Harangszó, 1930

1930-01-05 / 1. szám

HARANQSZÖ. 3 Jan. 8- A gyűlölet. 1. Mózes 37, 1—11. Aho! az előbbi megvan, jelentkezik ez is. József testvérei is az irigységen kezdték és ez gyűlöletbe csapott át, ami oly nagyon úrrá lett rajtuk, hogy egy jó szavuk nem volt testvérükhöz s még az életének kiol­tására is készek voltak Óh de rettenetes dolog, ha valahol a gyűlölet lesz úrrá az emberek között I Micsoda pokollá lesz olt az élet, hogy tönkretesz mindent! Elvakulttá teszi az embert, hihetetlen dolgokra képe­síti, amit maga sem hitt volna azelőtt, hogy megtesz s amit legtöbbször már késő bánat, lelkiismereti vád követ. Jan. 9 A képmutatás. Luk. 18, 9—14. Milyen súlyos ítélet hangzik a képmutató farizeus felett ebben a részben. Nemcsak az emberek előtt, hanem még az Isten előtt is mást mutat, mint ami. Különbnek tartja magát más embernél, erdemet ková­csol magának képzelt jótetteiből az Isten előtt. Ha figyeljük lelki arcának vonásait, nem ismerünk rá olyan vonásokra, amik bennünk is megvannak ? Meglátjuk e, hogy mennyire kárunkra vannak ezek a vonások, eltorzítják a lelki arcunk, tönkreteszik az életünket? Míg másokban ostorozzuk, küz- dünk-e ellene önmagunkban ? Jan. 10. Tisztátalanság. Máté 5. 27—28. Efezus 5, 1—6. Mennyire szükség van ezekre a figyelmeztetésekre, amiket itt hal­lunk. Diadalmenetét tartja a mi korunkban a tisztátalanság s ahol megjeleuik, új meg új áldozatokat szed, ígéretes életeket tesz tönkre, családi boldogságokat dúl fel. S nem rettennek meg tőle mégsem az embe­rek, nem szállnak síkra az ellene való küzdelemben, hanem megalkusznak vele sokan. Összeegyeztethetönek tartják a ke- re8ztyénségükkel Bizonyságot teszünk-e arról, hogy ezt Jézus szelleme nem tűri el, ahol tehetjük, követeljük-e a krisztusi életmérték alkalmazasat ? Vagy elnézünk felette ? Ez bűnpártolás I Jan. 11. Békételenség. Jer. 6, 10—14. Pusztulásba juthat egy ember, vagy egy nemzet, ha nincs békessége Istennel, s Benne csak szigorú Birot és nem szerető Édesatyát lát. ha nincs békessége önma­gával a Krisztus által, ha nincs békessége 1930 január 5. ________________ kia bálást. Kinézett az ablakon és látta, hogy a házuk felé igyekező legénycsoport- tói ered az. Letörölte a könnyeket arcáról. Elcsendesedett — Ha ki kell ürítenem fenékig a ke­serű poharat, legyen meg az Isten akarata — gondolta magában. Ráfordította a kulcsot a konyha ajta­jára és átment az irodába. Ez volt legtá­volabb a beteg szobájától, innen nem igen hangzott át a hangos beszéd. A kis csapat éktelen lármával közele­dett. Vastag szivarok, cigaretták parázslot- tak ki a fiúk szájából. Meglátszott minden mozdulatukon, hogy egy kis szesszel is bátorítgatták magukat, mielőtt ennek az ügynek az elintézéséhez fogtak. Durva sza­vakat dobáltak egymás felé. — No, most mutassa majd meg az öreg, hogy hogy kell hitből élni! — engedte ki a szót fogai közt hetykén egy kis tömzsi legény. — Ammán igaz! Most rángassa elő a Krisztusát, hogy segítsen rajta, — tódította a másik. Az iroda előtt a tornácon megálltak egy pillanatra. Volt köztük olyan, aki a lábát csuszolgatta a tornác kövén, vagy eldobta a cigarettáját. Nem is tudatosén tették külső életkörülményeivel, mindig csak zú­golódni tud, de megelégedni, ha szűkösen van is anyagiakból, soha, ha nincs békes­sége embertársaival s nem tud másokra jó szemmel nézni, hanem csak irigységgel, ellenséges érzülettel. Nem ez is egyik oka annak, hogy a romlás utján haladunk le­felé, mert kiveszett az életünkből a békes­ség érzése ? Vagy mi nagyon nagy békes­ségben élünk ? Jan. 12. Hitetlenség. Lukács 19, 41—47. Jeruzsálem azért pusztult el, a zsidó nép azért szóródott szét a világban, mert nem hitt abban, akit Isten elküldött hozzá, a Jézusban. Istennek vannak eszközei, hogy megbüntesse a hitetleneket. Megragadjuk-e azokat az alkalmakat, amelyekét Isten ad még, hogy hozzá megtérjünk, a Krisztus­ban hívőkké legyünk, nehogy mi is azok- a sorsára jussunk, akik a kegyelmi időt elmulasztva hitetlenségük miatt elpusztul­tak? Isten vár és hív bennünket megtérésre, hiszünk e abban, akit nemrég újra elküldött mihozzánk ? Hiszek-e én élő, személyes hittel? Ha igen, elkerülhetem a pusztulástI i. I. Templomavatás Csikvándon, Dec. hó 2'2-én áldotta meg dr. Knpi Béla püspök a csikvándi ev. gyülekezet újjáépített templomát. A községbe érkező főpásztort ha­talmas tömeg és üdvözlő küldött­ségek fogadták. Hatalmas lendületű avató beszédében kiemelte a cs*k- vándiak áldozatkész egyházszere- tetét. A cűkvándiaknak Ameriká­ban is van gyülekezetük, ahol amerikai újában a püspököt szintén igen nagy szeretettel fogadták. Ki­emelkedő mondat a beszédből: „A templomok Isten dicsőségére, az ö or­szágának keresésére, nem pedig a talán, csak úgy a szokás hatalma alatt, mert eddig így lépték át ezt a küszöböt mindég. No de ki is nevették ezért most a többiek őket. — Hé...! Hát mit gondolsz, ki itt most az úr... ? Mit készülődni olyan tempósan? Senki Pis'ája, a falu direktóriumának teljhatalmú elnöke tette rá kezét elsőnek a kilincsre. Az ajtó felpattant. Borgőzzel, csípős szivarfüsttel keveredett hideg húzódott be utánuk. Pillanatnyi csend lett. amint a tisz- teletes asszonnyal szemben találták magu­kat. Az öregasszony pár lépéssel közeledett feléjük. Senki Pistája megállt előtte hely­kén, szétvetett lábakkal s gőgösen kiál­totta oda: — Eljöttünk ide is elvtársnő 1 A fehérhaju asszony ezekre a szavakra egészen közel jött a fiúhoz. Ránézett azok­kal a lélekbelátó szelid szemekkel a het- venkedőre s csöndesen az ő jóságos hang­ján megkérdezte: — És mit akartok itt Pisla fiam ... ? — Csak így, csak ennyit: mit akartok itt Pista fiam... ? Oh hiszen neki régi isme­rőse volt a Senki Pistája. És mi történt? Senki Pistája, a direk­tórium nagyhatalmú elnöke úgy megingott felekezetek elválasztására épülnek." Az ünnepély alkalmával a helybeli vegyeskar Kristóf tanító vezetésé­vel finom felfogásban és kidolgo­zásban két Kapi féle kart adott elő. Németh Károly esperes és Horváth Béla lelkész imádkoztak. A megjelentek és üdvözlők kö­zött ott voltak: Csikvándi E. g. főtanácsos, László M. püspöki tit­kár, Németh K. esperes, Gyarmati D. , Horváth B. lelkészek, Purghly E. főszolgabíró, Kovács, Farka« hírlapírók, dr. Nagy Benő kir. já- rásbiró, dr. Lehötzky P. körorvos, Nagy Mihály főjegyző, Kutassy J. tanár, Rácz S. közs. tanító, Kristóf K. ev. tanító, Kozma József biró, Zámolyi F. tűzoltó par.-nok, Aígner A. urad. tiszt., Bojsza műasztalos, Csehi építész, stb. stb. Az ünnepély után közebéd volt a lelkészlakon. KORKÉPEK. Karcolatok a hétről. A gyermekvédelem nagy részben — mondotta legutóbb dr. Németh Péter, a fiatalkorúak bíróságának tanács­elnöke — a fiatalkorúak bíróságán nyugszik. Hogy ez milyen hatalmas dolog, ennek dokumentálására idézi az amerikaiak felfogását, akik a fia­talkorúak bíróságát a század egyik legkiválóbb intézményének tekintik. — A gyermekek, főleg proletár- szülőktől származó gyermekek, van­nak kitéve legjobban a züllésnek. A ezekre a szavakra, mintha valami súlyos kővel dobták volna meg. Pedig hát csak egy melegen csengő szó hullott a szívére. Egy szó, amit ő talán még sohasem hallott — Nem...? Nem hallottad még soha­sem...? — dobbant meg hirtelen kérdő- lég a szíve. Senki Pistája igazán nem volt a meg­érzések embere. Mégis, most hogy ez a két szó ott lüktetett a szívében, valami olyasfélét érzett, mintha valami nagy má- zsányi sulyak szakadoznának le róla. Mint­ha ez a jóságos bang, ezek a kedves sza­vak, mint valami puha angyalkéz kiemel­nék őt az embertelen, vad indulatok lán­cainak erős szorításából s emelnék.. . vinnék feljebb, mind feljebb. A szeme tisztult, a szíve csitult amint emlékeinek a szárnyain a magasba repült.. . Lelke megnyilt és látni kezdett. Nem a hetykén felszegett fejű fiukat... nem ... I Azokat már észre sem vette... De látott egy kis fiút: a Senki Pistáját... a maszatos pa­rányi kis kondás-gyereket... Látta a kis Pistát a fülledt, áporodott szagu istálló kemény dikóján nyöszörögni .. . Tisztán érezte a sós könnyeket szájában, melyek tehetetlen kínjában sűrűn permeteztek alá a láztól vörös, koravén kis gyermekarcon... Szinte hallani vélte, amint ott vinnyog,

Next

/
Oldalképek
Tartalom