Harangszó, 1928
1928-03-18 / 12. szám
1928. március 18 HARANGSZO. 91 megkezdené, már impressziókat vesz magába, amelyek később is egész egyéniségének, szellemi irányzatának kialakulására befolyással vannak. A család közszellemének megromlása teszi érthetővé a nemzeti szellemtől való eltávolodást. Az ország mai szomorú állapotát csak az ifjúságnak megfelelő nevelésével szüntethetjük meg s csak így remélhetjük visszaszerzését mindannak, amit erkölcsi, szellemi és anyagi javakban a lefolyt években veszítettünk. Ha család, társadalom, iskola egymással karöltve megteszik kötelességüket, a nemzeti eszmény csillagának vezetése alatt mennek majd gyermekeink egy új, boldogabb Magyarország felé, — fejezte be gyönyörű előadását. Id. Koritsánszky Dénes 1853. jún. 3—1928. jan. 23. Akik ismerték ezt a mindig tevékeny, mindig friss, rugékocy, tettre kész embert kölesdi patikájában, később nyugalomba vonulva ugvanotlani — virágoskertté varázsolt — kicsi, kedves otthonában, azok nehezen tudják elképzelni, hogy rá is eljött az éjjel s ott pihen a kölesdi temető diófái alatti csendes sirboltban. A patikája is megyeszerte ismeretes volt, egyrészt azért, mert olyan felszerelt patika kevés volt a vármegyében, másrészt azért, mert köztudomású volt, hogy az a mindig mozgékony s amellett örökösen derült tekintetű paiikáru3 nemcsak üvegjeiből ad orvosságot, hanem leikéből is, A kezével csomagolta a porokat s a cseppeket, a mindenkihez nyájas, biztató szavával meg csepegtette a vigasztalásnak szavait. Szelíd, de lelkes kék szemei mindenkiben új bizalmat ébresztettek. legbelsejét is, életre keltve a boldog gyermek- és ifjúkor tündér álmait. S nemcsak megköszönte az Istenhez emelő s megnyugtató szavakat, hanem a mind sűrűbb levélváltás során kitárta lassanként szivének titkon hordott összes fájdalmait. Egész rejtett tragédia jajgatott a Mimi leveleiben. Nem tudta eldönteni: melyik gyásza nagyobb? A holtaké-e, vagy az élőké? Vagyonuk elapadt. Férjének addig volt kedves, míg az dúskálhatott Aztán megcsalta. Elváltak. Egyedül maradt két éves lánykájával, akit akkor kezdett igazán szeretni, mikor érezte, hogy magára maradt s nincs másban vigasztalása, mint nevekedő gyermekében. — Szegény Mimiké 1.., És könnyezve ejtette ki kezeiből a gyöngéd Magda a legszomoritóbb levelet. Gábor is elérzékenyült S neje homlokát gyöngéden simogatva, tanácsolá.: — Hívd meg őt, Édes, hozzánk, — hadd feledjen! * * * Már egy hete, hogy Cirmosséknál tartózkodik Mimi, kisleányával együtt. Magda el sem eresztette. Ügy gondolta, hogy nem árt neki egy kis alapos szellemi fürdő, melyből lélekben megújulva kél ki a szeId. Koritsánszky Dénes, a kölesdi gyülekezet áldott emlékű felügyelője. Mi erről az áldott gyógyszerészről mégis elsősorban azért kívánunk megemlékezni, mert őt elsősorban a kölesdi evang. gyülekezet mondhatta magáénak. Ott a most elszakított felvidéki Németlipcsén, ahol az éde9atyji a város polgármestere volt, öntötte bele a szerető édesanya a fogékony gyermek leikébe az élő hitet, az Istenbe vetett erős bizodalmát. Annak a városnak templomában — ahova az elmúlt év őszén elment legkisebb fiával, talán, hogy örökre elbúcsúzzon — tanulta meg a drága igéket: Uram, szeretem a te házadban való lakásomat és a te dicsőséged hajlékának helyét. Azt is onnét hozta: én és az én házam népe az Úrnak szolgálunk. Az édesanya imádkozó lelke, erős hite s szülőföldjének gyülekezeti élete kisérte ki a nagyvilágba, ahol — atyját is elveszítve — teliesen segítség nélkül kellett tanulmányait folytatnia s később a küzdelmes gyermekévek után, küzdelmes ifjú években munkáját elkezdenie. rencsétien régi barátnő. Mimi hihetetlen változáson is ment át. Úgy el-elbeszélgettek most ketten. És ez oly véghetetien jól esett Miminek is, Magdának is, mintha most találtak volna egymásra igazán! — Nem