Harangszó, 1929
1929-11-03 / 45. szám
348 BARANQSZO, Nov. 9. Egységes szellemi 26—33. Ma a jóizlés s állami törvény biztosítja, hogy senki ne beszéljen bele a prédikációba. Ma inkáob az a baj, hogy egyik templomban így beszélnek, másikban amúgy. Sőt ugyanazon szószékben is egyszer a világi bölcsesség, másszor a Kereszt evangéliuma van előtérben. Boldog az a gyülekezet, hol mindig egységesek, mert igeszerűek — a bizonyságtételek! Nov. 10. Megegyszer a nőkről. 34—40. Voltak ugyan női próféták, de joggal állít fel Pál a nőkre egy tilalmat. Van a gyülekezeti szolgálatnak egy neme, melyben a legbuzgóbb nők mindig illetéktelennek fogják tartani magukat. De csak azért, hogy annál inkább betölthessék azt a helyet, mely viszont őket illeti meg. Ám az áll reájuk is, ami általában a kharizmákra: akik a legkisebb szolgálatot vállalják, azokat érje legnagyobb tisztesség I Gáncs Aladár. Halottak emlékének. A természet haldoklik. Fák és bokrok elhullatják megsárgult lombjaikat; a nyárnak kedves, tarka virágai lankadtan hajtják le dércsipte, szinvesztett szirmú fejeiket; lábaink alatt száraz avart zörget a síró őszi szél. Az elmúlás, az enyészet képe mindenfelé, amerre szemünk tekint. Még a napnak bágyadt sugára sem képes áttörni az eget borító szürke ködfátyolon. Közeledik halottak napja. Nyílnak mér a sírok virágai, a krizantémok, mintegy ajánlkozva elköltözött szeretteink iránt érzett kegyeletünk jelképéül. Halottak estéje I Szomorú, de magasztos és tanulságos est. Szomorú, mert fájdalmas volt az elválás azoktól, kiket itt a szeretet fűzött hozzánk s akiknek most mór csak sírjaikat látogatjuk meg. Magasztos, mert az élők el nem múló kegyeletét tanúsítja az elköltözöttek iránt. És tanulságos, mert a temetőben, a holtak csendes birodalmában elmélkedhetünk legmélyebben az élet múlandóságáról és ama másik, örökéletről, mely a rövid földi élet után következik. Zarándokoljunk ki halottak estéjén a temetőbe 1 Vigyük ki elhunyt szeretteink sírjára a megemlékezés, a kegyelet jelvényét, a gyászvirágokból, krizantémokból font koszorút. S ha felgyújtottuk az irántuk még most is égő szeretetünket jelképező sir-mécset, küldjünk édes pihenésükért egy-egy buzgó fohászt az égbe I Azután tekintsünk körül a temetőben. Mennyi, a szív mélyéig ható szomorú kép tárul elénk I Itt szülők könnyeznek korán elköltözött gyermekük sírjánál; amott árvák borulnak zokogva elhunyt szülők keresztjére ; odébb bánatos özvegy ontja könnyeit örökre elvált hitvestársa sirhalmára. Ott ifjú lány siratja korán elhalt jegyesét, majd testvérek bánatos fohásza száll égbe tért testvérük utón. És ne térjünk vissza a temetőből mindaddig, mig szívünk, lelkünk legszentebb érzelmével meg nem emlékezünk ama jeltelen sírokról is, amelyek idegen országban elhagyottan, értünk küzdött s hősi halált halt szeretteink, honfitársaink áldott porait takarják. Keressük fel lelkileg az elhagyott, de nekünk szent sírokat is és hálaérzelemből, őszinte kegyeletünkből, honfiúi és hon- leányi fájdalmunkból font koszorúnkat helyezzük reájuk 1 CuaJWk Lydia. A wartburgi remete. i. Csend és sötétség ... Mintha a világ Egy óriási, komor kripta volna, S az alvó emberek : egy nagy család, Melyet elnyelt a kripta nyirkos gyomra... Csend és sötélség ... Lomha, fáradt éj Terpeszkedik a fásult, bus világon, Csak Wartburg vára — rettentő gránátos — Áll őrt sötéten éjbefulladt tájon .. . Sehol egy ember, sehol egy lélek, — Csak a szél, ez a kóborló lovag Váglat sziláján hegyen-völgyön át. Meg-megrengetve a falombokat. .. Sötét a föld, Sötét az Ég: Sehol egy csillag, egy mécs nem égi... ... De nem ... Mi ez ? Wartburg várának Egy ablakából éber fény dereng, Mint óriás szem, mely. mintha kutatna Egy cél