Harangszó, 1930

1930-07-20 / 29. szám

226

HARANOSZO.

1930. július 20

riárka nyilatkozatában a következőkben látja a vallások egyesítéseinek lehetőségét: egységes naptár, testvéri iratok cserélése a nagy ünnepek napján, theológuscsere, keresztény konferenciák, az elválasztó szokások tárgyilagos történelmi megbeszélése, a templomok és temetők kölcsönös átengedése, istentiszteletek tiszteletben tartása.

A továbbiak során elmondta a püspök, hogy az egységesítési akciókban minden keresztény feleke-, zet résztvesz, csak Róma nem.

Ami a kibontakozást illeti — folytatta Raffay Sándor — az egyesülés utjának egyengetésére az első lépés az volna, hogy egy közös hitvallást szerkesszenek meg, a második lépés pedig a közös egyházi igazgatás kiépítésére irányulna. A kilátások ebben a percben nem biztatók, egymagában az a tény, hogy már tárgyalnak az egyesítésről, a legnagyobb mértékben biztató és vigasztaló.

Nem is megy az ilyesmi köny- nyen, hisz 300 millió lélek sorsának jobb irányba való tereléséről van szó. Sok évszázados elkülönüléseket kell leküzdeni. Nagy mértékben akadálya az egyesítésnek a féltékenység, a hiúság és az urhatnámság.

Mi azonban kemény hittel hisz- szük, hogy az evangélium egykor minden hívőt, lelket meg fog világosítani és ezért dolgozik az ev. egyház. Amint a bomlást a Krisztus evangéliumától való eltérés okozta, úgy az egységet csak Krisztus evangéliumához való visszatérés teremtheti meg.

D. Kapi Béla püspök-az ágostai hitvallás aktualitásáról.

ii.

Az első aktualitását abban látom az ág. hitvallásnak, hogy kidolgozza az evangélikus vallásosságnak a tipusát. Az evangélikus vallásos típus a bűn fogalmán alapul. És pedig a bűn fogalmán alapul úgy, hogy az ember lényegmutatója, lényegkifejezője. A bűn alkotó elemei közül az ágostai hitvallás kettőt jelöl meg: az istenfélelem, Istenbe vetett bizalom hiányát és a bűnös vágyát. Az istenfélelem és az Istenbe vetett bizodalom hiánya azonban az ágostai hitvallás szerint nem jelent egy negatívumot, hanem egy halálosan komoly posi- tivumot. Amihez szükségképen hozzájárul az a vágyódás, amely az ember életét állandó lelki-testi harccá teszi, amelyben viaskodik a maga emberi méltóságáért és az ő lelki üdvösségéért. Fontos, hogy a bűn mintegy egyetemes bűnös természet áll elénk az ágostai hitvallásban. Az eredendő bűnnek az egyetemes valósága vezet el a bűn komolyságának, halálos jelentőségének a megismerésére. S ezt oly komolyan veszi az ágostai hitvallás, hogy nem engedi elalkudni skolasztikus okoskodással és nem hajlik, nem áll oda ahhoz a köny- nyen elfogadhatónak látszó felfogáshoz : hogy hiszen az emberi bűnösség, ill. bűnbekerülés nem egyéb, mint egy ideális, de alig- alig realizálható emberi tökéleteskatholikusok egy része kivált az egyházból és megteremtették az ókatholikus vallást. 1874-ben Bonnban közös tanácskozásra gyülekeztek az anglikán, az orthodox és az ókatholikus egyház képviselői és megalakították a „Hit és Szervezet“ című egyesülést. Ez később négy főfeltételt állított fel a vallások egyesítésének. 1. A szentirás az Isten kijelentése, a hit forrása. 2. Az apostoli és a niceai hitvallások egyforma elismerése. 3. A keresztség és az úrvacsora az egyedüli szentségek, miket Krisztus rendelt. 4. A püspökségek egyházigazgatási szempontból szükségesek, de hogy egyes országokban milyen szervezetük van, az az illető országtól függ.

E szervezet egyik kongresszusán 252 püspök mondta ki azt: „A keresztény egység hiánya bűn és az ellenkezik Isten akaratával“.

