Harangszó, 1929
1929-12-01 / 49. szám
1929. december 1 HARANCISZO. 381 Miért szeretem Sopront? Irta : Szigethy Lajos. 9 Sopronban elevenen élt Luthernek szónoki lelke is, aminek olyan nagy a jelentősége a mi igehirdető egyházunkban, v A nagy egyházi szónokok sora Gerengel Simonnal, az első pappal kezdődik. Itt csak azokat említem meg, akiket személyesen ismertem. Mint kis diák hallgattam még a nagy Kolbenheyert, Arany Toldijának fordítóját, nagyobb diákkoromban Freitagot, Brunnert. Ez utóbbiért, a testben-lélekben egyaránt kiemelkedő papért mindnyájan lelkesedtünk. Legjobban egy kőszegi kis termetű theologus Kollégánk, aki a homiletikai gyakorlatokon egészen a nyomdokain járt, sőt utánozta. Ez azután olyan komikus hatású volt, mintha valaki pásztorsipon utánozná az orgona bugását. El is neveztük kis Brunnernek. Nagyon szívesen hallgattam Zábrák Dénest, aki azért is kedves volt nekem, mert tősgyökeres balatonmel- léki magyar ember létére olyan szépen megtanult németül prédikálni. Később, mikor a jó Karsay püspök felhívására magam is német lelkésznek mentem el, Zábrák példája bátorított és lelkesített. Ezek általában németül szónokoltak. Az én időmben ugyancsak egy-egy líceumi tanár volt a magyar hitszónok. Eleinte Petrik János Jakab, utóbb Veres József, végül Poszvék Sándor. Az ékesen szóló Veres Józsefet szülőfaluja, Orosháza hódította el Sopronból. Utóbb országos hírű szereplése az volt, mikor Torinóban Kossuth koporsójánál az egész magyar nemzet érzését tolmácsolta. Legnagyobb hatással voltak ránk szeretett igazgató-tanárunknak, Poszvék Sándornak formailag és tartalmilag királyi, pompásan előadott prédikációi. Aminek elméletét egy héten ét homiletikai óráin kifejtette, arra vasárnap ő adta meg a legtündöklőbb példát. « Sopronban erősen lobogott a zenélő Luthernek lelke is. Sopron egyházi érleiemben is zeneváros. Egyházi zenekara, toronyzenéje mindig hires volt. Az én diákkoromnak egyházi zeneélete is méltó volt Sopron legszebb múltjához. Hányszor an- daíodott el lelkem az Altdörfer zenészdinasztia idősebb tagjának csodálatosan szép orgonajátékán. Ma is, ha a templomban a Dunántúli énekeskönyvet a kezembe veszem, soproni szívem fennen dobog a büszkeségtől, Hiszen ennek énekeit kilenctized részben volt soproni diákok írták. Ha a kórusban felbúg az orgona, jól esik tudnom, hogy a kántor előtt Kapi Gyula Korálkönyve fekszik és hogy a gyülekezet lelke ez áldott emlékű egykori soproni diák és tanár géniuszának szárnyain emelkedik fel a harmónia kútfejéhez, Istenhez. • Szeretem tehát Sopront úgy is, mint a zenélő Luther fiainak városát. Sopronra gondolva sokszor eszembe jut a költői szó : „Wo man singt, die lass dich ruhig nieder. Böse Menschen haben keine Lieder“. — Amit magyarul így mondhatnánk: „Ahol dal zeng, ott bátran pihenj meg, Rossz emberek dalra sohse kelnek.“ « A soproni gyülekezetben mindig élt Luthernek a nagy tanítónak lelke is. Már Gerengel Simon nemcsak mint lelkipásztor és szónok, hanem mint tanító is nagy volt. Vallástani iskolakönyvét még kétszáz év múlva is használták Sopronban. Hányszor mondta az édesanya kis leányának, mikor ez kérezkedett, hadd menjen át játszani a szomszédék Rezellijéhez : „Wart a pisszel. Erst musst du Deinen Gerengel lernen." Mór Gerengel alapította meg a latin iskolát, mely őse a mai líceumnak. Es amely nem volt közönséges középiskola, hanem theologiai és jogi osztályaival valóságos csonka egyetem. Ez is bizonysága a Sopronban élő lutheri léleknek. Egy gyülekezet tartott fenn főiskolát az egész egyházkerület részére. Csak az ötvenes évek vége felé lett az egyházkerület a líceumnak társtulajdonosa, majd fenntartója. « Szeretem Sopront líceumáért. Ha én el tudnám mondani mindazt, amit ez áldott alma mater iránt érzek I Dehát „nem érez az, ki érez szavakkal mondhatót“. Milyen elevenen áll előttem az a régi líceumi épület, udvari falába beleépített római sírköveivel. Ezeken betüzgettem, deklinálgattam az ismerős latin szavakat. És tízesztendős koponyámban derengeni kezdett a sejtelem, hogy az a Róma valaha világot átfogó eleven erő volt és hogy a latin nyelvet talán mégsem a szigorú, derék Scheffer Károly tanár úr találta ki a mi gyönyörűségünkre. Hadd vessem emlékezetem egy-két fénysugarát líceumi diákkorom nagy tanóraira. Mintha ma volna, amikor kilenc éves koromban édes atyám oldalán ott álltam Petrik János Jakab igazgató úr félelmetes színe előtt. Rómijesztett, de mosolygó arccal, hogy fiatalságom miatt nem írhat be az első osztályba, ha csak meg nem felelek a felvételi vizsga gyanánt feltett arra a kérdésre: „öt kifli, meg hat zsemlye menynyi?