Harangszó, 1930
1930-09-28 / 39. szám
1930 szeptember 28 HARANQSZO. 299 CZIPOTT GÉZA TEMETÉSE. A szombathelyi evangélikus paró- chia virágokkal díszes és mégis őszi hervadást mutató templomkert- jéu és környékén meglátszik, hogy szomorú gyászszertartásra készülődik a gyülekezet népe. Részvétlátogatók jönnek-mennek, a templom előtt emberek csoportosulnak s kíváncsian tekintgetnek a fekete drapériás templomajtó felé. Benn a templomban az oltár jobboldalán van felravatalozva Czipott Géza lelkész koporsója. Süppedő szőnyeg elnyeli a léptek zaját, az áhítatos hívek csendesen jönnek és mennek. Fél egykor érkezik Szombathelyre D. Kapi Béla püspök, kit a gyülekezet vezetősége s presbyterek fogadnak az állomáson. A püspököt első útja a templomba vezette. Letette a koporsóra koszorúját, melynek széles szalagján ez az irás volt: Hű munkatársamnak és barátomnak hálás kegyelettel Kapi püspök. Ugyancsak elhelyezte a koporsóra a Dunántúli Luther-Szövetség koszorúját, melynek szalagján ez a felírás volt olvasható: A Harangszó szerkesztőjének hálás emlékezéssel a Dunántúli Luther-Szövetség. A püspök néhány percet töltött a koporsónál csendes imádkozással, azután a gyászoló családot kereste fel. Ezenközben folyton hozzák a koszorúkat, virágcsokrokat. Lassanként a ravatal virágos-kertté válik. Délután három óra tájban hatalmas embertömeg árad a templom felé. A gyászoló híveken kívül seregestül jönnek a küldöttségek, hatóságok, egyházak küldöttei. Nagy csoportban vonulnak fel a szentgotthárdi gyülekezet tagjai. Az úttest szélén a különböző iskolák ifjúsága sorakozik. Egyik oldalon a prémontréi főgimnázium tanulóserege vonul fel, élén a főgimnázium igazgatójával és tanáraival. Mikor feltárulnak a templomajtók, néhány perc alatt megtelnek a padsorok. Hamarosan bizonyossá válik, hogy a gyászoló közönségnek csak egy kicsi része juthat be a templomba. A hatóságok és küldöttségek részére fenntartott helyen olt látjuk dr. Tóth József nagyprépostot, Swoy altábornagyot, tekintélyes tiszti küldöttség élén, dr. Kiskos István polgármestert, Ujváry Ede li. polgár- mestert, Vidos Árpád vármegyei főjegyzőt, Horovitz József főrabbit, Glück Gyula, izr. hitközségi elnököt, a ref. egyházközség részéről Vikár Ödön lelkészt és Kovács Gyula, gyűl. gondnokot, a többi hatóságok és hivatalok kiküldötteit stb. Négy óra előtt megkondulnak a harangok, tompán felzúg az orgona s a templomba bevonul a lelkészi kar Kapi püspökkel az élén. A the- ológiai fakultást dr. Deák János dékán és dr. Kiss Jenő prodékán képviselték. Ólt látjuk továbbá Zongor Béla, Farkas Elemér és Molitórisz János espereseket, László Miklós, Turóczy Zoltán, Rónai B. Gyula, Varga József, Gerencsér Zsigmond, Nagy Miklós, Tarján István, Rácz Sándor, Scherer József, Schmidt János lelkészeket, Sokoray Miklós és Bélák János hitoktatókat, Lágler Béla és Lukácsy Dezső segédlelkészeket. Kapi püspök gyászbeszéde. Búgó orgonaszó kísérete mellett felzendül a gyászos ének. Az első vers után Kapi Béla püspök lép az oltár elé Zongor Béla esperes és Rónai B. Gyula, egyházm. főjegyző kíséretében s megtartja gyászbeszédét. A gyülekezet egy emberként emelkedik fel a helyéről, midőn a püspök felolvassa gyászbeszédének alapigéit: Pál apostolnak a rómaiakhoz Írott levele 8. fejezetéből a 35—39. verseit: Rám. 8, 35—39. Kicsoda szakaszt el minket a Krisztus szerelmétől? Nyomorúság vagy szo- rongattatás, vagy üldözés, vagy éhség, vagy mezítelenség, vagy veszedelem, vagy fegyver-e? A mint meg van írva, hogy éretted gyilkoltatunk minden napon; olybá tekintenek, mint vágó juhokat. De mindezekben felettébb diadalmaskodunk az által, a ki minket szeretett. Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következeu- dők, sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el minket az Istennek ama szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban. Mikor a gyülekezet elfoglalja helyét s elcsendesedik a mozgolódás ülötte zaj, a püspök elfogódott hangon elkezd beszélni: Elégett, mint egy oltári gyertya. Elhalkult, mint egy mélyzengésü templomi ének. Elnémult, mint egy ámenbe olvadó halk prédikáció. Utána sötétség, várakozó csendesség és halotti némaság. Mozdulatlanul fekszik koporsójában. Merev testére lágyan simul fekete papi köntöse. Imádságra kulcsolt keze mozdulatlan tartja foszladozó kötésű bibliáját. Beszédes ajkára a halál csontkeze ráütötte a némaság bélyegét. Lehúnyt szeme már az örökkévalóság tájait járja. Krisztus hű szolgájának: Czipott Gézának parancsolt az Ür és ő engedelmeskedett. Kegyetlennek látjuk a halált. Élete delelőjén, munkaereje teljében kellett elmennie. Élete jutalmazó idejében, 'midőn becsületes munkálkodásának erkölcsi eredményei vették körül: szeretet, megbecsülés, tisztelet és hűség. Kevéssel ezelőtt sírva búcsúzott szeretett szentgotthárdi gyülekezetétől s Istenbe vetett bizalommal foglalta el a szombathelyi gyülekezet lelkészi székét, melyet közbizalom és szeretet ajánlott fel néki. Lelkében színes álmok rajoztak. Tele volt lelkesedéssel, hittel, életbátorsággal, alkotó erővel. És íme, lecsúszik keze a kormányrudról, elhalványuló ajkáról elröppen az utolsó szó s porba hull munkálkodásának egyik áldott fegyvere: az írótoll. Kegyetlen a halál! Boldog családi körben élt, de nehéz kötelességek gondját hordozta élete vállain. Hűséges hitvese szeméből permetez a fájdalom köny- nye. Kisebb-nagyobb gyermek veszíti el a gondoskodó apai kezet, öreg édesapa mered koporsójára s gyámolát vesztett nővér súgja sírva a nevét. Kegyetlen a halál! És én mégsem halotti éneket, hanem Pál apostol élet himnuszát prédikálom ennél a koporsónál. Nem eltiport, hanem diadalmas élet bontakozik ki szemeim előtt, s a kétségbeesés sötétsége helyett győzedelmes bizonyosság áramlását érzem. Mert a megváltó kegyelemben újjászülető emberi élet törvénye abban összegeződik, hogy bár sok mindent elveszít és eltemet az ember, egyet mindvégig drága kincsként megőriz: a lelket megtartó isteni kegyelmet. Kiáltja az após-
