Harangszó, 1928

1928-12-25 / 52. szám

414 játszóit a kőszegi vár, Bécs kapuja, ame­lyet 1532-ben Jurisich Miklós Sulejman szultán hadai ellen hősiesen megvédelme zett és ezzel a Bécs ellen zuduló török hadakat visszavonulásra késztette. A várat Kőszeg város vezetősége tanítóképző szá­mára akarja megvenni. Hajduvármegye alispánja a banket­tek ellen. Hajdú vármegye alispánja alá­rendelt hatóságaihoz körlevelet intézett, amelyben mérséklésre hívja fel az érde­kelteket az ünnepek, társas ebédek és bankettek rendezésében. Egy szombathelyi törvényszéki bíró­ról fenyőfajt neveztek el Franciaország­ban. Nagy és nemzetközi tudományos vi­lágban is ritka kitüntetés érte dr. Gayer Gyula szombathelyi törvényszéki bírót, a szegedi egyetem botanika magántanárát. Dr. Gayer Gyuláról ugyanis Franciaország­ban a botanika terén végzett, alapvető tudományos működésének elismeréséül egy fenyőfajt a nevéről Pinea-Gayeriananak neveztek el. A soproni siketnéma-intézet jubileuma. Az 1903-ban létesült soproni siketnéma- intézet most ünnepelte fennállásának ne­gyedszázados évfordulóját. Magyar hősök emlékműve Cremoná- ban. A város legközelebb gyönyörű már­vány-emlékművet állít a háborúban elesett olasz, valamint a hadifogságban meghalt magyar és osztrák katonák emlékére. Viz helyett kénsavat ivott. Moró Já- nosné 96 éves makói asszony viz helyett tévedésből rádióakkumulátorok töltésére szolgáló kénsavat ivott. Földrengés Sopronban és környékén. Sopronban és környékén negyedpercig tartó földrengés volt érezhető. A házakban a bútorok elmozdultak helyükről. A rengést földalatti moraj kísérte. Magyar emlékünnep a krakói egye­temen. A krakói régi egyetem épületében leleplezték a középkorban itt tanult magyar diákok emlékére készült márványtéblát, amelyet a Magyar Történelmi társulat meg­bízásából készítettek. Elégett kétszáz vágón búza. Foksani- ban a Tatovics-féle nagymalom a tűzvész martaléka lett. Diáksztrájk Zentán a szerb gimná­ziumban. A zentai gimnázium szerb tago­zatának VII. oszt. tanulói sztrájkba léptek és közölték a gimnázium igazgatójával, hogy mindaddig nem hajlandók az elő­adásokat látogatni, amíg Markovics tanár tanítja a mathematikát. Eladják a török koronaékszerek egy részét, Egy londoni pénzcsoport megegye­zett a török kormánnyal, hogy a török koronaékszerek egy részét ötmillió angol fontért megveszi. A bolgár király díszdoktorsága. A szófiai egyetem tanácsa Boris királyt a természettudományok tiszteletbeli doktorává választotta. Elraboltak húsz nőt egy mexikói mozi­ból. A Yalisko-államban levő Yiltepecben a rablók a színházba benyomultak és a hallgatóságot arra kényszerítették, hogy a férfiak a nézőtér egyik, a nők pedig a másik oldalon helyezkedjenek el. A bandi­ták a férfiakat teljesen kifosztották, a nők közül a 20 legszebbet kiválasztva, elhur­coltak, vad vágtatásban a hegyekbe me­nekültek. Nő is pályázik a prágai hóhéri ál­lásra. Wohlschleger Lipót állami hóhér január elsején nyugalomba megy. A hóhéri HAR \NQSZÓ. állásra egész Európából igen sok jelentkező adta, be kérvényét, közöltük egy hollandi nő. Életfogytiglani fegyház — szeszesita­lok árusításáért. Miller Elhel tizgyermekes családanvát, akit negyedszer kaptak rajta szeszesitalok árusításán, életfogytiglani fegyházra Ítélték. Párizs városa a rákbetegség elleni küzdelemért. A városi tanács újabb 500 ezer frank támogatást szavazott meg a rákbetegség elleni küzdelem céljára alapí­tott intézetnek Az intézetet 1925-ben ala­pították és végleges befejezéséig 10,000.000 frankba fog kerülni. Mise közben villám csapott egy olasz templomba. Nápoly közelében lévő Reca- nati helység San Agostino nevű kolostorá­nak templomába mise közben becsapott a villám és félig ledöntötte az antik tor­nyot. Az ájtatoskodó hívek rémülten mene­kültek a szabadba. A miséző pap köny- nyebben megsebesült. A föld súlya 592 quadrilió tonnával gyarapodott. Dr. Heyl, az Egyesült-Államok mértékhivatalának igazgatója kiszámította, hogy a föld az utolsó megmérése óta súly­ban 592 quadrilió tonnával gyarapodott. 