Harangszó, 1930
1930-10-26 / 43. szám
336 HARANQSZÓ. 1930. október 26. „ Úgy törekszem beszélni, hogy még a protestáns testvér is, aki esetleg jelen van, kénytelen minden gondolatomat helyeselni■ “ Az ember nem érti, vicc akar ez lenni, vagy naivság ? Azt azonban érzi, hogy ez már mégis sok! HETI KRÓNIKA. Láng János országgyűlési képviselőt, aki régebben az államvasut szolgálatában állott, helyettes igazgatóvá nevezik ki az államvasutaknál. Kinevezése következtében lemond a regőcsei kerület mandátumáról. — Felfüggesztették a pesterzsébeti polgármestert. — A kormányzóné ezidén is, éppúgy mint tavaly, nagyszabású karácsonyi inségakciót kezdeményez és az ország lakosságához fordul, hogy mindenki, aki teheti, küldje el akár pénzbeli, akár természetbeni adományét egyenesen őhozzá, a Várba címezve. Horthy Miklósné tavalyi felszólítása igen szép és nagy eredménnyel járt. — Horthy István, a kormányzó fia, Amerikából visszautazott Magyarországra. — Herceg Odescalchi Miklóst a rendőr inzultálásáért háromezer pengő pénzbüntetésre Ítéltek és hat hónapra eltiltották az autóvezetéstől. — Rákosi Jenő szobrát Budapesten az Erzsébet körúton november folyamán fogják leleplezni. — Nagyatádi Szabó István halálának évfordulóját október 26-án ünneplik az erdőcsokonyai temetőben. Brazíliában forradalom van. Megalakult az új román kormány Mirouesen miniszterelnöksége alatt. Kiderült, hogy az orosz szovjetnek nincs búzafölöslege. Még annyi gabonája sincs, amennyi az éhező orosz nép ellátásához szükséges lenne. Azonban inkább engedi éhen veszni a saját népét, csakhogy mezőgazdasági válságot csináljon buzakivitelével az egész világon. így gondolja forradalmosíthatónak a világ kisgazdáit, akiket eddig nem tudott megnyerni eszméinek. HARANGSZÓ. Szentháromság u. 19. vasárnap. Evangélium: Máté 9. 1—8. Egy szegény gutaütöttet visznek Jézushoz. Jézus, aki máskor minden szenvedőt megszán, ennek késlekedik a meggyógyí- tásával. Az a meggyőződése ugyanis, hogy az ember legnagyobb nyomorúsága a bűn, legelsőbbrendű életszükséglete tehát a bűn rendezése. A b:nt ember nem tudja rendezni. Ez a Krisztus véleménye és a mi boldogságunk is. És ez a reformáció lényege. _____ í br Az új évnegyed alkalmával szeretettel kérjük az előfizetések szíves megújítását és a hátrálékok rendezését. Köszönetnyilvánítás. Áldott emlékű szerkesztőnk elhunyta alkalmából lapunk szerkesztőségéhez sokféléi jött meleghangú részvétnyilvánítás. Ezek a levelek mutatják legjobban, ki volt Czipott Géza és mi a „Harangszó“ ? Minden meleg érzésért, szíves résztvevő szóért itt mond hálás köszönetét a szerkesztőség. Nyomdaváltozás. A „Harangszó" szerkesztőségének Győrbe költözésével a lap nyomásét is Győrbe kell hoznunk, ha nem akarjuk, hogy a szerkesztőség, a kiadóhivatal és a nyomda három különböző helyen való fekvése szétforgácsolódásra vezessen az erők kihasználásában, késedelmet jelentsen az ügyek elintézésében és megfossza a lapot a frisseségétől. Amikor bejelentjük olvasóinknak, hogy ez az utolsó szám. amelyet a régi nyomda nyom, nem tehetjük ezt a meghatódottság érzése nélkül. A lap a szülőhelyétől búcsúzik. A legelső példányszémok is 21 évvel ezelőtt ennél a nyomdánál láttak napvilágot. Azóta változott a nyomda tulajdonosa, de nem változott az az állandó, figyelmes, pontos és ízléses kiszolgálás mellyel a a nyomda a szerkesztőség nehéz munkáját mindenkor megkönnyítette. Mikor az utolsó fehér lapok megölelik a fekete gépeket, a szülői háztól búcsúzik a 21 éves ifjú, aki megy a nagy világba szerencsét próbálni. Reformációi emlékünnep Budapesten. Ezidén is széles keretekben ünnepli meg a magyar protestáns társadalom október 31-ét, a Reformáció emlékezetére. Az ünnepségek rendezését a Magyar Kálvin és Luther Szövetségek közreműködésével ez idén is az Országos Bethlen Gábor Szö- zelség végzi úgy a pesti, mint a budai oldalon. A pesti ünnepségek a Vigadó összes termeiben tartatnak meg, templomi ünnepélyek is lesznek ezenkívül a Kálvin- és Deák-téri templomokban. A pesti Vigadói ünnepségek közénekkel kezdődnek, amely után Józan Miklós unitárius püspöki vikárius, felsőházi tag fog imát mondani. — Beszédet mond Bernáth István, a Magyar Kálvin Szövetség elnöke, a Bethlen Gábor Szövetség társelnöke, Pesthy Pál ny. igazságügyminiszter, ev. egyházkerületi felügyelő és Muraközy Gyula kecskeméti ref. lelkész. A beszédek között a Goudimel és Lutheránia énekkarok fognak szerepelni. A budai Vigadóban megtartandó ünnepségen közének után dr. Csíki Gábor unitárius lelkész fog imádkozni. Beszédet