Harangszó, 1928
1928-12-25 / 52. szám
1928. december 25. első kötetnek 2.40, a másik kettőnek 3—3 pengő. Kapható a szerzőnél (Budapest I., Csap-utca 5.), a Luther-Társaság budapesti Szent- királyi utcai könyvkereskedésében és bármely könyvesboltban is. OLVASSUK A BIBLIÁT! A világ világossága. Dec. 26. A világosság fénylik a sötétségben. Máté 2, 1 —12. A karácsony fénye elragyogott messze pogány országok sötétségébe is. A napkeleti mágusokat ez a fény hívja, vonja, hogy ne nyugodjanak, míg ezer akadályon keresztül el nem jutnak jBethlehembe s le nem rakják szeretetük céléit a Jézus lábai elé. Ezek a bölcsek első zsengéi a pogányok millióinak, kikhez síjutott s ezután eljut a Krisztus világos- ága, s akik engednek a hívó szónak : jöjjetek az Úrhoz I Mi megtesszük-e a magunkét, hogy az evangélium sugarai elhatoljanak pogány országokba is ? Teszünk-e valamit, imádkozunk-e a misszióért ? És itthon világit-e az életünk? Hiszen itt is vannak sötétségben élők, világosságra várók elegen. Dec. 27. A sötétség nem fogadta be. Máté 2, 13—18. A sötétség, a bűn nem akarta befogadni a világ világosságát. Már a Jézus kis gyermek korában kitűnik, hogy ez a világ Krisztus-gyilkos világ. Egyszer Heródesnek hívják azt, akiben a világ Krisztus-gyilkos indulata kicsúcsosodik, máskor Kajafásnak vagy Nérónak, de ezek az emberek sohasem csak egyes emberek gonoszságát mutatják, hanem a mögöttük lévő Krisztusellenes tömegek bűne robban ki bennük. Tulajdonképen minden bűn Krisztus ellen való támadás, a keresztfán az egész emberi nemzetség feszítette keresztfára megváltóját. Amennyiben a te lelkivilágod is össze van szövődve a bűnnel. annyiban te is Krisztus-gyilkos vagy. Uram, űzd el belőlünk a sötétséget, hogy befogadhassuk a világosságot I Az emberi élet. Dec. 28. Elmúlik, mint a beszéd. Zsolt. 90. Az élet múlandó, mint az álom, mint a fű, mint a beszéd. Az életnek ez a múlandósága az Isten emberének az Ür haragját juttatja eszébe. „A te haragod, bú- súlásod, bosszúállásod“. Bizony, a halál a bűnnek zsoldja De a múlandóságról eszünkbe jut az Isten örökkévalósága is. Isten volt időknek előtte, világoknak előtte. Az ő számára egyáltalában nincsen idő. Előtte jelen a múlt és a jövő is. Ha a mi életünk csak fű is, de ilyen örökkévaló talajból sarjadt ki. És a földi élet múlandósága nem gátolhat meg minket abban, hogy igyekezzünk azt Isten kegyelméből jól felhasználni. Bölcs szívet kell kérnünk az Úrtól időnk jó felhasználására. Minden reggel újra meg kell telnünk az Isten kegyelmével, hogy örvendező szívvel tudjuk élni életünket. Arra kell vágynunk, hogy Isten dicsőségét ragyogtassa vissza életünk, hogy mindenki lássa, kiéi vagyunk. S végül a múlandó földi élet dolgait is azzal a hittel kell végeznünk, hogy Isten kegyelméből valami állandót, az örökkévalóságra szólót kell tennünk. Dec. 29. Mint az árnyék. I. Krón. 29, 9—15. Olyan a mi életünk, mint az árnyék. Az árnyéknak nincsen önálló léte, az árnyék tulajdonképen csak egy hiány: a fénynek hiánya, d* léte mégis a fénytől HARANQSZÓ. függ. A mi életünk is ilyen semmi, vagy a semminél is alábbvaló, és teljesen az Isten életétől, az örök, diadalmas világosságtól függ. Jövevények, mert nem állandó tartózkodási helyünk ez a föld. Jöttünk, holnap talán mér tovább megyünk. Zsellérek, mert nem tulajdonunk a múlandó lakhely, hanem csak használatra kaptuk attól, akié minden : az Istentől. Jó ezeket meggondolni azoknak, akik valaminek tartják magukat és akik úgy élnek e világgal, mintha amit e föld nyújt, mind övék volna és övék maradna. Dec. 30. Mint a virág. Jób. 14, 1—12. A virág kinyílik és elhervad. Az ember földi élete is egy darabig nyílóban van. Csupa Ígéret, csupa szín, csupa kedvesség. De mikor a virág a maga teljében van, akkor már közel van szirmainak lehullása. Nem baj, ha célját eléri és gyümölccsé válik. De jaj, ha letörve, vagy dértől megcsípve, anélkül hervad le, hogy valami lenne belőle. Nem baj a földi élet elherva- dása, ha az örökkévalóság számára lesz belőlünk gyümölcs. De ha a bűn és hiábavalóság terméketlenné teszik életünk virágét és úgy múlnak el reménység nélkül, akkor jaj nekünk 1 Dec. 31. Mint a füst. Zsolt. 