Harangszó, 1928
1928-02-19 / 8. szám
HARANGSZÖ. 59 1928 február 19 Bancsó Antal, nyug. theol. akadémiai igazgató, a magyarhoni evang. egyetemes egyház egyházi főjegyzője. Lehull örökre s melyből még visszhang sem hatolhat, S szólt: „Óriási Hid kell ?“ „Építek neked olyat!“ A sápadt árnyalakra fölnéztem s kérdezém: „Mi a neved ?“ „Imádság!“ — felelt a tünemény. Kapi püspök imakönyve „Óriási Hid“, „Imádság“ lesz a mi számunkra. Áldja meg a jó Isten érte. Megszűnt a konnersreuthi „csoda“ ! A zarándokok, akik nagy tömegben keresik fel Konnersreuth ot, hogy Neumann Terézt megbámulhassák, az utóbbi napokban csalódással voltak kénytelenek hazatérni. Ugyanis a »csoda« többé nem mudiófát... emlékeztek még rá, hogy miért? Lehel (szintén könnyezve): Igen! Igen! bo'dogult édesapánk ott csókolt meg utoljára, a nagy diófa alatt... Szivéhez ölelt mindhármunkat, a mamát is, aztán becsapódott a kis kapu. Lépéseit még most is hallom, amint a kavicsos utón tovasietett. És vártuk, egyre vártuk, sok hónapon keresztül ... nám jött többé vissza. Eltűnt a gorlicei ütközetben. Zsuz8Ó néni: Pedig én üzenetet hoztam ám tőle! Gyermekek mind: Kitől ? az édesapától, a drága édesapától? Zsuzsó néni: Meg a diófától. (Zsebébe nyúl, elökotoráBz bárom diót.) A szép, zöld zsalugáteres ház bizony már ütött-kopott, omlik a vakolat a faláról. A kerítés lécei ki vannak tördelve. A szőiö’ugas félrebillent. A kút kávája hiányzik, nincsen meg már csak a gödör. Csak a nagy diófa áll még a régiben. Sót nagyobb lett, terebélyesebb lett. De gyümölcs, azt mondják, nem termett rajta azóta. Csak az egyik ágán leltem ezt a hármat... szépen egycsoporiban, többet hiába kerestem rajta, nem találtam, csak épen ezt a hármat egycsoportban. Az édesapátok üzenete ez hozzátok, hogy maradjatok ti is szépen egycsoportban, mint e három dió. Szét is osztom köztetek, mintatkozott. A sebek nem véreztek és Neuman Terézt »prófétai ihlet« sem szállta meg. A legutóbbi hirek szerint a konnersreuthi »cscdatétel« végleg befejezettnek tekinthető. Neumann Teréz már el is hagyta ágyát, Ugyanúgy eszik és iszik, mint más halandó, főzéssel, takarítással és más teendőkkel foglalkozik és nem lehet rajta többé a »jeleket« látni. A csoda megszűnésének oka beavatott körök szerint arra vezethető vissza, hogy az egyházmegye püspöke egyre nyomatékosan sürgette a konnersreuthi lelkésznél a csodatétel megszüntetését. Svédországban, az északi hittestvérek között. A Harangszó számára irta: Wolf Lajos Sigtuna, Svédország. 2 Lundból 600 klm.-es hosszú utón jut el az ember a svéd fővárosba: Stockholmba. Nappal utazva természetesen, a vasút vonal mentén sok-sok apró tavacskával találkozunk. Lassan kezdetét veszi a dombos, a hegyes vidék, csaknem egyedüli uralkodó fájával: a fenyővel. Az útnak a felén szembetalálkozunk Tél-apóval is. Hó, hó, mindenütt hó! Magos, vastag rétegben fekszik a földön, a fákon. 