Harangszó, 1929
1929-12-25 / 52. szám
1929. december 25. H*R4NQSZÓ. 407 annak egész emberként meg is kell felelnie annak a kötelességnek, ami ezzel a tisztséggel együtt jár. A presbitérium tehát nemcsak kitüntetés, nemcsak parádés ruha, hanem munka és szolgálat is. Nemcsak azt jelenti, hogy a presbiteri gyűlésen leadha'ja a szavazatát, hogy az iskolaépület csatornája metí legyen-e csinálva, vagy sem, hogy az elnökség nehéz munkáját akadékoskodással csak gáncsolja, — hanem azt is jelenti, hogy a presbiternek nyitott szemmel kell néznie mindazt, ami a gyülekezetben történik, szemmel keli tartania minden változást s vigyáznia kell kettőzött éberséggel az egyház érdekére minden vonalon. A presbiterektől első sorban azt várja evangélikus egyházunk, hogy mintaképei, az evangélikus hitéletben „elöljárói“ legyenek a híveknek, járjanak el híven a templomba, az istentiszteletre, ahol a presbiterek padja várja őket s buzdítsanak másokat is, öregeket és fiatalokat arra, hogy saját lelki hasznukra el ne mulasz- szák soha az istentisztelet látogatását. Kötelességük, hogy a hívekben az egyházhoz való ragaszkodást minden alkalommal erősítsék, neveljék, az egyház javát minden téren munkálják. Ha egy gyülekezet presbiteri padjai csak sátoros ünnepen telnek meg, vasárnaponként pedig üresek, ha presbiteri gyűlésre immel-ámmal mennek el a presbiterek, általában, ha az „elöljárók“- ban gyenge hit, az egyházi öntudat és a buzgóság, akkor az a gyülekezet sorvad. Mert egy gyülekezet csak két irányban haladhat: előre, vagy hátra. Ahol ellenben a presbiterek mindenütt a helyükön vannak és „elől“-járnak valóban minden téren jó példával, tettel és szóval, áldozattal és munkával, buzgósággal és evangélikus hilhű- séggel, ott egy 15 tagú lelkes presbitérium is csodás eredményeket érhet el néhány esztendei szorgalmas, céltudatos munkával. A gyülekezetekben sok fordul meg a lelkészen, a tanítón, de nem kevesebb a presbitériumon is. Ha azt akarjuk, hogy a gyülekezetünk szebb, jobb állapotban éljen, akkor a presbiter-választáson ne azt nézzük, hogy ki van soron? hanem azt, hogy melyik egyháztag méltó erre a nagy tisztségre s melyiktől lehet elvárni azt, hogy nemcsak elvállalja, de teljesíti is az esküvel vállalt kötelességeit, amelyektől gyülekezeteink sorsának a javulása függ. Boldog az a gyülekezet, amelyiknek igazi, jó presbiterei vannak, de meg v<m verve az a gyülekezet, amelyiknek nincsen igazi presbitere, csak olyan „dísz“-presbitere, aki nagy keggyel elfogadja azt a jogot, hogy a presbiteri padba ülhessen s szavazhasson a presbiteri gyűlésen. A presbiterektől többet vár az evangélikus egyházi Azt várja, hogy üttörők, fundamentumépítők legyenek és előljárjanak alkalmas és alkalmatlan időben minden olyan szép és Istenes ügyben, amely az egyház érdekét, javát célozza. Az elnökséggel együtt a presbitérium a gyülekezet gyámja, gondviselője, apja, őre, védője, építője, vezére, kormányosa. Adja Isten, hogy minden evangélikus gyülekezet, minden presbitere ilyen legyen s ezáltal minden gyülekezetünk szebb és jobb időket érjen! Yltéz dr. Kendeh-Kirchknopf előadása Kaposvárott. Bensőséges, meleg ünnepség keretében tartotta a kaposvári evangélikus nőegylet dec. 15-én ádventi vallásos estélyét, amelynek fénypontja vitéz dr. Kendeh-Kirchknopf Gusztáv, budapesti lelkész ünnepi beszédje volt. Vitéz dr. Kendeh Kirchknopf Gusztáv, az Országos Lutherszövetség igazgatója abból indult