Harangszó, 1929
1929-01-20 / 4. szám
26 HARANQSZÓ. 1929. január 20. kicsi hajó törékeny árboca. Jöjj, edes Istenem, lépj lelkem hajójára. Fogd meg a kormányrudat erős kezeddel s erősítsd meg a vitorlákat. Bátorító szíveddel érintsd meg háborgó szívemet, hogy elcsendesedjenek kétségeim s legyen szívemben ismét áldott csendesség. Bizíatgass biztos segítségeddel mint a fájdalomtól reszkető gyermeket. Ha pedig nem használ gyengéd szavad, akkor rázd fel álmából szunnyadó lelkiismeretemet s magyarázd meg nekem mindennap újra és újra, hogy elveszített boldogságom helyett adhatsz új boldogságot, de hitem helyett új hitet nem adhatsz énnékem. Légy erősségem, én Istenem, hogy végiglen megállhassak és megtarthassam harcomban lelkem legdrágább kincsét : hitemet 1 Ámen. A gazdagok boldogsága. A kapucinus barátok bécsi templomában 12» koporsó van egymás mellett. Csupa Habsburg fekszik bennök. Az egyik koporsón koronás koponya van, egy másikon pedig, az Erzsébet királynéén, hatalmas töviskorona. Úgy éreztem, mintha az a vigyorgó koponya azt mondaná: „A gazdagság s a hatalom sem ment meg a haláltól.“ A töviskorona pedig arról beszél fájdalmasan, hogy a gazdagság és a hatalom sem ment meg a szenvedéstől. Nem tud a vagyon boldogságot adni. Nincs okunk irigykedni rájuk. Krisztus a gyárban. Irta : Gáncs Aladár. 5' — Hol -van már a többi ? Attól félek, itt mér nem a többiről van szó I — Apám I Egy angol tudós azt mondta, hőgy egészséges ország csak ott van, ahol mindenki a maga módján kész életét is adni a hazáért. Nemcsak a katonának kell meghalni tudni, hanem a papnak is az evangéliumért, a bírónak az igazságért s az orvosnak a betegek megmentéséért. Csak a tőkés legyen kivétel ? Nem emelkedhetik az rangban odáig, mint a pap. mint a katona, mint az orvos, sőt azt is hozzátehet- ném, mint az utolsó munkás a vasbénya mélyén ? Csak mi legyünk élősdiségre kárhoztatva s az áldozatos élet méltóságét elvessük magunktól ? Vagy azt legfeljebb mellékfoglalkozásképen, a jótékonyság apró-cseprő asztalkáinál űzzük ? Apám, Te nem fogsz ellenállni I Én jobban ismerem szívedet. Én kész vagyok Neked engedelmeskedni. De tudom, ha megláttad, miről van szó, nemsokára Te magad fogsz biztatni t Az öreg Dömölky Gábor felállt. Hidegnek. látszott. Raffay püspök előadása a protestáns öntudat mélyítéséről. Az Országos Bethlen Gábor- Szövetség jan. 10-én kezdte meg ezidei előadássorozatát új otthonában. Gróf Bethlen Pál felsőházi tag, a szövetség elnöke nyitotta meg „az alkotó protestantizmus“- ról hirdetett előadóciklust. Raffay püspök szélesen megalapozott fejtegetésében egyebek között a következőket mondotta: — Minél gazdagabb az öntudat, annál értékesebb az egyéniség, minél erőteljesebb az öntudat, annál színesebb az egyéni élet. A protestánsok ma is csak azt akarják, hogy hitük gyakorlásában senki őket ne háborgassa. Az evangélium terjesztését meggátolni nem lehet. A protestantizmus ma is tiltakozik vallásos kérdések politikummá ala- csonyítása ellen. A győzelemnek összetartás az előfeltétele. A protestáns öntudat négyszázéves teremtőereje semmivel sem mutat fel kisebb alkotásokat, mint a nem protestáns közösségek többezeréves öntudatáé. A protestáns öntudat ideálja maga a Megváltó, akinek apostola minden ember s akinek földi helytartója minden hívő. A protestáns öntudat mélyítése nem azért szükséges, hogy háborúságot keltsünk, hanem, hogy megnyugvást teremtsünk az evangélium leikével és eszközeivel. A protestantizmus az evangéliumnak e világban való tettreváltása. — Ellenállni nem fogok. De többet ne várj tőlem I . . . Azután kitámolygotl. mint aki vívódik roppant nagy dolgokkal s nem tud mit csinálni velük. VI. István lépett be. „Épen jókor