését, Ez a tömeg a nagy munkahiény miatt egyelőre munka nélkül tengődik. A latin nyelv továbbtanításáért mozgalom indult meg a Magyar Humanisztikus Gimnázium Híveinek Egyesületében. Az egyesület küldöttséget meneszt a hercegprímás elé, hogy a katholikus egyház élő nyelvét vigye a püspöki konfererencia elé. Csődbe jutnak a vidéki városok és községek, mondta Csák Károly képviselő, a zalaegerszegi pénzügyi bizottság elnöke. Szerinte a vidéki városok nem bírják el adósságaik terhét és a túlméretezett városi költségvetéseket, ha hosszúlejáratú kölcsönökkel nem jönnek segítségükre. Egy holttestet kiragadtak a koporsóból az egymással harcoló konkurrens temetkezési vállalkozók Pestújhelyen. A kegyeletsértő vállalkozók ellen megindult az eljárás, Kigyulladt és elégett a hunyadmegyei Nagypestes közelében levő állami szőlő, amely már 9 év óta áll műveletlenül. A tűz elhamvasztott minden szőlőtőkét. Kétezeréves sírra akadtak Debrecenben egy gazdálkodó telepén. A sírban teljesen ép csontvázat, számos kőedényt találtak. A szovjet vallásüldözése ellen a szerb és bolgár orthodox pátriárkák tiltakozó körlevelet bocsátottak ki, amelyet megkül- döttek valamennyi egyházi hatóságnak, a rokonegyházaknak és a Canterbury érseknek. Megmérgeztek egy fiatal házaspárt az esküvői lakomán egy Banja'uka melletti kis faluban. A fiatal pár vacsorájába mérget kevertek a menyasszony rokonai, hogy a gazdag lány vagyonát maguknak tarthassák meg. Elpusztult a narancstermés Kalébriá- ban a hatalmas viharok következtében. A viharverte vidékkel még ma sincs helyreállítva az összeköttetés. Börtönnel sújtják Csehországban — a legújabb törvényjavaslat szerint — azokat a hatósági üzemvezetőket, akik nem a belföldi mezőgazdaság terményeit vásárolják. Az új Himalája-expedició, mely öt nemzet legjobb turistáiból áll, elindult a világ második legmagasabb csúcsának, a Kongcsenyungának megmászáséra. A párisi rendőrség megállapítása szerint a múlt év folyamán Párisban 328. a főváros közvetlen környékén pedig 311 ember vesztette életét közlekedési balesetek következtében. A kommunistákkal összejátszó Tibecu rendőrtisztviselő feleségét és 2 sógorát is tetartóztatták Bukarestben. Hetven kiló dinamitot elloptak a prágai vasmű r. t. koneprusi szénbányájában ismeretlen tettesek. Az egész kerület csendőrségét mozgósították az eltűnt robbanóanyag felkutatására. Kiáltványt tettek közzé Moszkvában, amelyben felhívják a lakosságot, hogy álljon készenlétben annak a fegyveres támadásnak az elhárítására, amelyet az imperialista államok rendeznek a proleta- rizació ellen. Rombadöntött a gázrobbanás Brüsz- szelben egy ketemeletes bérházat. A romok közül eddig hét sebssültet kaptak. A világ legöregebb emberét, egy 150 esztendős konstantinápolyi muzulmánt az amerikai alkoholellenes liga propaganda célokra leszerződtette. Clynes angol belügyminiszter meg akar szüntetni több feleslegessé vált börtönt. A bűnözések állandó csökkenése folytán ugyanis igen sok angol börtön lakóinak létszáma oly csekély, hogy a beszüntetés kérdése már régóta foglalkoztatja a börtönügyi bizottságot. Metylalkoholt ittak. Newyork közelében 17 és 18 évesekből álló négytagú társaság autókirándulásra ment. Előzőleg valahol metylalkoho! tartalmú viskit vásároltak. Az ital elfogyasztása után az egyik fiatalember meghalt, kettő a halállal vívódik, egy 17 éves leány pedig elvesztette szemevilógát. Százhuszonöt vendég megbetegedett Sanfranciskóban a városi jóléti intézmények javára rendezett lakomán. A megbetegedetteken husmérgezési tünetek mutatkoznak. Halállal fenyegetik az amerikai „száraz“ szenátorokat .névtelen levélírók, ha megszavazzák a prohibició megszigorítását. A szenátorokat a rendőrség őrzi. Nagy mérgezési bűnügyet leplezett le Szlovenszkóban a zsolnai csendőrség. Szucsány vágmenti községben letartóztatták Lansfeld József asztalosmestert és feleségét, akik már hosszú idő óta a náluk albérletben lakó gazdag férfiakat és asszonyokat sztrichinnel