Harangszó, 1929
1929-12-01 / 49. szám
378 HAR ANOSZD, 1929. december 1. milyen ajándékokban részesíti őket szüleik gondos szeretető folytán az Ür Jézus Krisztus? —; éppen úgy mi: ifjak, meglettek és öregek, elöljárók és alattvalók, vezetők és vezetettek egyaránt boldog reménységben tekintsünk a világ Üdvözítőjének eljövetele elé, mert ö a mi számunkra is tartogat olyan drága kincseket, amelyeknek értékét csak akkor fogjuk tudni a maga teljes valójában megbecsülni, amikor azok már a mi birtokunkban lesznek. Ne éljünk úgy, mintha testben sohasem halnánk meg, hanem éljünk úgy, mint amiként lélekben örökké élünk. Az egyházi új esztendő első napjaiban Krisztus nevében kopogtatok be a „Harangszó“ összes, hűséges olvasói megtépett, meg- sebbzett lelkének ajtaján, hogy bebocsátást, szállást kérjek, de nem .a magam, hanem Annak számára, Akinek hozzánk való minél dicsőségesebb eljövetelét oly eredményesen, hathatósan, sikerdúsan és áldásosán mozdítja elő ezen, hetenként megjelenő, közkedvelt egyházi lapunk minden egyes száma! Scott Walter a Bibliáról. Mikor Scott Walter így szólt halálos ágyán szeretteihez: adjátok ide a könyvet, csodálkozva kérdezték övéi, hogy melyiket? Mire azt felelte, hogy csak egy könyv van ezen a világon és pedig a Biblia. T emplomkerüiők. Irta : Csőváry Dezső. Két petrence, három kalangya, Ne légy, pajtás, a pap bolondja. Így szól, aki mindig bort iszik, Míg a temetőbe nem viszik. Három tallérom volt, elástam, Megszáradt a torkom, felástam. Így szól. aki mindig bort iszik, Míg a temetőbe nem viszik. A templomba siető emberek nagy megbotránkozással hallgatták a duhaj nótát, amely a nyitott kocsmaajtón keresztül szentségtelenitette meg a vasárnap áhítatos csöndjét. Duhaj Pista és Pöszmög András mulattak, mint rendesen. Minden vasárnap meglátogatják az öreg Weisz Adóit kocsmáját és addig ki nem jönnek onnét, amíg valaki ki nem dobja őket. Az a valaki pedig mindig a biró, aki izmos két kezével úgy dobálja ki a két elázott atyafit a kocsma ajtaján, mint Szent Péter a bűnösöket a menyország kapuján. Most is éppen akkor lépett be a biró, amikor tele tüdővel fújták: „míg a temetőbe nem visznek — Nem a temetőbe viszlek én titeket — harsogta Nagy Pál biró uram — hanem „Hittérítés körtével.“ (Vidéki lelkész emléke fővárosi Író könyvében.) Irta : Paulini Béla. — Beküldte : Sincerus. P aulini Béla ismert nevű fővárosi író Harsányival és Kodály jeles zeneszerzővel együtt irta a „Háry János“ című magyar dalművet. Nem csak az operaházban adták ezt nagy sikerrel, hanem a nyáron Csőváry Dezső ev. lelkész elég merész volt, hogy ezt a művészi darabot Csákvárott egyszerű vidéki műkedvelőkkel is előadatta. A csákvári születésű Paulini Béla is Kodály és több fővárosi művész és művésznő kíséretében lement Csákvárra, hogy ezt a nem mindennapi magyar művészi vállalkozást megnézzék és meghallgassák. Azóta a P. H. képes lapja is közölte a csákvári opera előadás képeit és külföldön is hire ment a dolognak. A londoni Observer foglalkozott a csákvári műkedvelők előadásával. Paulini Béla már ifjúkorában is adott ki egy tréfás képekkel díszített könyvet, „Emlékirataim’' címen. (Budapest 1914.) És ennek V. fejezetében talán akaratlanul is értékes emléket állított Csákvár akkori ev. lelkészének. Szép