“ Veríték csörgött aló a két orcámon. Akár azt mondom tizenegy zsemlye, akár azt mondom tizenegy kifli, mindenképen megbuktam. Isteni sugallat szállt meg és kivágtam bátran: „Tizenegy darab 1“ És felvettek az első osztályba I így lettem polgára az én áldott szükebb hazámnak. Béiratósomkor súgta a fülembe jó apám, rámutatva egy töpörödött ősz szakállu emberkére : „Nézd fiam, ez Lehr András, Petőfi egykori tanára“. Gyermeki áhítattal néztem ró, elgondolva: milyen okos és tudós ember lehet az, akitől még Petőfinek is volt mit tanulnia. ■ Mintha elevenen előttem állna, úgy látom Domanovszky Endre mosolygós arcát, amint elefántcsont-kampóju sétapólcájóval tréfásan megfenyegetett bennünket, a líceum udvarán lármásan hancurozó kis diákokat. Súgva mondtuk egymásnak, hogy Domanovszky tanár úr a legnagyobb diákokat tanítja filozófiára. Mi lehet az a filozófia; nem is sejtettük, de őt annál jobban bámultuk. Később értettem meg, hogy ő volt egyike a legnagyobb magyar filozófusoknak. (Folyt, köv.) EGYRŐL-MÁSRÓL. A mindennapi életből. Háromezer iskola szülők részére. Szülők számára 3000 iskola nyílt meg Amerikában az utolsó évber^ 300.000 szülő látogatta az iskolát. Negyven éven felüli szülők már nem iratkozhatnak be a tanintézetekbe. HETI KRÓNIKA. A kormány a mezőgazdagági termelés megjavítására larifális és vámpolitikai mérsékléseket kíván életbeléptetni. — Külön törvényjavaslat készül a természet- védelem ügyében. — A miniszterelnök legutóbb felvetette a bizalmi kérdést. A jóvátétel ügye még nem érett meg arra — úgymond — hogy a képviselőhóz plénuma tárgyalhassa. Pozsonyban magyar és zsidóellenes tüntetések voltak. Az osztrák nemzeti bank leszállítja a kamatlábat. A bolgár kormány elfogadhatatlannak jelentette ki a jóvótételi bizottság ajánlatait. A román posta elsikkasztotta a magyar c’mzésü leveleket. Az angol konzervatív párt kongresz- szusa elitélte a Macdonald kormány politikáját. A francia kamara újból bizalmat szavazott Tardieu kormányának. A lengyel kommunisták központi bizottságát elfogták. A szovjet büntető expedíciója 100-nóI több parasztot agyonlőtt, mert ellentállot- tak a szovjet gabonarekvirólósának. Ukrajnában ellenforradalmi szervezetnek jöttek a nyomóra. Az olasz király fegyveres kísérettel lépi át a Vatikán határát. Németországba szállítják a Szibériából kivándorló parasztokat. Az amerikai magyarok hatalmas szervezkedést indítottak a békerevizió érdekében. Isten nem csúfoltatik meg. Stettinben és más városokban Zielowsky kommunista több hónapon át izgatta a munkásokat s ördögi ékesszólá- sával sok rosszat cselekedett. Egy gyűlésben egy hívő lelkész ellen felemelte öklét s így kiáltott feléje : „Csak segítse őket az Istenök, minket majd megsegít az öklünk!“ Egy p.erc múlva szél ütötte s keze, karja, egész jobb oldala béna lett. Midőn kábéltságából magához tért, a diakonissza kórházban találta magát, melyet ugyan még nem régen szintén becsmérelt. A szeretetteljes ápolás, amit ott talált, megtörte haragját, s egy este azt hallották, hogy így imádkozik: „Irgalmas Isten, a Jézus Krisztus, a mi közbenjárónk kedvéért kérlek, adj egy kis álmot az éjjel és hinni fogom, hogy vagy, hogy létezel!“ Az Úr könyörült rajta és Zielowsky mint megtért keresztény kelt fel betegágyából. Ezekután fáradhatatlanul, buzgósággal dolgozott még egy pár hónapig Isten országáért. Ismerőseit az Istenbe vetett bizalomra, hitre, imára, a vasárnap megszentelésére és keresztényi életmódra buzdította. A csúfolódó, de megtért hívő 1923- ban hazatért Urához!
