Harangszó, 1929
1929-08-25 / 35. szám
266 HARANQSZO. 1929. augusztus 25. a Köröndön levő Bethlen Gábor- szoborhoz tervezett felvonulás, zászlószentelés, a serlegavatással egybekötött ünnepi vacsora, iskolai ünnepségek, a vidéken hangversenyek, a törvényhatóságok közgyűléseinek ünnepi megnyilatkozásai stb. Tervbe vették népszerű tűzetek kiadását és Bethlen Gábor- emlékérmek készíttetését is. Az Intézőbizottság irodája a Vilmos császár-út 55. sz. alatti Erdélyi Házban van az I. emelet 4 alatt, ahonnan minden érdeklődő bővebb felvilágosítást nyerhet. Az intéző- bizottság vezetői: Bethlen Pál gr. dr. és Ugrón Gábor dr. társelnökök, Benedek Zsolt dr., Jancsó Benedek dr., Józan Miklós, Kaizler Lajos, Kilényi Lóránt dr., Lukinich Imre dr., Makkai Jenő, Raffay Sándor dr., Ravasz László dr., Sebess Dénes dr., az intézőbizottság tagjai. A legdrágább könyvboríték. Londonban árverésre kerül egy Biblia, amelynek borítékját a világon a legdrágábbnak tartják. Zaley orosz hercegnőnek a tulajdona, aki más egyéb kincsekkel a cári palotából hozta a Bibliát Angliába. A Biblia egyik borítékja, amely 12 cm. széles és 18 cm. hosszú, gazdagon van gyémántokkal és smaragdokkal kirakva. A tábla egyik sarkában gyémántokból kirakott kereszt ragyog. A könyv zárja zafírokból van, a címe pedig vékony aranylemezekből való. Mennyivel drágább az a lelki tartalom, amely benne van! Tomory. Irta: Rácz Sándor. Mohácsi mezőkre leszállott az este; Tomory szolgája az ég alját leste. Lecsúszott már a nap vérpiros korongja S még soká piroslik nyugoti ég alja. Csillagok gyúladnak, nincs az égen felhő. „Véres nap lesz holnap, ha nem zuporeső,“ Mondja társainak a vezér szolgája És összekulcsolva kezeit imára, — Kéri a magyarok szent patronájától: „Ne feledkezzél meg szegény magyarokról!“ Mohácson, Nyárádon is imára húzzák, Ott bent a sátorban az „Angelus-t mondják. A tábortüzek már égnek szerte-széjjel. „Merre van a vezér?“ Hallatszik az éjben. Eb, ahogy megleli útbaigazítva — Tajtékzó lovát csatlósokra bizva — Megyen a hírhozó Tomory elébe : „Kegyes Uram tudd meg, hogy Szulejmán Napkeletkor indul Baranyaváráról; [népe Holnap megérkezik s nincs hír Zápolyáról!“ ... Gyors híradók mennek a táborba széllyel Megtudatni a hírt a többi vezérrel. Fegyverét mindenki újból megvizsgálja S a sereg a harcot bizó hittel várja. Elpihen a tábor. Nyugovóra térnek. De nyugtalan álma van ma a vezérnek. Berzsenyi Fohászkodása. A Harangszó vallásos lelki! olvasóinak ajánlja H. B. A világirodalomnak egyik legfenségesebb himnuszát Berzsenyi Dániel írta meg, a vasmegyei Kemenesalja szülötte, a soproni ősi Alma Mater neveltje, a nagy költőpapnak, Kis Jánosnak jó barátja és komája. Helyének és Sömjénnek festői szép vidéke, a kis diák szemében égbenyúló soproni hegyek, a magányosan emelkedő koporsó alakú Ság-hegy, lelkipásztorának mély vallásos érzéstől áthatott szónoklatai, magyar és világirodalmi olvasmányai mind-mind azt eredményezték, hogy a nagytehetségű falusi nemes gazda tollat fogott s írt, ahogy a Múzsa ösztönözte, írt, ahogy Istenének közelléte megih- lette, ahogy vallásos lelke tollba- mondta. Mikor mintegy 30 évvel ezelőtt Dömölkön, utána Simonyiban jártam, Simonyi filozófus papjával: Mód Lénái ddal töltöttem el par órát a még élő aggastyánnak: Hajas Lajos bátyánknak a szőlejében. Kant világhírű bölcseletét magyarázta s bíráló megjegyzésekkel kísérte a tudós lelkipásztor. Napnyugta utón a domboldalról a nagy síkságon végigtekintve önkénytelenül levettem a kalapomat. „Mit gondolnak — szól a lelkes férfiú miért vette le ez a fiatal ember a kalapját? Lássák