I“ — gondolta magában. „Az öreg tekintetes úr bizonyosan megint kiadta a mérgét. De azért nem olyan rossz ember ő, mint amilyennek látszik . . . Ejnye, milyen különös most az én gazdám t Ennyi ideig hagy itt szótlanul állnom. Hogy üljek le? Jó. Ritkán szokott ez így tenni 1 Nem szokott engem megvárakoztatni 1 De hát mit tegyek ? Én csak nem kezdhetem I Pedig lehet, mihelyest elkezdeném, könnyebb lenne az úrnak is." A csend tovább tartott. Dömölky Gábor az egvik üzleti könyvet vette elő. ,Épen a múlt-év-végi mérleg volt benne. Ügy tett, mintha az érdekelné, de a tekintete sokszor felemelő volt, ki az ablakon, egészen fel a gyérkémény tetejéig. — „Különben ki tudja, hátha én miattam búsul? Nem hibáztam én el valamit? Mégis rossz volt, hogy a munkásoknak szóltam ? Talán a fülébe jutott valami ? „Szülőfalum harangja.“ Irta : „újmalomsoki" Kováts Dénes győri tb. közgyem. Amidőn Szigethy Lajos tanár úr fenti cím alatt irt cikkeit olvasom, kedves emlékezések rajzanak nekem is szívemben, mert nekem is az volt gyermekjátékaim egykori boldog tanyája, ami neki. Micsoda sóvárgással is néztük mi akkori gyermekek papék gyönyörű gyümölcsös kertjét, telve pirosló körtével, szilvával, s benne sétálni a Lajost meg a Pistát, akik akkor szakíthatnak a nektárból, amikor akartak. Különösen a Lajos, mert az volt a kedvesebbik, persze aki jobban tanult. Meg az öreg Szigethy Dániel tisztelendő úr, a papok mintaképe, a vajszívű jó ember, az Edvi Illések méltó utódja 1 Hányszor csókoltam neki kezet mikor kisétált a „tagra“, aminek — most már megvallhalom — a zsebéből várt körte volt az indító oka. Amint így hallom messziről felém csendülni tiszta protestáns falum kisharangját Szigethy Lajos cikkeiből, éppen akkor régi megsérgult írások kerülnek — Győr szabad királyi város levéltáréból — kezembe, amelyek szomorú eseményeket tárnak fel kicsiny falum templomáról és hős, elszánt elődeinkről. Szól pedig ez a sárga papir arról, hogy a pozsonyi helytartó tanács 1759 év aug. 30-án leír Győr város tanácséhoz, amelyben elmondja, hogy a barétföldi fogadóban hirtelen meghalt egy ismeretlen ember, akinél a következő tartalmú levél találtatott : „Az Ür Isten békessége és kegyelme és az ö Sz. áldása legyen a tek. Con- ventel I Midőn az Úr kívánta fel álléttatni az neve tisztességére való Sz. helyet, az Szent sátorát a pusztában, maga meg- szóllétotta Mózest is, ezt mondotta néki : Szóllj az izrael fiainak, hogy vegyenek az ő marhájukból és adjanak nékem ajándékot. Exod XXV. 2. Mi is az Istennek ezen intéseit előttünk viseltük, a malom- Boki sok nyomorúságok alá vetett és minden felöl megszoréttatott szegény kis gyüÉs nem is úgy, mint kellett volna I Talán ép azt látta, hogy mégis megvalósíthatatlan egy gyáros száméra: járni a hit utján ? Igaz, valamit én is éreztem I Először örültem és megvoltam elégedve, ahogy a munkástársakhoz szólni tudtam. De aztán este elfogott a nyugtalanság s még ma reggel is . . .“ István mester egyszerre összerézkódott. utána a lábával dobbantott. — Na, mi az ? — Szólt a gyáros nem valami bátorító hangon. — Engedelmet kérek, Nagyságos Uram, csak magamra haragudtam. Valami miatt elkezdtem aggódni s azután eszembe jutott, hogy ma már egyszer szólt hozzám Istennek szava : „Minden gondotokat O reá vessétek, Neki gondja van Reálok I" És reggel megfogadtam, hogy most mér többet efölött nem aggodalmaskodom. S most elég volt, hogy az én jó Uram arcát szomorúnak lássam, megint akart jönni az aggodalom. Ezért dobbantottam a lábammal, bocsánatot kérek érte. Dömölky Gábor egész megfordult a széken s úgy bámult István mesterre, mint a gyermek a váratlanul kapott ajándékra. — Honnét vette ezt ma reggel, István ? — A Bibliából!
