Harangszó, 1930
1930-09-21 / 38. szám
294 HARANQSZO. 1930 szeptember 21. a lelkészek sora a mostani lelkészben az apostoli tizenkettes számhoz érkezett el. Az állandó templom építése már 1796-ban megkezdődött a mostaninak helyén, a most is Istennek dicsőségére álló templom pedig az 1822. év március hó 20-tól 1850 aug. hó 30 ig tartó 8 év alatt épült. A templom története szinte elválaszthatatlan az adakozásokban, a hithűségben, a templom- szeretetben mindenkor példaképen elöljáró Földváry csalód történetétől, melynek több őse után most is földvári és bernáthfalvi Földváry Elemér felsőházi tag, földbirtokos a felügyelője. Érdekes összevetést nyújtott a megemlékezések során a helyi lelkész a templom építésének s a mostani renoválás költségeinek egymásmellé állításában, felemlítvén a mostani 8500 P költségnek mintegy a felét a fentebb említett áldozatkész felügyelő adta, míg a másik fele még most sincs teljesen együtt. így azután a templomtető költséghiány miatt csak részben javíttatott, míg a szinte lesüllyedt lelkészlak javítása s tetőzetének cserépre való átjaví- tása a bizonytalan jövendő feladata maradt. A díszközgyűlés után az újonnan felavatott 100 éves templomban az első szentségszolgáltatási szertartást, egy leányka keresztelését Péterinek elszakadó- ban levő szórványának Monornak lelkésze. Abaffy Gyula lelkész végezte. Az ünnepélyes istentiszteleten a mór említettekkel együtt 9 lelkész volt jelen : Doleschall Lajos nyug. főesperes, az egyházmegye most megválasztott esperese, Honéczy Pál egyházmegyei egyházi főjegyző, pilisi lelkész, Bódy Pál v. esperes, tópiószelei lelkész, Magócs Károly püspöki másodlelkész, Abaffy Gyula monori lelkész, Bónszky György albertii lelkész, Csaba Gyula nyáregyházai lelkész és Salfer Károly pestszentlőrinci lelkész. Világi uraink közűi megjelentek : Teleky Tibor gróf országgyűlési képviselő, felsőkubini Meskó Rudolf járási főszolgabíró, földvári és ber- nóthfalvi Földváry Elemér felsőházi tag, helyi felügyelő, Kuszenda József főjegyző, II. felügyelő vezetése mellett a gyülekezet tisztviselői és egyháztanácsosi kara, Föld- váry-Boér Benedek miniszterelnökségi tisztviselő, Gombos Ernő tópiószelei II. felügyelő, Szrnka György irsai II. felügyelő, Kriskó Mihály mendei felügyelő, Bartal Béla igazgató-tanító, Monor, Mende, Üllü, Gyömrő, Irsa, Alberti. Nyáregyháza, Pilis kiküldöttei s még számos az érdeklődők s együtt ünnepelni akarók. Déli 1 órakor mintegy 80 személyes banketten látta vendégül az ünneplő gyülekezet a kiküldötteket, mely alkalommal több pohárköszöntő hangzott el. Doleschall főesperes a Kormányzóra, a vérünkből való magyarra, Földváry felügyelő D. D. Raffay Sándorra, a kerület püspökére, Magócs püspöki m. lelkész Meskó Rudolfra, mint a világi hatalom képviselőjére, Kuszenda felügyelő a bankettet adó háziasszonyokra, Meskó főszolgabíró Földváry felügyelőre, Bánszky lelkész Csaba Gyula helyi lelkészre s családjára, Csaba lelkész a vendégekre, az egyház egyik tagja Föld- váry felügyelőre, Abaffy lelkész az elszakadt s elszakadni akaró szórványok együttérző híveinek nevében a pélerri egyházra mondott felköszöntőt. A délutáni tótnyelvű istentisztelet alkalmával a jelenlévő papokkal egyben ismét Doleschall főesperes végezte az oltári szolgálatot, ez alkalommal Lukács 19, 1—10. alapján, a szószéki beszédet pedig Bánszky György albertii lelkész végezte a 84. zsoltár 11. verse alapján szólván arról, hogy a gyülekezet legnagyobb ékessége a templom, a templom legnagyobb ékessége pedig a benne az istentiszteleten résztvevő hívek: a buzgó, az imádkozó, az élőhitű, a példás életű hívek. Az istentisztelet utón Bónszky lelkész még egy magyar nyelvű temetést is végzett a péterii gyülekezetben. EGYRÖL-MÁSRÖL. A mindennapi életből. A fák életének rejtelmei. A kaliforniai hegyekben nagy tűlevelű fák nőnek. Egyik ilyen fa nemrégen befejezte hosszú életét és a törzsén 2425 évgyűrűt számoltak meg. Ez az óriás tehát már Krisztus születése előtt fél évezreddel kitárta lombkarjait. 