Harangszó, 1928

1928-11-11 / 46. szám

360 HARANQSZÖ, 1928. november 11. mégis Isten akaratán való megnyugvással tudatják, hogy forrón szeretett egyetlen le­ánykájuk, Jolán, életének 8-ik évében a győri kórházban okt. 27-én elhalt. — A haza­hozott drága hamvakat okt. 30-án helyez­tük örök nyugalomra a vanyolai ev. teme­tőben, — Nyugodjon békében ! — A korán elköltözött életnek ragyogjon az örök vilá­gosság 1 Özv. Gyalog Istvánné, született Gärtner Erzsébet úgy a maga, valamint rokonai nevében fájdalomtól megtört szívvel jelenti, hogy hőn szeretett férje, a legnemesebb vő, a legjobb testvér, igaz sógor és gondos nevelő apa Gyalog István nyug. főgimn. igazgató, a Bonyhádi Protestáns Kör dísz­elnöke, a Bonyhádi Takarékpénztár igaz­gatója, a tolna-baranya-somogyi ég. h. ev. egyházmegye iskolai nagybizottségának tagja f. hó 2-án este Vä9 órakor odaadó szeretettől áthatott boldog házasságának 26-ik évében, az ifjúság nevelésének szen­telt élete 73-ik és nyugalomba vonulásá­nak 11-ik évében rövid, de súlyos szenve­dés után szeretteitől körülvéve visszaadta lelkét a hatalmas Teremfőnek. Béke hamvaira! Emléke örökké élni fog. Gyalog István, özv. Molnár Kálmánná szül. Gyalog Erzsébet nevelt gyermekei. Gyalog Istvánnné szül. Zábrák Emilia mint menye. Gyalog János testvére. Özv. Gärt­ner Adolfné anyósa. Gyalog Jánosné, Lő- rinczy Lászlóné sógornői. Lőrinczy László, Gärtner Oszkár sógorai. Gabonaárak: Búza 25.90, rozs 24.70, árpa 26.30, köles 27.—, zab 25.50, tengeri 31.10, korpa 20.60 pengő métermázsánként. ÚJDONSÁGOK. Tarányi Ferenc főispán gyásza. Sú­lyos csapás érte dr. Tarányi Ferencet, Vas megye főispánját. Édesanyja, özv. nyirlaki Tarányi Ferencné, sí. Riefel Mária bárónő, hosszas szenvedés után Balatonfüreden elhunyt. Országos revíziós megmozdulás nov. 18-án. A Magyar Revíziós Liga, a Társa­dalmi Egyesületek Szövetsége, Egyesületek Szövetségébe tömörült egyesületek az ellen­séges megszállás tizedik, s Trianon nyol­cadik évfordulója alkalmából Csonka-Ma- gyarország egész területére kiterjedő tilta­kozó gyűléseket rendeznek november 18-án, a trianoni békeszerződés törvénybeiktatá­sának (nov. 13.) 8. évfordulóját követő első vasárnapon. November 18-án tehát az ország minden városában és községében revíziós gyűlés lesz. Elloptak egy szőnyeget az Egyetem­téri templomból. Budapesten az Egyetem­templomban tizenegy és tizenkét óra kö­zött, amikor a templomban kevesen tartóz­kodtak, ismeretlen tettes a Szent Pál-oltár előtt levő perzsa-szőnyeget ellopta. Lányi Ernőnek síremléket állíttatott a szabadkai közönség. Szabadka város társadalma közadakozásból díszes sírem­léket állíttatott Lányi Ernőnek, az ott el­hunyt híres zeneszerzőnek. A hajduszoboszlói mélyfúrás. Hajdú­szoboszlón az új mélyfúrás 1443 méterig haladt. A feltörő viz hőfoka 102 C. fok. A fúrást tovább folytatják. A császár-szőnyeg Amerikába került. Az úgynevezett császár-szőnyeget, amelyet negyed évvel ezelőtt 22.000 fontért árve­reztek el Londonban, egy gazdag ameri­kai műgyűjtő vásárolta meg és már Ame­rikába is szállították. A szőnyeget, amelyet Nagy Péter cár ajándékozott Lipót csá­szárnak, Schönbrunnban őrizték és az osztrák köztársasági kormány bocsátotta árverezésre. Csodálatos nyelvtehetséggel áldotta meg az Isten Sauerwein György dr.-t a Brit és Külföldi Biblia Társaság londoni korrektorát aki 36 nagy nyelven és 18 ki­sebb nyelven beszélt és írt úgy mint anya­nyelvén. 25 hold (3.000 D-öl) jóminőségü szántó föld egy négyszögben Kálmán pusztán. Árpás község mellett, Sopron vármegyében, jutányos árért eladó, vagy bérbeadó, egy tagban, esetleg parcellázva is. Érdeklődni lehet: Oppel Ödönnél Keszthely, Zala m. BETLEHEMI ALAKOK és bethlehemi barlangistál­lók számtalan kivitelben az ECCLESIA RÉSZVÉNYTÁRSASÁGNÁL Budapest, IV., Váci ucca 59. Árjegyzék ingyen. 