megmérgezték. Chicagóban újból tőmegrazzia volt, amelynek során 1124 gyanús egyént tartóztattak le. Most már 4100 ember ven letartóztatásban. Házasságot kötött muzulmán ritmus szerint Ibrahim Gojan 108 éves gyakovicai mészáros egy 30 esztendős leánnyal. Ibrahim Gojan 82 évvel ezelőtt nősült meg először és első házasságából 10 gyermeke született. Kétszáz szekér egyházi szert vittek Kolomna városába a szovjet parancsára. Az egyházi szereket a környék templomaiból szedték össze a vörösök. A városban egy gyárudvarra rakták 'le őket. A fémtárgyakból a szovjet egyik szónoka szerint traktoralkatrészeket készítenek. Az elmebaj gyógyszerét találta fel állítólag Steinach professzor. Az új anyagot centronervinnek keresztelték el. A szovjetkormány elrendelte az Oroszországban lévő összes áru- és értéktőzsdék azonnali bezárásét. A szovjetkormény ezt a rendeletét sem indokolja meg. Szabóipari kiállítás. A Baross Szövetség szabószakosztálya március 14. 15 és 16. napjain a Nemzeti Szalon termeiben (V. Erzsébet tér) szabóipari kiállítást rendez, amelyen a kiállítandó férfiruháknak nemcsak szövete, hanem az összes hozzávalók (bélés, gomb, cérna, slb,) kizárólag a magyar gyári és kézműipar által előállított árukból készülnek. A kiállítást márc. 14-én délelőtt Búd János kereskedelemügyi miniszter nyitja meg. „Az Én Újságom" a legelterjedtebb gyermeklap. Szerkeszti Gaél Mózes. Előfizetési ára negyedévre 2 pengő. Megrendelhetők I.. Andrássy u. líi Budapest. Báré Mednyánszky Cézár nagyérdemű emlékiratairól, a Gioconda nagysikerű bemutatójáról, a tavaszi divatról Írásban és képben számol be Herozeg Ferenc képes hetilapjának, az „Uj Idók'-nek legújabb füzete, amelyben rendkívül érdekes regényfolytatást találunk Kosáryné Réz Lolától és Csathó Kálmántól, finom és értékes elbeszéléseket Terescsínvi Györgv- től,. Székely Erzsitől és Pásztor Józseftől ás sok más közleményen kívül a lap régóta közkedvelt rovatait : szépségápolás, kertészet, szerkesztő üzenetei, az Uj Idők rejtvényrovata stb., Mühlbeck Károly humoros fejlécei díszítik ezt a művészi képekkel gazdagon illusztrált számot. Az Uj Idők negyedévi előfizetési dija 6.40 P. Mutatványszámot bárkinek díjtalanul küld a kiadóhivatal, Bpest VI. Andrássy ut 16. Magyar Lányok. A legszebb, legrégibb szépirodalmi lap fiatal leányoknak- Szerkesztője Tutsek Anna, munkatársai a legkiválóbb magyar Írók De bemutatja olvasóinak a külföldi irodalom legszámottevőbb alkotásait Sokféle rovata mindenre kiterjed, amit fiatal leányoknak tudni kell, ami érdekli, foglalkoztatja őket. Beszámol az Iskolai életről, színházról, művészetről és a világeseményekről is. Háztartás, kézimunka, sport és rejtvényrovat egészíti ki minden egyes szám gazdag tartalmát. A Magyar Lányok előfizetési ára negyedévre k 40 pengő. Az előfizetők 1.60 pengő kedvezményes áron szerezhetik meg a Százszorszép Könyvek című regénysorozatot. Együttes előfizetési ára negyedévre 4 pengő. Mutatványszámot kívánatra ingyen kllld a kiadóhivatal, Budapest, VI. Andrássy ut. 16. Taliándörögd evangélikus leányegyház kántortanítót keres. Fizetése, mely negyvenhat egységre van értékelve, áll gabonaneműből. borváltságból, 5 öl tűzifából, 8 hold elsőminőségű szántóföldnek jövedelméből, munkaváltságból, tizennégy hold legelőterületnek használatából, készpénzből. Kötelességei: Az iskolai tanításon kívül, vasárnaponként délelőlt prédikáció olvasás. Modern új, háromszobás lakás, mellékhelyiségekkel és új tágas szép iskolaterem. Az udvaron 2 külön kert. vasrácskerítéssel. Pályázati határidő : március 14-én. Csak férfitanító pályázhat. Menekültek, B-listások előnyben. Kérvények oklevéllel, mellékletekkel s Kommun alatti magatartás igazolásával Evang. lelkéazi hivatal Kapóid (Zala m) küldendők. Megjegyeztelik. hogy a miniszter úr rendeleté szerint államsegélyt csak a márc. harmincegy előtt, illetve augusztus elseje után megválasztottak kapnak. 1—1 Gyüjtsünk előfizetőket és adakozzunk a Harangszó fenntartására.