bizonyságot adott vele a vidéki prédikátor pedagógiai és lelkipásztori bölcse- ségéről. íme itt közöljük a 29. lapon olvasható nevezetes fejezetet szószerint: a község dutyijába, ti templomkerülő, naplopó gazemberek ! A két berúgott ember mámorosán ordította': — mutyiba ? mutyiba bankot ütünk I — Dejszen, ütök én kentekre akkorát mutyi nélkül is, hogy menten kiviszik kenteket a temetőbe, ha azonnal nem kotródnak haza ! Duhaj Pista csak a kotorni szót értette meg s azonnal kihöppent száján a nóta. — Kotortam eleget, kotorjon mér más is, Öleltem a babám, ölelje már más is! — No, nem igaz Andriskám, én édes egyetlen jó komám ? I — Igaz, istenemre igaz —■ bömbölte Andris. — A szegény ember egész héten csak kotor, oszt megest kotor . . . mindig csak kotorja azt a büdös fődet.. . hogy az Isten süjjesztené el.. . de a pízt mégis az urak teszik zsebre 1 . . . — És még meg se engedik, hogy ilyenkor kifújjuk keserűségünket — rikoltotta Pista I — No, de most már elég legyen I Egy- kettő, indulj kifelé, mert nyakatok köré cserdítek a község botjával — kiáltotta a biró. — Már minthogy a mi nyakunkba ? I — Nem is a Bunda Bandiéba 1 Hittérítés körtével. „Ott kezdődött a dolog, hogy megszülettem. No, né... S folytatódott, hogy a keresztségben Béla, Pál, János nevet kaptam és hogy a katolikus templomban tartottak a keresztvíz alá. Az elemit is katolikus iskolában végeztem és már-.már azt terveztem, hogy idővel plébános leszek. Esetleg kanonok is. Amikor tiz esztendős koromban kiderült, hogy át kell mennem az evangélikusok táborába, mivel az állam, az olyan, hogy szigorúan megköveteli: atyja vallását kövesse a fiú, ne pedig anyjáét. Azt a két hónapi vakációt tehát, mely az állami középiskolába való beiratkozást megelőzte, azzal kellett eltöltenem, hogy elfelejtsem a katekizmust és megtanuljam a kátét. Az evangélikus papot, amikor elvezettek hozzá, nagyon gyűlöltem. Ügy éreztem, hogy olyan emberrel kerültem szembe, aki erőszakot akar elkövetni a lelkemen. A kátét pedig, amelynek egyszerű szürke fedele volt, nagyon lenéztem a piros kötésű katekizmus mellett. Az evangélikus’' pap — jóképű, gömbölyű emberke — észrevette ellenszenvemet, természetesen. S nekem támadt? Dehogy is! Igen bölcsen, nem erőltette a dolgot azzal a luteránussággal. Mindössze kézbe vette a kátét — ki se nyitotta — és levitt sétálni a kertjébe. — Már pedig abból nem lesz semmi I A biró nem sokat teketóriázott, hanem egyenkint úgy penderítette ki őket a kocsma ajtaján, hogy hasmánt csúsztak kifelé, végigsöpörve az utca porát. Olt künn egymásra nézett a kél cimbora és elkezdtek röhögni. — Hö-hö-hö . . . most már itt volnánk legalább nem jöttünk gyalog. Föltápászkodlak és egymást támogatva balanzsíroztak az utcán, borízű hangon ordítozva egyik kedvenc nótájukat. „Ki az urát nem szereti: Sárga répát főzzön neki, Jól megsózza, paprikázza, Hogy a hideg is kirázza. Elment az én uraam Pestre, Majd hazajön szombat este, Főzök neki jó vacsorát Keménymagos isten-nyilát 1“ Duhaj Pista háza elé ért a két cimbora s ott megálltak és bambán néztek egymásra, mert a házból vidám nótaszó hangzott. — Mi az, komám Pista, tán keresztelő van ? — Fene van I Nézzük meg . . . gyere be te is 1 Lassan odasompolyogtak az ajtóhoz és benéztek. Hát uram bocsá’, ottbenn a két