1827-ben Teneriffaban a vihar kidöntött egy faóriást, amelynek életkorát a tudósok vizsgálata nyolcezer esztendőben állapította meg. Európában is élnek ezeréves tölgyek és hársak, amelyek öregebbek a körülettük épült ősi városoknál. A Szentföldön cédrusok és ciprusok zöldéinek, amelyek tanúi voltak a keresztes hadjáratoknak. Indiában ismernek egy szent fát, amelyet 2175 évvel ezelőtt ültettek el. Japánban is zarándokolnak egy fához, amelynek tizenkét méterre nyúló ágait rudakkal támasztották meg. Ez a fa, amely 629-ben bujt ki a földből, tizenhárom évszázad óta emlékezik az összes uralkodóházakra. — A természettudósok és hydromechanikusok hasztalan törik a fejüket azon, hogy milyen erő hajtja fel a fában a vizet a talajból 60 vagy 90 méter magasságba. A modern mérnökök irigykedve nézik ezt a megfejthetetlen természeti berendezést, amely a legtökéletesebb emberi szivattyú teljesítményét is messze felülmúlja. De nem csoda! A fák évezredek óta gyűjtik a tapasztalatokat, mi emberek pedig csak Kopernikus, Galilei és Newton óta tudunk természettudományi alapon gondolkodni. Ennek a rejtélynek a nyitjára bizonyára csak késői unokáink fognak rájönni. Helyreigazítás: Haubner Máté című cikk utolsó előtti bekezdésében sajtóhiba következtében az alábbi szöveg olvasandó: „Emlékezik szeretteiről, s áldoz a nagyok szellemének“. HETI KRÓNIKA. A kormányzó, a kormány és az ország nagy részvéte mellett temették el Vass Józsefet az Orszógház kupolacsarnokából. A kormányzó gyalog kisérte a parlamentből elinduló gyászmenetet. — Kossuth Lajos születésének ezidei évfordulóját nagyarányú országos ünnep keretében tartják meg, nagy jelentőséget ad az ünnepnek, hogy Lord Rothermere koszorút küld Kossuth Lajos sírjára. — A kormányzó Vass József elhunyta következtében dr. gróf Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi minisztert bízta meg a miniszterelnök és a népjóléti miniszter helyettesítésével. Mussolini törvényjavaslatot terjeszt elő az állami ünnepek megváltoztatásáról. Az angol kormány magáévá tette a jogügyi bizottság javaslatát, amelynek értelmében az angol jogból törlik a halál- büntetést. Jugoszlávia annyit fog valamely államtól vásárolni, amennyi mezőgazdasági terméket a szóbanforgó állam Jugoszláviától vesz át. Spanyolországban megszűnik az ujság- cenzura. Az indiai angol kormány és Gandhi között folyó tárgyalások nem vezettek eredményre. Amanullah inkognitóban Bukarestbe érkezett. Az iróki kormány bérbeadla a petro- leumforrésokat. HARANGSZÓ. Szentháromság a. 14. vasárnap. Ev. Luk. 17. 11—19. Talán sehol szebben, mint a mai evangéliumunkban találjuk megrajzolva az igazán Krisztusban hívő ember képmását. Alázatos a kérésben, készséges lélekkel közeledik Jézushoz, buzgó a hálaadásban. Szeretettel kérjük az előfizetések szíves megújítását és a hátralékok rendezését. Póstacsekkszámla 30.526. Az ev. egyházkerületi központi lel- készi állásra, mely vitéz dr. Kendeh- Kirchknopf Gusztáv elhunytéval üresedett meg, D. Raffay Sándor ev'. püspök Magócs Károly irsai lelkészt hívta meg, a kerületi missziói lelkészi állásra pedig Wolff Lajos volt Deák-téri segédlelkészt, ki legutóbb katonai lelkészi állást töltött be. Püspöki egyházlátogatások. Dr. Ravasz László dunamelléki püspök egyházlátogató körútját szeptember 20—10. napjain fejezi be Baranyában. E 10 nap alatt a látogató bizottság tagjaival együtt 28 gyülekezetben fordul meg. — Antal Géza dunántúli püspök szeptember 6—12-e között látogatja meg a drégelypalénki egyházmegye gyülekezeteit. Kitüntetés. Szeptember hó 7-én tartotta meg Alberti községben a monori járás mezőgazdasági bizottsága a T. E. Sz. bevonásával kiállítását, amely alkalommal fényes ünnepség ketetében nyújtotta ét József Frigyes királyi herceg a T. E. Sz. érdemkeresztjét Doleschall Lajos bényei lelkésznek, a pestmegyei közép egyházmegye esperesének, továbbá Honéczy Pál pilisi lelkésznek. Méltó a munkás a maga jutalmára I Örömmel üdvözöljük kitüntetett lelkésztestvéreinket 1