102, 1—12, Az égő gyertya vagy az égő fahasáb is elenyészik, de csak miután bevilágított vagy melegített egy kicsiny szobát. De a füstölgő gyertyabélnek vagy üszögnek csak rossz szaga van, de semmi haszna. Kérjük Istentől azt a kegyelmet, hogy világíthassunk és melegíthessünk, ha bármilyen kis körben is és ne legyen életünk hiábavaló. De ha füstölgő gyertyabél vagyunk is, az úr az ő nagy kegyelmességéből akkor sem akar bennünket mindjárt eloltani, hanem új lángra lobbantja bennünk a hitet, sze- retetet és reménységet. 1929. jan. 1. Bujdosás esztendei. I. Móz. 47, 1—12. Az öreg Jákob bujdosás esztendeinek nevezi életét. Az is volt. Mór fiatalon el kellett hazulról bujdosnia, a saját bűne miatt és csak húsz év múlva térhetett vissza az Ígéret földjére. Öreg korára megint ott kellett hagynia ősi földjét, hogy Egyiptomba költözzék, fiához. — De akinek az élete külsőleg nem ilyen hányatott is : bizony csak bujdosás az. Minden újabb napon, mintha ismeretlen földre indulnának fölfedező útra. Ki tudja, mit hoz a holnap ? Csak a végcélban legyünk bizonyosak ! Nem az a fontos, hogy milyen útakon keresztül, hanem hogy hova jutunk. El tudod-e mondani, földi bujdosósod napjaiban, fölfelé tekintve, hogy a „hazám a menny ?“ Krisztus az egyetlen hatalmas. Theodoziusz császár egy Ízben birodalma minden foglyait szabadon bocsátotta. Krisztus meg fogja nyitni mind a sírokat. Nagy Kanut elvakult merészségében egyszer parancsot adott a tenger hullámainak, hogy forduljanak vissza, de csúfot vallott mert a dagály mégis eljött. Krisztus parancsol a tengereknek is. Napoleon száműzetésében, szent Heléna szigetén kénytelen volt alázattal megvallani: „Az én uralmam oda van“. Krisztus soha sem éri ezt meg: az Ő országa és hatalma örök. Br. P. P. Papp József volt soproni tanítóképző intézeti igazgató halálára. Irta: ihász Sándor, sajókazai ev. tanító. Kidőltén, — mint büszke szálfa dőltén. Nem sír, jajong emberór-rengeteg. Nem volt divat-emberpéldány nagyság. Kit rajongók lázajka emleget. Munka szürke, névtelen hőse volt. Becsületes, mély Lutheri élet. Lelkiségén soha-soha szennyfolt, Csalód, Istent, hont hűn szolgált lélek. Csendes élte, csendes elmúlása. Buzgó lelke örökvalóságba térte ; mégis Csonkahonban szerte ; Sebet fakaszt tanítvényszívekbe’ Hit s munkára edző példájával őrtállókul, ki bennünket nevelt: Sírja mellé hálánk zászlójával álljunk s hajtsuk reá mint szent lepelt. Emlékezzünk I Ma gondterhes apók. Akkor — bohó, gondtalan diákok. Vihar tépte az arany-ködfátyolt, Min ót szemünk mindent szépnek látott. Sok... — Talán tiz — gyermeknek apja volt. Családjának élő hív, hű apa. Ma már tudjuk... Mindez óh mennyi gond. Öröm, bánat. — Remény, kétség harca. Emlékeztek ? Ha úgy nevenapján köszöntöttük, mi. a diákcsalád; Otthonában, családja körében, Mint tárta fel csupaszív valóját. Szeretteit érintő egy-két szón Mint csillogtak könnyektől szemei. Ifjú lelkünk ilyenkor meghatón, Mint volt lénye megkapón embert. Emlékezzünk 1 Fáradt diáksereg álmok ölén pihen mór, szendereg. Csak ő virraszt gyér lámpafény mellett. Fóradhatlan tanul. Tolla serceg. Szelleméből, hogy köz oltárán is áldozhasson, — nyugalmát feladja. S napról-napra éjfélen túl zárul irodája, munkahely asztala. És most elment. Miként életében ; Csendes, szerény úgy elmúlásában. Testvéreim 1 Szétszórt tanítványi, E hon bús, nagy Pálfordulásában 1 Modern jelszók álarcos világa mig búrjónzón termi szörnybotlásit; Ö szelleme, halhatatlan eszmény — csillag-atóm . . . lelkűnkbe világít. ö sírja ott Csonkahon végvárán, Legyen magyar hitünk kábaköve. Törjön rajta össze kishitűség lelkeinkre békót vert közönye. Legyen e sír örökös üzenet. Szent hivatás néma hirdetője. Legyünk nyomán Romhazánk sok munkás, Névtelen hős, pillérépítője. __________________________407_ A z állványzat. Isten országa olyan, mint egy épület, amely most készül. Jó ideje csak a csúnya állványzatot látjuk, mely eltakarja azt szemeink elől: a földi eseményeket. Egy napon azonban el fogja hányatni az állványzatot a nagy Mester s előttünk fog állani a pompás épület, amely örökre szóll
