Harangszó, 1928
1928-11-04 / 45. szám
1928. november 4. HARANQSZÓ. 351 A segélyösszeget, amennyiben 300 pengőt meg nem halad, egy összegben, ha pedig több, félévi időközben két részletben fizetik ki a postatakarékpénztár utján kizárólag a fél saját kezéhez. HETI KRÓNIKA. A képviselőház október végi ülései rendkívül izgalmasak voltak, Fóbián Béla képviselő súlyos váddal illette a belügyi államtitkárt. Végre is bocsánatkérő nyilatkozatot tett az ülésen. — Egyébként a képviselőház elfogadta a házszabályrevi- ziós indítványt. — A független nemzeti demokrata párt parlamenti csoportja föloszlott. — Az egyetemeken helyreállt a rend. — A fővárosi Vigadó nagytermében a magyar irodalmi és művészeti kongresz- szus ülésén gr. Klebelsberg nagy beszédet mondott. — Százezer iparos vasárnap megalakította az országos kézműves testületet, amely gr. Hadik Jánost választotta meg elnökévé. Az osztrák nagynémetek a német birodalomhoz való csatlakozást sürgetik. A jugoszláv kormány erélyesen fel akar lépni a horvátok ellen. Prágában a kommunisták vasárnap megzavarták Csehország 10 éves jubileumát. Romániában újból nagy vasúti katasztrófa volt 31 halottal, 45 súlyos sebesülttel. Svájcban október 28-án folytak le a nemzettanácsi választások. Párisban 20 királyrikkancs összezúzta a francia egyházpolitikai törvény megalkotójának, Combes miniszterelnöknek szobrát. A csendőrök sortűze egy rombolót megölt. Róma beszédek nélkül ünnepelte a fascizmus győzelmének évfordulóját. Dél-afrikai homoksivatagban felfedezték a világ leggazdagabb gyémántmezőjét. HARANGSZÓ. Sztháromság u. 22. vasárnap. Ep. Philipp 1 . 3—11. Sok a köny, a panasz, de kevés a szívből fakadó imádság napjainkban. Pál apostol mintaképül szolgálhat nékünk abban, milyen legyen a mi könyörgésünk, hogyan imádkozzunk: Örömteli hálával, hivő bizodalommal, szeretettel és keresztyén bölcseséggel. Tisztelettel felkérjük azokat a hátrálékos előfizetőket, akik az 1927, 1928-dik évre még egyáltalán nem, fizettek elő, hogy a Harang szóval fennálló kötelezettségüknek postafordultával annyival is inkább eleget tenni szíveskedjenek, mert ellenkező esetben kénytelenek lennénk jogos követeléseinknek más utón érvényt szerezni. Kapi Béla püspök november hó 4-én avatja fel az új nagyhajmósi templomot. Egyetemes közgyűlés. A magyarhoni ev. egyetemes egyház f. évi rendes közgyűlését november 16-ón tartja Budapesten. Báró Prónay Dezső, az egyetemes egyháznak több mint három évtizeden át volt nagynevű felügyelője, október 21-én ünnepelte nyolcvanadik születésnapját. Ebből az alkalomból az acsai Prónay- kastélyban egy küldöttség élén báró Rad- vánszky Albert egyetemes felügyelő és Geduly Henrik püspök üdvözölte az egyetemes egyház nevében ; dr. Raffay Sándor püspök a bányai egyházkerület, Preszly Elemér főispán Pestvórmegye nevében üdvözölte, dr. Tóth István h. államtitkár, a kultuszminisztérium protestáns ügyosztályának vezetője sürgönyileg üdvözölte. Az Egyetemes Gyámintézet október 20-án tartotta f. évi rendes közgyűlését Békéscsabán. A közgyűlés impozáns lefolyásáról lapunk legközelebbi számában emlékezünk meg részletesen. Meghívó. A Magyarhoni Evangélikus Lelkészegyesület 1928. november hó 15-én d. e. 9 órakor, Budapesten, a Deák-téri díszteremben, évi rendes közgyűlést tart, a következő sorrenddel: 1. Közének. 2. Irásmagyarózat s ima: Schöll Lajos. 3. Elnöki megnyitó. 4. Elnök jelentése. 5. Rekatholizáló törekvések: dr. Raffay Sándor. 6. Egyházi fegyelem és egyházvédelem. Vietórisz László. 7. Evang. Papi-Otthon létesítése. Bartos Pál. 8. Egyházaink és a napisajtó. Farkas Sándor. 9. Bónyakerületi lelkészegyesület felterjesztései Kovács Andor. 10. Pénztári jelentés. Blatnyiczky Pál. 11. Esetleges indítványok. Netáni előzetes megbeszélésekre a gyűlést megelőző estén az Erzsébet-szólló étkezőtermében mindenkinek rendelkezésre állok. Paulik János a MELE. elnöké. Templomavatás. Október 21-én avatta fel dr. Raffay Sándor püspök a kelenföldi új ev. templomot. Hermann Miksa miniszter, egyhózfelügyelő mély fájdalmának adott kifejezést a gyülekezet nevében a felett, hogy szeretett lelkésze Szűcs Gábor betegsége miatt nem lehet jelen. A kelenföldi templom felépítése körül rendkívül sokat buzgolkodtak: Rock Béla másodfelügyelő, a Nőegylet és Némethy Károly J ondnok. Az ünnepségen részt vett Sipőcz