Harangszó, 1930

1930-04-06 / 14. szám

106 HARANOSZÓ. 1930. április 6 ma összefognunk, ha nem akarunk alul maradni vagy elpusztulni a má­sok hihetetlen előretöréseivel szem­ben. ..? Ki ne érezné, hogy nincs ne­künk tusakodásunk a vér és a test ellen, hanem a birodalmak ellen, a világnak urai ellen, az élet sötétségeinek vezérei ellen, a lelki gonoszságok ellen...? És ezért fel kell öltenünk az Istennek minden fegyverzetét, hogy ellene állhassunk a veszedelmes időknek, hogy mindent elvégezvén majd megállhassunk! Akik mindezeket megérzik, azok az Evang. Nőegyesületek Orsz. Szövetségének a megszervezésére nem egyeseknek a túlbuzgalma, nem is a gomba módra szaporodó, a tagsági díjak beszedésén kívül más célt alig szolgáló egyesületek utánzási vágya, de egyenesen a Krisztus szeretető szólít fel ben­nünket. Meg kell éreznünk, hogy az új időknek fokozott munkára éberségre hívó szózatának tulajdon- képen csak a hangja, a csengése más, de az értelme ugyanaz, ami volt kétezer évvel ezelőtt. Én úgy hallom, mintha így szólna hozzánk: Ti Máriák és Márták, Thabiták, Fébék 'és Mag­dolnák, találjátok meg a megvál­tozott idők labirintusában azt az új formát, melyben olyan odaadás­sal, szolgálatkészséggel és annyi hittel tudtok dolgozni, mint a két­ezer év előtti testvéreitek! így aztán rájövünk arra, hogy nem is valami új dolgot akarunk Megtérés. Elbeszélés. Irta : Győrik György. 4 Szavaiból kiérzelt, hogy a beteg alig fogja megérni a reggelt. Hajós lstvén az Isten kegyelméből mégis megérte. Igaz, hogy eszméletlen állapot­ban . . . még mindig. Elhozták az orvost s amikor megvizs­gálta, így szólt a beteg ágyánál virrasztó lelkészhez : — Nem hittem volna . . . Rendkívül szívós, mondhatnám makacs természet. Ha még huszonnégy óráig kibírja . . . talpra állítjuk. Még huszonnégy válságos óra . . . Kérem a nagytiszteletü urat, ellenőrizze, hogy a beteget szigorúan utasításaim sze­rint kezeljék ... Akkor talán sikerülni fog az, ami kezdetben lehetetlennek látszott. — Mindent megteszünk, amit a doktor úr jónak lát — mondta a lelkész. A délutáni órákban a sebláz egyre ma- kocsabb erővel jelentkezett. István görcsö­sen rángatta kezeit és összefüggestelen szavakat beszélt . . „Nem akarjátok . . . Megmutatom . ■ . Táli Eszti lesz ... Bartók ellenség .. . Bartók leány nem kell . . .“ az evang. nőegyesületek országos szervezésével, hanem csak a meg­változott idők keretébe beilleszkedő új formát. Új tömlőt az új bornak! Új bor az a buzgóság, mely evang. nőink hitéletében ma oly gyönyörű lendületet mutat. Ez pedig keresi azt a keretet, amelyben minél fokozottabb mértékben tudná ki­bontani a lelkében ébredező szent- séges erőket. Merem állítani, hogy ev. nőink szívében élő egyházszeretet egyike a legfontosabb egyházfenntartó erőknek. Amelyik gyülekezetben ezek az erők egyesületbe tömörülve fejtik ki hivatásszerű munkájukat, az tagadhatatlanul meglátszik an­nak a gyülekezetnek a képén. Épen így látszana meg egész egyetemes egyházunk arculatán az országos szövetségi munka. Miért magyarázzam előre, hogy ez országos egyesület szociál-kari- tativ tevékenységéből mennyi áldás fakadna!? Előbb sütni kell a nap­nak, hogy melegével szárba szök­kentse a csirát, amely meghozza idővel a maga gyümölcsét. Nem foglalkozom itt részletesen azzal, milyen módozatok közt ala­kulhat meg az Evang. Nőegyesü­letek Országos Szövetsége. Erre többféle lehetőségünk van. Ez a részletkérdés semmi esetre sem képezhet akadályt azok között, akik