mond Raffay Sándor ev. püspök, Csilléry András ny. miniszter és Ziermann Lajos kormányfőtanácsos, soproni ev. lelkész. A beszédek közt itt is énekkar fog közreműködni. — A rendezés nagy munkáját ez idén is Bénóczy Béla székesfővárosi főmérnök, a Bethlen Gábor Szöveteég ügyvivő főtitkára intézi. A magyar protestáns egyházak a zürichi protestantizmust védő szövetség gyűlésén. A Protestantizmust Védő és Előmozdító Nemzetközi Szövetség nagygyűlésén a magyar protestáns egyházak kiküldöttei is szerephez jutottak. Geduly Henrik püspök előadást tartott. Csikesz Sándor debreceni egyetemi tanár, az Országos Református Lelkészegyesület főtitkára a csonka magyarországi református egyház helyzetéről adott képet. Gaudy László, a budapesti evangélikus hitoktatótestület igazgatója a magyar evangélikus egyház helyzetéről számolt be. A nemzetközi szövetség új tisztikarába egyébként megválasztották magyar részről Ravasz László református püspököt és Tomcsányi Vilmos Pál nyug. igazságügyminiszter, ev. egyházfelügyelőt. A Győri Protestáns Kör okt. 12 én kultúrestet rendezett, melyen dr. Kvirsfeld László min. tanácsos, pénzügyigazgató mondott megnyitót, D. Kapi Béla püspök tartott előadást a kultúra fajairól. Bászel Ernő dr. főreáliskolai tanár „Petőfiné és Győr“ című tanulmányát olvasta fel, Csokonai Vitéz Mihály pedig „A nagyapák“ c. humoros elbeszélését. Zárószót Hesz József hajóéllomási főnök mondott. Új magyar evang. egyházközségek Amerikában. Papp János László windsori ev. lelkész, a kanadai missziók vezetőjének buzgólkodásdra magyar ev. egyházközség alakult Montreálban és Kitchenerben. Magócs Károly irsai lelkész búcsúja híveitől. Szeptember hó 28-án búcsúzott az irsai ev. gyülekezet tizenegy éven át hűséges lelkipásztorától, Magócs Károlytól, ki a kerületi lelkészi állásra Budapestre távozott. A legnehezebb időben jött Irsáre, de nem rettent meg. A háború alatt némán maradt tornyunkba új harangokat hozott. Avult tornyunk helyébe új. díszesebb tornyot emeltetett. Pusztán álló templom kertünket kő és vaskerítéssel vétette körül s most úgy áll templomunk, mint hegyen épített vár, benne az Istent imádó hívek serege. A hívek áldozatkészsége volt mind ez, de az Ö szeretetéből fakadt. Csendesen, észrevétlenül akart megválni, de szeretett hívei és hűséges munkatársai ünneppé tették bucsuzását. Az egyházmegye képviseletében megjelent Bánszki György II. felügyelő, a presbitérium nevében Mo- tyovszki János, a megkonfirmált ifjúság nevében Turcsek Benjamin, a tanuló ifjúság nevében Búzás Katalin és Malya Mária VI. o. tanulók és a tantestület nevében Varga Lajos tanító búcsúzott el szeretett lelkipásztoruktól. A búcsúbeszédek elhangzása után Magócs Károly lépett az oltár elé. Mindenkihez volt szava, szeretetnek a szava. Majd az oltár előtt letérdelve, fejét alázatosan lehajtva elénekelte a Mi Atyánkot és áldást osztott. Utána a férfikar elénekelte Varga Lajos tanító ez alkalomra írt énekét. Zalaszentgróti ev. gyülekezet október 5-én avatta fel a gyülekezeti tagok nagy áldozata árán épített gyülekezeti házat. A délelőtti istentiszteleten Molitorisz János kemenesaljai esperes prédikált; a házavatást ugyanő és Nagy István zalaistvándi lelkész végezték. Jelen volt a lélekemelő ünnepen dukai Takách Ferenc egyház- megyei, Mesterházy Jenő zalaistvándi és dr. Kovács János zalaegerszegi felügyelőkön kívül a helybeli és szórványbeli hívek serege, sokan a másvallásuak, az összes hivatalok vezetői, valamint a zalaegerszegi és zalaistvándi gyülekezetek népes küldöttsége. Az alig 250 lelket számláló zalaszentgróti gyülekezet és a hozzá csatlakozott szentpéteri és aranyodi hívek a rendes egyházi adón felül 2000 pengő önkéntes ajándékkal es az összes, ingyen teljesített fuvarmunkákkal járultak hozzá az építkezéshez. Az ev. nőegylet 1000 pengő adományt és 300 pengő kölcsönt adott. Ugyancsak a hívek áldozat- készsége rendezte be a szükséges bútorzattal a közös gyülekezeti termet. Délelőtt hivatalos egyházlátogatás is volt, melyen az egyházmegyei elnökség elismeréssel szólt a gyülekezeti tagok példás áldozat- készségéről. Délután 3 órakor a zalaszentgróti ev. nőegylet 50 éves fenállásának emlékünnepét tartotta az új gyülekezeti teremben, amelyben ez volt az első ünnepély. Nagy István zalaistvándi lelkész olvasta fel a nőegylet 50 évi munkásságának történetét. A nőegvlet segítő munkája beleolvadt a gyülekezet létfentartáséra irányuló munkába. Az oltár, szószék és a templomi felszerelések mind a nőegylet ajándéka s a mostani építkezéshez is a