Harangszó, 1929

1929-12-08 / 50. szám

«ágban már nem boldogság s boldogtalanság szerint osztályozod az embereket, csak egy embert látsz : a bűnös s az Isten kegyelmére szoruló embert. E világnak anyagából felépült belső életed a maga önző vágyaival s reményeivel szerte omlik, csak egyet akarsz: részesülni a Krisztus kegyelmében. S ő jön. Tehozzád jön, hogy megvertséged- ben beszéljen veled. Oly sok mondani valója van tenéked. Hozzád való beszéde attól függ, milyen álmokban ringat téged e világ. Ha e világ csalfa szavakkal azt súgja néked, hogy boldog vagy, akkor a megetted leselkedő boldogtalanságra hívja fel figyelmedet s ha a zokogó tépelődés óráiban talál reád. akkor veled fog sírni, rád mosolyog köny- nyein keresztül s keblére von. Lágy szava beszél hozzád: Az enyém vagy. Értsd meg gyermekem, nem e világé, hanem az enyém vagy. Itt lent rosszhiszemű vágyak csalogatnak a szépnek látott délibáb felé a a szakadatlan gyötrődés örvénye felé húznak, ott fent pedig elkészítettem számodra mindazokat, amiknek elérése után epedsz s melyekért feláldozod itt lent hazug hivo- gatásra életed nyugalmát. Megadom néked mindazokat már itt lent, csak jöjj és kövess engemet. Az ádventi királynak e szavaira milyen másnak látod s ismered meg az életet. Megfogod a kezét, vele mész s nem hagyod már el soha.

0 veled lesz mindig s közvetlen közelről fogod érezni az ő nagy szeretető napfényének melegét. Reá

__386______________________,

Az erdei lak.

Irta: Rosegger K. P. — Német eredetiből fordította : Haramia Erzsébet

Az erdőben lakott egy gyantaszedő, szurok készítő ember Lőrinc. Egészen az erdők fiának tartotta magát. Itt született s mar 40 év óta járta annak ismert és ismeretlen helyet, utait . . . Hallotta egyszer a favágóktól, hogy Isten át szokott vonulni az erdőn. Leste mindig az alkalmat, hogy ő mikor találkozhatna vele . . . Egyszer csak mégis tapasztalta Istennek az erdőn történt átvonulását . . .

Házacskája ott feküdt a völgyben, meglapulva az ő komor kis szobaival — a körülötte égnek emelkedő bokrok sűrűségében a hegy lábánál, melynek ormain mór madár-énektől volt hangos a levegő, 30 éves koráig mindenki szegény gyantás- fiúnak hívta; ekkor meghazasodolt, de mindössze annyi lett a nyeresége, hogy most meg „gyantÓ8bócsi“-nak neveztek.

Szegény apjának sem volt jobb sora. Az meg erdőőr volt, de a nagyon feldicsért erdőből neki sem jutott a keserűségnél és balsorsnál egyébb. Valahogy az is engette életét. A nőtleneket még csak isHARANOSZO.

árasztja egész életedre ezt a szereteted ezt az áldott meleget. A bűn, az önzés, a büszkeség által megkötött érzelmek felszabadulnak benned, a szabadba vágyódnak, az emberek közé. Mint a méhec-kék ezerfelé, úgy repülnek szerte telkedből érzelmeid s keresik a bánatos emberi szívet, hogy arra reá szánjanak 8 a vígasztaláénak, a hívo- gatásnak mézét csepegtetve boldog öröm között megpihenjenek. S ha onnét visszatérnek szívedbe, mennyi kinccsel, mennyi örömmel, mennyi boldogsággal rakják meg bensődet. Az emberek részéről jövő szeretet, hála az égbe emelik lelkedet, hogy lássad, mit ké-zített el számodra a jó Isten kegyelme.

Ember készülj! mert aki ez útra akar vezetni téged, ajtód előtt áll és kopogtat.