utón a vak sötétben lent S ki az, ki virraszt mécs világa mellett ? Ki az, ki ébren van ez éjszakán, Mikor mindnyájan fáradtan pihennek Bódult álomban a munka utón, — Ki az, ki virraszt mécs világa mellett? ...Egy férfi ül magában elmélyedten A mécsvilágos, szűk, kicsiny cellában, Előtte van az írás, toll kezében És dolgozik ... A szeme, arca lázban 1 Vájjon ki ez ? ... Igen ... ez ő ... ez Lutheri A wartburgi legendás remete, ö virraszt itt, ő, eltévedt korának Örökké éber lelkiismerete. Ez ő: a Férfi, ki dongó léptekkel Indul majd téged meggyőzni világ. Ki dacosan dobbant az ár elé És úgy dörögte : eddig 1 ne tovább I A Férfi, aki először hirdette : Nem szolga, hanem szabad sas a lélek 1 Engedjétek őt szabadon szárnyalni S trónja előtt hódolni Istenének I Ez ö, ez Luther . . . Tépődve mereng A kicsi mécses reszkető lángjába, S mig a világ fáradtan elpihent, Keserves gondját ő vette vállára I És birkózik a rettentő teherrel. Két fegyvere van : hit és akarat, Útja csak egy : az egyenes előre, Vissza-utnincs, — olt hid mór nem maradt! Kinn a világon bús sötétség fekszik ... A kis szobában éber mécses ég! Kinn megriadtak, tétovák a lelkek ... Itt egy eszmétől forró lélek él I A világon már át- meg átcsattantak Már átvonaglolt róna, völgy, hegyek S megreszketett a népekben a lélek 1 Már szárnyra kaplak a wormsi szavak. Mór átrepült az Ige a világon. De a wartburgi bátor remetének Nagy útja van s a lázas éjszakákon Mécs fényénél ez utat keresi... II. Hajnallik ... A Nap lángoló korongja Első sugárit már a Földre szórta. Sóhajtva ébred a széles világ S a madár ajkán feltrilláz a nóta... 1929. november 3 A wartburgi nagy remete feláll. Ablakhoz lép. S szent tűzben égő szemmel Féltőn vizsgálja ót a messzi tájat. Melyért így virraszt lelkes gyötrelemmel. S két szeretet-könny gördül le szemén, Imára kulcsolódik két keze : És hangos szóval hívja Istenét Segélyül a wartburgi remete . .. A Nap sugári alakját átfonják És glóriába fontán ahogy áll olt: Fejét keményen újra felveti S dongó léptekkel úgy indul neki: Felrézni és meggyőzni a világot. Adamkovlcs Ágost. KORKÉPEK. Karcolatok a hétről. Az autósoknak már van védőszentjük, Szent Kristóf személyében, aki annak idején nagy híve volt a gyorsaságnak, a műszaki haladásnak. Sót a rómaiak nőiszentet is tisztelnek, római szent Franciska személyében. Mostan néhány párizsi újság föl- hánytorgatja a méltánytalanságot, amiért nincs védőszentjük a szegény gyalogjáróknak, akik a cikázó gépkocsik sorfala között tipegnek, táncolnak, tornásznak s a nap és éjszaka minden órájában életüket teszik kockára azért, hogy „közlekedhessenek“. Nekik valóban nagyobb szükségük van védőszentre, mint az autósoknak, akik párnaülésükre dőlve, bizonyos fölénnyel tekintenek a zajgó utcára. Nem beszélve arról, hogy a védőszent egyébként az autósoké is lehet, hiszen hébe-hóba ők is leszállnak gépkocsijukról, hébe-hóba ők is tesznek néhány lépést. Egy újságíró tanulmányozván a szentek életét, kisütötte, hogy erre a célra legalkalmasabb egy igen jámbor, kegyes szent, Szent Kunigunda, aki hóhérai legnagyobb csodálkozására az eleven parázson úgy járt, hogy talpait nem égette meg. Manapság csak ilyen csodás képességgel lehet járni az utcákon életveszedelem nélkül. Mi, evangélikus keresztyének, ajánljuk életünket továbbra is csak az Úr Isten oltalmába. Ha ő velünk, kicsoda ellenünk! • Kudarcot vallott az istentelen- ség. Moszkva vallásellenes propaganda egyetemet akart felállítani Lengyelországban. Azonban a leg- messzebmenő propaganda ellenére sem jelentkezett az előadások megkezdéséhez szükséges minimális számú egyetemi hallgató. így a buzgó szovjet tanárok vallásellenes előadásaikat nem tarthatják meg.