evangéliomi elgondolásban akarják megvalósítani az eszmét. Ma még korai erről beszélni. Hiszen még azt sem tudom, nem marad-e ez a felhívás csak kiáltó szó a puszta­Méria kétségbeesetten tördelte kezeit es hangosan felzokogott: — Istenem, Istenem, még öntudatlan­ságában is oktalan gyűlölete gyötri. Iste­nem, mit vétett, hogy nyomorúségéban sem tud megtérni 1 . . . Jaj, mi lesz velünk 1 ... Istenem, tégy csodát I . . . Istenem, maradj velünk! A lelkész a betegre mutatva, nyuga­lomra intette. — Maradjunk csendben, Hajósné asz- szonyom, a doktor úr szigorúan meghagyta, hogy a legkisebb zajtól óvakodjunk. Odalépett az ágyhoz és friss borogatást tett a betegre. István kissé nyugodtabb lett, de egy kis idő múlva újra kezdte : „Még te is Bartók mellett . . . Nem bánom . . . legyen... Én vagvok a bűnös... Ilonka.. • Ilonka... gyere lányom... János... fiam... gyere te is . . .“ A lelkész egész éjjel maga rakta a be­tegre a borogatást. Hiába kérlelték, hogy pihenjen«... nem hagyta el a beteget. Fü­lébe csendült az orvos szava: „huszon­négy válságos óra." Megnézte óráját, a huszonnégyből még négy volt hátra. Reggel felé szűnni kezdett a láz, min­den órában kevesebb fokot mutatott a láz­ságban ?! Egyelőre felkérem a nő­egyesületek vezetőit, hogy gyűlé­seiken foglalkozzanak ezzel a kér­déssel, s erre vonatkozó megjegy­zéseiket, határozataikat hozzám — mint akit az Ev. Papnék Országos Szövetségének őszi konferenciáján megbíztak ennek a kérdésnek a tisztázásával, t. i., hogy mennyiben érett az eszme a megvalósulásra — eljuttatni szíveskedjenek, június hóval bezáróan. Abban a reményben, hogy a nőegyesületek vezetői és tagjai mélyen átérzik e korszerű és egy­házunk életét közelről érintő kérdés fontosságát, — munkájukra Isten áldását kérve maradok Székesfehérvár, 1930. márc. 21. hittestvéri szeretettel Irányi Kamillné. D. Kapi Béla püspök a nemzeti bünbánatról. Nagykőrösön, a református temp­lomban kulturestét rendezett a Magyar Protestáns Irodalmi Társa­ság s azon D. Ravasz László ref. püspök után D. Kapi Béla püspök tartott előadást a nemzeti bűnbá­natról. — A nemzet igazi erkölcsi egyéni­séggé csak akkor válik, — mon­dotta — ha megelevenedik lelki­ismerete, erkölcsi érzülete, önvizs­gáló hajlandósága és a bűntudattal együttjáró bűnbánata. Nincsen igazi nemzeti fejlődés, újjászületés, csak akkor, ha a nemzet eléri tejlődésé­mérő. A lelkész szeme csillogott az öröm­től. Bizakodás költözött szívébe... A lázt legyőzte a szervezet; a gondos. lelkiisme­retes ápolás segítségével . . . Odalépett a beteg hozzátartozóihoz és csüggedő, bá­natos szívükben halk, suttogó hangon fel­ébresztette a reménység első fénysugarát... III. István felnyitotta szemét és tétován te­kintett körül, mint a mondák szerint: Attila Catalanon harcmezején, ahol olyan szörnyű áldozatok árén győzött, hogy a győzelem beillett vereségnek is ... Feleségét, fiát és a lelkészt, akik ágya körül állottak, meg­ismerte. Megmozdította kissé á fejét. Sebe égni, sajogni kezdett és megadta a ma­gyarázatot az öntudatlanságból felébredő léleknek Elkezdett gondolkodni és mint egy tá­volból felvillanó fény, cikázott át agyán szerencsétlensége. Látta azt a hazug vilá­got, melyet ő maga épített fel lelkében, a gyűlölettől elvakítva. Amely minden bajnak forrása lett. Érezte, hogy a kicsinyeskedést, a hiúságot, amely kilopta szívéből a sze­retet szelíd melegét és a harag, a gyűlölet csiráját plántálta helyébe. Mert gyarló az

Next

/
Oldalképek
Tartalom