Harangszó, 1930
1930-11-02 / 44. szám
342 HARANGSZÓ 1930. november 2. község pedig a kerületi közgyűlés alkalmával emléktáblával jelölte meg Kis János lakóházát, mint az akkor irodalmi élet egyik középpontját. Az emléktábla leleplezése október 17-én reggel volt a Templom-utcai papiak előtt, amelyen az ünnepi beszédet D. Kapi Béla püspök tartotta. Koszorút helyeztek az emléktábla alá: az egyházkerület, a Magyar Tudományos Akadémia, Sopron városa a dolgos magyar polgárnak s a magyar eszme lankadatlan harcosának, a hittudományi kar a püspöknek és költőnek, ki az evangéliummal szolgálta a magyar jövendőt, a magyar Luther Társaság a jobbágyi neve ellen- tétekép naggyá lett embernek, a soproni Frankenburg Irodalmi Kör a magyar irodalmi társaságok atyjának, a Dunántúli Egyházkerület tanítósága, a soproni ev. Líceum Irodalmi Társasága, az evangélikus hittudományi kar ifjúsága, a theo- lógusok cserkészcsapata és a soproni gyülekezet. Az emléktábla leleplezése alkalmából a soproni lapok vezércikkekben méltatták Kis János jelentőségét s fölvetették a gondolatot, hogy hálánkat csak akkor fogjuk néki igazán leróni, ha közadakozásból szobrot emelünk emlékének. Az emléktábla szövege a következő: Az egyházkerület közgyűlése. Kis János emléktáblájának leleplezése után kezdődött meg az egyházkerület közgyűlése a templomban. Németh Károly imádsága után Mesterházy Ernő egyházkerületi felügyelő nyitotta meg a közgyűlést. Megnyitójában történeti áttekintést nyújtott az ágostai hitvallásról, majd az államhoz és a többi felekezetekhez való viszonyunkról beszélt: Állami életünk és berendezettségünk túlméretezett volna — mondotta — eddig is próbára tették teherviselő képességünket. A költségvetés ezévi százalékos leszállítása, az amúgy sem megfelelő mérvű államsegélyeinket az eddiginél is kisebb összegre apasztotta, ezáltal ismét csak bénítóan hatott egyházunk cselekvési szabadságára. Az így keletkezett hiány fedezése hovatovább teljesen lehetetlenné válik, mert azt a hívek még nagyobb megterhelésével előteremteni képtelenek lennénk. Fokozott mértékben érvényesül a helyzet komolysága egyházi téren. A súlyos anyagi gondok mellett fájdalmasan érint a felekezetközi helyzet évről-évre kedvezőtlenebb alakulása. Csak annak megállapítására szorítkozom, hogy a katho- likus egyháznak a vegyesházasságok kérdésében elfoglalt merev álláspontja, az állami élet terén a többségi elv keresztülvitelének szorgalmazása és a másvallásuak alkalmazása elleni exisztenciális harc azok a fősérelmek, melyek nem nyernek orvoslást s minden béke- türésünk, hitvallásunkon alapuló felebaráti szeretetünk és türelmünk mellett is az önvédelmi harc megindítására kényszerítenek. Úgy látom, itt az utolsó óra, mikor minden hazáját szerető magyarnak — tartozzék bármely felekezethez — össze kell fognia a felekezeti ellentétek kiküszöbölésére. A megnyitó után a soproni egyház- község nevében Ziermann Lajos lelkész, kormányfőtanácsos, a hittudományi kar nevében dr. Deák János dékán üdvözölte a közgyűlést. Dr. Deák János üdvözlésében kitért arra, hogy ezekben a napokban búcsúzik el a régi soproni theo- lógia hajlékától a hittudományi kar. Meghatódottság tölti el szivét, mikor az évszázadok emlékétől megszentelt helyről távozni kell. Megköszöni a kerületnek, hogy hajlékot adott a hittudományi