ki, hogy a realizálást ki kell terjeszteni az adventét élő keresztyénségre is, mert csak addig van jogunk élni és lenni, amíg a vallásunk nem elmélet, hanem gyakorlat, nem beszéd hanem tett és cselekedet. A mai férfi tegyen meg mindent, hogy megérti ssel és bizalommal, a nő pedig azért éljen, hogy szeretettel és reménységgel teljék meg ez a világ. Soha még annyira nem volt szükség a gyakorlati keresztyénségre, mint éppen most, amikor megváltást várunk. Ádventi idő ez a mai, ezért ádventi munka a cselekvő vallásosság megindítása. Ez azonban mér az ideálisan szociális munka. Aktivitásra hívni az embereket Krisztus lelke szerint annyi, mint érthető angyali üzenettel boldoggá tenni a jóakaratra és békességre szomju- hozó világot. Ez az a szociálizmus, melyre szükségünk van és amely megoldja a mi összes problémáinkat. . . Ha a jó emberek társadalma alakulna ki Magyarországon, kialakulna az a szervezet, melynek törekvései előtt meghódolna az ellenség és barátunkká lenne az ellenünk most lázító világ. A hallgatóság hálás elismeréssel adózott előadó értékes, felemelő beszédjéért, Takáts Béla helyi lelkész imája, majd egy 8 tagból álló férfikar gyönyörű szép énekszámai után Kasza Dezsőné és dr. Molnár István vm. főlevéllárnok művészi játéka töltötte el gyönyörűséggel a hallgatóságot és „Erős vár a mi Istenünk“ közének eléneklése után egy felejthetetlen szép vallásos estély emlékeivel távozott otthonába. KORKÉPEK. Karcolatok a hétről. Pyhdmaa fnn falucskából reszkető betűs, öreg kéz irta levelet hozott a posta Magyarországra. S. V. Renko finn evangélikus lelkész irta a levelet. Az van benne, hogv nemrégiben Budapestet fogta a rádióján s ép evangélikus istenti zteletet sikertilt hallgatnia. Annyira megtetszett neki a magyar nyelv s annyira vágyat érzett arra, hogy a magyar evang. rádió-identisztelet áldását ő is élvezhesse, hogy elhatározta: megtanul magyarul. Most a kis finn falu öreg lelkésze már nagyban birkózik a magyar nyelv tanulásával. Tudnánk-e mi ennyi al'lozatot hozni azért, hogy az istentisztelet áldásában részesülhessünk f Vérüket ajánlották fel a nöyen- dékek tanítójuk megmentésére. A tanító iránti hálás szeretet ritka példáját mutatta meg a székesfehérvári állami fiúnevelőintézet 24 növendéke. Ebben az intézetben a javitónevelésre Ítélt fiúkat nevelik, akik 24 főből álló családokra vannak osztva és egy-egy családfő tanító vezetése alatt élnek intézet falai' között. Az egyik családfő, Javorniczky Dezső, a Harangszó jeles tollú belmunkatársa megbetegedett és mivel állapota súlyosra fordult, beszállították a székesfehérvári kórházba. A kórházban megállapították, hogy a tanító élete csak vérátömlesztéssel menthető meg. Ez a hír tudomására jutott a Javorniczky családfő családjába beosztott 24 fiúnak is, mire a 24 fiú megjelent az intézet igazgatójánál és felajánlotta vérét a tanító megmentésére. Dr. Berzsenyi Zoltán, a kórház igazgatófőorvosa, kiválasztott a fiúk közül ötöt, majd a megejtett vizsgálat után két fiúból, névszerint Fried Kálmánból és nemes Szántó Józsefből 300—300 köbcentiméter vért ömlesztettek át a családfő ereibe. Javorniczky Dezső állapota jobbra fordult és remélik, hogy mielőbb gyógyultan hagyja el a kórházat. A magunk részéről is imádságos lélekkel kérjük a jó Isten megsegítő, megáldó kegyelmét részére, hogy élő hitből, meleg szívéből fakadó Írásaiban még sokáig gyönyörködhessen és épülhessen a Harangszó olvasó közönsége.