10 órai fáradságos utazás után a vonat beleszalad egy sötét alagútba és amikor onnan kibújik megint, teljes fényében az ember szeme elé tárul a főváros... a szigetek városa. denik kap egy szemet. (Elosztja.) Gyermekek: Köszönjük szépen — eltesszük emlékül! (Meghatottan nézegetik.) Zsuzsó néni: És most már megyek is, édes kis árváim! Isten veletek! Sárika: De hová siet édes Zsuzsó néni, maradjon még nálunk, hiszen még nem beszélt el mindent régi otthonunkról, a gyönyörű szép Losoncról? Zsuzsó néni: Majd máskor! majd máskor sziveim. Most sietek! El ne késsem ám az óráról — egy fél óra múlva kezdődik. Oda is kell tíz perc, míg odaballag egy ilyen öreg. Sárika: Milyen órára jár Zsuzsó néni ? és és mi ez a nagv könyv ? ebből tanul ? Zsuzsó néni: Ez a nagy könyv ? hogy mi ez? Ez kicsikém a szent Biblia. Amit dr. Luther Márton mindnyájunk épülésére lefordított és adott a nép kezébe, hogy mindenki olvashassa. De most már mi evangélikusok is félretettük. Pedig ebben van az ember békessége, öröme, igaz boldogsága. Amikor a drága Pali fiam holta hire megjött, óh jaj! mi lett volna velem, hová lettem volna? ha ez a drága, szent könyv nem lett volna —. Ez — ez vigasztalt meg, állította helyre a lelkemet. Ebből a könyvből megtanultam, ahogy nem tett az Úr velem semmi rosszat, mikor a fiamat 13 szigeten épült. A város területén csaknem több a viz, mint a szárazföld. Advent ideje van és az egész város a karácsonyvárásnak a jeleit viseli magán. A tereken, a templomok előtt, a templomokban, a kirakatokban, mindenütt karácsonyfa. Minden azt hirdeti, hogy bizony még ma is, a legnagyobb ünnep a karácsony, a szeretet ünnepe. (Bár ez a nagy előkészület, mintha éppen azoktól venné el a karácsony csodálatos meglepetését, akiknek az a legdrágább, a gyermekektől!) Nos! a főváros itt is, mint mindenütt, sok látnivalót kioál. Sok-sok templom, szép templomok, és ezek mind-mind... evangélikus templomok! Az ember alig győzi, hogy mindent megnézzen, ami új, ami szép. De ide-oda szaladgálásunk közben alaposan el is fáradunk. Éppen azért nem gondolkozunk sokat, hanem fölülünk a vonatra, még egy rövid félórácskát utazunk, hogy csendes pihenőhelyre jussunk, egy kicsi kis városkába, csupán csak 900 lélekkel. A neve: Sigtuna. Ha déli Svédországról azt mondottuk, hogy az ember a magyar alföldön érzi magát, akkor itt, közép Svédország tájékán azt kell mondani, hogy ez meg a Dunántúlt juttatja az ember eszébe. Dombok képezik a környéket, — persze, itt is fenyőfával — és a fővárosból a tó, a Mälar tava, elnyúlik egészen idáig és szinte megcsalja az embert, amikor minduntalan azt az érzést kelti az emberben, hogy a szép Balaton elvette. csak a magáét vette el. És aztán megtanultam azt is, hogy ez a haza újra nagy lesz — újra szép lesz — gazdag is lesz, ha apraja, nagyja, fiatalja, öregje átveszi a szivét az Urnák. — Hogy a magyar tanuljon meg imádkozni és dolgozni. Eleinte csak magam olvasgattam. Aztán jött a többi szomorodott szívü. — Fodor Örz8e, Gulyás Panni, egyre többen, többen. Az én kamrácskám egyszerre csak szűk Jett. Most Sándor Andráséknál jövünk ösz- sze 25-en, 30-an, mikor hogy — Imádkozunk, nem szidjuk a minisztereket, a kormányzót — Oh áldja meg az Isten őket, azoknak igen nehéz életük van, ilyen szegény országot, ilyen Jázadó népet rendben tartani. Adjon az Úr nekik erőt, egészséget, felülről jövő áldott bölcseséget. Mi öregebbek aztán ügyelünk arra is, hogyan vannak felöltözve a leányok. Közöttünk nem jelenhet meg olyan festett képű, rövid hajú, kurta szoknyás —. Ha közénk vetődne olyan is, odakönyörögjük őket az Úr Jézus vezető kezébe, ö azokon is könyörül, meghozza az eszüket, hogy ne legyenek ilyen „világ csúfja*. És bizony dolgozik is, az öreg Zsuzsó néni. Hogy elszólitotta az Úr drága Palimat, bizony a kenyérke szűkösen kerülne. De megadja az Úr az erőt napról-napra. El-