hittem volna, te Magda, hogy ide jussak I — Hová? — Hogy csak most lássam be és tanuljam meg azt, amire téged kicsiny korodban kapattak. Magda nagyon jól tudta, honnan fú a szél. De sokkal tapintatosabb és gyöngé- debb volt, semhogy gondolatait nyilvánítani akarta volna. Azért szinte jámboran, meglepődő kíváncsisággal kérdezte: — Mit tanultál te most ? — Azt, hogy mi az élet legnagyobb boldogsága és legcsodásabb ereje? — Halljuk! — Az Isten félelme 1 Csak az a lélek boldog és erős, akiben ez él 1... Magda nem felelt. Csak némán úgy- úgyangatott fejével, jelentős komolysággal; és mélyen tekintett Miminek reátapadt, szinte ájtattal kitágult s meghatottságtól sugárzó szemébe. — Nem gondolnád, — fölytatá — hogy az Istennek sokkal több prédikátora van Epen jókor ért Kölesdre. Csak annyi ideje volt, hogy a 'teljesen vagyon nélkül álló fiatalember valamikép patikát rendezett be, szinte sajátkezüleg házat emelt s már ott állt a gyülekezet is az iskolaépítés előtt. Nem volt épen erőtlen kölesdi gyülekezetünk, jómódú 100—120 család élt benne. Inkább bátorításra, példára volt szükség. Bátorítást is, lelket is, lobogó tüzet is, áldozatos példát is vitt a gyülekezetbe az akkor még ifjú gyógyszerész. Megépült az iskola. Templomot is szerettek volna a jó kölesdi hívek, mert csak nádfődeles imaházat örököltek apáiktól, de hát kevesen vagyunk, nem birjuk, volt a csüggedő jelszó Koritsánszky Dénes azonban olyan iskolát járt, hogy nem ismerte a lehetetlent. A maga szuggesztiv hitét bele tudta önteni a gyülekezetbe. A jobb gondolkozásuakat meggyőzte, a csüggedőket korholta, megszégyenítette. Örömkönnyeket hullatva felavatták az új templomot is, egyikét a legszebb evang. templomainknak. Ekkor már mint vezér, felügyelő állt a gyülekezet élén. Semmise bántotta jobban, mint az, ha akiknek Isten többet adott, nem akarták megérezni, hogy tőlük több is kívántatik. Fájt neki, hogy szegény híveinkre nagy adókat kellett kivetni. Hogy ezen a bajon Í3 segítsen, legidősebb fia konfirmációjakor .Ingyen evangéliom alapítvány* címén alapítványt tett azzal a rendeltetéssel, hogy annak kamataiból a szegény hívek egyházi terhe fedezhető legyen. Később pedig, hogy az alapítvány megerősödésével a kölesdi gyülekezetben egyházi adó ne legyen, teljesen ingyenes legyen az evangéliom. Másik két fia konfirmációjakor is növelte az alapítványt, amelyet legidősebb fia, — aki 1911 óta örököse volt az édesapának a felügyelői székbzn — tekintélyes összegre gyarapítóit. A háború persze mindezt is megemésztette, de mindez semmit se vont le az áldozatos cselekedet értékéből. Amellett ostorozta a tunya, jajveszékelő maradiságot. Segíts magadon, az Isten is úgy segit meg, ezt vallotta. Bérbevette a lelkész földjének egy darabját olyan bérért, aminek hallatára a jó kölesdiek azt gondolták: ebbe belebukik a patikus, még felállítva az élet virágos és tövises utain' mint ahányan vannak azok, akik szószéken, hivatalból hirdetik az ő szent igéjét. Magda, mint aki mindezt igen jól tudta belső tapasztalásból is, magyarázatul csak ennyit kérdett: — Például ? — Az én prédikátorom, Istennek mentő, erősítő angyala, az én számomra küldve az égből, — az Te voltál, Magdám!... S elkezdtek könnyei sűrűn peregni a hálás meghatottságtól, mellyel most átölelte egyetlen és igazi barátnőjét, kiben soha nem csalatkozott. Magda megcsókolta és szelíden elhárította magától a neki tulajdonitól felsőbb küldetésü szerepet: — Nem én voltam a te mentő szellemed, lelkem — Mimim, hanem az a jó Isten, aki engem és Téged is bölcsességgel és szeretettel vezet utainkon mindig, mint most s összevezetett bennünket ismét. — És egyesitett minket örökre 1 — Hogy soha többé el ne váljunk egymástól, úgy-e ? — Erősítette és pecsételte meg Magda az ő megtért barátnőjének szent elhatározását. * . * (Folytatjuk.)