1—6 Felelős szerkesztő és kiadó : OZIPOTT GÉZA Szentgotthárd. (Vasvármegye). Szerkesztőtára : NÉMETH KÁROLY. Főmunkatársak : NAGY MIKLÓS, 8ZENDE ERNŐ, TÚRÓOZY ZOLTÁN. Kéziratokat nem adunk vissza. Nyomatott Welllsch Béla könyvnyomdájában Szén tgo tthárdon. Felelős nyomdavezető : KISS KÁLMÁN. 1929. évi 1929. évi Képes Luther-Naptár Keresztyén Család Képes Naptára 176 oldalon. 46 képpel. 1.60 pengő. 176 oldalon. 72 képpel. 1.60 pengő. Kaphatók KIS TIVADAR könyv- és papirkereskedésében PÁPA. M4r mflct gondoskodjunk a karácsonyi ünnepek méltó megün- * neplését emelő alkalmas színdarabok beszerzéséséről. Karácsonyi színdarabok: Lesz karácsonyi 1 felv. Az ismeretlen. 3 felv. . . . 1.80 Karácsonyi szívek. Gyermekszínjáték. 1 felvonásban. . 1.— Szeretet ünnepén. Karácsonyi színjáték 5 képben . . 1.— Karácsonyi csoda. Karácsonyi színjáték 6 képben . . 1.-—■ Jönnek a betlehemesek 1 Hazafias pásztorjáték . • . 1.20 A királyné arany topánkája. 3 felv. Új eredeti derűs és megható betlehemes színjáték..................................2.50 Karácsonyi babavásár. 1 felvonásban .............................1.— H árom kicsi alma. 1 felvonásban...................................1.—• Királykisasszony karácsonyfája. 1 felvonásban . . . —.60 Bandika hazajött. Mesejáték 3 felv. Leányok számára 1.— Levél a mennyországba. Gyermekszínjáték 4 képben . 1.— Melyiket a kilenc közül? Történet 1 felvonásban . . —.80 Anikó üzenete. Mese kis gyermekek számára 1 felv. . —.40 Mikor az angyalka sír. Legenda 1 felvonásban . . . —.80 Vinciké a hitetlen. Történet 1 felvonásban .... —.60 Karácsonyest. Karácsonyesti teljes műsor színjátékkal . —.60 Akik Jézust megtalálták. 1 felvonásban.......................—.80 N em hiába jött el a Jézus. Ifjúsági színmű 4 képben . 3.48 A nagyapa megbékül. Ifjúsági vallásos színmű 2 felv. 3.48 Angyalszívek. Vallásos gyermek ifjús. színmű 2 felv. . 3.48 A legboldogabb karácsony. Karacsonyesti mese 2 felv. 3.48 Magyarok messiása. Irredenta karácsonyi játék 1 felv. —.40 Karácsonyi jelenetek. 2 evangéliomi színdarab . . . —.23 Egy karácsonyest a nagy magyar télben .......................1.80 Mi kulás esti és karácsonyi alkalmi jelenetek . . . 2.— Karácsony. Színmű 1 felvonásban...................................1.— Üj népszínművek: A bor hatalma. Vígjáték 2 felvonásban.......................1.50 A műláb, mint hűségpróba. Népszínmű 3 felvonásban 2.50 Varázscsákó varázsmente. Népszínmű 1 felvonásban . 1.— Keresztanyám gyáva legénye. Népszínmű 1 felvonásban 1.— Rózsamajor virága. Népszínmű 3 felvonásban . . . 2.— Elment az én rózsám. Népszínmű 1 felvonásban . . 1.60 Ez a kislány úgy éli világát. Vidám történet 1 felv. • 1.60 Két gyöngy. Népszínmű dalokkal 3 felvonásban . - 2.40 Vándorlantos (Csokonai). Vígjáték 3 felv. 1 előjátékkal 2.40 Kozák Jolán színművei leányok részére: Angyalmuzsika. Karácsonyi színjáték 5 felvonásban . 1.20 Az Annuska piros rózsái... Karácsonyi színjáték 3 felv. 1.20 Cicalakodalom. Vígjáték 2 felvonásban.......................1.20 A z ifjúságnak. Két hazafias színdarab. Vándormadarak. 3 felvonásban. Nótás cigányok. Életkép . . . 1.20 Az irredenta lányok. Színmű 3 felvonásban .... 1.20 Karácsonyi álom. Színjáték 2 felvonásban .... 1.20 Mi a haza ? Színjáték 2 felvonásban.............................1.20 Nem úgy van, mint régen volt... Két hazafias színda­rab. A régi nóta 3 felv. Nagyanyó mesét mond.. . Mesejáték 1 felvonásban........................................1.20 Lo sonczy Ilonka tanítónő: Gyermekjelenetek, versek, mesék, vallásos és hazafias alkalmakra, 9 egy- felvonósos, 5 vers, 2 mese...................................2.— G YURÁTZ FERENC: Hétköznapi imák reggeli és esti istentiszteleten a templomban. 8 hétre hétköznap reggeli és 4 hétre esti templomi imák. Vallásos estéket megnyitó és záróimák lelkészi használatra, a 250 oldalas könyv fűzve 4'80, bekötve tartós egészvászon kötésben, aranybetüs felírással 8 pengő. Lelki Vezér imakönyv 2.40 pengő.

Next

/
Oldalképek
Tartalom