Érdekesen ismertette Raffay dr. püspök az ellentéteket, amelyek az egyes keresztyén felekezeteket elválasztják egymástól. Ilyen például az apostoli leszármazás kérdése. Apostoli leszármazásunakcsak a katholikus, orthodox, ókatholikus és a svéd egyházat tekintik, mert csak ezekben nem szakadt meg kétezer óv óta a kézrátétel.

— Az orthodox egyházakat — mondta Raffay püspök — elismerés illeti, hogy mindent igyekeznek megtenni az egyesítés érdekében. Germanus érsek, a konstantinápolyi pátriárka helyettese állandóan Londonban él, hogy a kapcsolatot ily irányban fentartsa és ápolja.

1920-ban a konstantinápolyi pátAz Isten népei.

Irta: dr. Schlltt Gyula. 14

Gondolhatod, nem nagyon érdeklődtem utánuk. Birtokuk megmaradt, kétszáz holdon megélnek valahogy apa nélkül is. Az öngyilkosnak anyja bánatában ágynak dőlt, mi lett vele nem tudom. Feleségének meg nemsokára rá fia született. Rolson ismered sorsomat. Légy hű hozzám, amilyen hű, én vagyok hozzád.

Sziklai elaludt. Rudnai olyan volt, mintha a villám futott volna rajta végig. Itt fekszik előtte az, kit ő meglopott, kinek szerencsétlenné tette életét. Mi tévő legyen? Elpusztítsa ? Nem. E sátáni gondolatot egyszerre elűzte magától. Felfedezze magát? Egyenlőre ez sem lesz jó. Meglazul köztük a barátság, talán még szakadásra kerül a sor. Ezt nem akarja. Nem. Együtt akar vele dolgozni, segíteni akar rajta, hogy valamiképpen is jóvátegye vele szemben elkövetett nagy bűnét. Sziklainak előbb meg kell győződni róla, hogy Rudnai más ember lett, ki méltó arra, hogy megbocsássanak neki. Majd akkor felfedezi magát.

Ez elhatározásában megnyugodott. Az éjszakai események még szorosabbra fűzték egymáshoz a két aranyásót. Közösen hullt verejtékük s a közösen megszerzett javak szétosztásánál a meghatóságtg menő szeretet nyilvánult meg bennük. Az egymásrautaltságnak érzése nevelte ki bennük ezt a szép erényt. Beh I boldog volna a világ, ha az együttlakozók között ilyen egyetértés volna.

Vasárnapjaikat az atyánál töltötték a templomban. Heti keresütekre a jó Isten áldását kérték. Jutott belőle a misszió segélyezésére s maradt is bőven. Az istentiszteleten az éneket utóbb már Rudnai vezette. Ezek voltak legboldogabb órái. Az atya megszerette a két jó barátot. Mindig több s több időt töltöttek az atya telepén. Az aranyásás rovására ment, de több örömöt találtak az itteni munkájukban s eredeti törekvésükről lassanként megfeledkeztek. Ez a munkatér kedves volt nékik. Nagy segítségére voltak a hittérítőnek. Sziklai az elemi ismeretekben képezte a felnőtt fekete keresztyéneket, Rudnai az okszerű gazdálkodás terén vitte őket előbbre. Hamarosan óriási eredmények mutatkoztak. Az egyszerű nép fogékony volt minden jó és hasznos iránt. A nép természetes vadságát kiirtották s az evangélium elvei alapján kiépítettek lelkűkben egy egészen új alapot. Az atyának vezetése mellett folytatták az eddigi munkát. A kis telep gyarapodott, népe gazdagodott. A szeretet irányította élet előtt nem volt lehetetlenség. Messze vidékről jöttek letelepedni a boldogságnak e kis szigetére. Érdekes volt megfigyelni, míg a bevándoroltak nem ismerték meg a keresz- tyénségnek tanait, addig teljesen érzéketlenek voltak a kultúrával szemben. Az evangéliumnak kellett lelkükön végig szántania, hogy megláthassák a magasabb életnek szépségeit s ennek szükségességet. Mindennek a fundamentuma a Krisztus.

Az odaadó munka az emberi együttélésnek egy csodálatos alakulatát hívta itt létre. Egy családdá tömörült néhány kis falunak népe. A hittérítő faluja lett a telep székhelye. Innét irányították a telep gazdálkodását, tevékenységét, itt intézték el a termelvények értékesítését. Céltudatos volt a termelés s az értékesítés a lehető legjobb. (Folyt. kOv.)