Gjnrátz Ferenc-emléktábla leleplezés Bükön.

büki ág. hitv. evang. gyülekezet november hó 24 én leplezte le bensőséges ünnepségek keretében a dunántúli egyházkerület áldott emlékű, kiváló püspökének: Gyu- rátz Ferencnek a szülőházára helyezett emléktáblát, amely a Nőegylet áldozatkészségéből készült. Erre az alkalomra dr. Kovács Sándor soproni theol tanár. dr. Deák János egyetemi tanár, a „Theologusok Otthona“ igazgatója és a soproni theologusok alkalmi énekkara jöttek le Bükre, hogy az emtápolta az erdő, de mór feleség és gyermek tartásra nem igen került. Egy vadász meg is mondta egyszer Lőrincnek: nálatok, erdei lakóknál, nőtlenségnek kellene uralkodni, mint a kolostorokban. Lőrinc azonban kijelentette, hogy ez rettenetes volna, hisz ő neki élete, reménye, hite: felesége és gyermeke Körülötte minden idegen. Még az a marék fű sem az övé amit kalapja mellé tűz, háza mósföldjén, más fájából épült Minden a hatalmas űré: Gallheimé. az uraságe. Családján kívül egyebe nincsen . . Gallheim egy fürge vadász, vidám, életerős ember volt. Történt egyszer, hogy Lőrincet valamivel megsértette, amire Lőrinc is gorombasággal felelt Megfelejtkezett szegény Lőrinc, hogy a szegény embernek kenyéiedó urától mindent le kell nyelni . . . Néhány nap múlva jött a nagy pecsétes levél. Lőrinc nem tudta elolvasni, hisz őt az erdei madarak csak énekelni, meg fütyülni tanították, felesege azonban értett az olvasáshoz. Remegő ujjai között tartva a hatalmas úr levelét reszkedő hangon olvasta :

„Hackbreter Lőrincnek Kessel erdő. A mai naptól fogva, erdőgazdasági szempontból, a gyanta kivágását, összegyűjtését ezennel megtiltom. Az ellenszegülők a törléktábla leleplezésével kapcsolatosan tartott ünnepségeket, amelyen dr. Ajkay Béla kormányfőtanácsos, esperességi felügyelő is jelen volt, szereplésükkel gazdagítsák.

Délelőtt V2IOórakor ünnepi isten- tisztelet volt, melyen a theologusok énekkara énekelt s az igét dr. Deák János egyetemi tanár hirdette a zsidókhoz írt levél 13. r. 7—8. v. alapján. Igehirdetésében megrázó erővel állította a templomot zsúfolásig megtöltő hívek elé, akiknek sorában a község elöljárósága is megjelent, azt a Kiisztust, aki tegnap, ma és mindörökké ugyanaz s állította a gyülekezet eszményképévé Gyurátz Ferencet, aki mindvégig ezt a Krisztust szolgálta és prédikálta Az istentisztelet után a szülőházhoz vonult az ünneplő közönség, ahol a helybeli ifj. egyesület vegyeskarának éneke után Gyurátz Rózsika szavalt el egy, a főpásztor emlékére írt költeményt nagy hatással és átérzéssel, majd dr. Kovács Sándor egyetemi tanár mondotta el szívhez szóló beszédét, melyet hallgatósága mindinkább fokozódó érdeklődéssel hallgatott végig. Kegyeletes szavakkal emlékezett meg az áldott életű főpásztorról, akinek születése abban az egyszerű kis hajlékban örömet, de egyúttal gondot is jelentett s akit talán szülei arra szántak, hogy majd maga is, mint ők, verítékes munkával szántsa az ugart, de az isteni gondviselés másként rendelkezett vele 8 lett az összetört, beteg lelkeknek gyógyítója, a szegények

.__________1929. december 8.

vény szerint szigorúan bünlettetnek. Fő' vadász Nagys. Gallüeim erdőbirtokos megbízásából.“

„Csak ennyi az egész ?“ kérdé Lőrinc elkeseredetten „Ezért kár volt ennyi papirt elpocsékolni.“ De mit volt mit tenni? Tudomásul vette. Zsebretett kezekkel morogva ment ki az erdőre.

Útközben a levéltartalmán gondolkozott. Nincs többé megengedve . . . erdőgazdasági tekintetből . . na igen valami címre el kellett bocsáttatnom — tűnődik magában. — Mily nagy gondom volt mindig a szép törzsekre. Ez a gyönyörű erdő az én kezem alatt fejlődött. A gyantaszedés óvta meg a fakat az elkorhadastol és ennek most vége, el van tőlem tiltva — mit véthettem en ? Tanulni semmit sem tanult. Mesterségen kívül még csak a gyökérszedéshez és a gyógynövényekhez értett. Amint ezen este fárasztó és szokatlan munkájából meggyötörve hazaiért, durván, gorombán lökte el magától Magdolna nevű kis lányát, aki pedig örömmel futott eléje, szeretettel üdvözölte s nagy érdeklődéssel kérdezgette — mint máskor mindég —: „Mit csinálnak apuskam az őzikék ?“ — Ez a kérdés egész erejével belemarkol szívébe — „igen az őzikék“. És egysze*