enő Budapest polgármestere is, ígéretet tett arra, hogy a még hiányzó harangokat a székes-főváros fogja ajándékozni. A reformáció emlékünnepe. Nagy lelkesedéssel, készséges lélekkel ünnepelték meg ez évben is mindenütt a reformáció emlékünnepét. Budapesten az országos Bethlen Gábor Szövetség, a Magyar Kálvin Szövetség, az Országos Luther Szövetség rendezésében október 31-én este 6 órakor a régi képviselőházban, a pesti Vigadóban rendeztek hatalmas emlékünnepeket. Az előbbi helyen báró Kaas Albert egyet, tanár, Szabó Sándor országgyűlési képviselő, az utóbbin gr. Bethlen Pál, Lázár Ferenc dr. felsőházi tag és Kapi Béla püspök tartottak beszédeket. Uj adminisztrátorok. Kapi Béla püspök a szombathelyi gyülekezet adminisztrálásával Scherer József szombathelyi hitoktatót, a súri gyülekezet adminisztrálásával Bödecs Károly vései s.-lelkészt bízta meg. Iskolaavatás. Zongor Béla esperes október 28-án avatta fel a szentgotthárdi ev. egyház új iskoláját. A lélekemelő ünnepségről lapunk legközelebbi számában emlékezünk meg részletesen. A Luther-Társaság Kapi Béla püspök és Pékár Gyula elnöklete alatt november hó 10 és 11-én tartja irodalmi estélyét és közgyűlését Balassagyarmaton. Vallásos est Tapolcafőn. Horváth Ferenc és felesége házasságkötésük után néhány héttel Istennek és egyházuknak szolgáltak, amikor kicsiny leánygyülekezetük élén vallásos estélyt rendeztek. Meghívták erre Takács Elek esperest, ki az egyház iránti hűségről tartott mély hatású beszédet, Hujber Ilonka iskolás növendék kedvesen szavalt, Kovács Edit és Hujber Ilonka két éneke, Novák Rezsőné előadása a „Szere- tetről egymás iránt, Isten és Jézus és egyházunk iránt“, Ovády Ilonka művészi szavalata és Horváth Ferencné, a fiatal tanítóné asszony «szólóéneke, majd esperes záróimája után könnyekkel a szemekben és elcsendesedett szívvel tértek a tapolcafőiek hajlékaikba. Isten áldja meg a vezetőket, kik az ő országáért munkálkodnak. Novák Rez8Őnét ismét megtiszteltetés érte. amennyiben irodalmi é$ művészeti működésének elismeréséül a Gárdonyi Géza Irodalmi Társaság okt. 1-én tartott ülésén Budapesten kültagjai sorába választotta. Belecska. A gyülekezet tanítójává egyhangúlag Bauer Imrét választotta. Protestáns katonai istentiszteletek sorrendje .az 1928—29. évben: 1. Okt. 21. Bűnbénat. Prédikál Veress Jenő alesperes. 2. Okt. 28. Vasárnap. Prédikál Borbás Antal főlelkész. 3. Okt. 31. Reformáció emlékünnepe. Prédikál Taubingei Rezső főesperes. Úrvacsorát oszt Borbás Antal. 4. Nov. 4. Vasárnap. Prédikál Tuba András alesperes. 5. Nov. 11. Vasárnap. Prédikál v, Horkay Béla főlelkész. 6. Nov. 18. Vasárnap. Prédikál Veres Jenő. 7. Nov. 25. Vasárnap. Prédikál Balikó Lajos alesperes. 8. Dec. 2. Advent I. Prédikál Borbás Antal. 9. Dec. 6. Kormányzó Úr ő Főméltó- sóga névünnepe. 10 órakor prédikál Tau- binger Rezső. 10. Dec. 9. Advent II. Prédikál Gombos Lajos főlelkész. 11. Dec. 16. Advent III. Prédikál v. Horkay Béla. 12. Dec. 23. Advent IV. Prédikál Tuba András. 13. Dec. 25. Karácsony. Prédikál Taubinger Rezső. Úrvacsorát oszt Borbás Antal. 14. Dec. 30. Vasárnap. Prédikál Borbás Antal. 15. Dec. 31. O-év estéjén 18 órakor Prédikál Balikó Lajos. 16. Jan. 1. új-év. Prédikál Veress Jenő. 17. Jan. 6. Vasárnap. Prédikál v. Horkay Béla. 18. Jan. 13. Vasárnap. Prédikál Gombos Lajos. 19. Jan. 20. Vasárnap. Prédikál Tuba András. 20. Jan. 27. Vasárnap. Prédikál Borbás Antal. ÚJDONSÁGOK. Tisza István halálának évfordulója. Gróf Tisza István halálának tizedik évfordulója alkalmából október 31-én a Tisza István emlékbizottság és Tisza István Társaskör ezidén is megrendezte szokásos kegyeletes ünnepségét. Ezúttal Zsitvai Tibor, a képviselőház elnöke mondta az emlékbeszédet. 120 hold. Győrffy Balázs, a kecskeméti egyháznak hosszú éveken ét volt főgondnoka, akinek temetése nemrégiben volt nagy részvét mellett, 120 hold földet hagyott a kecskeméti református egyháznak. ' ( Felülvizsgálják a hadirokkantakat. Október 15-től november 30-ig tartják meg a hadirokkantak felülvizsgálását. Jelentkezni a kerületi elöljáróságoknál, illetve törvényhatóságoknál kell. Benedek Péter földműves festőművész gyűjteményes képkiállítása Budapesten. A Faluszövetség rendezésében október hó 28-án nyílt meg a budapesti Nemzeti Szalonban Benedek Péter uszódi magyar földműves gyűjteményes képkiál