testvéreim, akaVisszaszóll a lelke Fogaras várába ; [nya. ... Nem érsek — még mindig végvár kapitá- Most jöttek meg épen a török hajszából, Valaki integet a vár ablakából. Az a valaki a vérnagyék szép lánya, — Tomory kapitány szerelmes mátkája. Le is kiált hozzá, hogy még ma elvárja. Ö visszaint neki, hogy nem soká várja. De amint vonulna a sereg a várba, Hirtelen felébred, félbemarad álma. Eszénkedik, töpreng, sóhajt: Uram bocsá’l Ez a hiú álom mit jelentsen most má’ ? ... Majd elalszik végre s újra csak a régi: Második mátkája integet most néki. Szebeni nagy utcán kiáltja utána : „Elvárlak estére a felső vártára“ I S integet utána fekete kendővel, ők pedig vágtattak versenyt a szellővel. ... Újra csak felébred. Megint csak álom volt. A sátor nyitásán ép rásütött a hold. Elfordul, fel is ül, — tűnődik az álmán, Mit jelent, hogy várják őt a felső vártán ? Egymás után hívja két halott mátkája, ... Avagy tán az égbe várják a vártára?... „Ahogy rendeltetett, úgy legyen Istenem 1“ S imába merülve őt kéri szüntelen : [pen I „Maradjon Kegyelmed szegény magyar né- Ne ragyogjon félhold a szép magyar égen I És értsenek egyet magyar a magyarral, Ne rongálják egymást a visszavonással 1“ ratlanul is leborul a természet nagysága előtt 1“ Ehhez hasonló jeleneteket a költő is átélt lelkében, mielőtt a Fohászkodást megírta volna. Az is valószínű, hogy a költemény megírásának a gondolata Sömjénben éile- lődött meg lelkében, ha a versbe öntés gondos munkáját a niklal remeteségben fejezte is be. Vallásos kérdésekkel különben is szeretett foglalkozni. A vasmegyei proteslánsság sokat harcolt meggyőződéséért s e küzdelem megacélozta az Ég felé fordított tekintetét. De a tudomány segítségével nem tudott, nem is tudhatott a költő eljutni Isten fenségéhez. A legnagyobb bölcselők sem tudták véges okoskodásukkal Isten létét bebizonyítani; oda kevés a tudomány, oda epedő, titkos kamrájába elrejtőző imádkozó lélekre van szükség. Csak az talál rá az Istenre, aki óhajtja léteiét, aki vágyó, sejtő szívvel keresi Teremtőjét. Pedig előttünk van az Ür! Mikor az ó- világ embere a Napra tekintett, istenét látta benne. Testi szemével ő sem, de isteneként imádta. Később már érezte, hogy másképen kell az' Urat keresnie s emléket állított az „Ismeretlenének. Pál apostol azután elkezdte neki ezt az „Ismeretlenét magyarázni. — Nekünk is lélekkel kell keresnünk az Urat, ah'/or rá fogunk találni. Puszta szemmel mi sem tekinthetünk bele a Napba. Erre tanít bennünket a költő is. Megszólítja ma... Soká Imádkozott, megnyugodott végül. Újra elaluszik, de nem álom nélkül: Újlaki kolostor sötét cellájában A feszület előtt küzködik magával. Cellaboltja nyílik, nagy fényesség támad, Megváltó arcáról a bocsánat árad: [hited. „Hű szolgám békélj meg! Mert nagy a te Nyugalmadat nálam, idefenn megleled I“ Isméden felébred ... Érzi itt a végzet I Még egy álmából már többé föl nem ébred. ... Pirkad Is immáron erősen a hajnal, Fölkel, imádkozik, szétnéz a táborban. Vezérivei várja, mig a király ébred. Mégegyszer, utolszor mindent megbeszélnek. Aztán csatarendbe áll a magyar sereg, De a csata sorsán senki sem kesereg. Késő délutánig türelmetlen várják, Hitetlen törököt, hogy megtámadhassák. . . . És ütött az óra. Bár ne ütött volna ! Huszonnégyezeren hullottak a porba. Hiába harcoltak oroszlán módjára, Tizenkét ellenség jutott egy magyarra. Elhullottak rendre. Maga a vezér is Halálos sebet kap, de tovább küzd mégis, Amig odaomlott bajtársak testére, Kikkel a hazáért összecsorgott vére. ... Meglelte nyugalmát. S a két halott mátka Az égi vártára nem hiába várta. &