32.5 millió ember utazott el Budapest­ről a múlt évben. A főváros statisztikai hivatala összeállította a nagy vasutak és hajózási vállalatok budapesti személyfor­galmának statisztikáját, Ez a statisztika arról szól, hogy a nagy vasutak, vicináli­sok hajózási vállalatok budapesti állomá­sain 32,482.000 utas váltott jegyet a múlt esztendőben. Ez természetesen azt jelent, hogy ha 32.5 millió utas utazott el Buda­pestről, akkor legalább ugyanannyi érkezett. Hólavina temetett el egy munkás­csoportot. Egy famunkáscsoportot. amely munkára menet az Unken-völgybep haladt, a hegyi völgy egyik pontján hatalmas, 60 méter széles lavina lepett meg. A csoport élén haladó nyolc munkást a hótömegek betemették. Nyomban megkezdték kiásá­sukat és sikerült is mind a nyolcat ele­venen kiásni. Ezertagu rablóbanda fosztott ki egy kinai várost. Liang délkinai várost ezer­tagu rablóbanda támadta meg. A rabló­banda, amelynek neve : „A nagy kardok egyesülete“, teljesen kifosztotta a várost és nyolcvan vagyonos embert elrabolt, akikért hatalmas váltságdíjat követelt. Tizennégymillió dollárba került a leg­hosszabb alagút. December 28-án nyílik meg az amerikai Seattle közelében az Egyesült-Államok leghosszabb alagútja. 12.870 kilométer hosszú lesz ez az alag­út. amelyben elektrifikált vonatok fognak közlekedni. Az alagút építési költségei kb. 14 millió dollárt tesznek ki. Karácsonyi ajándék a newyorki bank- tisztviselőknek. A newyorki banküzletek karácsonyra tisztviselőiknek két-három havi fizetésnek megfelelő ajándékot adnak. Hólavina állta el két vonat útját. Az óriási hótömegek az Arlberg vidékén két vonatnak elálltak az útját. Hetven évig szolgált egy helyen egy cselédleány. Irigylésreméltó helyzetben van a hágai Berlin-csaléd, amelynek szol­gálatában áll már hetven év óta Heintje Erwich cselédleány. Tizenhétéves korában állott be szolgálónak és azóta nem változ­tatott helyet. A ritka jubileum alkalmából még Vilma királynő is megajándékozta Heintje Erwichet és a mellére aranyérmet tűzött. Uj sziget születik. A Fidsi-szigetek és a Tanga szigetcsoport között óriási hamu­szerű, szilárd tömegeket vet fel a viz. Ezek a tömegek szigetté kristályosodnak. A vi­lág tehát megszaporodo t egy szigettel. Felesége bubifrizúrája miatt felakasz­totta magát a férj. Metzben, egy Heinrich Lasieller nevű gyári munkás már régeb­ben megtiltotta a feleségének, hogy rövidre vágassa a haját. Egy este hazatért és fe­lesége lövid hajjal fogadta. Ezen annyira elkeseredett, hogy berohant az egyik he­lyiségbe s felakasztotta magát. Egy indiai elemi iskolából kicsaptak egy nős tanulót. Egy indiai angol elemi iskolából kicsaptak egy tanulót, amidőn megtudták, hogy az illető nős. „Erzsébet Kirólyné“-szélló Budapest, IV.. Egyetem-u. 5. Elsőrangú családi szálló a Belváros központján. 100 modern, kényel­mes szoba. Központi fűtés. 1 ágyas szoba 4.50-től 9. 2 ágyas 6-tól 12 pengőig. A feltalálók iskolájá-ró! ír nagyon érdekes cikket Surányi Miklós az Uj Idők e heti számában, Kosztolánzi Dezső pedig elmésen okolja meg egy színházi cikkében az ő különvéleményét a látcsőről. Gor- janskij és Zágon Istvén tollából egy-egy szép elbeszélést olvastunk a füzetben, to­vábbá Csathó Kálmán gyorsan népsze­rűvé lett magyar aviatikus regényének és Temple-Thurston épp oly népszerű regé­nyének foly atásait, emellett az Uj Idők népszerű rovatai, szépségápolás, gasztro­nómia, szerkesztői üzenetek, rejtvény-roval és képek gazdag anyaga adja a szám tartalmát. Az Uj Idők előfizetési ára ne­gyedévre 6.40 pengő. Mutatványszámo kívánatra díjtalanul küld a kiadóhivatal Budapest, VI., Andrássy-ut 16. Magyar Leányok, fiatal leányok leg­szebb és legjobb képes irodalmi lapja. Szerkeszti Tutsek Anna. Előfizetési éra negyedévre 2 pengő 40 fillér. „Az Én Újságom“ a legelterjedtebb gyermeklap. Szerkeszti G ál Mózes. Elő­fizetési ára negyedévre 2 oengő. Megren­delhetők I„ Andrássy u. 1 Budapest. 1928. december 25. A kegyúri teher. Irta : dr. Tornyos György. A kegyúri teher az u. n. rendi világból származik. A földesur akkor, amikor plé­bániát alapított vagy ennek alapításához hozzájárult, bizonyos szolgáltatásokra kö­telezte magát, igy pl. a templom jókarban tartására, a plébános részére fa- és egyébb járandóságok nyújtására, a plébánia-lak tatarozására, szükség esetén úgy a temp­lom, mint a plébánia-lak újjá építésére, stb. Ezen kötelezettségekkel bizonyos elő­jogok jártak együtt, igy pl. a kegyurat külön hely illette a templomban és egyébb kü­lönös kitüntető elbánásban részesült. Egyik fontos joga volt a kegyurnak az, hogy a plébános személyét maga választhatta ki. Ez a teher és ez a jog azokon a bir­tokokon, melyeknek egykori gazdája ilyen kegyuraságot létesített, fenmaradt máig és ma az a szabály, hogy ezek a terhek u. n. dologi terhek, vagyis nem a tulajdonost, hanem magát az ingatlant terhelik, éppen úgy, mint az adók. Az adók is a birtokol terhelik, de a föld mindenkori tulajdonosa viseli azokat. Akinek tehát akár öröklés, akár adás­vétel folytén olyan birtok jutott tulajdonába, amit valamikor ilyen kegyúri teher terhelt annak ezen terheket viselni kell akármi­lyen felekezethez tartozik. Pl. zsidó tulajdo-

Next

/
Oldalképek
Tartalom