karnak és Ígéretet tesz a kar nevében, hogy a kar működése az új épületben is a régi egyházszolgálat szent folytatódása lesz. Az üdvözlések után Kapi Béla püspök terjesztette elő nyomtatásban is megjelent püspöki jelentését. A jelentés első helyen Magyarország kormányzójának 10 éves kormányzói jubileumáról emlékezik meg, majd Vass miniszter sírjára teszi le a kegyelet babérágát. Azután a jubileumi ünnepségekről, a theol. otthon felavatásáról és a soproni theol. konferenciáról szól. Az általános helyzetképben férfias nyíltsággal szól az államhoz való viszonyunkról: „Mi nem miniszteri kegyre, hanem törvényes jogra támaszkodunk. Nem vagyunk könyöradományokat gyűjtögető koldus nemzetség, hanem a magyar állam és a magyar nemzet hitelezői vagyunk, kik állami feladatot képező értékes munkánk anyagi föltételeinek csak töredékrészét várjuk az államtól. Nem vagyunk idegenek, harmad- és negyedértékek a nemzet életében, hanem a nemzet testének eleven része vagyunk, elvégzett történeti munkánk dicsőségével és történeti jövendőnk minden kötelességtudatával. Jólesnék, ha keserű csalódásunk után ezen igazunkat a pénzügyi kormány elismerné“. A felekezetközi helyzetről ezeket mondja: „Sérelmek, mellőzések és megaláztatások hosszú sorát kellene jegyzékbe venni. Az állami életben mutatkozó egyoldalúságok természetes folytatást nyernek társadalmi életünk bántó megnyilatkozásaiban. A kormányzat nem tud, vagy nem akar érvényt szerezni állami törvényeinknek: megbélyegzett a vegyes házasság, ágyasság gyümölcse az evangélikus templomban kötött házasságból származó gyermek, érvényesülési akadály az egyházunkhoz tartozandóság. Kedvezőtlen idő hatása alatt olyanná lesz egyházunk, mint előszobák padjain várakozó üldögélő, kunyerálásra induló, elfelejtett szegényember. Rekriminálgat, sérelmeket panaszol s eredménynek látja a küszöb átlépését is. Méltatlan vonás húzódik egyházunk nemes arcára: a megalázott- ság, a méltóság-csorbítottság kemény bélyege. Eddig is arra intettem, hogy tűrjünk, hallgassunk, mert békesség csak közös áldozatokkal tartható fenn. De hirdettem azt is, hogy a hallgató tűrésnek is van határa s egyházunk önérzetének és méltóságának megóvását nem törölhetjük ki kötelesség-káténkból. A türelem hallgatása nem válhatik elvfeladássá s a békesség oltárán nem égethetjük meg egyházunk létszükségleteit, jogait és igazságait magáért a békességért. Ez a hallgatás temetői csendesség lenne, nem pedig a békesség csendessége!“ Saját belső viszonyaink képének megrajzolásánál az anyagi nehézségekből kivezető lehetőségek között bátran mutat reá arra, hogy egyházunknak változtatnia kell eddigi anyagi politikáján. Rá kell eszmélnie, hogy együtt képez egy egészet. „Gyülekezeteink, missziópontjaink, szórványaink vallási, egyházi, kultúrális és szociális problémái nem oldhatók meg a gyülekezeti autonómia keretei között. Közös feladatok közös erőket, egybenhor- dott anyagi feltételeket és egymásért való áldozatokat követelnek. Egyházunk jövendője befelé való vonatkozásban igeszolgálatunk értékétől függ, attól, hogy milyen erővel tesszük élővé Isten örökkéEZEN A TÉREN ÉS A TORONY HELYÉN ÁLLOTT A RÉGI EVANGÉLIKUS PAPLAK KIS JÁNOS EV. PÜSPÖK ÉS KÖLTŐ LAKÓHELYE AZ 1808-1K ÉVTŐL 1846-1G. ITT LÁTOGATTA MEG ŐT: KAZINCZY, BERZSENYI, SZÉCHENYI ÉS WESSELÉNYI.
