Harangszó, 1929
1929-04-07 / 15. szám
XX. évfolyam. 1929. április 7. 15 szám. Alapította KA Pl BÉLA 1910-ben. Laptulajdonos : a ooDániliii Latuer-SzövBtséö. 42 OrNKairoH Lathi'r-fizfiTil- kiivalj&ln* lapja. Kéziratok, előtizetésl díjait es reklarnAcioh a 4ARANGSZO Kzerkesatö kiadóhivatalaira* SzcntfccUhárdra (Vasvm.j kOldHndAk Sl^tizeiOHi Qlíogad .'ülndaii evaiig lelkes* 4a tanító Mbujbikou oil dobd »assrnsü Jfixus légy a mi oltalr* Hrőa várunk n bixon SaarkanaTA*kiadóhivatal i SZENTOOTTHÁRD. Vas varmegye. íli:dessük a Kris?iusfeltáinadasát. Elmélkedés a boldogságról. Irla : Javornltzky Dezső. Ján. XX. 18. „Elméne Mária Magdalena hirdeiven a tanítványoknak, hotjy ő látta az Urat és hogy azokat mondotta vala néki.“ O halandók közt Mária Magdolna, * * tehát egy egyszerű nő volt az első, aki a Krisztus feltámadásáról, mint megtörtént eseményről értesítette a tanítványokat. Nem a büszke főpapok, még csak nem is a tanítványok nyerték el itt az elsőbbséget, hanem az a nő, aki oly nagyon szerette a Mestert, hogy boldogtalannak érezte magát, amíg az Idve- zítőt meg nem találta. Milyen mélyre esett valamikor ez a nő I És most milyen magasra emeltetett! Valamikor a pokol zsákmánya volt, mint minden ember, aki nem az Istennek, hanem a világnak szolgál. Most pedig lett az Isten munkatársa. Az Isten nagy céljai kivitelére őt is felhasználta. Oh mily díszes és kiváló társaság lenne azok serege, akik a Krisztus feltámadását teljes meggyőződésből, mint valóságos tényt, mint a kereszlyénség sziklaszilárd alapját, prédikálták 1 Ha összegyűjthetnők őket a föld minden határairól, mily fenséges látvány tűnnék fel előttünk! De ezeknek elseje egy egyszerű, igénytelen nő: Mária Magdolna. Óh csak siessünk! Mert még a sornak nincs vége. A, társaság még nem teljes. Még az Úrnak sok munkásra, sok igehirdetőre van szüksége. Azért, aki csak teheti, jöjjön 1 A templomban, vagy a család körében, vagy az iskolában hirdessük a Krisztus feltámadását. Jézus, szép világom, Elmúlt éj sötétsége) isméden megújult Kegyelmed fényessége ; Mór testem és lelkem Álomból serkentek S buzgó kívánsággal Hozzád emelkedtek. Amen. f'Sröm lakozik a lelkekben. A 4-' hosszú ideig tartó, a bajokat, a gondokat, a szenvedéseket megsokszorosító kegyetlen tel rabságából végre-valahára felszabadultunk s szemtől-szembe köszönthetjük a tavaszt, hozsannával üdvözölhettük a feltámadást. A tavasz, amikor a természet ébredését, az alkotó, a teremtő munka megindulását jelenti, édes mindnyájunkra nagy, igen nagy hatással van. Serkentésével arra késztet, arra kényszerít bennünket, hogy erőteljesebb módon feleljünk meg az önmagunkkal és a másokkal szembeni kötelességeinknek, a boldogulási és boldogítási törekvéseinknek. Amióta az ember érző, gondolkodó és akarni tudó lény, mindig egy határozott főcél vezérli, annak megvalósításáért küzd, fárad, tevékenykedik és ez boldogságának a megalapítása, boldogságának a megszerzése. A boldogságról való elmélkedés, a boldogság kérdésének a fejtegetése tehát sohasem időszerűtlen, de a szíveket megfogó, a lelkeket megindító, a komoly munkásságra serkentő hatásánál fogva éppen a tavasz s közelebbről husvét tája az, amely erre a legalkalmasabb, erre a legmegfelelőbb. Ilyenkor az emberi lélek önmagába száll s igen fogékony a szép gondolatok, a nemes érzelmek, a magasztos eszmék befogadására és megtermékenyítésére, Ilyenkor — Krisztus szenvedésével, halálával és feltámadásával kapcsolatban — mindenki — a gyenge és az erős, a szegény és a gazdag egyaránt — melegebben érdeklődik minden iránt, ami az életet szebbé, kedvesebbé varázsolja, ami csak testi egészséget, lelki megelégedettséget, földi jólétet jelent és teremt, .ilyenkora boldogság után mindenki jobban áhítozik, ilyenkor a boldogság elnyeréséért mindenki erősebben vágyakozik. Egykor — talán nem is olyan régen, hiszen az évek oly gyorsan peregnek le az él t fájáról, hogy a múltba temetkezzenek — mi mindannyian telve bizalommal, vérmes reményekkel indultunk neki az életutnak. Drága jó szüléinknek áldásai és jókívánságai mellett kirepültünk a nekünk oly végtelenül kedves, felejthetetlen emlékekkel telt családi fészekből, hogy a saját eszünkkel, a saját szívünkkel boldoguljunk az életben. És eleinte valóban senki és semmi nem zavarta boldogságunkat. Csillogott a szemünk, ragyogott az arcunk — különösen idegenek előtt — később is, amikor már nem minden időben és nem minden helyen éreztük a boldogság kellemes érzését. S most, amikor a lelkünk az élet nehéz küzdelmében gyakran elfárad és kimerül, most a krisztusi erő nélkül igazi boldogságban nem is lenne részünk. A keserves élettapasztalat hatalmas érvekkel megtanított bennünket arra, hogy az ideális boldogság, a paradicsomi élet csupán a délibáb csalóka, incselkedj játéka, mert a boldogságot itt e siralomvölgyben állandósítani nem lehet, azt pusztán és kizárólag önmagunkból kitermelni nem vagyunk képesek. Nem, mert a mi boldogságunk elválaszthatatlan egységben van családunk minden egyes tagjának boldogságával, az szerves összefüggésben
